Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)
2014-08-02 / 179. szám
2014. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP cikkünk nyomán Nem lehetünk „bégető birkák”, akiket a politikusok orruknál fogva vezetnek, akik csúsztatnak, hazudoznak, az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazzák ma is. „CSÚCS A DAMASZKUSZI ÚTON” A Somogyi Hírlap július 5-i számában „Megbékélés helyett árokásás” címmel, J. monogrammal megjelent olvasói levél miatt ragadtam ismét billentyűzetet, hogy néhány személyes és kritikai észrevétellel hozzájáruljak a felvetett problémához. A rendszerváltoztatás óta, ahogy azt Eszterházy Péter író oly találóan megjegyezte, „csúcsforgalom van a damaszkuszi úton”! A Biblia szerint Damaszkuszhoz közeledve Saulus a Jézus Krisztus megjelenését követő fényárban leesett a lóról, megvakult, de megvilágosodott: Saulusból Pau- lus, vagyis Jézus Krisztus kérlelhetetlen ellenségéből annak leghűségesebb követője lett! A rendszerváltoztatás óta a „magyar damaszkuszi úton” megtérők, köpönyegforgatók és Saulusok sokasága hömpölyög. Javaslom mindenkinek, hogy először is tegyünk éles különbséget a megtérők és a köpönyegforgatók között! A megtérők belátják korábbi tévedéseiket, hibáikat, sőt bevallják, ha egyáltalán voltak, bűneiket is. Nem tagadják meg múltjukat, ahogy Paulus sem tette, mert ki merte mondani, hogy „Üldöztem Isten egyházát.” A megtérő okul, tanul, újraértelmezi a múltat, meghaladja korábbi önmagát. Ezzel szemben a köpönyegforgatók, és sajnos a magyar politikai, értelmiségi és gazdasági elitben ők vannak a legtöbben, semmit sem tanultak, nem felejtettek, és nem bántak meg. Nekik nincsenek elveik, csak céljaik! Boros Péter miniszterelnökkel szemben úgy gondolom, hogy egy őszinte megtérés mindenképpen belefér, megengedett az ember életében. A köpönyegforgatás nem! Amennyiben polgárnak, citoy- ennek tartjuk magunkat, akkor nem elégedhetünk meg a „tanítások” puszta befogadásával, így különösen a pártok és a politikusok kinyilatkoztatásainak kritika nélküli elfogadásával. Nem lehetünk „bégető birkák”, akiket a politikusok orrunknál fogva vezetnek, akik csúsztatnak, hazudoznak, az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazzák ma is. A politikai hovatartozás mentén kettéosztják az országot, kire- kesztenek a nemzetből, barátságokat szakítanak szét, szembeállítanak és kijátszanak bennünket egymás ellen. Teszik ezt kizárólag önös érdekből, a politikai és a gazdasági hatalom mindenáron való megszerzése és megtartása érdekében. Természetesen ennek felismeréséhez, a reális helyzetértékeléshez, az alternatívák közti választáshoz, és a jelenlegi döntések jövőbeni következményeinek belátásához nekünk, a szélesebb közvéleménynek az önképzés mellett támogatásra is szükségünk lenne. És ezt a segítséget elsősorban kitől-mástól, mint a véleményformáló magyar értelmiségtől várnánk el! De, ahogy ez történelmünk során annyiszor, sajnos ez a segítség most is elmarad, mert Magyarországon nincs autonóm, kritikus és a nemzetnek irányt mutató, véleményformáló értelmiségi elit! A magyar értelmiség, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, fél, ezért Bibó Istvánnal (1911-1979) szólva nem demokrata! Nem az igazságot keresi, nincs önálló véleménye, ezért nem értelmiségi! Különös felelősség terheli a rendszerváltó értelmiségi elitet, „mert könnyű álmot” ígért. Nem figyelmeztetett bennünket arra, hogy a rendszerváltás lehetőségeket és veszélyeket is jelent, hogy bizonytalan és kiszámíthatatlan világ vár ránk, hogy váratlan krízisekre is fel kell készülnünk, hogy folyamatos tanulás és alkalmazkodás, kemény és hatékony munka kell az „életben maradáshoz”! Ezért alakult ki a társadalomban a „csodavárás” hangulata és az „aki kapja, marja” hamis tudata. A magyar értelmiség sajnos semmit sem tanult! Napjainkban történelmi felelősség terheli a Fidesz holdudvarához tartozókat, mert egyetlen kritikus szó nélkül tűrik a jogáUam lebontását, a demokrácia és a szabadságjogok korlátozását, a fékek és ellensúlyok intézményrendszerének felszámolását, támogatják az egyetlen hatalmi centrumra, egyetlen személyre, a miniszterelnök tévedhetetlenségére épülő kormányzás gyakorlati megvalósítását. A szavak és a tettek csak egy valóságos demokráciában esnek egybe! A többpártrendszer még nem demokrácia, csupán annak szükséges, de nem elégséges feltétele. Ezért nagyon veszélyes az Or- bán-féle „centrális erőtér”, vagyis egyetlen párt dominanciájára épülő demokrácia. Különösen akkor, ha ez párosul egy sajátságos, Fidesz-féle demokrácia felfogással, nevezetesen azzal, hogy a választásokon megszerzett „kétharmaddal” mindenre felhatalmazást kaptak, mindent megtehetnek, amit csak akarnak. Egy valóságos demokráciában ez nem így van! A demokrácia nem a többség uralma a kisebbség felett, hanem a kisebbség véleményére és jogaira is tekintettel lévő politikai rendszer, amelynél jobbat Winston Churchill (1874- 1965) állítólagos mondása szerint még nem találtak ki. A történelmi tapasztalat pedig azt mutatja, hogy anyagi és szellemi jólét csak demokratikus és szabad országokban van, mert csak ott bontakozhat ki az emberi kreativitás és a valóságos piaci verseny jótékony hatása az egész társadalomra. Sajnos szegények és elesettek minden országban vannak és lesznek is. Rajtuk azonban csak szolidáris társadalom, erős és hatékony gazdaság tud érdemben segíteni. A világ a kezdetektől fogva tele volt, van és lesz is egymással versengő ideológiákkal és alternatív gazdasági rendszerekkel. A közösségi tulajdonon alapuló, az ideális államra és társadalomra vonatkozó kommunisztikus elképzelés, ahol megszűnnek a társadalmi és anyagi különbségek, már az ókortól jelen volt az emberi gondolkodásban. Természetesen itt lehetetlen ezek teljes körű elmélettörténeti áttekintése. Röviden azt tudom mondani, hogy az erre irányuló gyakorlati kísérletek, talán az izraeli kibuco- kat kivéve, az utópista szocialista Róbert Owen (1771-1858) „csere- bazár-elméletétől” kezdve a „fejlett szocialista társadalom építésén” át a „szovjet kommunizmusig” kudarcot vaUottak, diktatúrához, hiányhoz, szegénységhez, a társadalom frusztrációjához, sőt nagyon súlyos nemzeti és emberi tragédiákhoz vezettek. A történelmi és a gyakorlati tapasztalatok alapján, mai tudásunk szerint az abszolút ideális társadalom, a kommunizmus, ahol „mindenki képességei szerint dolgozik, és ahol mindenki szükségletei szerint részesül az anyagi és szellemi javakból”, megvalósíthatatlan! Adam Smith (1723- 1790) óta tudjuk, hogy az érdek, az önérdek vezérli cselekedeteinket: „Nem a mészáros, a serfőző vagy a pék jóakaratától várhatjuk élelmünket, hanem attól, hogy ők szem előtt tartják a maguk érdekeit.” A „vad kapitalizmus” a történelmi fejlődés során demokratizálódott és humani- zálódott, szociális piacgazdasággá szelídült, ma már sok országban jóléti állammá teljesedett ki. Ezzel szemben a magasztos kommunisztikus elvek a „létező szocializmusban” diktatúrát, szegénységet, emberi és társadalmi tragédiát hozott mindenhol és mindenki számára. Bizonyára Magyarországon is voltak, vannak és lesznek is, akik naiv őszinteséggel hittek/hisznek az ideális társadalom, a kommunizmus megvalósíthatóságában. A rendszerváltás előtti politikai elitek, bár szavakban annak nevezték magukat, nem kommunisták, hanem bolsevisták, sztálinisták, rákosisták és kádáristák voltak. A „kommunistázás” csupán szitokszó, a mai rendkívül alacsony politikai-szellemi kultúra része, amely elsősorban az ellenfelek lejáratására szolgál. Sajnos a nagyon rossz példát itt is a politikusok szolgáltatják, akik érvek és tények helyett folyamatosan „kommunistáznak”, gyűlöletet szítanak, ellenséget látnak minden bokorban. Úgy gondolom, hogy ezt a primitív alpári színvonalat illene végre mindenkinek, civileknek és politikusoknak meghaladniuk! Ezzel együtt el kell fogadnunk, hogy a Kádár-rendszer, az 1989/90-es rendszerváltoztatás és az azóta eltelt 25 év olyan és annyiféle volt, ahányan megéltük azt! A haszonáldozat-költség („op- portunity cost”), az elszalasztott nyereség fogalma, nemcsak az üzleti életben, hanem a történelmi és társadalmi folyamatokban is értelmezhető. Amikor például a választásokon egyik, vagy másik párt neve meUé tesszük az X-et, akkor a jövőről döntünk. Hogy döntésünk helyes volt-e, hogy van-e és mekkora a haszonáldozat-költség, azt csak a jövőből visszatekintve áUapíthatjuk meg. A rendszerváltoztatás után személyes felelősségünket, legalábbis egy szavazat erejéig, nem háríthatjuk át senkire! Ezt megelőzően sohasem voltunk tényleges döntési helyzetben, a politikai és a gazdasági rendszereket készen kaptuk, ránk kényszerítették, és nem mi választottuk. 1990 óta a döntés felelőssége a miénk, tehát a végrehajtás és a következmények felelősségében is osztoznunk kell! A magyar társadalomra a jövőben is állandóan változó, előre kiszámíthatatlan, versengő világ vár, amelyhez a túlélés érdekében alkalmazkodni keU. A sikeres alkalmazkodást csak olyan intézmények biztosíthatják, amelyek folyamatosan figyelmeztetik, ösztönzik, sőt kényszerítik az egyént, a családot, a vállalkozásokat, sőt az egész társadalmat a folyamatos és aktív alkalmazkodásra. Magyarország verseny- képessége a XXI. században év- ről-évre, kormányról-kormány- ra minden mértékadó független nemzetközi minősítő intézet szerint romlik. A 2010-es „fülkeforradalom” és a 2014-es parlamenti választások eredményeként véleményem szerint egy tekintélyelvű, merev, bezárkózó, instabil társadalom és gazdaság jött létre, amely nem lesz képes alkalmazkodni a versengő világhoz. Egy politikust elsősorban nem szavai és szándékai, sőt még nem is tetteinek közvetlen, rövid távú hatásai, hanem sokkal inkább azok távlati következményei minősítik. A hosszú távú döntések közül talán a legfontosabb a kultúra kérdése. Egyrészt azért, mert a szellemi kultúra teremti meg, fejleszti tovább azt a műszaki technikát, amely megteremti a jólét gazdasági alapját. Másrészt azért, mert csak a fejlett szellemi kultúra biztosítja a társadalom, az államhatalom és a jogrendszer helyes működését. Egy demokratikus társadalomban ezen belül nagyon fontos a közéleti-politikai kultúra, amely az áUampolgá- ri műveltség szerves része kell/ kellene, hogy legyen. Ennek hiánya esetén a hit, az egyetlen vezetőbe vetett vakhit lép a tudás helyébe. Ennek következménye az előítéletes gondolkodás, a politikai ellenfelek erkölcsi elmarasztalása, az önkritika és a vitakultúra hiánya. Ha például egy kormány kóklerekre bízza, márpedig az Orbán-kormány ezt teszi, a köz- és felsőoktatás, valamint a szakképzés ügyét, akkor a nemzet hosszú távú jövőjét teszi kockára. Az Orbán-rendszer haszon- áldozat-költségét nem is elsősorban mi kortársak, hanem sokkal inkább kései utódaink fogják a saját bőrükön tapasztalni. Antall József (1932-1993) néhai miniszterelnök, amikor a szélsőségesek az „ancien régime” vezetőinek szigorú felelősségre vonását követelték tőle, azt mondta: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” De azt is mondta, John F. Kennedy (1917-1963) híres mondását idézve és „magyarítva”, hogy „Ne azt kérdezd, hogy mit adhat neked Magyarország, hanem azt, hogy te mit adhatsz Magyarországnak!” Az elmúlt negyed században vajon hányán tettük fel önmagunknak a kérdést: mit adtam én Magyarországnak? Vajon a politikai osztály, kizárólag a privatizációból és az „udvari” szállításokból meggazdagodott magyar komprádor burzsoázia és az értelmiségi elit feltette-e magának ezt a kérdést? Nem hiszem! Összegzésként azt mond- hatomj, hogy az újkori Magyar- ország legnagyobb tragédiája a véleményformáló értelmiségi elit és az államférfiak/állam- nők krónikus hiánya! Kovács Bálint nyugdíjas Nem fogadjuk el kritika nélkül azt, amit a politika üzen. Sokat kell tanulnunk, hogy alkalmazkodjunk a változásokhoz Búzát gyűjtöttek a Siófok térségi gazdák jótékony célra áldás Új kenyeret szentelt pénteken Böjté Csaba, dévai ferences szerzetes, és máris több zsák lisztet kaptak a védencei ► Folytatás az 1. oldalról Böjté Csaba és a kíséretében lévő gyermekkórus a Balaton-par- ton több településen misézett és énekelt a héten jótékony céllal, s a siófok-kiliti Civil házban volt a szállásuk; szomszédságában, a városrész katolikus templomában tartják vasárnap a visszautazásuk előtti utolsó alkalmat.- Adta magát, hogy ha már egyszer a jótékonysági búzagyűjtés egyik célja Böjté atya dévai Szent Ferenc Alapítványának támogatása, akkor szimbolikusan itt adjunk át nekik néhány zsák búzát, azt, amit a Siófok-térségi Gazdakör tagjai adtak össze, méghozzá első szóra, a legkisebb gazda is - mondta lapunknak a házigazda, Kersák Böjté Csaba megszegte az új kenyeret. Helyben meg is kóstolták György. Az agrárkamara megyei alelnöke, Udvaros Zoltán arról beszélt: örvendetes és köszönni való, hogy a megye gazdái is nagy számban, önzetlenül álltak az országos akció mellé.- Próbasütés - hangsúlyozta Nagy Sándorné a Kersák-ta- nyán; a siófoki önkormányzati képviselő családjának péksége 1927 óta működik Kilitiben, hagyományosan ott sütik Somogy első új kenyerét az Gazdanapra, ami egy hét múlva lesz; a búzaátadás kihagyhatatlan alkalom volt az új kenyér megszentelésére és megszegésére. A pékség-tulajdonos arra is emlékeztetett: eleink a középkorban július közepére végeztek az aratással, és nyomban meg is sütötték az új kenyeret. ■ Fónai Imre
