Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-02 / 179. szám

2 MEGYEI KORKÉP 2014. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT ■3M33331 Levegőt! a következő évtizedben olyan űrszonda fogja bejár­ni a Marsot, amely oxigént is tud gyártani, írja az Index. IGYEKEZNI KELLENE a SZOn­dafejlesztőknek. Egyre né­pesebb annak a graffitinek a tábora, amelynek szerzője megállítaná a földet, mert ki akar belőle szállni... (bt) HÍRSÁV Villáműző szent a szőlősgazdákért MEGNYÍLT PÉNTEKEN a tízna­pos Balatonlellei Borhét. A programot Villáműző Szent Donát, a szőlőhegyek védő­szentjének tiszteletére ren­dezik meg a leilei szőlősgaz­dák augusztusában. ■ B. T. Megnyílt a nyolcadik alkotótábor idén is neves művészek rész­vételével nyitották meg pén­teken este a zseliskislaki al­kotótábort. A Bene János fes­tőművész által életre hívott műhely nyolcadik alkalom­mal ad otthont a képző-, fotó- és iparművészeknek. Az idei alkotásokból egy hét múlva a kaposvári Agórában nyit­nak tárlatot. ■ B. T. Dartsverseny Darányban az ifjúságiaknál a he­lyi Nagy Barnabás nyer­te Darányban a falunapi darts-versenyt. A felnőttek­nél komlói siker született, a hazai klub játékosa, Péter Jó­zsef második lett. ■ G. A. Nagy Barnabás nyerte a versenyt Történelmi voksolás előtt állunk közigazgatás Őszi vizsgára készül a választási rendszer, kemény munka lesz Eddig nem látott kihívás elé állítják az informatikai rendszert és az igazgatást az őszi önkormányzati válasz­tások. A mintegy 8,2 millió választópolgár döntéséhez több mint tizenegyezer féle szavazólapot kell legyártani, majd feldolgozni.- Áder János október 12-re tűzte ki a helyhatósági választások idő­pontját. Milyen újdonságra kell számítaniuk a választóknak?- A somogyi választópolgá­rok számára nincs újdonság a rendszerben - mondta Vörös Tamás, a Somogy Megyei Te­rületi Választási Iroda vezető­je. - Az Alaptörvénynek meg­felelően négy évente, október­re kell kiírni az önkormányza­ti választásokat. Ezt követően már öt évente kell majd helyha­tóságokra voksolni, így az ese­mény szétválik időben a tavaszi parlamenti választásoktól. Leg­közelebb húsz év múlva lesz­nek ismét ugyanazon évben, ha közben nem változnak a jogsza­bályok.- Változás csak a fővárosban élők számára történt?- A fővárosi közgyűlés meg­választásának szabályai változ­tak meg, a leendő kerületi pol­gármesterek kerülnek a testü­letbe, amely kompenzációs lis­táról egészül ki. Ezt az Alkot­mánybíróság nem tartotta alap­törvény-ellenesnek.- Milyen döntéseket kell hoznunk október 12-én? Vörös Tamás, a területi választási iroda vezetője: a somogyi választópolgárok számára nincs újdonság Három hét múlva indul az önkormányzati választási kampány a nemzeti Választási Iroda a névjegyzékben szereplő válasz­tópolgárokat legkésőbb 2014. augusztus 25-ig értesíti a név­jegyzékbe vételről. A bejegyzett tartózkodási hellyel rendelke­ző szavazók átjelentkezési ké­relmeinek, valamint a mozgó­urna igényléseknek október 10-én 16 óráig kell megérkez­niük a helyi választási irodák­hoz. Az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelöltet, a polgármester-jelöltet szep­tember 8-án 16 óráig, a kom­penzációs listákat és a megyei listát pedig szeptember 9-én 16 óráig kell bejelenteni. A vá­lasztási kampány augusztus 23-tól október 12-én 19 óráig tart.- A településeken polgármes­tert és önkormányzati képvise­lőket, a megyei önkormányza­tokban képviselőket választa­nak a polgárok. A megyei köz­gyűlések elnökeit továbbra is a képviselő-testületek, választ­ják meg.- A nemzetiségi önkormányzati választások is ugyanerre az idő­pontra kerültek.- Igen, a Nemzeti Választá­si Bizottság október 12-re tűz­te ki ennek arídőpontját is. So­ha nem volt még a magyar köz- igazgatás történetében ilyen esemény. A két választás egy idejű lebonyolítása szervezé­si és informatikai kihívás elé állítja az apparátust. Tizen­egyezer féle szavazólapot kell majd legyártani. Somogybán az a választópolgár, aki mind­két eseményen voksol, és nem kaposvári, hétféle szavazóla­pot kap majd. Erre még nem volt példa.- Kik vehetnek részt a nemzeti­ségi választásokon?­- Azokon a településeken le­het nemzetiségi önkormányza­ti választásokat tartani, ame­lyek a 2011. évi népszámláson legalább harminc választópol­gár nyilatkozott ugyanazon nemzetiséghez tartozásához. Ahol ez nincs meg, ott nem lész kitűzve választás. Tizen­három nemzetiség él Magyar- országon, Somogybán hét ese­tében van meg legalább egy te­lepülésen a választás kitűzésé­hez szükséges választópolgári létszám.- Somogybán milyen nemzetisé­gekre lehet a kritériumnak meg­felelő létszám esetén szavazni?- Roma nemzetiségi válasz­tás lesz a legtöbb, összesen 114 helyen. A legkevesebb, egy településen három nem­zetiség szavazhat, ukrán vá­lasztás például csak Fonyódon lesz. A roma után a német és a horvát nemzetiségek képvi­seltetik magukat a legnagyobb arányban a választáson. Emel­lett lengyel, örmény ésromán önkormányzati választásnak lehetnek meg a feltételei So­mogybán. Vállalkozói döntés: az igali gyógyfürdő előtt fizethetnek a mozgássérültek, mert megszűnik a parkolási kedvezményük ► Folytatás az 1. oldalról Ezentúl megszűnik az ingye­nesség a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyeken. Ezek amúgy mindig tele van­nak, rengeteg sorstársjár az igali gyógyfürdőbe. Czimmermann Árpád, az iga­li gyógyfürdő vezetője kérdé­sünkre elmondta: semmi ráha­tásuk a történtekre, a parkoló ugyanis az önkormányzat tu­lajdona, és bérbe adták egy ma­gánvállalkozónak.- Magánparkolóhelyen le­hetséges mindez, a parko­ló üzemeltetője dönti el, hogy ad-e kedvezményt vagy sem - kommentálta az esetet Hege­dűs Lajos, a Mozgáskorlátozot­tak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke. - Csak közterületen, állami fenntar­tású parkolókban, ahol parko­lóóra vagy őr található, van jo­guk a mozgáskorlátozottaknak az ingyenes parkoláshoz. Az igali önkormányzatnak kellett volna úgy szerződést kötnie a magánvállalozóval, hogy ne le­hessen a parkolóban megszün­tetni a mozgássérültek ingye­nes parkolását. Mindeneset­re nem barátságos ez a lépés, de jogszabállyal nem lehet ki­kényszeríteni, hogy helyreáll­jon a régi kedvezmény. Példát­lannak tartom, hogy ez meges­het, ráadásul egy gyógyfürdő­nél. Én sok hasonló helyen jár­tam már az országban, de ilyet sehol sem tapasztaltam. Obbás Gyula igali polgár- mester szerint gazdasági ér­dekből született a döntés:- Sajnálom a rokkantakat, de a vállalkozónak szíve joga, hogy eldöntse, tudja-e segíte­ni őket. Neki egy bizonyos ősz- szeget be kell fizetnie az ön- kormányzatnak, erről szól a szerződés. Tíz éve üzemelteti a parkolót, eddig gesztus volt a részéről, hogy ingyenes volt a parkolás a mozgássérültek­nek. Most, hogy kevesebb a be­vétele, már nem tudja kigaz­dálkodni. Ez nem irányul sen­ki ellen... ■ K.G. OLVASÓINK ÍRJAK Pillanatkép: Nagy Boglárka festőművész Napfény, víz, levegő című kiállítását érdemes megnézni A fülledt nyári hétvégék a Bala- tonparton természetesen a stran­dolásról, koncertekről szólnak, de este hétkor a kultúrprogramra vágyó ember lánya szívesen elsé­tál egy jó kiállításmegnyitóra is, pláne ha annak témája a hely szelleméhez illően a víz, napfény és a levegő. nagy boglárka, Gyémánt László tanítványa óvodás kora óta fest. Fonyódi kiállítása a víz melletti, élettől és erős színektől duzzadó nyári pillanatokat tárja elénk. A művésznő számos absztrakt képe ellenére magát inkább figurális festőnek vallja. Mint mondta: sze­reti az embereket. Több alkotá­sán a tenger látható, vitorlázó ba­rátok, családtagok, fiatal nőala­kok bikiniben, egymás derekát ölelve. Az, hogy számos festmé­Nagy Boglárka (balról) kiállítását Karafiáth Orsolya nyitotta meg Fonyódon nyen a művésznő is szerepel, azt mutatja, hogy Nagy Boglárka fes­tészetében a művészi öndefiniá­lás szerves része önnön alakjá­nak ismétlődő ábrázolása. A fiatal festőnő kiállítását Kara­fiáth Orsolya író, költő nyitotta meg. Karafiáth személyes emlé­ken és verseken keresztül világí­totta meg, mit idéztek elő benne Nagy Boglárka alkotásai. Öltöz­ködésével is illeszkedett a kiállí­tás tematikájához: könnyűú ru­háján a Duna kanyargóit, re tikül­je a Balatont formázta. A megnyi­tó élményét Szendrődy Csobán át­élt szaxofonjátéka tette teljessé. Napsütés, élénk színek, az induló élet pillanata, ezt közvetíti a szemlélő számára a rendkívül tu­datos, ígéretes ifjú művésznő. LÁNG EDIT ZajOS járatok Tabi olvasónk vette észre és persze még nagyon sokan, hiszen nehéz lenne nem észrevenni ezeket a földhöz közel repülő gép­monstrumokat, melyek mostanában gyakran feltűnnek a város fölött. És más települések fölött is, az emberek pedig találgatnak: milyen alakulat, mi célból repülnek. Elvégre elszoktunk már a dübörgő repülőktől... ÉSZREVETTÜK

Next

/
Thumbnails
Contents