Somogyi Hírlap, 2014. augusztus (25. évfolyam, 178-202. szám)

2014-08-08 / 184. szám

2014. AUGUSZTUS 8., PENTEK Betyár Maratod és Félmaraton. Immár harmadik alkalommal rendezik meg a hétvégén a Katica Tanya Betyár Maraton és Félmaraton éjszakai teljesítménytúrát. A résztvevők - akik szombaton este 19 és 20.20 óra között rajtol­nak majd el Patcáról a Katica Tanyáról - a 44,5 km-es és a 25,3 km-es táv közül választhatnak. Sok somogyi csapat a kupában tarba a bajnoki főpróbáját labdarúgás Az NB II.-es, NB III.-as és a megyei bajnokságok rajtját hagyományosan a Ma­gyar Kupa vezeti fel, így sok csapat számára ez jelenti a fő­próbát. Az országos táblán hat somogyi csapat érdekelt, míg a megyei selejtező első köré­ben félszáznál is több együttest szólítanak majd pályára a hét­végén. ORSZÁGOS TÁBLA - 1. FORDULÓ (A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT) szombat: Ónod SE-FGSZ Sió­fok (16 órakor), Sajóbábony VSE-Nagybajom (17 órakor), Ba­latoni Vasas-Fertőszentmiklósi SE (17 órakor). vasárnap: HG Logistic Győr- szemere-Kaposvári Rákóczi FC (17 órakor), Répcelaki SE-Nagy- atád FC (17 órakor), Babócsa- KBSC FC (17 órakor). A második fordulót szeptem­ber 10-én, szerdán rendezik. ■ Az országos táblán hat so­mogyi együttes érdekelt, míg a megyei selejtező­ben 54 csapat lép majd pá­lyára a hétvégén MEGYEI SELEJTEZŐ - 1. FORDULÓ szombat: Gamás-Somogyba- bod, Taszár-Kaposszerdahely. vasárnap: Somogyudvar- hely-Gyékényes, Kaposújlak- Hetes, Görgeteg-Somogyszob, Tarany-Zákány, Szulok-Há- romfa, Szabás-Csokonyavison- ta, Bárdudvarnok-Kaposfő, Tap- sony-Mesztegnyő, Potony-Ho- mokszentgyörgy, Osztopán-Al- sóbogát, Sántos-Baté, Inke- Csököly, Mike-Kutas, Balaton- újlak-Balatonszentgyörgy, Lát- rány-Balatonfóldvár, Nagybe- rény-Balatonszabadi, Igal-Kis- bárapáti, Kazsok-Somogyszil, Orci-Bodrog, Mernye-Somo- dor, Zimány-Kaposfüred, Bala- tonendréd-Ádánd, Törökkop- pány-Andocs, Kapoly-Bálvá- nyos, Somogygeszti-Szentgá- loskér. (Valamennyi mérkőzést egy­ségesen 17 órakor játsszák.) ■ Fenyő Gábor Csökkent a Rákóczi tartozása labdarúgás Takács Norbert 25 év után köszönt el a kaposvári klubtól Tizenkét válogatott lép homokba a háromnapos siófoki tornán Nagy tartozást halmozott fel a Kaposvári Rákóczi FC együttesét működtető gazda­sági társaság, amelyet egye- lőre.nem tudott rendezni. A Kft. tagjai a héten azonban elfogadták az önkormányzat ajánlatát, amelynek értelmé­ben emelték a törzstőkét, így csökkent a klub adóssága. Klein Péter A Kaposvári Rákóczi FC tíz év után búcsúzott az élvonal­ból, s jelenleg a másodosztá­lyú bajnokságra készül, azon­ban megnehezíti ezt a klub rendezetlen anyagi helyzete. Erre a vezetőedző, Márton Gá­bor is többször kitért lapunk­nak adott nyilatkozataiban. Az együttest működtető Kaposvá­ri Rákóczi FC Kft., ugyanis je­lentős, több mint 250 millió fo­rintos tartozást halmozott fel.- Nem értem, hogyan szivá­roghatott ki ilyen információ, amikor ez rontja egy cég jó hír­nevét - mondta dr. Takács Nor­bert a Kaposvári Rákóczi FC volt résztulajdonosa. - A 250 millió forint nem lejárt követe­lés, máskor is volt már hasonló tartozása a klubnak, s mindig rendeződött, hiszen ezek a ki­adások ütemezve vannak. Ebben az összegben szere­pel az a 75 millió forint is, ame­lyet Kaposvár Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzata adott köl­csön. Ezt június 30-áig kellett volna visszafizetnie a Kft-nek. Az önkormányzat, amely az el­múlt tíz évben több mint egy- milliárd forintot adott a klub­nak, s idén is ugyanazzal az összeggel támogatja a csapa­tot, mintha még mindig az NB I-ben szerepelne, eltekintene a kölcsöntől, ha cserébe tulaj­donrészt vásárolhatna a gaz­dasági társaságból. A törzstő­keemelést azonban a tulajdo­nosi kör 75 százalékának tá- í mogatnia kell. Kovács Tamásék (középen) nyugodtabban készülhetnek az augusztus 16-án kezdődő NB II.-es bajnokságra- A város vezetése megkere­sett azzal, hogy adjam el a tu­lajdonrészemet egy amerikai cégnek, amely befektetne a csapatba - fogalmazott lapunk megkeresésére korábban dr. Takács Norbert. - Egy évig ment huzavona, s végül 2014. július 16-án mindenki aláírta a szerződést, így nem egyez­hettem bele a törzstőkeeme­lésben, hiszen eladtam a ré­szemet. Az amerikai befektető Európa Ligában induló együt­test ígért, s 2600000 dollárt fizetett volna. Ebből 2100000 dollárt kapott volna az egyesü­let, a fennmaradó összegen a tulajdonosok osztoztak volna. A szerződést hiába írtuk alá, a pénz nem érkezett meg, így au­gusztus 5-én érvényét vesztet­te, mert a kontraktusban sze­repelt egy ilyen kikötés. Mi­vel július végén Menyhárt Kál­mán jelezte, hogy eláll a vételi szándékától, így augusztus ne­gyedikén eladtam a több mint 25 százalékos tulajdonrésze­met a Kft-nek. 25 évig a Rákó­cziért dolgoztam, s szeretem a csapatot. Ezentúl szurkolóként megyek a mérkőzésekre. A törzstőkeemelést a Kapos­vári Rákóczi Labdarúgó Kft. tulajdonosai az augusztus 4-ei taggyűlésen egyhangú szava­zással elfogadták. Ennek ér­telmében a kaposvári önkor­mányzat lett a csapatot üze­meltető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, így 75 millió forinttal kevesebb lett a Kft. tartozása.- Elkezdhetjük a klub imá- zsának a kiépítését - nyilat­kozta lapunknak korábban Dér Tamás, a Kaposvári Rá­kóczi FC elnöke. - Hosszú tá­vú terveink vannak. Szerethe­tő Rákóczit akarunk, amelyről pozitívan beszélnek a somogyi emberek. Az adósságból már faragtunk le. Az amerikai be­fektetőben Columbo feleségét kerestük, azaz mindenki be­szélt róla, de még senki sem látta. A titokzatos befektető, aki elállt vételi szándékától Meny­hárt Kálmán, Amerikában élő, magyar üzletember. Meny­hárt számára nem ismeretlen a magyar labdarúgás, hiszen a Csepel és a Budapest Honvéd együtteseiben is szerepelt az NB I-ben, utóbbival ráadásul három bajnoki címet és egy Magyar Kupa győzelmet ért el. Mivel a Honvédnál nem számí­tott elsőszámú kapusnak, így Komlóra igazolt. A volt hálóőr, aki Los Angelesben labdarú­gó akadémiát működtet, 2011- ben korábbi együttesét, a Kom­lói Bányászt is szerette volna megvásárolni, de azt az üzle­tet sem ütötték nyélbe. strandlabdarúgás A magyar strandlabdarúgás eddigi törté­netének legnagyobb eseményé­re kerül sor Siófokon a Nagy­strandon; az MLSZ Beach Aré­nában 12 válogatott lép homok­ba az Euro Beach Soccer Lea- gue tornán, amely egyben Eu- rópa-bajnoki selejtező forduló is lesz. A mérkőzéssorozat pénte­ken kezdődik, s vasárnap zárul: minden nap hat találkozót ren­deznek, amelyeket az érdeklő­dők ingyen tekinthetnek meg. A magyar válogatott - amely a 11. helyen található az európai ranglistán - pénteken 16 órakor Andorra ellen mutatkozik be, majd szombaton 19.45-kor Ang­lia, vasárnap pedig 17.45-kor Csehország lesz az ellenfél. * * * Egymás után harmadszor a Goldwin Plüss Bodon FC csapa­ta - amely a hatodik helyet sze­rezte meg májusban a Bajnokok Ligájában - nyerte az országos strandlabdarúgó-bajnokságot; az aranymeccsen 6-5 arányban győzték le az ESC Puebla Gyön­gyös együttesét. A legjobb mezőnyjátékos Fe­kete Viktor (Goldwin Plüss Bo­don FC), a legjobb kapus pe­dig Szacsko László (ESC Puebla Gyöngyös) lett, míg a gólkirályi címet Besenyei Ferenc (Goldwin Plüss Bodon FC) hódította el. A házigazda Siófoki Bányász kap­ta a Fair Play Díjat, amely a he­tedik helyen zárta a sorozatot. ■ Keszthelyi Zoltán HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram. r* -m nemzetközi ptnztranszfrr I \J U * I L. . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 313,00 318,00 USD 233,00 240,00 CHF 257.00 263,00 ÉRVÉNYBEN: augusztus 7. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráiq BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES HÉTVÉGE A SPORTPÁLYÁKON Vasárnap elbúcsúznak Kaposújlaktól a félelmet nem ismerő ejtőernyősök PÉNTEK kézilabda Nemzetközi előké­születi férfi kézilabda-mérkő­zés: Csurgói KK-Sonderjyske (Dánia). Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok, 18 óra. STRANDLABDARÚGÁS EurO Be- ach Soccer League, egyben strandlabdarúgó Európa-baj- noki selejtező - első verseny­nap. Siófok, MLSZ Beach Aréna (Nagystrand). Mérkőzések: Tö- rökország-Bulgária 14.45 óra­kor, Magyarország-Andorra 16 órakor, Ausztria-Norvégia 17.15 órakor, Anglia-Csehor- szág 18.30 órakor, Olaszország- Ukrajna 19.45 órakor, Németor- szág-Portugália 21 órakor. extrémsport VIII. (pénzdíjas) Wingsuit Boogie csúsztató ejtő­ernyős szárnyasruha nemzet­közi fesztivál, egyben országos bajnokság és IV. JBWC nagy- alakzatos formaugró verseny - nyolcadik versenynap. Kaposúj­lak, repülőtér. Versenyugrások 9 órától. SZOMBAT kézilabda Előkészületi női kézilabda-mérkőzés: Siófok KC-Galerius Fürdő-Győri Au­di ETO KC. Siófok, Beszédes Jó­zsef Általános Iskola tornacsar­noka, 18 óra. tenisz Szuper Liga (férfiak) - elődöntő: Siófoki Sartacus-Die- go VSKE. Budapest, 14 óra. (A párharc győztese a bajnoki cí­mért, a vesztese pedig a harma­dik helyért léphet majd újra pá­lyára vasárnap.) strandlabdarúgás Euro Be­ach Soccer League, egyben strandlabdarúgó Európa-baj- noki selejtező - második ver­senynap. Siófok, MLSZ Beach Aréna (Nagystrand). Mérkő­zések: Törökország-Norvégia 14.45 órakor, Ausztria-Bulgá- ria 16 órakor, Csehország-An- dorra 17.15 órakor, Németor­szág-Olaszország 18.30 óra­kor, Magyarország-Anglia 19.45 órakor, Portugália-Ukra- ja 21 órakor. strandröplabda Az öt ver­senyből álló 1. MCM-RÖAK Ku­páért kiírt megyei amatőr (női, férfi és vegyes páros) strand­röplabda-körverseny negyedik fordulója. Balatonlelle, Napfény strand, mérkőzések: 9 órától (nevezés 8.45 óráig). extrémsport VIII. (pénzdíjas) Wingsuit Boogie csúsztató ejtő­ernyős számyasruha nemzetkö­zi fesztivál, egyben országos baj­nokság és IV. JBWC nagyalakza- tos formaugró verseny - kilence­dik versenynap. Kaposújlak, re­pülőtér. Versenyugrások 9 órá­tól, nagyalakzatos ugrások 15 órától. Díjátadó gála 22 órakor. túrázás III. Katica Tanya Be­tyár Maraton (44,5 km - a szint­idő 12 óra) és Félmaraton (25,3 km - a szintidő 7 óra) éjszakai teljesítménytúra - a somogyi túramozgalom kilencedik állo­mása. Patca, Katica Tanya Ak­tív Pihenési Központ. Rajtok: 19 és 20.20 óra között. szabadidősport X. „Moz­dulj, Balaton!” nyári szabadidő­sport-sorozat. A somogyi hely­színek: Balatonberény, Balaton- máriafürdő, Balatonfenyves, Fo­nyód, Balatonboglár, Balatonlel­le, Balatonszemes (két strand), Balatonőszöd, Balatonszárszó (két strand), Balatonföldvár, Szántód, Zamárdi, Siófok, Sió- fok-Balatonvilágos. Kezdés 14 órakor. Választható sportágak: kispályás labdarúgás, strand­röplabda, strandkézilabda, tol­laslabda, lábtenisz, petanque, valamint vízben űzhető sportok. VASÁRNAP strandlabdarúgás Euro Beach Soccer League, egyben strand­labdarúgó Európa-bajnoki selej­tező - utolsó, harmadik verseny­nap. Siófok, MLSZ Beach Aréna (Nagystrand). Mérkőzések: Bul- gária-Norvégia 12.45 órakor, Ausztria-Törökország 14 óra­kor, Anglia-Andorra 15.15 óra­kor, Németország-Ukrajna 16.30 órakor, Magyarország-Csehor­szág 17.45 órakor, Olaszország- Portugália 19 órakor. extrémsport VIII. (pénzdíjas) Wingsuit Boogie csúsztató ejtő­ernyős szárnyasruha nemzet­közi fesztivál, egyben országos bajnokság és IV. JBWC nagy­alakzatos formaugró verseny - utolsó, tizedik versenynap. Ka­posújlak, repülőtér. Nagyalak­zatos ugrások 9 órától.

Next

/
Thumbnails
Contents