Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-17 / 217. szám

2014. SZEPTEMBER 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP - SPORT 11 Kómába esett a feleség tragédia Öt gyereket és egy beteg asszonyt lát el a mezőcsokonyai férfi Aki segíteni szeretne, ezen a számlaszámon teheti: 67100035-10003839 KÉZILABDA SZERDÁN 18 ÓRAKOR a KÖnig- Trade Balmazújváros együttese ellen folytatja szereplését a fér­fikézilabda NB I.-ben a Csurgói KK csapata. A somogyiak ezút­tal idegenben lépnek pályára. Ezzel együtt is a Sótonyi Lász­ló vezetőedző által irányított csurgóiak a találkozó egyértel­mű esélyese. A somogyiak - egy mérkőzés­sel kevesebbet játszva - a tabel­la harmadik helyén állva vár­hatják az összecsapást. A ven­déglátók eddig három összecsa­pást vívtak, kettő szerzett pont­jukkal a hetedik pozíciót foglal­ják el az élvonalbeli tabellán. * * * Öt nap alatt négy előkészü­leti meccset játszik a női ké­ziválogatott. A decemberi, ma- gyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-váloga­tott októberben négy mérkő­zésen is pályára lép. Németh András szövetsé­gi kapitány csapata október 8-án Debrecenben Romániával csap össze, majd 10. és 12. kö­zött a szigetszentmiklósi Provi- dent-kupán sorrendben Auszt­ria, Szlovákia és Csehország lesz az ellenfél. A MAGYAR NŐI KÉZILABDA-VÁ­LOGATOTT OKTÓBERI FELKÉSZÜ­LÉSI PROGRAMJA: 2014. október 8. Debrecen: Magyarország-Románia 17.15 óra. Provident Kupa, Sziget- szentmiklós: 2014. október 10. Magyarország-Ausztria 16.15 óra. 2014. október 11. Magyar- ország-Szlovákia 14 óra. 2014. október 12. Magyarország- Csehország 14 óra. ■- Itt van az én drágám! Olyan, mintha hallaná, amit beszélünk- mutatja, és rögtön utána csókol­ja a párját Bogdán Ferenc. A 34 éves nő a kis szobában fekszik éber kómában, hónapok óta ott­hon gondozza a család. Szilvia a 40 éves mezőcsokonyai férfi má­sodik felesége. Ferenc első asz- szonyát hét éve brutális kegyet­lenséggel meggyilkolta a sógora, majd a holtestet megpróbálta el­rejteni a kukoricásba. Közben a férj külföldön, egy hajón dolgo­zott, hogy kifizethesse a házára felvett hitelt. A három gyerme­kük, a most 19 éves Bianka, a 17 éves Benjámin és a 10 éves Bog­lárka maradt árván a gyilkosság után. A legkisebb lány mindösz- sze három éves volt, amikor el­vesztette az anyukáját.- A mai napig fáj, ami történt ve­lünk, ezt nem lehet feldolgozni- sóhajt Ferenc. - Nincs olyan nap, hogy ne jusson az eszembe, csak rá kell néznem a gyermeke­imre. Hogy pontosan mi történt, azt csak a szegény párom tudná megmondani, meg a gyilkos, de ő börtönben ül, 18 évet kapott. Ne­héz volt ebből a helyzetből kilá­balni, pszichésen és anyagilag a padlón voltam. Ferenc a kórházban ismerkedett meg a második feleségével, a nő éppen a kisfiát vitte kezelésre, mert Máté egyetlen alig működő vesével született, küenc műtéten van már túl. Szilviával egymásra találtak, és nagy nehezen, fájdal­mak között indítottak egy közös életet, fogalmaz a férfi. Született egy most három éves kislányuk, Timiké. A tragédia, aminek nem volt előjele, azonban váratlanul visszatért az életükbe:- Ültünk a konyhában, Szil­vi sminkelte magát, mert éppen készültünk valahová. Kiment a fürdőszobába, visszajött és le­ült. Azt kérdeztem tőle, hogy in­dulhatunk-e. Aha, ezt felelte, és puff, lefordult a székről. Szilviának megállt a szíve. Ké­sőbb az orvosok megállapították, hogy korábban biztosan lábon kihordott egy infarktust, amiből csak annyit érzhetett, hogy szo­rít a mellkasa. A szívén azonban egy heg keletkezett, ez okozott szívritmuszavart, amitől hirtelen megszűnt a szívműködés. Amíg a mentők megérkeztek, a járóla­pon élesztette újra a férfi:- A mentősök szerint ezer em­berből egy nyúl hozzá a beteg­hez, hogy újraélessze. Azt hit­tem, hogy ezzel megmentem, de azt nem tudtam, hogy a szív­masszázs nem juttatja el a vért az agyig. Éber kómába került, csak a kisagya működik. Azon a hé­ten még tizenkétszer kellett újra­éleszteni, aztán egy hónapot volt a kaposvári kórház intenzív osz­tályán, és még egy hónapot a ne­urológián, végül még egy hóna­pot a mosdósi kórházban. Akkor azt mondtam, jöjjön haza. Az or­vosok szerint csoda lesz, ha fel­épül, de én bízom a csodában! Itt­hon van velünk a gyerekekkel, én gondoskodom róla, fürdetem, ötpercenként bemegyek hozzá. Vele alszom, három óránként fel­kelek hozzá. Amióta itt van, so­kat javult az állapota, nem kel­lett neki orvosi beavatkozás, nem volt lázas, ellenben annyit hízott, hogy vissza kellett venni az étel- , adagjából. Ha gyógyulni kezd, újra kell majd tanulnia beszélni, járni. De ha mégis rosszabbra for­dulnak az állapota, úgy vagyunk vele, hogy akkor már a családja körében menjen el... A férfi azonban a jövőt terve­zi, ha segítséget kapnának, fel­újítaná a fürdőszobát. Azt mond­ja, világéletében dolgozott, soha­sem kért segítséget, sőt még ma­ga segített másokon, de ezt egye­dül már nem bírja tovább. Gyak­ran marcangolja magát, hogy miért nem figyelt jobban a párja egészségére, mert mindig csak gürcölt, hajtott a pénz pénz után. Három éves gyermeküknek nagyon hiányzik Szüvia, egy­folytában azt kérdezi, hogy mi­kor gyógyul meg az édesany­ja. Reggelente, amikor óvodába megy, így búcsúzik: „ Szervusz szobám, szervusz anya, sietek vissza... ” ■ K. G. KÉZILABDA KÉZILABDA NB I./ NYUGATI CSOPORT, NŐK: SZENTENDREI NKE- MARCALIVSZSE 31-3S (17-16) Szentendre, 50 néző. Vezette: Fábián, Földesi. marcali vszse: Bödör (ka­pus) - Szabó E. 8, Balogh P. 5, Szecsődi L. 6, Tanai B. 4, Bárczi K. 7 (1), Urbán E. 5. csere: Bán Farkas, Telkes (kapusok), Hor­váth Zs, Novográdecz, Sárfi A., Gergő V., Pamuki, Horváth M. edző: Sári Árpád. Az első bajnoki mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt és eredményes játékot várt Sári Árpád, a somogyiak nyáron ki­nevezett edzője; aki nem titkol­tan Balogh Beatrix tanácsait felhasználva irányította az ala­posan megfiatalított vendége­ket. A tanítványok nem okoz­tak csalódást. A félidő végére a kulcsjátékosok pihenőt kap­tak, ezért a szentendreiek tér­hettek minimális előnnyel pi­henőre. A második játékrész­ben az egál körüli eredményen a 43. percben változtattak Sza­bó Eszterék, innen ismét a so­mogyiaknál volt az előny, ame­lyet már nem engedtek ki a ke­zükből. A lefújás előtt ugyan még egész pályás letámadással próbálkoztak a hazaiak, de ezt a rutinos játékosokra jellem­ző labdavezetéssel fordították a maguk javára Szecsődi Lau- ráék. Stabil védekezéssel, szer­vezett támadásokkal, igazi csa­patmunkát teljesítve fantasz­tikus eredménnyel nyitotta az idei bajnoki szezont a Marcali. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: SZENTENDREI NKE- MARCALI VSZSE 24-33 (14-15). ■ PROMÓCIÓ Hatezer kakas ébreszti Mesztegnyot tervek Nem csak megragadja, keresi is a lehetőségeket a falu a jövőjének építéséhez Pályázatok, munkaprogra­mok, turisztikai fejlesztések. Ezen területek jelentenek prioritást a mesztegnyői tervezésben. Vigmond Erika- Négy évvel ezelőtt anyagilag meglehetősen nehéz helyzetben volt a település - kezdte Nagy László Péter polgármester. - Tíz­millió forintos hitele volt az ön- kormányzatnak, meg egy rakás kifizetetlen számlája. Ez azt je­lentette, hogy a képviselőtestü­letnek újabb tízmillió forintos hitelt kellett felvennie, hogy fi­zetni tudja a számlákat. Az ön- kormányzat tulajdonában lé­vő épületek jelzálog alá kerül­tek, ami nem volt jó üzenet sen­kinek sem. Az energiaszámlák, az óvoda, iskola finanszírozása volt a legnagyobb falat Meszteg- nyőnek. A településvezető kitért ar­ra: az energiahasználatot rész­ben átszervezéssel, részben ki­váltással csökkentették. Példá­ul, a Művelődési Ház gázfűtését vegyes-tüzelésű kazánra cserél­ték le. - Évente 8-10 olyan ren­dezvény volt a Művelődési Ház­ban, amikor fűteni kellett, en­nek ellenére milliód nagyság- rendű számlák jöttek - részle­tezte Nagy László Péter. - A fű­téshez szükséges tűzifaellátás­ban segítség egy pályázaton el­nyert ágdaráló, de emellett egy másik pályázati támogatással, a rászorulóknak is tudunk még Kerékpárutak találkozási pontja lehet a mesztegnyői kisvasút, még versenyben van a pályázatuk további tűzifát is biztosítani. Mi­kor a kormány átvállalta az isko­la működtetését és fenntartását, jelentős anyagi könnyebbséget jelentett az önkormányzati bü­dzsének. Azzal, hogy a húszmil­lió forintos adósságállományt is átvette, a falunak jelenleg sem­milyen tartozása nincs, sőt tar­talékolni is tudott.- Ha már nehéz helyzetek­ről beszélünk, kihívás volt szá­munkra az is, hogy a jogalko­tó tavaly év elején előírta: két­ezer felett kell lennie a lakosság­számnak ahhoz, hogy a telepü­lésen hivatal működjön - idézte fel a településvezető. - A környe­ző településekkel a korábbi kör­jegyzői összeállás sem érte el ezt a létszámot, de komoly tárgyalá­sokkal hat község sikeresen ala­kította meg a Mesztegnyői Kö­zös Önkormányzati Hivatalt. Az eltelt másfél esztendő azt bizo­nyítja, hogy sikeres az együtt­működés. Á lakosság egyik te­lepülésen sem vette észre a vál­tást: az ügyeiket gördülékenyen tudják intézni.- Ma már pályázatok nélkül nem lehet létezni, ezért beleve­tettük magunkat a különböző pályázatokba - folytatta a pol­gármester. - Hogy, csak néhá­nyat említsek: sikeres volt az erdei iskola fűtés- és hálóhely korszerűsítése, kamerarend­szer kiépítésével 32 kamerát te­lepítettünk a község frekven- táltabb helyeire, a templom fel­újítása két pályázat összevoná­sával sikerült. Kerékpáros tu­rizmus fejlesztésre beadott pá­lyázatunk még versenyben Szerencsés időben, szerencsés helyen A SZERENCSÉNEK KÖSZÖNHETŐ, hogy hétezer csirkét kapott a te­lepülés. Azonnal kellett döntenie Nagy László Péter polgármester­nek, mikor feltették neki a kér­dést. - A hétezer csirke nagy ré­sze kakas - mondta a település­vezető. - Két hónap múlva hat­ezer kakas fog kukorékolni Mesztegnyőn. Bár ez a lehetőség szó szerint az ölünkbe hullott, mivel nagy a lakosság vállalko­zó kedve, szeretnénk, ha folyta­tása lehne. Szerződést kívánunk kötni ezzel a céggel, hogy jövő van. Az elképzelés hét telepü­lést érint a Balatontól Meszteg- nyőig: a cél az, hogy a Balaton­tól kerékpárral eljussanak a tu­risták a kisvasúiig. Információ­im vannak arról, hogy a SEFAG pedig a Drávától a Kéktúra út­vonal mellett szeretne szelíd kerékpárutat kialakítani Mesz- tegnyőig. Pályázati támogatásra vár a polgármesteri hivatal épületé­nek újragondolása. Az elképze­lések szerint a jelenleg Művelő­dési Házként funkcionáló épü­let átalakításával, illetve bővíté­sével lehetne olyan korszerű kö­rülményeket teremteni, mely al­kalmas mind a közös hivatal el­helyezésére, mind a kulturális rendezvények színvonalas meg­rendezéséhez.- Külön ki kell emelnem a különböző munkaprogramokat - fűzte tovább gondolatmene­évben is biztosítsanak számunk­ra napos csibét, ahol az oltás költségét vállalja át az önkor­mányzat Az elképzelések szerint ugyanúgy ingyen adnánk a csa­ládoknak a csirkét, azzal a felté­tellel, hogy minden húsz csirke után, egy felneveltet vissza kell adni, ami jó lenne a konyhára, vagy a falu saját rendezvényeire is. Ha a lakosság számíthat az önkormányzatra és az önkor­mányzat is számíthat a lakos­ságra: az jó üzenet a jövőre néz­ve - zárta Nagy László Péter. tét Nagy László Péter. - Nagyon sok családnak tudtunk így se­gíteni. Meggyőződésem, hogy faluhelyen a mezőgazdaságon keresztül lehet munkahelyeket létesíteni. Van egy önkormány­zati fenntartású konyhánk, mely ellátására egyre nagyobb területen termelünk mezőgaz­dasági növényeket. Mellette be­levágtunk a gombatermesztés­be is: az egykori kolostor pin­céjében kiváló a klimatikus környezet. Az állattenyésztés­ben nagy lehetőségek vannak. Mi sertéstenyésztésben gondol­kodunk, mert a konyha renge­teg húst használ fel. A takar­mányt is meg tudjuk termelni, viszont, ha le akarjuk vágni He­tesre, vagy a Balaton túl felére kellene szállítani. Ezért egy 25 millió forintos fejlesztési elkép­zeléssel vágópont létesítésére is pályáztunk.

Next

/
Thumbnails
Contents