Somogyi Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-11 / 212. szám

3 2014. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP A természet maradt a főszereplő deseda Áder János államfő adta át a látogatóközpontot a Homo Akváriuszoknak ► Folytatás az 1. oldalról- Dicséret illeti a látogatóköz­pont építőit, mert szerényen, ügyesen és józan mértéktar­tással építettek - emelte ki ün­nepi köszöntőjében Áder Já­nos Kaposváron. - Ami pe­dig elkészült, a vízi ember je­lenlétét és maradását szolgálja. Majd a köztársasági elnök hoz­zá tette: a vizeink élővilágához, a part és víz állatain, növénye­in túl tartozik még egy egészen egyedi faj, amely évezredek óta több-kevesebb sikerrel igyek­szik az ökoszisztéma részévé válni. - Ez pedig a vizet szere­tő, a vízhez ezer szállal kötődő ember - hangsúlyozta. - Nevez­hetnénk Homo Akváriusznak. „Csend és halk öröm.” Ahogy a Somogyhoz, Kaposvárhoz oly sok szállal kötődő Fekete Ist­ván fogalmazott. Ez a természe­tet tisztelő, a vízparton is ott­honára találó ember kiváltsá­ga. A most átadott, az író nevé­vel fémjelzett látogatóközpont - műveihez hasonlóan - nagyítót ad a kézbe, hogy ne csak néz­zük, lássuk is a víz világát! - mondta Áder János. A köztársasági elnök szerint a víz közös szerelem, de min­denki mást vár ettől a kapcso­lattól.- A Deseda különlegessége az- mondta -, hogy itt nem csak a természet érintette meg az em­bert, az ember nyúlt hozzá a ter­mészethez. Méghozzá szeren­csés mozdulattal. Adott neki, és nem elvett tőle. Mert bár a tó születéséről az ember döntött, a mesterségesből a lehető legter­mészetesebb élővilág jött létre. A hetvenes években született ta­vat nem csak az emberek érez­ték az első perctől magukénak, de a természet is birtokba vette. S amikor itt a Desedánál felke­rekedtek, hogy szebbé, vonzób­bá, marasztalóbbá tegyék a láto­gatók számára a tavat, pontosan tudták, olyan pihenőhelyet kell létrehozni, ahol megvannak a kikapcsolódás technikai feltéte­lei is, ahol van elég parkoló, szép strand, kényelmes kerékpárút, biciklitároló, menedék. A leg­fontosabb cél azonban az, hogy a természet megmaradjon fősze­replőnek, minden más csak ud­varias segítőtárs.- Kincsek között élünk, me­lyek nekünk természetesek, s Áder János köztársasági elnököt az eső sem riasztotta el attól, hogy nyeregbe pattanjon, s így avassa föl a nemrégiben elkészült desedai kerékpárutat Halak, vadak, madarak. A Deseda teljes élővilága látható a Fekete Istvánról elnevezett létesítményben éppen negyven évre rá, hogy a Deseda-tavat a hasonló nevű patakból völgyzáró gáttal el­zárták, s felduzzasztották, s most sok száz milliót költött Kaposvár a tóra és környékére. A tóra, amely nyolc kilométer hosszú, 26 kilométer kerületű, 260 hektár területű és 8,2 mil­lió köbméter vizet tárol, víz­gyűjtő területe pedig 170 négy­zetkilométer. a szerdán megnyílt Fekete Ist­ván Látogatóközpontban látha­tó többek között az épület köz­pontjába épített óriási tölgyfa, Családi kirándulóhely. Impozáns épület sok-sok látnivalóval ebbe a fába építették be a De- sedán őshonos állatok kitömött példányait, a másik részük pe­dig vitrinekbe került. Három élőhelyet, erdeit, mezeit és zsombékos területet is megis­merhetnek a központ látogatói, s helyet kapott itt egy, a des/e- dai halakat bemutató nagymé­retű akvárium is. Élő állat megfigyelőhelyeket is kialakí­tottak, van béka les, és egy tel­jes egészében bekerített szita­kötő les is. Ezen kívül kerék­párkölcsönző is működik a központnál. amelyeket éppen ezért gyakran észre sem veszünk, miközben nap mint nap találkozunk ve­lünk - mondta ünnepi köszön­tőjében Szita Károly polgár- mester. - Ilyen a mi természe­ti és épített környezetünk is. S ha megbecsüljük mindazt, amit szülőföldünk adott, és azt, amit eleink s mi magunk hoztunk létre, joggal várjuk majd, hogy az ország, a világ más pontjain élők is felfedezzenek bennün­ket. Ehhez bíznunk kell, és kel­lett magunkban, és tenni a dol­gunkat. Ápolni hagyományain­kat és őrizni kincseinket. Szita Károly felidézte a Dese­da eddigi történetét, majd azt mondta: ahogy megváltoztak az igények, nem vettük észre, hogy amit máshol keresünk, az az otthonunkban is megvan.- Most ismét lehetőséget kap­tunk arra, hogy virágozhasson, élettel teljen meg a Deseda, mert természeti értékeivel, növény- és állatvilágával, csupán azzal, hogy létezik, már hatalmas ér­ték. Mert bár városban élünk, mégis elérhető távolságban van számunkra a természet. Azért fordítottunk több, mint hatszáz millió forintot a tó fejlesztésére, hogy éljünk a benne rejlő lehe­tőséggel. Nem kiaknázni akar­juk, nem a kárára gazdagodni, hanem együtt élni vele. A köszöntők után Ábrahám Levente, a látogatóközpont gaz­dája vezette körbe a létesítmé­nyen Áder Jánost és Szita Ká­rolyt, s mutatta be többek kö­zött a központi diorámát, a De­seda élővilágát három dimenzi­óban bemutató makettet. Az avatóünnepség végén Áder János sok élményt, örömöt kívánt a halak és a gyerekek fá- rasztáshoz, s vidám időtöltést, jó szórakozást valamennyi Homo Akváriusznak, majd az esős idő ellenére Szita Károly társaságá­ban kerékpárnyeregbe pattant, így avatták föl a desedai kerék­párutat. ■ Márkus Kata JEGYZET KERCZA IMRE Desedai álmok szeretem az arborétum csendjét, a víz illatát, s a vi­zet közrefogó tájat. A csendet és a jó levegőt. A Desedán jár­ni öröm, mert a Deseda foga­lom lett. Nemcsak a megye- székhelyen, hanem Kapos­váron, sőt a határon túl is. A külföldiek közül - úgy tudom - elsőként a hollandok fedez­ték föl és jöttek ide nyáron és nyárutón kempingezni. Az­tán a fejlesztéseknek köszön­hetően megkedvelték a ka­posváriak is, strandolni, ki­rándulni, pecázni járnak ki. Egy kis falu épült a partján, kiskerti álmokat valóra váltó portákkal, s a tavat körülölelő kerékpárutakkal. Most a sza­badidő központokkal. A sima víztükörrel a parton gyalogló és horgászó kisnyugdíjassal és a pihenni kikapcsolódni vágyó hivatalnokokkal, nyári munkásokkal. Nem lepődnék meg, ha egyszer a nagy hor­gász hírében álló Áder János köztársasági elnök is leülne a partjára, most, hogy felavatta a szabadidő központot. a deseda messze túlnőtt ter­vezői, megálmodói, a vízügye­sek elképzelésén: ők árvízi tá­rolót gondoltak ide, a desedai gát mögött. Nemcsak a vízfe­lület nőtt az egykor zsombé­kos fűzfákkal telenőtt réten, hanem az álmok is. A meg­változott táj kínálta magát a kikapcsolódni, pihenni vágyó embernek, s az akkori város- vezetés fontosnak tartotta a fejlesztést, és azt, hogy a par­ti sáv csak a közösségé lehet. Ez az óhaj csak részben való­sult meg. A privatizáció elért a Desedáig. Emberöltőnyi idő telt el a Deseda megszületése óta és emberöltőnyi idő kell ahhoz, hogy csak az embert szolgálja. Ebben a folyamat­ban ez a mostani avató fontos állomáskő volt. Felnőtté vált a tó. Köszönet érte megalkotói­nak, s a desedai álmokat szö­vő minden embernek és hi­vatalvezetőknek, legyen az akár tanácselnök, vagy pol­gármester. A Deseda még nincs kész, tovább lehet lép­ni hiszen a híre is tovább terjed. Tizenhárom év börtön a szentbalázsi gyilkosnak Két évvel enyhítette a Kaposvá­ri Törvényszél elsőfokú ítéletét a Pécsi ítélőtábla, 13 évre küld­te börtönbe a szentbalázsi gyil­kost. A 24 éves férfi 2012 ok­tóberében veszekedés közben megfojtotta élettársát, majd a nő holttestét az udvari budiba rejtette. Lő­fegyverrel és lő­szerrel visszaélés­ben is bűnösnek ta­lálta a bíróság. A szerdai pécsi tárgyaláson a vádlott nem jelent meg, csak egy levelet küldött, melyben je­lezte, fellebbezéséből vissza­vonja a felmentésére irányuló kérelmét, s csak enyhítést sze­retne. Ezzel elismerte a gyil­kosságot, melyet korábban ta­gadott. Az ítélőtábla el is ma­rasztalta a gyilkost, viszont a bíró úgy vélte, büntetésnek ele­gendő a kiróható szabadságvesz­tés - 5-22,5 év - középmértéke, í két évvel csökkentette az elsőfo­kú ítéletet. A tárgyalásveze­tő emellett felhívta a figyelmet, hogy az ügyben telje­sen felesleges volt DNS-vizsgálatot végeztetni, hi­szen az semmit sem tett hozzá a nyomozati eredményhez, így ennek többszázezer forintos költségét a vádlott helyett az ál­lamnak kell állnia. A ítélet jog­erős. ■ ■ Levelet küldött a Pécsi ítélőtáblá­nak, de már csak enyhítést kért A sok eső megakasztja a betakarítást somogy A felázott talajon nem tudnak dolgozni az agrárvállalkozók Szerdára megtorpant a napra­forgó betakarítása Somogybán. A kényszerszünet napokig elhú­zódhat, a sártengerré vált talajon képtelenség dolgozni.- Egy napig vágtuk a napra­forgót, de a természet leparan­csolt minket a földekről - mond­ta Pór Tibor, a kaposfői Kaposme- ző Kft. gépkezelője. - Hiába van a cégnek nagyteljesítményű, 300 lóerős gépe, a sok eső megakadá­lyozza a normális munká. Pohner János, a társaság ügy­vezető igazgatója azt mondta: a talaj felső, 50 centis rétegének víztelítettsége már 80-90 százalé­kos. Ez túl sok, hiszen most van a munka dandárja, a 130 hektárnyi napraforgóból egy nap alatt csu­Pihenő. Pór Tibor kaposfői gépkezelő az eső miatt abbahagyta a munkát pán 30 hektárnyit takarítottak be. Térségünkben jóval több eső hullott, mint korábban. Időszerű a 120 hektárnyi repce vetése, és nem tudjuk, mi lesz a 400 hek­tárnyi kukorica betakarításával. Ez két és fél, három hetet késhet. Laczkovics Sándor, a magyar- atádi Barátság szövetkezet elnö­ke abban reménykedik, hogy a napraforgónál nem szenvednek el minőségromlást. Megyénkben idén eddig is több - közel 800 milliméter - eső esett, mint tavaly egész évben. A következő napokban akár 30-40 milliméter csapadék hullhat, kö­zölte Nagybocskai Tamás nyu­galmazott nagyatádi vízügyi főfelügyelő. ■ Harsányi Miklós á 1

Next

/
Thumbnails
Contents