Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-18 / 192. szám

2014. AUGUSZTUS 18., HÉTFŐ INTERJÚ 13 abaházi csaba Számára még mindig a felesége a legszebb nő a világon. Amikor először a kezébe nyomtak egy basszusgitárt, hirtelen azt sem tudta, hogy kell fogni. Azok a hallgatók a legfontosabbak neki, akik építő kritikájukkal segítik a műsorát. BEUGROTT A RÁDIÓBA É$ OTT RAGADT A kisújszállási II. Kunország szépe választáson Abaházi Csaba, a Class FM műsor­vezetője konferált. A király­nő megválasztása után vele beszélgettünk a női szép­ségről, feleségéről, fiairól, terveiről. Daróczi Erzsébet- Járt-e már korábban Kisúj­szálláson?- Még nem, de zenészként sokszor átutaztam itt. A héten találkoztam a fodrászommal - akit egyszerűen csak „Fodrász Karinak” hív mindenki - neki mondtam, hogy jövök ide. Akkor derült ki, innen származik, csak már Pesten él. Bevallom, a veze­téknevét nem tudom, így a szín­padon is annyit mondtam, „Fod­rász Kari” üdvözli a kisújiakat, a helyiek tudták, kiről beszélek. Ennyi a kisújszállási kötődésem.- Egy szépségversenyen tud az ember koncentrálni feladatára, a műsorvezetésre?- Nagyon szerteágazó és kü­lönleges feladat ez, mindenre fi­gyelni kell, rengeteg a díjátadó, támogató, a zsűriben is minden­kinek van titulusa és akkor még el sem jutottam a lányokig... Az, hogy még nézzem is őket, any- nyira nem jön össze, hogy most például nem láttam, hogy más sorrendben érkeztek a színpad­ra, mint ahogy nekem fel volt írva. Amint visszafelé jöttek, s egy pillanatra felnéztem, akkor láttam, a sorszámok nem stim­melnek, így korrigáltam. A szín­padon nincs idő, hogy megnéz­zem a lányokat, persze a színpad mellett vetek rájuk egy pillan­tást, hogy tényleg jó helyen va­gyok-e. S most jó helyen voltam- mondja széles mosollyal.- Milyen a nőideálja?- Nincs ilyen, hogy legyen magas, alacsony, legyen ilyen színű a haja, ekkora a melle... Nekem a feleségem a legszebb nő a világon, s közben látom persze, hogy vannak még szép nők, meg olyanok, akik sokat tesznek a szépségért.- A feleségében mi a szép?- Ez meg olyan érdekes, a fe­leségembe 17 éve szerelmes va­gyok. Az, hogy mi tetszett meg benne, nem is tudom elmon­dani, mert minden. Nincs az, hogy csak a szeme. Gyönyörű szeme van. Nincs az, hogy az ar­ca. Gyönyörű az arca. Nincs az, hogy a feneke. Gyönyörű feneke van, szóval mindene gyönyörű. Ilyenkor az ember az életébe, a gondolataiba, a társaságába szerelmes. Mindemellett azt is látom, hogy Jennifer Lopez szép nő, látom, hogy Jennifer Aniston is gyönyörű, de nem mondom, hogy nekem ők a nőideáljaim. Ha valaki szép nő, meg tudom állapítani, hogy szép, és ennyi.- Tizenhét évi szerelem után reggelente ágyba viszi felesé­gének a kávét?- A romantika terén vannak hiányosságaim - hárít moso­lyogva -, de ettől függetlenül pont ma történt, mielőtt jöttem. Elmentünk egy játszóházba a gyerekekkel. Mi csak ültünk egy puffon és néztük, ahogy a fiúk játszottak. Akkor mondtam neki, még mindig nem tudok betelni az illatával, mert ráadá­sul abba is szerelmes vagyok. Mire mondta, nem fújta be ma­gát semmiféle parfümmel. Ez számomra a „Laura illat”, amit máson még nem éreztem. Hogy is érezném, hiszen máshoz nem megyek ilyen közel. Ez az illat azonban 17 éve, amióta meg­ismertem, ott van, nem válto­zott és még mindig ugyanolyan nagy hatással van rám.- A feltétel nélküli bizalom ezek szerint mindkettőjük részéről megvan.- Részemről mindenképp, ő persze ilyenkor azért úgy en­ged el, „szépségverseny, hú, mi lesz ott, atyaúristen...”, de hát persze ennek jó része színjá­ték, másrészt viccelődik velem, mert nagyon-nagyon jó humora van. Azért viccesen azt is a tud­tomra adta, ne felejtsem el, hon­nan indultam el, mert ugyan­oda kellene visszaérkezni, a két gyerek és jó néhány éhes száj vár haza - ha nem monda­ná, akkor is tudnám - szögezi le a műsorvezető.- Feleségéről mit lehet tudni?- Ő nem szeret szerepelni, té­vés-rádiós szerkesztő volt koráb­ban, majd műsorvezető, onnan ment gyesre.- Fiaik igen különleges neveket kaptak: Rómeó és Demeter. Honnan a névválasztás?- Szentgyörgyi Rómeó egy­szer szerepelt valamelyik cele- bes műsorban. Akkor találkoz­tam először a nevével. Ahogy ki­mondták, ő Szentgyörgyi Rómeó- nagyon szépen csengett. El­kezdtünk játszani a gondolattal, hogy az Abaházi mellé is milyen szépen csengne. Ráadásul a fele­ségem bevallotta, azt képzelte el magában, hogy főzi a tökfőzelé­ket vagy húslevest, s kinyitja az ablakot, majd lekiabál az udvar­ra a gyereknek: Rómeó, kész az ebéd. Ez 2000-ben, jóval azelőtt volt, hogy első fiunk 2005-ben megszületett volna. Amikor ki­derült, állapotos, azt mondta, érzi, hogy ott van Rómeó. Mond­tam, nincs ellenemre, másrészt nem is szólhatok bele, női meg­érzéseivel nem tudok vitatkozni, mert azokat az érzéseket sajnos soha nem fogom érezni, milyen az, amikor bennem fejlődik egy élet. Ha úgy érzi, hogy ott egy Rómeó fejlődik, akkor így fogjuk nevezni. A második fiunk nevén már gondolkodtunk. Ha Józsiká­nak, Lajoskának hívnánk, nem értették volna környezetünk­ben, hol vagyunk a Rómeó után eltévedve. Csabát nem akar­tunk, így jött a Demeter. Abban az időben Kelemen, Benedek, Benjámin volt a divat. Jó volt ebből kimozdulni. Rengeteg De­meter vezetéknevűt ismertünk, de keresztnevűt egyet sem. Ér­dekes volt, hogy születése után tudtam meg édesanyámtól, hogy- mi jelenti a kikapcsolódást számára? - kérdeztük.- a futás másfél éve van jelen az életemben, de az olyan változást hozott, hogy nemcsak a testem alakultát, hanem a gondolkodá­som is. Szenvedtem attól, hogy nem érzem magam kreatívnak, nagyon sokat kell agyalnom egy dolgon. Amióta futok, ez meg­változott, több oxigén jut valószí­nűleg az agyamba, mert minden jobban működik - mondja moso­lyogva. Van, amikor nem tudok koncentrálni a családra, mert más köt le, viszont van, amikora családdal vagyok, az annyira leköt, hogy eszembe sem jut, NÉVJEGY NÉV: Abaházi Csaba születési hely, idő: Szekszárd, 1970. július 2. karrier: 1989-ben a Sing Sing tagja lett, ahol 10 évig zenélt. Készítettek 8 lemezt, 1993-ban a Bűn az élet albumuk arany­lemez lett. 1998-ban kezdett el rádiózni. Kezdetben a Rádió 1 hangja volt, majd a Danubius Rádió műsorvezetője, 2009. no­vembere óta a Class FM-nél dol­gozik, hétköznap a Class Kívánságműsort vezeti. családi állapot: nős, gyerme­kei: Rómeó (2005), Demeter (2008). díjai: Hajrá, magyarok! című műsora lett az év műsora 2001- ben, Az év műsorvezetője cím (2002). hobbi: futás, úszás, kirándulás és a család. az egyik anyai ükapámat is De­meternek hívták. Szerintem két szép nevet adtunk fiainknak.- Évek óta zenél. A zeneszere­tet, úgy tudom, már gyerekko­rában megvolt.- Szüleim annyi jó zenét hall­gattak - Abbát, Beatlest, Boney M-et de rockot nem. Annyira belénk ivódott a bátyámmal és a húgommal a dallamos zene, hogy mi is megszerettük, majd később fivéremmel rátaláltunk a sport mellett - én úsztam, a bátyám vízilabdázott - a rock­zenére is. Az edzőm összetartó­bulit rendezett, hozott zeneszer­számokat: csörgőket, kis dobo­kat, volt nála zongora, akuszti­kus gitár. Kezembe nyomott egy basszusgitárt, azt sem tudtam, hogy kell megfogni. Megmutat­ta, hogy fogjam le a két húrt, hogy pengessem. Játszottunk valami Illést, ez nekem akko­ra élmény volt, hogy hazaérve elmondtam a bátyámnak, aki régóta szeretett volna gitározni. Szüléink támogattak bennün­ket, ő kapott gitárt, én mikro­font, és elkezdtünk zenélni, majd saját dalokat írni. Ez odáig fejlődött, egyszer csak azt lát­tuk, hogy rocksztárok lettünk...- Hogy jött a rádiózás?- Zenészként, énekesként min­dig én voltam a szóvivő. Ha vala­hol interjút kellett adni, szívesen hallgatták, ha a basszusgitáros, a gitáros beszélt, de az volt az ér­dekes, amit a frontember, az éne­hogy létezik más, mint a játék a kanapén a gyerekekkel. Emellett van két zenekarom is, ami szin­tén kikapcsol. Mostanában töb­bet utazunk a családdal is, elme­gyünk egy hosszú hétvégére well- ness-szállóba, amit a gyerekek és mi is nagyon élvezünk.- lesz-e közös családi nyaralás?- érdeklődtünk.- már júliusban szerettünk vol­na elmenni Olaszországba, de az utazás előtt egy héttel a na­gyobbik fiam kezét törte focizás közben. Remélem, augusztus­ban el tudunk menni pár napra, nagy szerelmünk Lignano, évek óta visszajárunk. kés mond. Én meg szívesen men­tem szerepelni. Mindig mondták a rádiósok, jó a hangom. Ezt úgy vettem, hogy az ének- és nem a beszédhangomra értik. A beszéd nem esett nehezemre, a dalok között sokat beszéltem. Egyszer egy rádióinterjúra mentem. Az én Laurám már ott dolgozott, ismertük egymást. Beugrottam valaki helyett egy riportba, Gara­mi Gábor volt a műsorvezető. Ott nem azt mondták, de jó a han­god, hanem, hogy rádiózhatnál is, pont műsorvezetőt keresünk. Akkor már az éneklés mellett a hangommal szerettem volna va­lamit kezdeni, szinkronizálni, verset mondani, s ott volt a ter­vemben a rádió is. Ezt úgy kell elképzelni, van egy ötlete az em­bernek és ugyanaz ajánlatként szembejön vele. Azt mondja rá, jaj, de jó, hogy találkoztunk, csi­náljuk. Ez volt tizenegykét éve.- Nehéz a munka egy-egy hely­színi élős kitelepüléskor?- Szoktak sajnálni, hogy itt kell lenni 40 fokban egész nap. A nehéz munka az, amikor pél­dául ugyanebben a 40 fokban, árnyék nélkül utat kell építeni. Jóval kevesebb fizetésért akár, na az nehéz munka. Rádiózni egyrészt nem nehéz, az ember élvezi, találkozik személyesen a hallgatókkal vagy a Faceboo- kon, telefonon, sms-ben mindig van visszajelzés. Amikor el­kezdtem rádiózni, nem volt in­ternet, csak telefon vagy levél. Akkor egy héttel később tudtam meg, hogy amit mondtam, mi­lyen hatással volt az emberekre. Éz azért volt fontos, mert előtte a színpadon azonnali volt a visz- szajelzés. Most, ha egy jó dalt játszom vagy jót mondok, abban a pillanatban van visszajelzés.- Bírja a kritikát?- Azt gondolom, rosszul tű­röm a kritikát, bár nem szok­tam magam felbosszantani rajta, mert sokkal fontosabbak azok a hallgatók, akik építő kritikájukkal segítik műsoro­mat. Naponta rengeteg kritikát kapok. Van, amikor simán el­engedem, van, amikor érzem, hogy csak provokáció, s nem foglalkozom vele. Van, amikor felháborodok, mert nem érzem jogosnak, de nem hívom fel azt, aki bántó sms-t ír, nem üvöltök vissza a hallgatónak.- Szeretné-e, ha gyerekei kö­vetnék a pályáján?- Ma még nem tudom, mi lesz belőlük. Most volt a foci-vb, ak­kor focizni akartak, aztán jött a vízilabda-eb, akkor vízilabdá- sok szerettek volna lenni. A ki­csi most kezdi a sulit. Felesé­gemmel gyerekeket nevelünk, nem szuperfelnőtteket, semmit nem erőltetünk rájuk. Figyeljük őket, ki miben ügyes. Rómeó művésziélek, valószínűleg ze­nei, filmes, képzőművészeti té­ren lesz keresnivalója. Drámata­gozatos iskolába jár, van tehetsé­ge a művészethez, hihetetlenül jól rajzol. Hadd büszkélkedjek, volt, hogy egyedül ült a színpa­don és 8,5 évesen ő kezdte el az előadást. Nagyon büszke voltam rá. A kicsi sportosabb, lehet még tornász, de focista is. Abaházi Csaba vezette a Kunország szépe választást A futás jelentősen megváltoztatta az életét

Next

/
Thumbnails
Contents