Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-07 / 183. szám

Ez volt a harmadik: újabb előkészületi mérkőzést nyert a csurgói alakulat kézilabda Harmadik előké­születi mérkőzését is behúzta a Csurgói KK NB I.-es férfi kézi­labda-csapata, amelyet kisebb sérülés miatt kihagyott a válo­gatott Szöllősi Szabolcs és Her- bert Gábor. Az ifjabb Sótonyi László vezette csurgói együt­tes bemutatkozásként a Kom­lói Bányászt verte hazai pályán magabiztosan 36-26-ra, majd Tatabányán nyert 21-19-re. A harmadik ellenfél a B. Braun Gyöngyös volt újra hazai kör­nyezetben, s ezúttal is két gó­los, 26-24 (13-11) arányú so­mogyi siker született. Pénteken a dán Sonderjys- ke csapata lép majd fel a Dél-so­mogyi kisvárosban; a nem­zetközi előkészületi találkozó 18 órakor kezdődik a Sótonyi László Sportcsarnokban. ■ Igencsak foghíjas Fradi­val találkozott a főváros­ban az NB I.-es siófoki női kézilabdacsapat. A félidőben öttel vezetett (13- 18), végül pedig nyolccal nyert (24-32) a Ferencváros Rail Car- go otthonában rendezett elő­készületi mérkőzésen a Siófok KC-Galerius Fürdő élvonalbeli női kézilabda-csapata.- Szinte egy junior csapat el­len játszottunk - mondta Golo- vin Vlagyimir edző utalva ar­ra, hogy a házigazda zöld-fe­hérektől öt válogatott játékos is (Tömöri, Szucsánszki, Kova- csicz, Soós és Szamoránsky) hi­ányzott, miután a válogatottal készülnek a héten, Steinbach pedig betegség miatt kénysze­rült kihagyni a fővárosi talál­kozót. A vendég siófokiaknál is akadt hiányzó; a Balaton-parti együttes is ad ugyanis kézilab­dázót a nemzeti együttesnek Erdősi személyében. A Siófok KC-Galerius Fürdő szombaton 18 órakor hazai pá­lyán, a Beszédes József Általá­nos Iskola tornacsarnokában a Bajnokok Ligája-győztes Győ­ri Audi ETO KC ellen folytatja a felkészülési találkozók sorát. ■ Fenyő G., Keszthelyi Z. Tartalékmotoiral a csúcson autómodellezés Bogdán Endre ötödik lett az ukrán kontinensviadalon Több évtizedes pályafutása legjobb külföldi eredmé­nyét könyvelhette el Bogdán Endre az Ukrajnában rende­zett 63. sebességi autómo­dellező Európa-bajnokságon. Pedig örökös bajnokunk egy 20 éves tartalékmotorral versenyzett... Fenyő Gábor Ukrajnában, Strij városában rendezték a sebességi autómo­dellezők sorrendben 63. Euró- pa-bajnokságát; a szakág idei legrangosabb versenyén kere­ken 10 ország 74 versenyzője egy híján 100 modellel méret­tetett meg. A magyar színeket négy klub (Gyöngyös, Zalaeger­szeg, Pécs és Kaposvár) 10 spor­tolója képviselte. A Kaposvári Textiles MK három fős csapata a többiekhez hasonlóan alaposan kitett magáért. Az 1,5 ccm-es kategóriában Tamasóczki Tamás idei legjobb időeredményével a nyolcadik helyre volt. Á 2,5 ccm-es géposz­tályban Bogdán Endre szintén idei legjobbjával a hatodik lett, míg Nagy Zoltán új egyéni csúcs­csal a nyolcadik helyen zárta az ukrán kontinensviadalt. A magyar válogatott legna­gyobb meglepetését Bogdán End­re szolgáltatta a 10 ccm-es, azaz a királykategóriában. Örökös bajnokunkat ebben az évben vé­gig balszerencse üldözte. A tar­talékmotorját sikerült helyrepo­foznia, s több évtizede íródó pá­lyafutása legjobb külföldi ered­ményét sikerült elérnie, ami az ötödik helyet jelentette. Bogdán Endre ezzel a magyar váloga­tott második legeredményesebb versenyzője volt, s oroszlánrészt vállalt abban, hogy a magyarok a nemzetek közötti pontverseny­ben az előkelő harmadik helyet szerezték meg. Ha az évek tovaszállnak is, Bogdán Endre tudása mit sem kopott. Egy 20 éves motorral ott lenni a világ élvonalában azért nem akármilyen teljesítmény... Egész évben balszerencse üldözte Bogdán Endrét, mégis pályafutása legjobb külföldi eredményét érte el Taroltak a házigazda somogyiak az országos hajómodellező bajnokságon CSURGÓ VOLT A HÁZIGAZDÁJA Ű rádióirányítású elektromos és robbanómotoros hajómodellek országos bajnokságának. Az időjárásnak bála szélcsend­ben, „vasalt” vízen vetélkedhe­tett egymással a négy megye öt klubjából érkezett 24 hajómo­dellező. AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON a házigazda somogyiak kértek főszerepet. A Kaposvári Texti­les MK sportolói 11 medált (négy arany, ugyanennyi ezüst és három bronz elosztásban) gyűjtöttek össze, s a Kaposvári Autómodellező Klubnak is ju­tott egy arany. A SOMOGYI EREDMÉNYEK. ELEKTROMOS HAJÓMODELLEK. FiE-i kg junior: 1. Szentesi Máté (Kaposvári Autómodelle­ző Klub). FlE-0,5 KG SENIOR: 1. NOVÍCS József (Kaposvári Textiles MK), 2. Várady István (Kaposvári Textiles MK). FiE-i kg senior: 1. Tamasócz- ki Tamás (Kaposvári Textiles MK), 2. Novics József (Kapos­vári Textiles MK), 3. Várady Ist- | ván (Kaposvári Textiles MK). ROBBANÓMOTOROS HAJÓMODELLEK. fiv-3,5 ccm: 1. Dúsa András (Kaposvári Textiles MK). fiv-7,5 ccm: ... 2. Tamasóczki Tamás (Kaposvári Textiles MK), 3. Nagy Zoltán (Kaposvá­ri Textiles MK). fiv-15 ccm: 1. Dúsa András (Kaposvári Textiles MK), 2. Gu­lyás Mihály (Kaposvári Textiles MK), 3. Várady István (Kapos­vári Textiles MK). Fenyő G. Jó iramú meccsen ért el döntetlent a Nagyatádi FC a Virovitica ellen labdarúgás A horvát harma­dik ligás Virovitica ellen ját­szotta utolsó edzőmeccsét a Nagyatádi FC csapata.- Nagyon jó iramú iramú mérkőzés volt, amely kiváló­an szolgálta a bajnokságra va­ló felkészülésünket - mond­ta Papp Zoltán, a Nagyatádi FC vezetőedzője. - Látszik, hogy még nincs összeszokva a csa­pat, hiszen két helyezkedési hi­ba után kaptunk gólt. NAGYATÁDI FC-VIROVITICA 2-2 (O-O) Nagyatád, 150 néző. V.: Mo­hai. Nagyatád: Gyenes (Vörös, a félidőben) - Filip, Dekanics, Rácz, Kiss A. (Kovac Z., a fél­időben) - Márton, Garai (Fábi­án P., a félidőben), Mixtai, Ta­kács M., Fábián T. - Csató. ve­zetőedző: Papp Zoltán. HAZAI GÓLSZERZŐK: Mixtai (55. p.), Csató (85. p.). ★ Ar ★ ★ ★ A szerda estére tevzetett FGSZ Sifok-BLSZ Válogatott előkészületi mérkőzés a nagy eső miatt elmradt. ■ K. P. MAI AJÁNLATUNK extrémsport Vili. (pénzdíjas) Wingsuit Boogie csúsztató ejtő­ernyős szárnyasruha nemzet­közi fesztivál, egyben országos bajnokság és IV. JBWC nagy- alakzatos formaugró verseny - hetedik versenynap. Kaposúj- lak, repülőtér, 9 órától. ■ F. G. HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGnmt r* .. jo ntmttközi p4nztrontzftr I KJ U. I L. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 311,00 317.49 USD 233,00 238,99 CHF 256,00 262,90 ÉRVÉNYBEN: augusztus 6. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Kaposváron folytatja az amerikai Matthew Gibson Beleegyeztek a törzstőkeemelésbe labdarúgás A Rákóczi Kft. taggyűlése igent mondott az önkormányzat ajánlatára A 30 éves amerikai irányító, Matthew Gibson szerződteté­sével immár teljes a Kaposvá­ri KK NB I.-es férfikosárlab- da-csapatának a kerete. Az Oklahomában született Matthew Gibson az előző sze­zont Franciaországban a Le Portel Cote d'Opale együttesé­nél kezdte (12 pont, 3,6 lepatta­nó és 2,6 assziszt), majd január­ban országot váltott, s Finnor­szágban folytatta; a Kouvot Ko- uvola csapatában 27 meccsen szerepelt, ahol 18 pont, 3,1 le­pattanó, 4,9 assziszt és 2,3 szer­zett labda volt az átlaga. A 30 esztendős rutinos kosa­ras - Matthew Gibson az egyes és a kettes poszton is bevethe­tő - Hawaii-on kezdte a játé­kos-pályafutását, majd Vene­zuelában folytatta, utána pe­dig Romániában, az Ameri­kai Egyesült Államokban, Ok­lahomában, Mexikóban, Finn­országban és Franciaország­ban játszott. A finnek igencsak elégedettek lehettek vele, lévén többször is visszahívták. Min­denestre jó ajánlólevél, hogy Finnország mellett Romániá­ban is bekerült az Eurobasket értékelése alapján az idegenlé­giósok válogatottjába. A Fekete Ádám, Filipovics Gordan edződuó által irányított Kaposvári KK augusztus 15-én, pénteken kezdi majd meg a nyá­ri alapozást. ■ Fenyő Gábor Több mint 250 millió forintos tartozást halmozott fel az NB Il-re készülő Kaposvári Rákó­czi FC-t működtető gazdasági társaság. Ez az anyagi helyzet befolyásolja a csapat felkészü­lését, ezt Márton Gábor veze­tőedző többször is kifejtette. Az említett összegben szerepel az a 75 millió forint is, amelyet Ka­posvár Megyei Jogú Város Ön- kormányzata adott kölcsön. Az önkormányzat olyan ajánlattal élt a Kft. felé, amely szerint el­tekintene ettől az összegtől, ha cserébe tulajdonrészt vásárol­hatna. A törzstőkeemelést azon­ban a tulajdonosi kör legalább 75 százalékának támogatnia kell. Ez a napokban megtörtént, Diallo Cambridge-ben folytattja Issaga Diallo Angliában Az angol negyedik ligában sze­replő Cambridge Unitednél foly­tatja pályafutását Issaga Diallo. A francia-szenegáli védő télen érkezett a Kaposvári Rákóczi FC együtteséhez, s 12 alkalommal lépett pályára az akkor még NB I-ben szereplő somogyiaknál. A 27 esztendős labdarúgó az el­múlt hetekben próbajátékon vett részt az angol klubbnál, s a telje­sítménye alapján egy évre szóló szerződést ajánlottak neki. Dial- lonak fontos szerepe volt abban, hogy csapata a legutóbbi edző­meccsén 2-1-re legyőzte a első osztályban szereplő Tottenham Hotspur együttesét. ugyanis a Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft. augusztus 4-ei taggyűlésén egyhangúan elfo­gadta a város ajánlatát.- Augusztus negyedikén el­adtam a tulajdonrészemet a Kft-nek - mondta lapunknak dr. Takács Norbert, a Kaposvá­ri Rákóczi FC volt résztulajdo­nosa - 25 évig a Rákócziért dol­goztam, s szeretem a csapatot, de ezentúl csupán szurkolóként megyek a mérkőzésekre. Információink szerint az amerikai befektető, aki meg­vásárolta a klubot, elállt véte­li szándékától. Menyhárt Kál­mán írásban jelezte, hogy nem kíván befektetni a kaposvári labdarúgásba. ■ Klein P. 1 12 2014. AUGUSZTUS 7., CSÜTÖRTÖK , "—­Balatoniellen folytatják. Szombaton Balatonlellén a Napfény strandon folytatódik az 1. MCM-RÖAK M ^ ^ Kupáért kiírt, öt versenyből álló megyei amatőr (női, férfi és vegyes páros) strandröplabda-körverseny a H BP J RP negyedik fordulóval. Nevezni 8.45-ig lehet a helyszínen, az első párok pedig 9-kor lépnek majd homokba. **=, . ggS^ M Jj- iT>ii■méhiiin ^1

Next

/
Thumbnails
Contents