Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-05 / 155. szám

2014. JÚLIUS 5., SZOMBAT ELETMOD - CSALAD 13 A színésznő a családállítást választotta sorsok Sokszínű színpadi karrier után pályamódosítás következik - vagy mégsem? Együtt az igazi: Fillér István Jászai-díjas színész. Frigyes, a „trónvárományos" és Sztankay Orsolya Ahogy mindenki más, úgy a színészek is időnként pálya- módosításra kényszerülnek. Vagy legalábbis eltűnődnek rajta. Persze igazán akkor ér­zik jól magukat, ha hivatásu­kat és polgári foglalkozásukat együtt és egyszerre űzhetik. Gönczi Annamária Volt egy időszak, amikor Sztan­kay Orsolya pályája nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Magyarázatot keresett. Az ön­ismereti módszerek közül a csa­ládállítást választotta, és* választ kapott a kérdésére. Megtetszett neki a módszer. Most, miután kisfiával otthon van, ismét azon tűnődik, hogyan tovább?- Nagyon elhivatott voltam, mégis csak harmadjára vettek fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Három évadot a Pécsi Nemzéti Színházban töltöttem. Ott találkoztam a párommal, aki Ádám bátyámmal egy közép­iskolába járt, és akinek apukám beszédtanára volt a főiskolán. Megörültünk egymásnak: felele­veníthetjük a régi kapcsolatot, jó barátok lehetünk újra. Ki gondol­ta volna, hogy így alakul!? Már tíz esztendeje együtt vagyunk. ORSZÁGJÁRÓ SZÍNÉSZI PÁLYA- Pályám jól indult: a főiskolá­ról a Valló Péter igazgatta Sopro­ni Petőfi Színházhoz szerződtem, majd Pécsre. Szabadúszás követ­kezett. Kertelés nélkül kimon­dom: nem voltam olyan sikeres, amilyen szerettem volna. Sok oka lehet, és én kerestem magamban ezeket az okokat. Családállítás­ra mentem, hogy magyarázatot kapjak. Édesanyánk, Kun Mag­da is színésznő volt, ám gyerme­kei születése után a családnak szentelte magát. Ez az iszonyatos vágy, hogy színész legyek, az ő álmainak a megvalósítása is volt, mivel nem tudott a pályáján ki­teljesedni. Ez persze nem jelenti azt, hogy saját jogon nem lehetek sikeres - de le kellett tennem azt a késztetést, hogy helyette legyek az. Amint ezzel tisztába jöttem, Zalaegerszegre, a Hevesi Sándor Színházba hívtak. Jó időszak kez­dődött, jókat játszottam. Szom­bathelyre vendégnek Jordán Ta­más hívott, nagy élmény volt a Mohácsi testvérekkel dolgozni, szép kritikákat kaptam. 2010- ben szerződtem Zalaegerszegre, hétvégenként pedig családállí- tás-tanfolyamra jártam: ha raj­tam segített a módszer, miért ne segíthetnék én is másokon? Mire várandós lettem, el is végeztem. ODA LETT A SZABADSÁG- A gyermekvállalást sokáig halogattam. Féltem: oda lesz a szabadságom. Oda is lett. Végül egy orvos barátunk tanácsát megfogadva mégis belevágtunk a baba-projektbe. Mindig is sza­bad voltam, ragaszkodtam a függetlenségemhez. Megválto­zott az életem. Számomra nem az anyaság a csodálatos, mert az egy feladat. Ami csodálatos: az a kis ember, aki nő, figyel, okoso­dik, nyitott, jön-megy, ragaszko­dik, szeret. Bár Zalaegerszegen jól éreztem magam, és tudom, Névjegy SZTANKAY ORSOLYA (38) színész (édesapja Sztankay István, a Nemzet Színésze), párja Fillár István (48) Jászai-díjas színész, a Pesti Magyar Színházban ját­szik. Kisfiúk, Frigyes 2013. ja­nuár 29-én született. hogy visszavárnak - szinte me­goldhatatlannak gondolom a vidéki színészi életet egy ilyen kicsi gyerek mellett - folytatja Sztankay Orsolya. - Nem köny- nyű szívvel, de egyelőre le kell mondanom hivatásomról, mért nehezen tudom elképzelni, hogy egy bébiszitter fürdesse, fektes­se a babát helyettem. Apukájára e tekintetben nem számíthatok, sokat foglalkoztatott színész, és a színész-zenekarban is játszik. SOK AZ ESZKIMÓ, KEVÉS A FÓKA- A fővárosban sok a szí­nész, kevés a színház. Korosz­bert hellinger nevéhez fűző­dő terápia a családállítás. Álta­lában csoportos formában törté­nik, de egyéni foglalkozás is le­hetséges. A csoportos formánál az egyén két-három mondatban elmondja témáját, majd a veze­tő a csoportból a családtagok helyett megszemélyesítőket vá­tályombeli nőből rengeteg van, nehéz ránk szerepet osztani. Kisfiúnk nyáron bölcsődébe megy. Mostanában kezdek tű­nődni: hogyan tovább? Ponto­san mit akarok? Csak színész legyek? Csak családállítással foglalkozzam? Miként lehet­ne összegyúrni azt, amiben tapasztalatom is van,'jó is va­gyok és szeretnek is? Volt már néhány családállításom bará­ti, ismeretségi körömben, úgy gondolom kielégítettem a kli­ensek igényeit. Ez a technika arról szól, hogy kimutassa-ki- kutassa: mi az a gond, ami új­ra és újra előkerül, és ami nem magyarázható a saját élettör­ténettel mert a családi legen­dáriumban kell keresni a prob­léma gyökerét. Nagyon intim együttlét, annak ellenére, hogy akár tíz-húsz résztvevője is le­het. Az a tapasztalatom, bármi hangozzék is el, mindenki tisz­teli és megtartja a másik titkát - mondja Sztankay Orsolya. laszt. Helyüket a térben kijelöli, vagy megkéri az egyént, hogy kezeit vállukra téve helyezze el őket úgy, ahogy abban a pilla­natban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, esemé­nyek energiájára, kötődéseire. Csoportosan, de egyéni foglalkozáson is lehet PROMÓCIÓ Töltsön egy vidám hétvégét velünk! Július második hétvégé­jén élőben nyújt az egész családnak szórakozást a Kiskegyed! Budapesten, a Városligeti tó mellett kerül megrendezésre a Kiskegyed Élményhétvége, amelyen két napon át játszhat és nyerhet kicsi és nagy, mi több, olyan kérdésekre is választ talál­hat, amikre eddig nem! az ezoszigeten a közismert Marcus mágus pillant a jövő­be kártya- és rúnavetéssel, de segít párkapcsolati problémák megoldásában és a pozitív erők bevonzásában is, ha valakinek arra van szüksége. A gyereke­ket nemcsak a színpadon vár­ják zenés-énekes műsorokkal, hanem izgalmas játékokkal az Élmény- és a Kreatívszigeten is! Az ország legmenőbb beltéri ját­szótere és a vidám programok mellett a foci-vb izgalmait is át­élhetik kicsiben, hiszen a focifal­nál kipróbálhatja az igazi bünte­tőrúgás elvégzését. Sőt, ezt akár apával együtt is megtehetik, míg anyu a Szépségszigeten kap egy finom kézmasszázst és néhány praktikus ötletet sminkkel, il­latokkal és körömlakkozással kapcsolatban az Avon tanács­adóitól. Aki az Egészségszigeten néz körül, annak a Magyar Die­tetikusok Országos Szövetségé­nek szakértő csapata ingyenes testösszetétel-mérést végez, és hasznos tanácsokat ad az ideá­lis testsúly elérése és megtartá­sa érdekében. Az Avon mellrák elleni kampányához kapcso­lódva szombaton 16.00 órakor kerekasztal-beszélgetést hall­gathatnak meg az érdeklődők. A Fishing&Hunting sátorban ki­derül az igazi halászlé receptje, míg a Vásárszigeten mindenki megtanulhatja a kürtőskalács készítésének módját Kató néni kürtőskalács-tanodájában. A rö­vid kurzus elvégzése után min­denki oklevelet kap! A Volkswagen Caddy sze­mélyautó július 12-én 15.00-kor kerül kisorsolásra, de annak sem kell csüggednie, akinek nem kedvez Fortuna, hiszen a tombolán még mindig rámo­solyoghat a szerencse. A Kis­kegyed magazin standjánál és a hostesseknél megvásárolható tombolaszelvényekkel a Tessloff és Babilon Kiadó könyveiért, No- nique kozmetikai termékekért és Mattel játékokért indulhatnak versenybe. Hogy az urak és a focikedve­lő hölgyek ne maradjanak le a foci-vb-ről, és ne kelljen- haza­szaladni a meccs kezdetére, a futballrajongók a Városügeti tóra épített színpadnál óriáskivetítőn nézhetik meg a világbajnokság bronzmérkőzését és döntőjét is! HIRDETÉS UTAZZUNK EGYÜTT AZ EGÉSZSÉG, ' A SPORT ÉS A SZÓRAKOZÁS SZIGETÉRE! PROGRAMOK HÖLGYEKNEK 10 ÉS 20 ÓRA KÖZÖTT Szeretné megtanulni, hogyan készíthet gyors nappali sminket? „ \ Otthon is elkészíthető divatos frizurát? Mely színek és árnyalatok illenek m ^ Önhöz? Forduljon bizalommal szakértőinkhez! Szépségtanácsadóink f ÍME* örömmel állnak rendelkezésére. Ingyenes testösszetétel-mérésen 11Wf és tánácsadáson vehet részt családjával, ahol képzett szakemberek ly E w A3 segítenek az egészséges életmód fenntartásában. ^URfH fJ u 10 ÉS 20 ÓRA KÖZÖTT IWW A M A Városligeti tóra épített színpadunkon látványos programokkal várjuk Önöket! Programok: Napsugár Együttes, Píntácsi Viki, Búgócsiga Zenede. Csiribiri Együttes. Zabszalma Együttes. Ricsi bohóc. § Fábián Éva és az Iszkiri Zenekar. Magyarország legnagyobb és , M legmenöbb beltéri játszótere most kipróbálható a Kiskegyed Élményhétvégén a at* m ^ I Városligetben. Rajzolj kedvedre és játssz az izgalmas Piatmk társasjátékokkal! ; I Ügyességi fajátékok: Szedd össze a bátorságodat és teljesítsd az ügyességi ■ pályát! Legyél Te a tűzoltó! Vedd fel a tűzoltósisakot, huppanj be a tűzoltó oldtimerbe és fotózkodj! Labdafürdős légvár Dobd le a cipődet és ugorj a labdatenger kellős közepébe! itnMCwMrl ^ioé!s2oóra között^ ^ ^ ^ ^ ^ ^^ ^ A Fishing & Hunting sátorban beavatjuk a halászléfőzés rejtelmeibe! f^,. Ha kivárja míg elkészül, meg is kóstolhatja. Focifal: Rúgott már igazi büntetőt? Élje át egy válogatott focista izgalmait és gyűjtse össze elsőként az 500 pontot! Vz Rodeófoci: Maradjon fent minél tovább a western bikaként elszabadult óriás focilabdán! Ha meg bírja ülni legalább 2 percig, méltán fogadhatja a hölgyek • r és a barátok elismerő pillantását. este foci-vb óriás kivetítőn f) \ Este együtt nézheti családjával a foci-vb döntőjét és a bronzmérközést gf {/ \J (^) [\j \ a tóra épített óriáskivetítőn. ' W AZ emiöhAk euen a nőkért További részletek: www.kiskegyed.hu/elmenyhetvege IF Fogjunk össze együtt j WÍL a mellrák ellen! •

Next

/
Thumbnails
Contents