Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-19 / 193. szám
14 OLVASÓINK ÍRJAK 2014. AUGUSZTUS 19., KEDD Bunkócska: azért kezdtem el dúdolni, mert az Hi focista fölült a pad hátára Meg kell ígérned: győzöl! gócok Látni akarom, mi van a fátylad mögött, így történnek a csodák Zadari és siófoki gombóc: nem lehet összehasonlítani a két települést buszmegállóban Mindenkivel előfordul, hogy befészkeli magát a fülébe, fejébe egy buta daliamocska és bármit tesz, bárhol jár dúdolgat- ja halkan, vagy belső hallásával. így vagyok én is a Bun- kócskával. Ez egy mozgalmi dal volt, sokan dúdolgatták az én siheder- nyi koromban. Ez nagyon régen volt, nem csoda, hogy elfelejtették, csak az én korosztályom emlékezhet rá. Leírom, hogy mikor ragadt rám, így talán megszabadulok tőle. Helyszín: Barcs. Időpont: 2014. július 19-én, 14 órától. Helye: buszmegálló (a Takarék- szövetkezet előtt) Tüzesen süt le a nyári nap sugara, a megállóban két pad van, jó meleg helyen. Árnyék sehol, így aztán nejemmel leülünk piritkozni. A másik pádon jól öltözött fiatalember ült, meglehetősen furcsa pózban. A háttámlára tette fenekét az ülőkére pedig a lábát. Valamikor a szememmel is tudtam parancsolni, de mikor volt az már, mikor? A Bunkócskát kezdtem dúdolgat- ni, de nejem nem tetsző pillantására abba is hagytam. Utasok kezdtek szállingózni és a másik padra telepedtek le. A jólöltözött fiú, mint valami óriási kakas emelkedett az utasok fölé. Mindenki a lábainál ült. Divatos cipője elbírt volna némi suvickolást. Látszott, hogy nem az ő fáradságos munkájának gyümölcse a topánka. Szülei vehették, ezért nem volt megbecsülve. Ha már ennyit költöttek rá, elmagyarázhatták volna, hogy egy padnak van ülőkéje, háttámlája. az ülőkére ülünk, a háttámlának támasztjuk a hátunkat. Felálltam, hogy ezt elmagyarázzam neki, de akkor nyüszítve megállt egy gyönyörű autó. Bunkócskát beszippantotta.- Ki volt ez a Bunkó? - kérdeztem a várakozókat.- Csatár az ifiben - mondta valaki.- Tejó ég! - Mi lesz, ha ez bekerül a nagycsapatba!? E. Sípos Gyula, Csokonyavisonta A rák ma Magyarországon az egyik leggyakoribb népbetegség, mégsem figyelünk rá, ahogy egymásra sem. Hazánkban ma még nincs ellenszere, csak a remény, hogyha időben észrevesszük, és orvoshoz fordulunk, akkor van esélyünk a gyógyulásra. A gyógyulásra, mely minden beteg álma. Sajnos ez a betegség nálunk még nem gyógyítható. Találgatások, puhatolózások, kísérletek vannak már rá, de garancia semmire sincs. Daganat csak egy szó. Ragozhatjuk is, csomó, mirigy, góc... Teljesen mindegy, a vége ugyanaz. Szó, mely mélyen érint, szíven talál. Hatalmasat üt, oda bele legbelülre, valahova a szív és a tüdő közé: a lélekbe. Csak egy szó, könnyű kimondani, naponta vagy százszor halljuk, mégis elsiklunk felette. Holott a nap huszonnégy órájában hallunk róla, tapasztaljuk környezetünkben. Élete mindenkinek csak egy van, saját döntése mit kezd vele, harcol-e avagy beletörődik, alá veti-e magát mindenféle kísérletező programnak, csodákat ígérő kezeléseknek, vagy a realitás talaján marad és az élni akarást, választja. Több emberrel találkoztam már, akinél daganatot diagnosztizáltak. Furcsa, némelyik hatalmas életkedvvel vetette bele magát az életbe, mintha mindent be akart volna pótolni, amit eddig elmulasztott. Mintha elég lenne pár év, pár hónap arra, hogy az ember ÉL- IEN, hogy kipróbáljon mindent, hogy szeressen, hogy öleljen, hogy boldog legyen. Mintha eddig nem is számított volna az élete, csak most, hogy megtudta: beteg. Valamiféle villám- csapás ez, ami felébreszti az alvó oroszlánt, felnyitja az eddig csukott szemeket. Hirtelen feleszmél az ember, rádöbben, hogy mit is jelent a szó, hogy élet és nem akar mást, csak ezt. Annak minden édes vagy épp keserű ízével, jó vagy rossz zamatéval, örömével, bánatával. Mindegy hogy mi módón, csak élni, akárhogy is, csak benne maradni ebben az örök körforgásban, amitől lehetetlenség megszabadulni. Amiből nem lehet kiszállni, mert valami olyasféle kötelék fűzi az emAz a jó, ha már kicsikorunktól fogva érezhetjük, fontosak vagyunk embertársainknak, mert ez erősítheti a lelkünket bért hozzá, mint egy drogost a tűhöz. lói vagyok! Szintén csak egy szó. Könnyű kimondani, ám egy daganattal küzdő beteg számára nagyon nehéz. Ha még mosolygós arcot is látsz hozzá, az az igazi csoda. Nem látsz bele. Belül vérzik. Annyira kívánja érezni még a friss hajnali levegő illatát, annyira akarja látni még a lenyugvó nap sugarát, hogy az elmondhatatlan. Ilyenkor vágyik a legjobban az ember az életre, ilyenkor, amikor szembesül azzal, hogy véges. Mert ezekben az időkben egyszerre megtisztul a világ, minden világossá, érthetővé válik. Hirtelen nyugalom árasztja el az embert és nincs az a probléma, amely kizökkenthetné ebből a saját kis rózsaszín világából. Nagyon sok embertől hallottam már erről a betegségről nagyon sok mindent. Számtalan cikket, könyvet, tudományos anyagot olvastam el ebben a témában, mégis rádöbbentem, hogy ezek meg sem közelítették azt az érzést és azt a fajta tudást, amit akkor kap az emberlánya, amikor a képébe mondják a diagnózist. Érdekes, erről még nem született cikk. Talán, mert az érzést meg sem lehet fogalmazni. Azt hiszem semmi sincs hiába. Az életben mindennek értelme van. Még annak is, amiről azt hisszük, hogy nincs. Azt sem mondom, hogy tanulunk belőle, ahogy mindig mondják, mert nem biztos, hogy tanulunk belőle. De megtörténik. Ha kell, ha nem megtörténik. Mert njeg kell, hogy történjen. És most joggal ordít benned a kérdés: miért? Miért kaptad ezt a betegséget? Miért nőtt beléd ez? Minek? Tudom, ismerősek a leírtak, mert ismerős az érzés. Benned is vihar dúl, hatalmas vihar. A Te titkod. Csak Te tudhatod. De jól vigyázz! Mert ezek mögött a sorok mögött is hatalmas titok rejlik. Amit nem tudhat senki, csak Te és én. Mert mi egymásból merítünk erőt, én belőled, s Te belőlem. Szükségem van Rád. Igen, Rád. Hogy meghallgass, hogy elmesélhessem a történetem, hogy kibeszélhessem magamból az érzést. Neked pedig szükséged van rám, hogy az én történetemből erőt meríthess, hogy rájöjj, nem vagy egyedül ebben az átkozott világban, hogy állnak melletted. S a legfontosabb, hogy ne add fel a harcod, hanem küzdj! És most nagyon figyelj! Fontos dolgot akarok neked még mondani! Meg kell ígérned, hogy győzöl! Mert személyesen fogom ellenőrizni! Ellátogatok hozzád, a kopott, vidéki kórházba, ha kell, felkereslek ágyadon a foltos takaród alatt, ha akarod a parkban találkozunk, de találkozunk. Akkor majd meghallgatom a Te történeted is, mert érdekel. Kíváncsi vagyok Rád és arra, hogy hogyan győztél. Megfogom a kezed és segítek. Nem engedlek el és nem hagylak többé magadra. Egyiktőket sem hagyom magára, ellátogatok mindegyikőtökhöz és beszélgetünk. Ott leszek veletek és együtt fogunk győzni! Közösen! Németh Nikolett, Tab Idegesítő procedúra a vízmérő óra leolvasása miatt panaszügy A szolgáltató másik autója a közelben járt, de hiába kértem őket, nem oldották meg a feladatot Müller Béla balatonszárszói lakos vagyok. Alapjában véve nyugodt és kiegyensúlyozott embernek tartom magam. A néha felmerülő apróbb bosszúságokon igyekszem túltenni magam és nem foglalkozni vele. Ami miatt levelemmel felkerestem önöket, az viszont már egyáltalán nem apróbb bosszúság, ami engem ért a szolgáltató által. A szolgáltató már a levél elején tréningezte az idegrendszeremet azzal, hogy miután értesítőt hagyott nálam munkatársuk, az értesítőt nem vettem figyelembe a soron következő óraleolvasással kapcsolatban és nem biztosítottam a lehetőséget munkatársuknak arra, hogy munkáját elvégezhesse. Nem feltételezem a szolgáltató munkatársáról, hogy valótlant állítana, ezért csak arra tudok gondolni, hogy aznap nagy vihar lehetett, ami a Balaton mellett nem ritka esemény és kifújta a postaládából az értesítőt, mert én nem találtam meg. A szolgáltató a fent említett levelében kérte, akár megfelelő, akár nem az általuk megadott időpont, ezt jelezzük ügyfélszol- gatuknak. Információs vonaluk állandóan foglalt volt. Több napi sokadik hiábavaló próbálkozás után, éltem az automata központ által felkínált visszahívási ajánlattal és a kért módon megadtam a mobiltelefonom számát. A szolgáltató visszahívását azóta is hiába várjuk. Ennek ellenére a megadott időpontban mégis vártuk munkatársaikat, hogy leolvassák vízmérőóráinkat. E célból szabadságot vettem ki, hogy kellő képpen tudjam fogadni a szolgáltató munkatársát. Vártam türelmesen, aztán hosszas anyázás közben, de még mindig vártam, de nem jött. Déli 12 óra után meghallottam, hogy egy közeli utcába érkezett a szolgáltató kocsija vízóra leolvasás céljából. Na gondoltam, itt a lehetőség és odamentem érdeklődni, hogy nálam mikorra várható az óra leolvasása. Aki a kocsit vezette angyali nyugalommal közölte, hogy mi nem vagyunk rajta azon a névsoron, ami nála van. lönni fog majd egy másik kocsi hozzánk, de az még Zamárdi- ban van, nem valószínű, hogy ma (2014. 08. 11-én, szolgáltató által megadott időpontban) ideér hozzánk. Mivel türelmes ember vagyok, bátorkodtam előhozakodni azzal a számomra kézenfekvő kéréssel, hogy ha már egyszer ők legalább itt vannak, tegyék meg azt a pár lépést, és mivel egy cég olvassák le az órámat és a cégnél majd regisztrálják. A válasz az volt: nem tehetik meg ezt. Az az autó ami hozzánk jött volna, természetesen nem érkezett meg. Mint egyszerű állampolgár sajnos csak egyszerű ésszel tudok gondolkodni, | mert ha több eszem lenne valószínűleg a szolgáltatónál dolgoznék. Nem akarom kioktatni a szolgáltató aktuális mun- I katársait, de mivel az én pénzemből élnek, nem én vagyok a szolgáltatóért, hanem ő van értem. Tudom első hallásra nehéz megjegyezni, de bízom benne, hogy értelmes emberek ülnek ott, ahol éppen ülnek és megjegyzik. A kapcsolattartás elől természetesen nem zárkózom el, és az általam megadott időpontban várom munkatár- | sukat. Müller Béla, Balatonszárszó reagálás Hadd reagáljak a Somogyi Hírlap 2014. augusztus 18-i számában megjelent Zadari és siófoki gombóc című cikkre. Megértem, hogy somogyi lakosként szívén viseli a Balaton sorsát, de egyhetes adriai nyaralásomról tegnap visszatérve úgy gondolom, hogy a két régió idegenforgalmi szempontból ösz- szehasonlíthatatlan. Cikkében a turista által jellemzően vásárolt termékkosár egyes elemeit hasonlítja össze, ami valóban a Balaton felé billenti a mérleg nyelvét. Erre azt lehet mondani, hogy a bolgár Aranypart is lényegesen olcsóbb a francia Riviéránál, de ha kívánja, nálunk Mosdóson is olcsóbban vehet sört, mint a Balatonon. (Elnézést kérek, ha elfogultnak tűnök Horvátországgal szemben, de a rómaiak által alapított és ma globális top desztinációnak számító Zadart képtelenség Siófokkal összehasonlítani). A turisták egy jelentős része számára a nyaralás nem a tengerparton való fekvést, a sörfogyasztást és a fánkevést, hanem a történelmi és természeti kincsek felfedezését is jelenti. Horvátország dobogós helyen áll a világban az ókori lelőhelyek számának tekintetében. Olyan jelentős, a turisták számára is látogatható emlékeket tud felmutatni, mint a pulai amfiteátrum vagy a solini régészeti komplexum. Hét horvát nevezetesség szerepel az UNESCO Világörökség listáján, mind kivétel nélkül a tengerparti régióban. (A Balatonnak még a közelében sincs világörökségi helyszín). Hasonló az arány a nemzeti parkok tekintetében (igaz, a Balaton-fel- vidéki Nemzeti Park a tópart jelentős részét lefedi). A cikkben említett, főleg magyar nyaralótulajdonosok és vendégeik által látogatott Vir sziget atipikus és szerencsétlen példa a horvát idegenforgalom bemutatására. Vir Horvátországban a 90-es évek privatizációs túlkapásainak és a törvénytelen építkezéseknek, azaz az úgynevezett appartmanizá- ció és betonizáció jelenségének szinonimája. Hogy az origo.hu beszámolója a tengerbe pucolt halról és ürülékről igaz lehet-e, vagy csak a balatoni idegenforgalmi szolgáltatók és a független magyar újságírás együttműködésének terméke, nem tudom ellenőrizni, mert a cikk nem elérhető. (Az Origó újságírójával azért közölhetné, hogy a csevap nem a helyiek népszerű étele, hanem boszniai eredetű). De ha így lenne, akkor javasolnám Vir helyett a többi 48 lakott sziget vagy a több mint 1700 km hosszú horvát partszakasz többi üdülőhelyét választani, és a 114 kék zászlóval jelzett strandot előnyben részesíteni. (Ezeket a számokat azért is írom le, hogy érzékeltessem a Balatonnal való összehasonh'tás komolytalanságát). A szolgáltatások minősége a választott üdülőhely függvénye. De biztos: a történelmi, természeti látnivalók és a strandok okos kihasználásával a Balatonon is lehet minőségi nyaralást szervezni, és ugyanígy Horvátországban is, ahol a kedvezőbb árak kihasználására még rendelkezésre áll a szeptember végéig tartó utószezon. Eperjesi András, Mosdós
