Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-20 / 220. szám

Nem drágulhat a végtelenségig méz Ezreket várnak a hétvégén, pénteken megkezdődött a fesztivál Kaposváron Nehéz szezont zártak a mé­hészek, ám így is gazdag fel­hozatallal csábították kósto­lóra és vásárlásra a péntek délután megnyílt VIII. ka­posvári mészfesztivál látoga­tóit. Akác-, napraforgó-, ve­gyes virág-, hárs-, és repce­mézet is kínáltak a Kossuth téren. Ezúttal több mint 60, zömében somogyi méhész vesz részt a konferenciával és szakvásárral egybekötött ren­dezvényen, melyet Szita Ká­roly, Kaposvár polgármeste­re nyitott meg. Mészáros Já­nos, a kaposvári Zselici Mé­hész Egyesület elnöke úgy fogalmazott: nehéz idényen vannak túl. - Vihar, lehűlés, hosszú időn át tartó esőzés: ez okozta a legsúlyosabb problé­mát - tudtuk meg. - Somogy­bán évente átlag 1800-2000 tonna mézet állítanak elő, ám például akácból a legtöbb he­lyen 40-50 százalékkal keve­sebbet pörgettek. ► 5. oldal Mézfesztivál. Ezúttal több mint hatvan, zömében somogyi méhész vesz részt a konferenciával és szakvásárral egybekötött rendezvényen Trágyalé folyik Adándnál a Kis-Koppanyba? Kemény bánásmód vár a gólyatábori szatírra konfliktusforrás Teljesen normális és szabályos, hogy a szántóföld szélén deponáljuk két hónapon át a marhatrá­gyát - mutatja ádándi földjü­kön Sári Ferenc, a Pélpusztai Mezőgazdasági Kft. ügyveze­tője és cáfolja az ádándi be­jelentők állítását, miszerint a trágyalé a Kis-Koppányba folyik, szennyezve az elmúlt hét esőzései nyomán folyóvá áradt patakot. Az egykori állami gazda­ságból lett kft. Somogy és Fejér megye határán gazdál­kodik, de immár csak somo­gyi földeken, hiszen az álla­mi földbérlet-pályázat során mind az ezerötszáz hektár földjüket elveszítették Fejér­ben. ► 2. OLDAL erőszak Fokozottan ügyelnek a kaposvári börtönben a gólya­tábori szatír biztonságára, mert a pedofíliáért és a nemi erősza­kért előzetesben ülők vagy jog­erős büntetésüket töltők a ra­bok között a hierarchia legal­ján állnak, ezt pedig gyakran durva bántalmazással is kife­jezik az elítéltek. Úgy tudjuk, hogy nem különítették el a 38 éves fotóst, mert akkor magán­zárkába kerülne, ami büntetés­nek számít, ehelyett megválo­gatják, hogy kivel zárják ösz- sze, igyekeznek kiszűrni a kö­zeléből az erőszakoskodókat. Ha elítélik, akkor már nem tud­ják majd ennyire óvni az épsé­gét a börtönőrök, vagyis a rab­társai jóindulatán múlik, meg- leckéztetik-e. ► a. OLDAL Somogyi javaslatok a 700 milliárd félhasználására workshop Együttgondolko­dásra hívta a helyi vállalkozá­sok képviselőit pénteken a Ka­posvári Egyetemre a Somogy Megyei Kormányhivatal Koor­dinációs és Szervezési Főosz­tálya. A 2014-2020-as tervezé­si időszakban kutatás-fejlesz­tésre és innovációra hazánk 700 milliárd forint támogatást költhet el. ►s. OLDAL Veszélyes hulladék: útmutatást adtak a kezelésére konferencia 2013 januárja óta összesen 282 ponton vál­tozott a hulladékról szóló tör­vény, legutóbb az idén július­ban. S bár a vállalkozások ki­fejezetten figyelnek a környe­zetvédelmi előírások betar­tására, mégis kell a segítség, hogy a sok módosítást követni tudják. Ezért szervezte a Ka­posvári Környezetvédelmi Kft. az első környezetvédelmi és ADR-biztonsági konferenciát pénteken az inkubátorházban. Helyi cégek környezetvédelmi megbízottai tájékozódhattak a veszélyes hulladékkal kapcso­latos nyilvántartási kötelezett­ségekről, tárolásuk, kezelésük lehetőségeiről. ► 4. oldal Somogyi Hírlap A Vasárnapi Somogfi Hírlap tartalma Újra divat a színház B Bödöcs Tibor sajátos világa. új műsort kapott a humorista a A kínai elnök illedelmesebb viselkedést kért külföldön- Schobert Notbiék kockáztatnak az üzletben Sportagvaiaszto. Negyedik alkalommal rendezték mega somogyi megyeszékhelyen a Nagy Kaposvári Sportág­választót. A rendezvény szombaton is folytatódik, közel ötven mozgásforma közöl lehet választani. ► IS. OLDAL Somogyi Hírlapik 2014. szeptember 20., szombat • XXV. évfolyam, 220. szám KÖZÉLETI NAPILAP .-í£ ** * KERESSE A SONLINE.HU OLDALON: BALATONI FŐSZEZONZÁRÓ1 környezettudatos wRak SARKA KATA NEM TUDTA . M.iA-víré.in.T . m/ín FIATAL KERÉKPÁROSOK ■föB ABBAHAGYNI ► WWW.SONLINE.HU A HAJÓZÁSÉ VOLT A NYÁR M.OLDAL FELVONULÁSA KAPOSVÁRON^ | |j OLDAL Ára: 170 Ft. Előfizetve: 118 Ft WWW.SONLINE.HU HIRDETÉS_________________________________ ; "X : y' ____________________ __________ y .. . \ Kínlódik : IDŐJÁRÁS ‘ , : Hűvös reggel után 3 ITI0t0rpÍ3C napközben már . . : nyárias meleg A nyár sem hozott : lesz. Kora dél- áttörést az evek : utánra 25 fokig óta kínlódó mo­: melegszik fel a torkerékpár-pia­: levegő. Eső nem con: nyolc hónap : lesz. ► 12. OLDAL másfélezer új jár­mű. ► 6. OLDAL A fáradhatatlan gyógyító OLVASÓSZOLGÁLAT ; : Öt helyen dolgo--------* ao/sessw : zik, évente 1500 terjesztés : szemműtétet vé-----------» 40/510-510 : géz, pedig hatvan- HIRDETÉS : három éves Radó « sz/sas-m j Gábor szemészor- e-mail: • VOS. ► 7. OLDAL sonline@sonline.hn ■ Ön szerint ki a felelős azért, hogy : nélkülöznek a gyerekek? : Egyértelműen a politikusok \ ; A világgazdaság J : helyzete __ • A szülők l»k: ÉL G: ff ; FORRÁS: SONLINE.HU VEGYE ÉSZRE ■ Vegye észre, hogy a térfigyelő kame­'■ ra kész áldás! Már persze, ha megfe- : lelő minőségű felvételt készít. : Egy-egy jó készülékkel ugyanis köny- : nyedén megállapítható, ki rongálta ■ meg ismét a padot a főtéren, ki ön­: főtte le festékkel az éppen felállított : szobrot, ki üzletel gyanús dolgokkal : a parkolóban, ki tépte le a láncot az '■ egyik járókelő nyakáról, vagy hogy '■ ki távozott illegálisan egy talicska : fémmel a telephelyről. Ha a hatósá- : goknak szerencséjük van, egy-két : nap alatt el is fogják az illetőket. Ki- '■ véve, ha magát a térfigyelő kamerát : lopják el, mint ahogy a kisalföldi : Mosonszolnokon történt a minap. • Egy felnyúló kéz, amit a kamera \ utoljára rögzített, ugyanis még kevés '■ a lebukáshoz. K. E. I. ; 9 770865 912060 ^llÜ

Next

/
Thumbnails
Contents