Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-26 / 225. szám

2014. SZEPTEMBER 26., PÉNTEK SPORT 15 A szuperminik kértek főszerepet a nagyhajóim emlektomán Laklia aratott a Jász-kupán ritmikus gimnasztika Mindhárom versenyszámában győzelmet aratott röplabda Immár 13. alkalom­mal rendezték meg Nagybajom­ban az egykori iskolaigazga­tó és a Nagybajomi DRC első el­nöke, Tibol László emléke előtt adózva a szupermini (2004 után születettek) leány röplab­datornát. All csapat - Szom­bathelyről, Pankaszról és Bony- hádról is érkeztek együttesek - két csoportba sorolva mérkő­zött egymással. Az „A” csoportban (öt csapat) a házigazda Zimmerei Schö- ner Nagybajomi DRC társula­tának a harmadik, a Kaposvá­ri Röplabda-akadémia Után­pótlás Műhely egyletének pe­dig az ötödik hely jutott. A „B” csoportban (hat együttest) a Zimmerei Schöner Nagyba­jomi DRC szerezte meg az el­ső helyet a Kaposvári Röplab­da-akadémia Utánpótlás Mű­hely előtt. A házigazda bajomi­ak második egylete az ötödik, míg a hetesiek a hatodik he­lyen zártak. ■ Fenyő Gábor Kiválóan teljesítettek a Lovasakadémia SC Nagyatád ritmikus gimnasztikázói a Jászberényben rendezett IV. Jász-kupa elnevezésű meghí­vásos felkészülési versenyen. Kun Zoltán Az ország minden tájáról ti­zenhárom egyesület több száz versenyzője vett részt a meg­mérettetésen, köztük a Lovas­akadémia SC fiatal tehetségei is. A somogyi lányoknak jól sikerült a szezon első verse­nye, hiszen négy arany., kettő ezüst-, valamint három bronz­éremmel tértek haza.- Az egyesület sportolói kö­zül Borbély Kata a 2006-osok között egyéni összetettben és karikával ezüstérmet nyert,- szabad gyakorlata a legjobb­nak bizonyult - számolt be a történtekről lapunknak Ba­logh Orsolya, a Lovasakadémia Laklia Lúcia valamennyi versenyszámát megnyerte a Jász-kupán SC Nagyatád vezetőedzője. - A 2005-ben született versenyzők között Laklia Lúcia mindent megnyert. Az egyéni összetett verseny mellett szabaddal és karikával is messze a legma­gasabb pontszámot kapta, így három arannyal gazdagítot­ta éremgyűjteményét. Ugyan­itt Szombathelyi Zsófia az ösz- szetett és a karika kategória bronzérmének örülhetett. Vaj­da Lara Zoé összetettben a ne­gyedik helyen zárt, szabaddal pedig felállhatott a dobogóra. Makkos Virág a hatodik he­lyen fejezte be a versenyt. Ez a teljesítmény ebben a mezőny­ben kifejezetten jó eredmény­nek számít. A 2004-esek ver­senyében Kulcsár Adrienn el­ső, Gyenesei Fanni a második helyen zárt. A klub sportolóit Balogh Or­solya, Oláh Dóra, Szolnoki Ni­kolett, Boros Ninetta, valamint Kiss Pálma készítette fel a ver­senyre. Szekszárdon gyűjtögették az ertekes ranglistapontokat asztalitenisz A Kaposvári AC három versenyzője is szerencsét próbált a Szekszárdon rendezett ranglistaversenyen. A felnőttek mezőnyében Fe­kete Zsuzsanna a csoportjá­ból két győzelemmel és egy ve­reséggel a főtáblára jutott, ami­ért 48 ranglistapont járt. Ma- gyarcsik Laura és Tollas Vivi­en mind egyéniben, mind pedig párosban - Magyarcsik Feketé­vel alkotott egy párt, míg Tollas párja Castillo-Hoós Carina Inéz (Bp. Postás SE) volt - sajnos győ­zelem nélkül maradt. Az ifjúságiaknál Magyarcsik Laura csoportelsőként, vagy­is három győzelemmel lett fő­táblás, ami 48 pontot ért. Páros­ban a hévízi Szalai Annával egy meccset nyert, s ezért 24 pon­tot kapott. Tollas Vivien is egy nyert találkozóval a főtáblára verekedte magát (48 pont), pá­rosban viszont -a szigetszent- miklósi Pató Anna volt a társa - nem termett babér. ■ Fenyő G. ^ ^ ^ ^ hirdetés Gyógyulásom története... „Egy év tortúra után döntöttem úgy, hogy változtatok...” SZABÓNÉ VILLÁNYI MARIANNA vagyok, szeretném megosztani gyógyulásom történetét, ezzel biztatva mindenkit, aki beteg­séggel, egészségi problémákkal küzd, hogy ne adja fel, ne törőd­jön bele. Higgyék el, van re­mény a gyógyulásra, felépülés­re, csak meg kell találni a meg­felelő terápiát, ami szervezetük­nek a legjobbat tudja nyújtani. Én megtaláltam. problémám tavaly májusban kezdődött, néhány kiütés jelent­kezett reggelente a combjai­mon, amit először csípésnek véltem. Egy hónap múlva fel­erősödtek a tünetek, egyre több kiütésem lett, és nagyon visz­kettek. Orvostól orvosig jártam (bőrgyógyászat, Bőrklinika, bel­gyógyászat, Immunológia), a sokféle vizsgálattal (vérvételek, torokleoltás, nulldiéta, allergia- tesztek, székletminta, H. pylo- ri-teszt, gyomortükrözés, RTG, UH, góckutatások) sok mindent kizártak, de a kiütések okát sajnos nem találták meg. Annyi derült ki csupán, hogy a gyom­rom csúnyán begyulladt, és ki­mutatták benne a H. pylori ne­vű baktériumot. Azt mondták, ezt ki kell irtani a szervezetem­ből, ami nagyon erős antibioti­kumkúrával sikerülhet. Nálam sajnos háromszori nekifutásból sem sikerült, viszont a sok gyógyszer teljesen legyengítette az immunrendszeremet, kiké­szült a gyomrom. Nagyon szen­vedtem, a reggeli kiütések olyan erővel jöttek, hogy egy óra múlva véraláfutásos lett a helyük, és már az egész teste­met beborították. Időnként reg­gelre bedagadt a szám vagy a szemem, illetve estére a boká­im. Mindent betartottam amit az orvosaim javasoltak, az álla­potom sajnos nem javult, már napi 4 szem csalánkiütés elleni tablettánál tartottam, de sem­mit nem használt. Majdnem egy év tortúra után április kö­zepén, teljes elkeseredettsé­gemben fordultam a Vargha Gyógymódhoz segítségért. Az állapotfelmérésen kiderült, hogy elég súlyos anyagcse­re-problémám van, és a nyirok­rendszerem sem működik meg­felelően. Még aznap elkezdő­dött a terápia. Elküldték aller­giavizsgálatra is, ahol kimutat­ták, hogy érzékeny vagyok a búzára és a tejre, tehát eze­ket 2-3 hónapra teljesen ki kell zárnom a táplálkozásból. Élet­módbeli és étkezési tanácsokat is kaptam a kezelések közben. Alig néhány alkalom után az eredmény szemmel látható volt, nagyon örültem. Egyre jobban éreztem magam,a kezelések hatására 2,5 hónap után el­mondhatom, hogy végre telje­sen rendbe jöttem, fogytam 8 kg-ot, nem szedek gyógyszert, és ami a legfontosabb nincse­nek kiütéseim!!! Sajnálom, hogy nem egyből a Vargha Gyógymódot kerestem meg, hi­szen nekem ők már 20 éve ez­előtt is bizonyítottak. A lányom csecsemőmirigyét a budapesti intézetben hozták rendbe, mi­vel akkor sajnos a pécsi rende­lő még nem működött. Köszö­nöm a pécsi Intézet dolgozói­nak, akik testileg-lelkileg egy­aránt segítették a gyógyulá­som. Egy kiváló csapat dolgo­zik együtt, ahol a szakértelem, a türelem, a kedvesség tényleg megtalálható. Itt nem Szabóné, hanem Marianna vagyok, aki­től minden alkalommal meg­kérdezték, hogy érzem magam, és biztattak, hogy rendbe fogok jönni. Csak ajánlani tudom őket mindenkinek! További si­keres gyógyító munkát, jó erőt és egészséget kívánok nekik tiszta szívemből! Lánycsók, 2014. július A Vargha Gyógymód évtizedek óta, aktívan jelen van a Magyarországon elérhető alternatív terápiák palettáján. mottónk: „Elkötelezetten, erős hittel és szakértelemmel tesszük a dolgunkat. A hozzánk forduló emberek életének egészségesebbé, telje­sebbé tétele számunkra nem munka, hanem életfeladat!” Vargha Gyógymód Intézet 7624 Pécs, Tavasz u. 27. Tel.: 06-30/359-9598, 0 6-72/211-359 www.varghagyogymod.hu SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA NB I., férfiak: PLER-Budapest-Csurgói KK. Budapest, 18 óra. NB I./B Nyu­gati csoport, férfiak: MKB MVM Veszprém U23-Csurgói KK U23. Veszprém, 17.15 óra. NB II. Dél-nyugati csoport, férfiak: Szigetvári KSE-Rinyamenti KC Nagyatád. Szigetvár, 18 óra. labdarúgás Merkantil Bank NB II.: FGSZ Siófok-ZTE FC. Sió­fok, Városi Stadion, 15.30 óra. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS 2014. évi Somogy Megyei Középtá­vú Egyéni Bajnokság. Kapos­vár, Gombási parkerdő. Neve­zés: 15.30-16 óráig a helyszí­nen. Rajt: 16 óra. SZOMBAT amerikai foci West Bowl II. forduló. Kaposvár, Arany úti sportcentrum, 13 óra. asztalitenisz NB I., Nyuga­ti csoport, nők. Kaposvári AC- Komló Sport kft. Kaposvár, Asz­talitenisz csarnok, 11 óra. NB III. Dél-dunántúli csoport, férfi­ak: Lengyeltóti VSE-Yorgos SE. Lengyeltóti, 11 óra. Bajai TSE- Kaposvári AC. Baja, 11 óra. KÉZILABDA NB I./B Nyuga­ti csoport, nők: Rinyamenti KC Nagyatád-FTC II. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 16 óra. NB II., Dél-nyugati csoport, nők: Bácsbokodi SE-Balatonboglári SC. Bácsbokod, 17 óra. kosárlabda Krasznai Ku­pa, előkészületi férfikosárlabda torna: Egis Körmend-Kaposvári KK. Sopron, MKB Aréna, 17 óra. labdarúgás Merkantil Bank NB II.: Kaposvári Rákóczi FC- FC Ajak. Kaposvár, Rákóczi Stadion, 18 óra. NB III., Nyuga­ti csoport: Nagyatádi FC-BKV Előre FC. Nagyatád, 16 óra. RÖPLABDA NB I., nők: MTK Bu- dapest-1. MCM Diamant-Kapos- vári Egyetem. Budapest, 17 óra. szabadidősport Katica Ta­nya Zselici Kerékpártúra a 2014. évi Zöldtusa Versenyso­rozat ötödik kihívása. Kapos­vár, Gárdonyi tagiskola. Neve­zés 9-9.50-ig a helyszínen. Raj­tok: 10 órától. Távok: 20 km, 40 km, 72 km). teke Szuper Liga, nők: Szentesi TE-Balatoni Vasas SE. Szolnok 14 óra. Szuper Li­ga, férfiak: Közutasok-1. MCM Kaposvári TK-Szegedi TE. Ka­posvár, Közutasok tekecsar­nok, 13 óra. vasárnap kézilabda NB I., nők: MTK Budapest-Siófok KC-Galérius Fürdő. Budapest, 18 óra. NB I./B Nyugati csoport, nők: Szekszár­di FGKC-Marcali VSzSE. Szek- szárd, 16 óra. NB II., Dél-nyuga­ti csoport, nők: Csurgói NKC- MK Pelikán Siklós. Csurgó, Só- tonyi László Sportcsarnok, 14 óra. Balatonszemes KSE-NE- KA. Öreglak, 15 óra. kosárlabda Krasznai Ku­pa, előkészületi férfikosárlab­da torna: Kaposvári KK-Sopro­ni Sördögök. Sopron, MKB Aré­na, 19 óra. RITMIKUS GIMNASZTIKA V. Őszi Kupa Ritmikus Gimnasz­tika verseny. Nagyatád, Városi Sportcsarnok, 10 órától. röplabda NB I., férfiak: Fino Kaposvár-Győr. Kaposvár, Váro­si Sportcsarnok, 17 óra. ■ K. Z. XVII. MLSZ-KAPÓS KUPA labdarúgás Immár 17. alka­lommal rendezik meg a somo­gyi megyeszékhelyen a Bene Fe­renc Labdarúgó-akadémián az MLSZ-Kapos Kupa középiskolás labdarúgótornát. A nyolc csapat két csoportba osztva kezdi meg a küzdelmeket, s nem szerepelhet­nek olyan játékosok, akik a Be- j ne Ferenc Akadémia igazolt lab­darúgói. A sorozat szeptember 26-án, pénteken 8.30 órakor rajtol négy találkozóval. Rá egy hétre újra pályára szólítják a kaposvári kö­zépiskolák alakulatait, újabb egy hét elteltével pedig befejeződnek a csoportmérkőzések. A döntőt és a helyosztókat október 26-án, csütörtökön rendezik majd. A de­rék sípmestereket a Magyar Lab­darúgó Szövetség Somogy Me­gyei Igazgatósága biztosítja, a fő­védnöki tisztet pedig Kéki Zol­tán, Kaposvár főjegyzője vállal­ta el. ■ Fenyő Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents