Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-31 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 33. szám
2014. AUGUSZTUS 31., VASÁRNAP 8 INTERJÚ bartsch kata Bár repülni annyira nem szeret, a Fapad című repülős sorozatban örömmel vállalt szerepet. A filmezést közel érzi magához, annyira, hogy már a casting director munkáját is tanulja. „MÉG MINDIG TANULOM MAGAM” Kerekes székes karaktert játszik az Ml új sorozatában Bartsch Kata. Mivel imádja a filmezést és a sorozatokat is, igazán testhezálló volt számára ez a munka. Most egy évre Londonba készül, ahol egyszer már dolgozott biciklis futárként, és amikor hazajött, rögtön díjat is nyert. Fábos Erika- Októberben indul a közszolgálati televízióban, az Ml műsorán a Fapad című vadonatúj televíziós sorozat. Hogyan került a szereplők közé?- Behívtak egy castingra. Mondták, hogy egy kerekes székes asszisztens figurájára gondoltak. Én meg gondoltam, hogy milyen érdekes, ez már a sokadik olyan karakter, amikor sérült embert alakítok. Amikor megismertem a szerepet, nagyon szimpatikus lett és örültem, amikor kiderült, hogy sikerült megkapnom.- A forgatás milyen volt?- Forgatni mindig csodás. Mindegy miben, mindegy mennyit, de nagyon jó. Ez egy ízig-vérig magyar sitcom, ami egy Air Horse nevű fapados légitársaság megalakulását és első szárnypróbálgatásait „dokumentálja”. Litkai Gergely és Vinnai András írták, tehát a jelenetek szerintem zseniálisak. Már a forgatókönyvön rengeteget nevettem. A légi- társaság igazgatója Anger Zsolt, akinek kaposvári évei óta nagy rajongója vagyok. A csapat remek, többek között olyan színészek alkotják, mint Gosztonyi Csaba, Mészáros Piroska, Dobó Kata, Rezes Judit, Vida Péter, Pindroch Csaba, Haumann Máté. Annak is nagyon örültem, hogy Zomborácz Virág rendezővel dolgozhatok. Jó barátságot kötöttünk egy Szarajevóban rendezett filmes kurzuson és azóta várom, hogy összesodor bennünket valami munkára is a sorsunk.- Ha már légitársaságról szól a film, adódik a kérdés, hogy volt igazán emlékezetes repülőút az életében?- Több is. Az egyik, amikor a főiskolai osztályommal Milánóból tartottunk haza és Géczy Zoltán csoporttársunk nem fért fel a gépre. Én eleve elég nyűgös vagyok a repüléstől, így hát azonnal vizionálni kezdtem, hogy velünk valami történni fog és egyedül Zoli lesz a túlélő. Olyan jól sikerült az elmebajomat átsugározni az egész osztályra, hogy amire felszálltunk, „vigyázzülésben”, maga elé meredve ült gyakorlatilag az egész csapat, majd pedig alkoholba fojtották a feszültségüket. Mondanom se kell, valóban őrült viharba keveredtünk, szóval azt sosem felejtem el. A másik emlékezetes utam pedig az volt, amikor egész másfajta félelmekkel szálltam fel a repülőre: tíz évvel ezelőtt kimentem Londonba egy évre.- Akkor miért indult útnak?- Besokalltam. Aztán persze kint rájöttem, hogy inkább csak egy kis távolságra volt szükségem, hogy jobban ráláthassak az életemre és a helyére tegyek benne dolgokat. Nagyon kemény volt az az időszak, de megérte.- Mit tanult meg ott?- Megtanultam például értékelni ezt a szakmát. Addig valahogy olyan kézenfekvő volt számomra minden. Nagy lelkesedéssel mentem a színművészeti után a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz és ott mégsem alakultak úgy a dolgok, ahogy elképzeltem. Ez bántott, de nem tudtam az érzéssel mit kezdeni és nem találtam magam abban a helyzetben. Elbizonytalanodtam, úgy éreztem, rendet kéne tenni a lelkemben, de a megszokott közegben és lehetőségek között nem ment.- Londonban mi segített?- Legtöbbet talán az, hogy mivel csak magamra számíthattam, felnőttem. Egyke vagyok és a szüleim nagyon sokat segítettek nekem mindenben. Ott ez a biztonság semmivé lett, de közben kiderült, mire vagyok képes egyedül, a saját erőmből. Flelytálltam, pedig biciklis futárként igen kemény fizikai munkát végeztem. London, az egy szabályos mentális méregtelenítés volt a számomra, ami olyan jól sikerült, hogy újból hinni kezdtem önmagámban.- Pedig azt gondoltam, hogy az adta vissza a hitét, hogy rögtön azután, hogy hazajött, elnyerte a POSZT-on a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat.- Ha nem megyek el, talán sosem lett volna önbizalmam, hogy elinduljak Székelyudvarhelyre a Nézőpont Színházba egy szerepért. Kaposváron az volt a kilátás, hogy ott majd eljátszom az évi négy-öt bemutatót, felküzdöm magam egy fővárosi színházba és ezzel elégedett is lehetek. Tudtam, hogy nem ezt szeretném, és akkor, az az elismerés egy tökéletes igazolása volt számomra annak, hogy igenis merjem bátran szabálytalanul tervezni a pályámat. Hogy hallgassak az ösztöneimre és ne azon aggodalmaskodjak, miről fogok lemaradni, hanem örüljek a feladataimnak. Nagyon örültem annak a díjnak, úgy jött, mint egy üzenet, hogy halló, vedd már észre, mennyire szerencsés vagy!- Nehéz ezt ma észrevenni egy színésznőnek?- A mi osztályunk már azok közé tartozott, akiknek a legelejétől nagyon nehéz volt talpon maradni, de mi még valahogy meg tudtuk oldani. Akik most kezdik a pályát, bizony pultoznak és pincérkednek azért, hogy megéljenek, alig van kivétel. Aki meg sikeres színésznő, játszik havonta 20- 30 este, szinkronizál, nyáron meg forgat.- Nyáron forgatott?- Igen.- És szinkronizál is.- Igen, én most egy sikeres színésznőnek számítok, ha ide akarunk kilyukadni, de sokszor gondolom, hogy hiába imádom, nemcsak a színpadon szeretném mások életét élni, hanem a sajátomat is. Gyakran érzem úgy, hogy nem tudom, mert nincs időm rá. Folyton dolgozom, az életemről meg lemaradok.- A színésznőket különben talán úgy is képzeli az átlagember, hogy a színházban élik az életüket és éppen ettől boldogok.- Attól boldog is vagyok, de szeretnék tapasztalni. Színházat és filmet nézni. Jógaórára menni. Elutazni. Beszélgetni csak úgy egy vacsora mellett a barátaimmal, vagy a szerelmemmel. Igen, lehet, hogy velem van a baj és én nem vagyok kellőképpen megszállott. Mondjuk, kezdetektől úgy érzem, hogy inkább a filmezés az igazi utam.- Mi benne a jó?- Minden. Először is mindig egy nagy meglepetés, egy ajándék. Azzal nem számol az ember, egyszer csak jön. Aztán ott nincs több hónapos próba- folyamat és nem megy hónapokig ugyanaz, hanem az nagyon koncentrált munka. Sokkal érzékenyebb műfaj, minden hiba rögtön nyilvánvaló. Filmen nem lehet hazudni, ott vagy odateszi az ember magát, vagy ha nem, az azonnal kiderül. Szóval én drukkolok a filmnek. Ha sok jó magyar film készül, talán eljutunk odáig, hogy nemcsak a vígjátékoknak lesz közönsége a magyar mozikban. Ahogy Dániában. Imádom a dán filmeket és azért tudnak ennyire jók lenni, mert a dánok nézik a saját filmjeiket, hatalmas tömegekben járnak moziba.- Milyen magyar filmekért rajong?- A Te rongyos élet az örök kedvenc, az újabbak közül a legnagyobb élmény a Bibliot- heque Pascal volt, de imádtam a Nyomozót, az I lőve Budapestet, a Kontrollt és most nagyon várom Zomborácz Virág filmjét, az Utóéletet. Különben szinte minden magyar filmet megnézek.- Amikor a főiskolán tervezgette a pályáját, hogy képzelte el?- Már akkor is arról ábrándoztam, hogy sokat fogok forgatni és Európában fogok filmezni. Most beérem azzal is, hogy a Magyarországon forgó külföldi produkciókban dolgozhatok. Ha pici szerepem van, akkor pici, de úgy is jó és egyre komolyabban gondolok rá, hogy egyszer casting directorként is dolgozhatok. Most Baranyi Katalin mellett tanoncként tanulom, és nagyon élvezem. Büszke vagyok rá, hogy Reisz Gábor Karlovy Varyban versenyző filmjébe Kovács Zsoltot és Takács Katit én találtam meg.- Mit csinál egy casting director?- Egy-egy szerepre vagy akár egy egész produkcióra keres színészeket. Attól függ, a rendezőnek mi az elvárása. Ez illik hozzám, van benne film, és mindig is nyüzsgő alkat voltam, szerettem intézkedni. Minden közel áll hozzám ebben. Még az is, hogy az érzékenyebb színésznőknek a hisztijét, rossz napját és csalódottságát megértsem és ügyesen kommunikáljam. Stresszes, de imádom.- Színésznőknél ez olyan természetesen hangzik. Önnel könnyű?- Szerintem nem vagyok nehéz ügy, de azért ebben sok munkám van és még mindig tanulom magam. Nem hiszti- zek, de legalábbis nagyon sokáig tűrök, mielőtt robbanok. A hangulatom sem hektikus és megbízható vagyok.- Azt el tudja képzelni, hogy egyszer majd már nem lesz színház, hanem csak filmek körüli feladatok és mondjuk casting directorként fog dolgozni?- Azt nem, csak azt, hogy ezt is csináljam mellette.- 2008 óta szabadúszó. Nem hiányzik egy társulat?- A főiskola és Kaposvár után arra jöttem rá, hogy nekem az olyan mesterséges közösségek, mint egy társulat,vagy egy osztály, nem mennek jól. Nehezen találom meg benne a helyem. Ebben is szabálytalan vagyok, vagy ki tudja. Én szeretem, ha kevesebb a kötöttség körülöttem és nagyobb szabadsággal dönthetek és mozoghatok az életemben. Ha az ember egy társulat tagja, sokkal könnyebben beskatulyázzák, én pedig nagyon örülök, hogy ennyi mindenfélét csinálhattam.- Nincs is olyan színház, amire azonnal igent mondana?- Hát dehogynem. A Pintér Béla Társulat. Számomra az a totális színház. Amióta először láttam őket - és az összes darabjukat megnéztem - azt érzem, hogy minden tökéletes. Ha valahova vágyom, közéjük nagyon. Névjegy: 1979. november 22-én született Marcaliban. 2004-BAN szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2004-től a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze. 2008-tól szabadúszó. filmjei: Átok, Poligamy Barbárok /Hajónapló/, Valami Amerika 2., Kaméleon, Presszó, Lóra, Mansfeld, De kik azok a Lum- nitzer nővérek? 2005 káosz, Fekete kefe, Mohácsi vész, Kelj fel, komám, ne aludjál! DÍJAK: POSZT 2008: Legjobb 30 év alatti színésznő (Dennis Kelly: Lőve & Money, Nézőpont Színház, Székelyudvarhely)- Milyen szakmai vágyai vannak még?- Sorozatfüggő vagyok, úgyhogy valami minőségi sorozatban szívesen játszanék. Nem a most futó napi sorozatokra gondolok, hanem azokra a külföldi nagymenőkre, amikben a főszereplők éppen akkora sztárok, mint a legnagyobb filmszínészek. Mondjuk az itthoniak közül olyanokra, mint a Társasjáték vagy a Terápia. Utóbbiba majdnem be is kerültem, de végül azt mondták, hogy túl fiatal vagyok a karakterhez. Sajnáltam.- Színházi munkák?- Az idei évadot kihagyom. A Trafóban és a Spinozában megtartottam a szerepeimet, mert ott tömbösítve vannak az előadások, tehát tervezhető, a többi munkámat átadtam. Október végén elmegyünk a párommal egy évre Londonba dolgozni.- Megint? Most miért?- Úgy érzem, hogy szükségem lenne valami közös kalandra a párommal. Mozdulni. Rögtönözni. Tanulni. Együtt lenni. Meg legalább csiszolok a nyelvtudásomon is. Azért ha csatingra hívnak, jövök, de most inspirálódni szeretnék kicsit, szükségét érzem.- Köze van ennek ahhoz, hogy ennyire megosztott a színházi és filmesszakma manapság?- Nagyon is elképzelhető. Más és más okból, de ez hatalmas idegfeszültséget okoz szinte mindenütt és ez az egész közérzetemre kihat. Unom már, taszít és felháborít, hogy minden mondatnak nagyobb súlya van, mint amit jelent. Hogy mindent félre lehet érteni. Hogy szerepek és lehetőségek alapján találgatják mindenkiről, hova szavazott. Ez szerintem nagyon szomorú. De az, hogy Londonba megyünk, mégsem valami sértett elvonulás. Ez rólunk szól, és szerencsésnek érzem magam, hogy az én generációm megteheti: ha töltődésre vagy változásra van szüksége, akkor egy-két országgal kicsit odébb megy és úgy jön vissza, hogy már nagyon hiányzik neki a Balaton meg a mákos guba. „ Szerencsésnek érzem magam, hogy az én generációm megteheti: ha töltődésre, vagy változásra van szüksége, akkor egy-két országgal kicsit odébb megy és úgy jön vissza, hogy már nagyon hiányzik neki a Balaton meg a mákos guba.”
