Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)
2014-09-01 / 203. szám
Negyedszerre is jön a nagydumás zsaru Eddie Murphy megformálásában Az 1980-as évek egyik ikoni- ja volt az Eddie Murphy által megformált rendőrkarakter a Beverly Hills-i zsaruban. A film sikere még két folytatást ösztönzött, de idővel a komikus messze kanyarodott az akciók világától. Évek óta ment már a találgatás egy újabb mozis folytatás körül, párhuzamosan tévés sorozatban is gondolkodtak. A TV Guide értesülései szerint a lepukkant iparvárosból az elitkömyékre kerülő nyomozó története nem kellett a CBS-nek, pedig csavar is akadt benne. Murphy már nem a legfőbb szereplő lett volna, hanem a szintén rendőrnek álló fiát segítette volna. A Paramount stúdió bejelentése után már bizonyos, hogy 2016- ban még egyszer visszatér Axel Foley, akinek kalandjai idén éppen negyven éve kezdődtek. A stúdió döntése érthető, hiszen rengeteg újraforgatás és folytatás készül mostanában. További döntő érv lehetett, hogy Michigan állam illetékesei 13,5 millió dollárral szálltak be a produkció költségeibe azért, hogy a Beverly Hills-i zsaru ezúttal ne Los Angeles divatos negyedében, hanem a megújuló Detroitbaiunyomozzon..AzáT lam döntése már csak a forgatási helyszínek kiválasztás miatt is bölcs lehet, az előzetes számítások szerint a jövőre kezdődő forgatás legalább háromszáz embernek adhat munkát. ■ Az első film igazi klasszikus lett Színművész és emberbarát richard gere A sikerei elé helyezi a humanitárius akciókat I A sármjából mit sem veszí- I tett a már 65. születésnapját ünneplő színművész, aki saját magánál fontosabbnak tartja a hírneve által elérhető jó cselekedeteket. Nógrádi László Richard Gere amerikai filmszínész 1949. augusztus 31-én született Philadelphiában, és bár egy farmon nevelkedett, már a sportösztöndíjas főiskolai évek alatt világossá vált számára, hogy a színpadon akar karriert építeni. Londonban érte el az első sikert a Grea- se főszerepében - derül ki az MTI összeállításából. 1980- ban az Amerikai dzsigolóval a sztárok és a szexszimbólumok sorába emelkedett. További feljebb jutási lehetőségeket azonban elutasított, így a Die Hard j és a Tőzsdecápák főszerepét is kihagyta. Inkább spirituális fejlődésére összpontosított, a buddhizmus hívéül szegődött. A Micsoda nő című film kisfiús mosolyú milliomosaként tért vissza 1990-ben - Júlia Ro- berts oldalán a világsiker nyomán még 1999-ben, az Oltári nőben is bolondozott! egy kicsi A Dalai lámával, Júlia Roberts oldalán, és új szerepében, hajléktalanként >:u • Pályafutását azóta kettősség jellemezte: filmjei vagy taroltak, vagy a felejthető kategóriába kerültek. Csak két példa, hogy Az Ősz New Yorkban című szentimentális szerelmi történetért Arany Málna-jelölést, a Chicago című musical filmváltozatáért Arany Glóbusz-díjat kapott. A megítélésén a hullámzás nem látszott: ő az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1999-ben a legszexisebb férfi lett. A férfiideálhoz illő nőideált választott 1991-ben, Cindy Crawford szupermodellt vette feleségül, de négy év után elváltak. Később egy újabb modell, Carey Lowell oldalán kereste meg a boldogságot, az újabban válságba került házasságukból 2000-ben egy fiuk született. Magánéletét ugyanakkor ritkán osztja meg, igyekszik saját magát a lehető legjobban a háttérben tartani. Ahogy fogalmazott: „egyáltalán nem szeretnék személyiség lenni”. Nevét viselő alapítványa 1991 óta végez nemzetközi humanitárius segítséget, kiemelt figyelmet fordítva Tibet ügyére, de az AIDS elleni küzdelemnek is jelentős támogatást szerveztek: Kisgyerek kérdi az apjától:- Apu, te még növésben vagy?- Ugyan dehogy. Miből gondolod?- Mert úgy látom, a fejed búbja már túlnőtt a hajadon. ■ Az ausztrál farmer egy vödörrel a kezében elindul a közeli gyümölcsösébe, az útja egy tavacska mellett visz el. Arra lesz figyelmes, hogy a tóban három meztelen fiatal nő fürdik, a ruháik szétdobálva a parton. A lányok észreveszik és kikiabálnak neki: 1- Ne leskelődjön, addig úgysem megyünk ki a vízből, amíg el nem megy innen! A farmer egy kicsit felemeli a vödröt és visszakiált:- Dehogy leskelődök én! Csak a krokodüt jöttem megetetni! ■ Pszichiáternél fekszik a beteg az ágyon, és panaszkodik:- Azt képzelem magamról, hogy én vagyok Görgey Ar- ; túr, és a világosi csatára készülök.- Mondjon el mindent erről - kéri az orvos. Ezután még másfél órát beszélnek, majd a beteg eltávozik. Az orvos odamegy a telefonhoz, tárcsáz, majd elkezdi:- Tábornok úr, itt Jellasics. Jelentem, megszereztem a haditeEvet... .......txao —í----v iíitöAíi-íkic. **' íi&íT +n- frlRHetvenöt éve indult a világégés háború A legnagyobb pusztítás az emberi történelemben Hindenburg-katasztrófa: elhunyt a legutolsó túlélő Az emberiség történetének eddigi legvéresebb és legnagyobb fegyveres konfliktusa, a második világháború hetvenöt éve, 1939. szeptember 1-jén tört ki - derül ki az MTVA összeállításából. Az előzmények az első világháborúig nyúlnak vissza, amikor a győztes hatalmak megalázó békefeltételeket kényszerítettek a vesztesekre. Az 1933-ban hatalomra jutott Adolf Hitler német nemzetiszocialista kancellár féktelen demagógiával kihasználta a németek revansvá- gyát, sorra szegve meg a békefeltételeket. Kihasználva a Szovjetunió partnerségét, valamint a britek és franciák újabb háború elkerülését célzó megbékélési politikáját, a Führer sorra szerzett területeket, a szeptember 1-jén megindult lengyelországi hadműveletek váltották ki a brit és a francia kormány ultimátumát szeptember 3-án. Végül még aznap hadüzenet született, így hivatalosan is megkezdődött a második világháború. A világégés Európában a Harmadik Birodalom 1945. május 8-i kapitulációjával ért véget. A csendes-óceáni fronton Japán csak szeptember 2-án, az amerikai atombomba augusztusi bevetése után tette le végül a fegyvert. A Föld teljes egészére kiterjedő fegyveres konfliktusban 61 állam (az akkori emberiség 80 százaléka) vett részt, 110 millió katona állt fegyverben. A katonai áldozatok száma 27, a civileké 25 millióra tehető. ■ Elhunyt Werner Franz, az 1937- ben kigyulladt Hindenburg német léghajó katasztrófájának utolsó túlélője - írja az MTI. Annerose Franz, a férfi özvegye sajtóértesüléseket megerő- sítetve közölte, hogy a 92 éves férfi még augusztus 13-án halt meg Frankfurtban, szívelégtelenségben. A Hindenburg LZ129 zeppelin Frankfurtból indult útnak az Egyesült Államokba. A kora legmodernebb léghajójának számító, 245 méter hosszú jármű azonban röviddel a New Jersey állambeli lakehursti haditengerészeti légi bázison történő landolása előtt 1937. május 6-án váratlanul kigyulladt és megsemmisült. A léghajón 14 évesen kabinosként dolgozó Werner Franz kiugrott az égő zeppelinből és elfutott, így menekült meg a katasztrófában, a repüléstörténet leghíresebb - utóbb filmeken is feldolgozott - tűzvészében. A fedélzeten lévő 97 ember közül 36-an vesztették életüket. ■ A halál elől menekülnek a „kiszabadulós” játékban A mind népszerűbb szabadulós szimulációs szobák sorát Sanghajban a halál elől menekülő bővíti - az ötletgazdák az életről és halálról való gondolkodást is kívánták ösztönözni az ötlettel, írja az MTI. A belváros közepén, Hszin- tienti városrészben helyet kapó, „négydimenziós halálélményként” reklámozott játék témaválasztásában is és a lejátszását illetően is egyedi. A cél az, hogy fizikai és szellemi képességek felmutatásával a játékosok kalandos utakon elmeneküljenek a halál elől. Akiknek ez nem sikerül, azt koporsóban krematóriumba küldik, vagyis hőt és fényeffektusokat használó krematóriumutánzatba, innen az út egy kipárnázott anyaméhbe vezet, az újjászületés jelképeként. Á játék kitalálói középkorú sanghaji üzletemberek, akik a puszta játékon kívül a halál élményét kívánják „közelebb hozni”, s állításuk szerint az élet és a halál kérdéseiről kívánják elgondolkodtatni a publikumot. Hogy a játék iránt mekkora érdeklődés mutatkozik, azt jól mutatja, hogy nem a „sötétbe ugorva” indították, hanem előzetes befizetésekre alapozták az üzletet. Az interneten az érdeklődőktől három hónap alatt 440 ezer jüan (17 millió forint) gyűlt össze. ■ Jótékonysági gUmikdCSa-ÚSZtatás.Első alkalommal rendeztek Kacsafutamot Budapesten vasárnap. A világszerte már több helyszínen sikert aratott jótékonysági kezdeményezés résztvevői egy-egy sárga gumikacsát nevezhetnek a pénzdíjas versenyre, a bevételből az UNICEF javára juttatnak támogatást. A Dunán megrendezett kacsaúsztatáson a szervezők közlése szerint 51,800 fürdőkádba való játék csobbant a folyóba, majd a leggyorsabban úszkálok közül száz győztest választottak ki, ezek nevezői juthattak az értékes nyereményekhez. m ME3SSB3& Bar csak a közelmúltban házasodott, nemrég virágcsokrot küldött egy idegen nőnek Noah W ^ ■■ ■■■■ apataMMJj Wga& MMMM nn Wyle. A Vészhelyzet egykori Carter doktora nem tévelyeg, csak a kedvességet igyekezett viszonozni, hiszen a | ^ IS 9^9 SKm W |9 jy hölgy a színész elhagyott jogosítványát juttatta vissza. A hölgy a 43 éves színész menedzsmentjével vette fel I ^99 *9 (H Wm <HP> aLJHk & :! 9. a kapcsolatot, de a köszönőlevél és a hatalmas csokor már személyesen Wyle figyelmessége volt. IVawCJIXJLAi