Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-02 / 204. szám
4 2014. SZEPTEMBER 2., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Fonyódliget: letartóztatták a gólyatábora erószaktevőt Felemás záróra a fürdőkben páratlan szezon Volt, ahol örültek, volt, ahol bánkódtak miatta Két súlyos baleset is történt hétfon Somogybán, a 67-es úton ► Folytatás az 1. oldalról Két gólyatábort tartottak a hétvégén Fonyódligeten: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképzó' Karának gólyatábora pénteken, a Budapesti Kommunikációs Főiskoláé pedig hivatalosan szombaton kezdődött. Az ELTE hétfőn a tanítóképző kar fonyódügeti gólyatáborában történtekkel kapcsolatban azt közölte: tudomásuk szerint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nemi erőszak bűncselekményének gyanújával indított nyomozást a fonyód- ligeti gólyatáborban történt eset kapcsán. A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség ennél több információt nem bocsáthat a rendelkezésükre. Azt állítják, hogy ezért, és különösképpen az érintett személyiségi jogainak védelme miatt a bűnügyi eljárásról nincs lehetőségük bővebb nyilatkozatot tenni. Azt egyértelműen megerősítik, hogy az ELTE gólyatáborában a szervezett programok keretében a résztvevők semmilyen kényszerítésnek nem voltak kitéve, a bűncselekmény nem ezekhez kapcsolódva történt. Információink szerint nem a szervezők és a gólyák közül került ki az ügy gyanúsítottja, hanem egy külsős férfi lehetett a tettes, aki a megbízatása alapján a táborban dolgozott. Úgy tudni, hogy fotósként örökítette meg a rendezvényt és a lányokat. ■ K.G. ► Folytatás az 1. oldalról A csapadékos nyár a városi fürdők egy részének kedvezett, azonban a másik részénél a vártnál rosszabb szezont eredményezett a megyében. A Balatonhoz közeü fürdők viszonylag jól zárták a szezont az idén, a megye déli részén lévők ugyanakkor a vártnál lényegesen kevesebb vendéggel voltak kénytelenek beérni.- Huszonöt éve jegyzem föl többek közt az időjárási adatokat, a forgalmat - mondta el érdeklődésünkre Iharosi István, a Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálfürdők Egyesületének elnöke, egyben a nagyatádi fürdő vezetője -, de ilyen nyár még nem volt. Gyakorlatilag nem volt egy olyan hét, amikor egybefüggő jó idő volt. Persze amikor az volt, akkor természetesen jó házzal mentünk. A Balatonhoz közeli fürdők amúgy viszonylag jól zártak, mert a hűvös idő és a nem túl meleg Balaton miatt sokan keresték föl a közeli fürdőket. A délebbre fekvő fürdők viszont, amelyek elsősorban a horvát piacra építenek, általánosságban nem tudták hozni azt a vendégszámot, amit az előző évben. A gyógyfürdőket természetesen ez nem érintette, nálunk például 105-107 százalékos kihasználtsággal működik a gyógyfürdő, míg az uszoda kilencvenöt százalékossal. Néhány fedett strand forgalmának jót tett az esős nyár A kaposvári fürdő idei szezonja sem sikerült rosszabbul, mint az előző. Augusztus 31-én bezárt a fürdő strand részlege, s ugyan évtizedek óta az egyik legcsapadékosabb nyár közelít a végéhez, ám Szabó-Löffler Zita fürdőigazgató szerint nem lehet okuk panaszra. - A legtöbb hazai fürdőben már a forgalom csekély visz- szaesését is eredményként értékelik - mondta -, hiszen jóval kevesebb kánikulai nap volt az idényben, mint szokott. Ám a kaposvári Virágfürdő, ha kicsivel is, de növelni tudta a bevételeit. A legtöbben - Somo- gyon kívül - Baranyából, Tolnából és Pest megyéből érkeztek a fürdőbe. De az ország távolabbi pontjain is kezdik felfedezni a létesítményt: megfordultak itt Fertőrákostól Békéscsabán át Nyíregyházáig minden megyéből. Sőt, egyre több idegen nyelvű szót is lehetett hallani a kaposvári strandon. A megkérdezettek között a legtöbb német, angol, fehérorosz, olasz és holland nemzetiségű volt, ám akadtak például kínaiak, vietnamiak és svédek is. ■ Márkus K. ■ Ön melyik strandokat kedveli? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: SONLINE.hu a A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. ► Folytatás az 1. oldalról Mint a rendőri tájékoztatásból kiderült, az Opel hétfőn reggel fél nyolc tájban Kaposvárról haladt Simonfa felé, amikor a szakadó esőben a 67-es úton a gyertyános-völgyi lovarda mellett a kanyarban belehajtott egy vízátfolyásba - mely a szemből érkező teherautó sofőrje szerint nagyobb volt, mint az Orci-patak... -, az autó ekkor irányíthatatlanná vált, s a benne ülőknek esélyük sem volt elkerülni az ütközést. Bár be voltak kötve, mind- kettejüket súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a forgalmat mindkét irányból elterelték - az útra többek között jelentős mennyiségű olaj is kifolyt -, s csak kilenc óra után indulhatott meg fél pályán. Jó tíz kilométerrel arrébb, Somogyaszalónál is baleset miatt kellett lezárni a 67-es főutat. Kilenc óra körül egy személykocsi - még tisztázatlan okokból - nekiütközött egy kamion pótkocsijának, majd az árokba vágódott. A somogyaszalói balesetben egy személy megsérült, az utat viszont a mentés és a helyszínelés idejére másfél órára le kellett zárni, a forgalmat a rendőrök Mernye, illetve Ka- posfüred felé terelték el. ■ A.V. PROMÓCIÓ Megújuló energiaforrástól remél fellendülést Zimány összefogás Kevés a munka a faluban, a közmunkások virágot termesztenek, térköveket, járdalapokat gyártanak közmunkások csinosítják Zi- mányt: tatarozást, járda- és útfelújítást végeznek, virágtartókat, járdalapokat és térköveket gyártanak. A Start Közmunkaprogram keretében tizenöthúsz közmunkást foglalkoztatnak. A hatszáz fős településen negyven-ötven közötti a munkanélküliek száma, közülük csak hamincöt-negyvenen regisztráltak.- Munkalehetőség a településen igen korlátozott, akik tudnak, Kaposváron dolgoznak. A Kapostáj Zrt.-nek van itt egy állattenyésztési telepe, ők mintegy húsz embernek adnak munkát. A közmunkások többsége képzetlen, a falu szépítésében vesznek részt. Jelentős mennyiségű térkövet raktak le, a saját maguk által gyártott virágtartókat helyeztek ki a templom és a temető közelében. Egy kis virágkertészetet alakítottunk ki, fóliában termesztünk virágokat, ezeket telepítjük a közterekre. Jövőre talán eladásra is futja belőlük, de addig még kell egy kis tapasztalatot szereznünk - mondta Hideg László polgár- mester. Az elmúlt években három nagy volumenű felújítási programot hajtott végre az önkormányzat. Tízmillió forintos uniós támogatásból - amelyhez 3,2 millió forint önrészt, 2,6 millió forint egyházközségi támogatást és 2,5 millió forintos társadalmi munkát tettek hozzá - sikerült felújítani a templomot. Az ÖnkormánySzépítkezés. Fóliásátorban termesztett virágokkal díszítik a falu köztereit a közmunkások Tele a könyvtár és a teleház. Ez a közösségi élet fő színtere, a könyveket lecseréli a megyei könyvtár zat épületét is rendbe hozatták egy uniós pályázat segítségével 10,3 millió forintból. Közösségi teret igyekeznek kialakítani, mert itt van a könyvtár, a teleház, az orvosi rendelő és a posta is egy tető alatt. A harmadik beruházás a sportöltöző átalakítása volt, vizesblokkal bővítették, amit 3,3 millió forintból sikerült megvalósítani. A helyiek nagy fájdalma, hogy iskola már 2000 óta nincs a településen, az óvodát pedig tavaly kellett bezárniuk, mert tízre csökkent a gyermeklétszám.- Amire büszkék lehetünk, hogy lehetőségeinkhez mérten a civil szervezeteink jól működnek, az ifjúsági és kulturális egyesületünk segítségével szervezzük a programjainkat. A nyugdíjasklub is nagyon jó közösséget alkot. Sportegyesületünk labdarúgásban mintegy huszonöt fiatalnak biztosít rendszeres sportolási lehetőséget, ezenkívül asztalitenisz- és tömegsportversenyeket rendezünk. Szüreti bált október 17- én tartunk, és minden évben megrendezzük a pálinkafesztiválunkat, amelyre a helyieken kívül a környékbeli főzők is jelentkezhetnek. Tavaly 95 pálinkát neveztek, a zsűri díjazásban részesítette a legjobbakat - folytatta a polgármester. Hideg László szerint már kevesen maradtak tősgyökeres zimányiak a településen, mert ahogy más falvakra is jellemző, kicserélődött a lakosság. Hogy így is összetartsák a helyi közösséget, ehhez szerinte sziszifuszi munka és olyan elhivatottak kellenek, mint a civil szervezeteik vezetői és a képviselő-testületi tagok, akik hajlandóak áldozni is erre. Sokat jelent a közösségi életben a teleház és a könyvtár, valamint azok vezetőjének összefogó munkája. Tevékenységük rendkívül fontos, amióta nincs pedagógus a községben. A jövőt tekintve biztató lehet, hogy a régóta nem működő taszári repülőtéren vannak területeik és épületeik, itt lehetőség lesz megújuló energiaforrásokat üzembe helyezni. A tervek szerint a környező településeket is bevonhatnák szövetkezeti formában. Még nem dőlt el, hogy mindennek alapját növénytermesztés vagy napkollektorok biztosítják-e majd. Elképzeléseik vannak, de csak apró lépésekkel tudnak haladni, mert a terület visszaadására még várni kell, erről a Földművelésügyi Minisztériumban hoznak döntést. ■ Kovács Gábor Összeállításunk Zimány Község Önkormányzatának támogatásával készült. *