Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 25. szám
8 2014. JÚLIUS 6., VASÁRNAP INTERJÚ jordán adél A színház volt a játszótere, de felnőttként sem zavarta, hogy híres színészek gyermeke. Az anyaság a színészi eszközeire is hatott. Díjat nyert a POSZT-on, és nyáron is több darabban játszik. „MINDEGY, CSAK SZÍNHÁZ LEGYEN” Máté Gábor osztályából a színházi és filmsikerekig Jordán Adélnak, Lázár Kati és Jordán Tamás lányaként a kaposvári színház- volt a saját játszótere. Természetesnek éli meg, hogy színésznő lett és párja, Keresztes Tamás is színész, így valószínű, hogy közös gyermekük, Andor is a színházban nő majd fel. Fábos Erika- Munkával kezdődött, azzal is folytatódik a nyár?- Igen, A bagoly és cica című darabot mutattuk be a Kult- kikötőben, Balatonföldváron, ezen a héten pedig a Belvárosi Színházban volt a bemutató. Ez egy kétszemélyes vígjáték, Szabó Kimmel Tamással játszom együtt és imádom, mert könnyed, ugyanakkor nagyon életszagú történet. Ez után lesz még egy kéthetes munka Zsámbékon, ami tíz éve hagyomány. Minden évben készítünk egy-egy előadást, amelynek valamelyik osztálytársunk a témája a főiskolai osztályunkból, egy kalapból sorsoljuk ki a nevet, idén Gál Kristóf kerül sorra.- Annak a története biztos mindenkinek benne van az előadásában, hogy hogyan lett színész. Kívülről nézve, ön ebbe beleszületett, vagy emlékszik rá, amikor ez eldőlt?- Nem, nem volt ilyen pillanat. Nekem tényleg az egész gyerekkoromat a színház jelentette, a kaposvári színház. Ott nőttem fel, és egy gyereknek egy színház hatalmas játszótér. Emlékszem, amikor bemondta a hangosbemondó, hogy Jordán Adélt várják a kelléktárba, és amire megérkeztem, csináltak nekem pudingot. Aztán amikor az Öngyilkosban volt egy olyan rész, hogy a színpadon azt mondták, „rizst, a rizst akarom”, akkor évekig rizst ettem mindenhez. Nagyon erősen hatott ott rám minden és mindenki.- Arra emlékszik, hogy amikor nem színész akart lenni, akkor mi?- Semmi konkrétra nem emlékszem, ami lenni akartam volna. Abban sem voltam biztos, hogy színész, csak azt tudtam, hogy színház közelében szeretnék lenni, mert mindig is nagyon szerettem részt venni a színházban bármiben, amikor létrejött valami. Imádtam kellé- kezni, segíteni áz öltöztetőnek, ülni a súgó mellett és figyelni a szöveget.- Szóval bármi, csak színház?- Igen. Nem gondolkodtam túl, mindegy, csak színház legyen. Egy nyáron aztán elmentem Zalaszentgrótra, abba a híres Ascher-féle táborba, és azután már meg is fogalmaztam, hogy ezt akarom.- Az, hogy a szüleit - Lázár Katit és Jordán Tamást - mindenki megismeri az utcán, gondolom, természetes volt. Emlékszik még, amikor Jordán Adélt ismerték meg?- Nekem ez sosem volt lényeg. Biztos a mozifilmek után lehetett, de azért nem is emlékezetes, mert sosem éreztem úgy, hogy ki kéne lépnem az árnyékukból. Sosem nyomasztott, hogy ők a szüleim és színészek, hanem nagyon örültem, hogy így van. Kezdetektől különálló színészként gondoltam magamra, ezért a „leválás” élménye sincs meg. Mindig nagyon büszke voltam rájuk, ma is az vagyok, és még azt is imádtam, ha felismerték őket az utcán. Sőt, ha véletlenül nem a takarásban, hanem a nézőtéren néztem egy előadást, azonnal elújságoltam a mellettem ülő néniknek és bácsiknak, hogy ők az én szüleim. Az elmúlt napokban két sztorim is van ezzel kapcsolatban. Egyik, hogy taxit hívtam Jordán névre és a taxis nagyon csalódott volt, hogy nem az apukám várja a kocsit. Úgy örültem ennek, mert mindig olyan jó érzés, hogy szeretik. Földváron meg a jpremier előtt beszélgettünk, hogy ki mindenki jön majd a bemutatóra, és valaki azt mondta, hogy jön az Adél anyukája is. Ezt így még sosem hallottam, nagyon jót nevettünk rajta, hogy végre egyszer a „nevemre került” az anyukám.- Számít, amikor ott van egy előadáson?- Nagyon meghatározó a jelenléte. Erősen hat rám. Pontosan lát, és érez engem. Azt is tudja, hogy milyen lesz később egy alakításom, amit mondjuk egy főpróbán lát először.- Az megfogalmazható, hogy honnan mit hoz? Mi az, ami Lázár Kati és mi az, ami Jordán Tamás önben?- Nagyon erősen az anyukámmal kezdtem: ő egy vibráló személyiség, mindenben heves és szenvedélyes. Apukámtól meg a higgadtság jön, ami csak mostanában kezd elérni. Major Tamást játszottam, amikor ez feltűnt. Nagyon sokszor eszembe jutott, amikor igyekeztem a nyugalmat és erőlködés nélkül csak az intellektust megmutatni.- Ha mondjuk valami praktikus szakmai dolgokról van szó, megbeszéli velük?- Mindig ugyanazt mondják. A főiskolán egyszer Csehov Pla- tonovja volt a vizsgaelőadás és rengeteget kínlódtam Greková- val, aki egy igen érzékeny és sokat szenvedett nő és nem tudtam, hogy kellene megszólalni. Megkérdeztem őket. Anyám azt mondta: lélegezz mélyeket, és add át magad a légzésnek. Apám meg azt, hogy addig ne szólaljak meg, amíg magától nem jön, amit mondanék. Másként, de egyforma tanácsot adtak: kerüljek beljebb, menjek mélyebbre:- És ez mitől megy?- Szeretek minden részlettel tisztában lenni és minél inkább átitatódni a szereppel. Ösztönösen sok mindent érzek, de közben jár az agyam is. Amit csak lehet, pontosítok a próbák során: mikor mi dolgom a díszlettel, melyik kellékkel mit 1980-BAN született 2003-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor tanítványaként először Egerben játszott, 2006 óta a Katona József Színházban főbb szerepei: Csehov: Három nővér (Irina), Gorkij: Éjjeli menedékhely (Natasa), Csehov: Ivanov (Szása), Büchner: Woy- zeck (Marié), Shaw: A hős és a csokoládékatona (Raina) csinálok. Addig nem is megyek tovább, amíg valamit nem tisztázok. Munkában nagyon alapos és precíz vagyok, amúgy nem vagyok ennyire rendes.- Ez azért érdekes, mert sokszor említik az értékei között, hogy mennyire természetes és felszabadult a színpadon.- Szerencsére, és én is kezdem ezt elhinni. De ehhez erre van szükségem, igazán laza akkor tudok lenni, amikor biztonságban érzem magam, mert nagyon az enyém, amit csinálok. Sok erőfeszítést tettem, hogy megtanuljam magam, éppen azért, hogy el tudjak felejtkezni arról, hogy magamra kéne koncentrálnom. Azért, hogy önfeledten, minél inkább a pillanatban lehessek és az hatni tudjon rám. Dolgoztam ezen többféle módszerrel, megtanultam például meditálni is, hogy szabaduljak a félelmeimtől, hogy ne fékezzen az az érzés, hogy jaj, mindjárt félni fogok. filmszerepei: Csak szex és más semmi, 9 és 1/2 randi, Isteni műszak, Megdönteni Hajnal Tímeát díjai: Máthé Erzsi-díj (2007) poszt, MASZK - a legjobb női alakítás (2007) junior Príma díj (2008) kétszeres Vastaps-díjas legjobb mellékszereplő, Vidor fesztivál (2013) poszt legjobb mellékszereplő- írják, hogy gyönyörű, azt is, hogy karakteres. Hogy érzi, a külsőségek eddig mennyire határozták meg a lehetőségeit?- A lelkiállapotomon több múlik, mint az arcberendezésemen. De ennek függvényében tényleg nagyon különleges arcom van, mert széles skálán mozog. Tudok igazán szép lenni, és nagyon csúnya is. De amióta merek is csúnya lenni, ez egyre kevésbé zavar.- Idén a POSZT-on a legjobb mellékszereplőnek járó dijat kapta a Fényevőkben nyújtott alakításáért. Ezt a szerepet szerette legjobban ebben az évadban?- Csodás volt az idei évad. A Végítélet napjában egy picike karakterszerepem volt, amit a legjobban szerettem, az Illaberekben az improvizációkat imádtam, a Chicagóban is lubickoltam. A Fényevők, pont amiért díjaztak, egy beugrás volt. Két napom volt tanulni, négy próbálni és talán pont ettől lett olyan jó, hogy sokkal inkább a helyzet szülte. Minden színésznek van olyan rémálma, hogy nem tudja a szöveget, vagy nem ismeri fel a helyzetet a színpadon. Hát nekem ez az álmom konkrétan valóra vált, amikor az első próbára bementem. Aztán valahogy, lehet, hogy éppen ettől a zsigeri félelemtől, teljesen kitágult a tudatom és olyan koncentráltan csak a szerepre figyeltem, hogy négy nap alatt megszületett minden részlete. Különleges élmény volt és valami elementáris erővel növelte a magabiztosságomat, hogy ezt is meg tudtam csinálni, ez is én vagyok. Emlékezetes, így meg, hogy a POSZT-on is elismerték, még inkább az.- Van egyáltalán bármi, amit nem szeret a színházban, ami nehezére esik?- Nincs. Ha valami nem úgy sikerül, vagy nem úgy működik, ahogy előre kigondoltam, még azt sem csalódásnak, inkább izgalmasnak találom.- A következő évadban mit fog játszani, tudja már?- Nem lesz annyira sűrű, mint a tavalyi volt. Amit legjobban sajnálok, hogy Schil- ling Árpád Faustjában nem lehetek benne, de így legalább belefér és elmehetek a kisfiámmal, Andorral Izraelbe a télből a nyárba. Már nem görcsölök ilyesmin.- Andornak köszönhető a változás?- Igen. Az" anyaság sokat változtatott rajtam. Valahogy reálisabb lettem Andor születése óta. A földre rántott az anyaság, ami először kicsit félelmetesnek tűnt, de már szeretem, hogy így van. Már nem én vagyok a legfontosabb, átrendeződött sok mindenben a sorrend, módosult az az erőtér, ami körbevesz, és ez jó. Andor rengeteg mindenre tanít. Azt is neki köszönhetem, hogy felismertem, nem ott vagyok pótolhatatlan, ahol korábban gondoltam. A színházban például pótolható vagyok, hiszen amíg itthon voltam, játszották a szerepeimet, minden este volt előadás. Amíg nem voltam édesanya, azt gondoltam, mindenhol ott kell lennem, rengeteget dolgoztam, ettől feszült voltam és valahogy erőszakosabb is. Már nem nyomulok olyan erővel. Felnőtt nő lettem, de ez Tamásnak is köszönhető, nem csupán Andornak.- Pedig az infantilizmusa valahogy olyan bájosan hozzátartozott a személyiségéhez, olyan Jordánadélos” volt.- Azért egy kis játékra, bohóckodásra bármikor kapható vagyok. A Bagoly és cicában azt is szeretem, hogy egy olyan kis cuki nőt alakítok. Jólesett megint ilyen gyerekesnek lenni. De azért nincs vész, nem komolyodtam meg teljesen. Felelősségteljesebb lettem és az arányok változtak. Különben féltem felnőni. Sokáig nem is akartam. Szerettem gyerek lenni, őrületesen jó gyerekkorom volt, de utólag már látom, hogy jóleső dolog felnőtt nőként létezni.- Másként játszik ettől, változtak az eszközei is?- Szabadabban létezem a színpadon, ezt érzem. Attól, hogy nem akarom, nem nyomom már akkora erővel, hanem lazább vagyok, több minden meg is tud születni bennem. Azon sem görcsölök már, hogy kisebb szerepeket kapok, hogy kevesebbet játszom. Mi van akkor, legalább több időt lehetek Andorral. Persze, azért van ettől egy kettősség is, mert magamra sokkal kevesebb az idő. Ha nem játszom, otthon vagyok. Minden idő az övé, amit a munka nem vesz el, holott ahhoz, hogy fejlődjek, más darabokat is meg kellene néznem, számomra az fontos inspiráció. De nem megy. Egyszerűen alig jutok el színházat nézni.- Szóval akkor Andornak is lesz egy olyan színházas gyerekkora, amilyen az öné volt.- Úgy tűnik, igen. Régebben kicsit féltem is ettől, hogy nekem van egy ilyen karmám, de már nem törődöm vele, miért alakult így. Van egy jó családom és egy szép életem, amit teljesnek érzek úgy, ahogy van.- Karizmatikus, az biztos: színész szülők, színházban nőtt fel, színész lett és a gyermeke apja, Keresztes Tamás is színész. Mondjuk, egy fogorvosnak esélye sem lett volna?- Hát ezt nem tudom, de én nem a színészbe, hanem a Keresztes Tomiba szerettem bele.- És az semmit nem is számított, hogy Keresztes Tamás történetesen egy nagyon jó színész?- Na jó, biztos, hogy számított. Elképesztően jó színész. Szakmailag és az életben is komoly inspiráció, nagyon szerencsés vagyok, mert minden nagyon jó vele.- Mitől nagyon jó vele?- Attól, hogy igazi társ. Nagyon érezzük és tudjuk egymást. Előtte senki nem figyelt és nem is értett meg engem így, mint ő, és én sem értettem még ennyire senkit. Ha magunkra gondolok, teljesen biztos vagyok magamban és benne is. Klasszikusan az az érzés, hogy ha hátradőlök, tutira tu4dom, hogy van, aki elkap és ez olyan nagyon nagyon jó.- A munkák után hogyan telik majd a nyár?- Tavaly annyit dolgoztunk, hogy összesen négy napunk volt pihenni: lerohantunk a tengerpartra és vissza. Akkor megfogadtuk, hogy még egy ilyen nem lesz, úgyhogy már februárban megterveztem, mikor mit csinálunk. Először Balaton, aztán elmegyünk a Tomival öt napra Rómába kettesben, amire még nem volt példa, hármasban pedig tíz teljes napunk lesz a tengernél Korfun. Csodálatos nyár ígérkezik. t 4 I 1
