Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-30 / 176. szám

2014. JÚLIUS 30., SZERDA 5 BELFÖLD - EURÓPAI UNIÓ Időben megkezdik a ki­szállítását az iskolákhoz a kormányzat szerint a 4,6 milliárdért meg­újuló tankönyveknek. A TANOSZ szerint dur­ván vertek szét egy jól működő rendszert. Éber Sándor „Az ütemezés szerint halad a megújuló tankönyvek nyom­dai előállítása, a kiszállítás pedig időben megkezdődik az iskolákhoz” - közölte teg­nap Debrecenben a közok­tatásért felelős államtitkár. Czunyiné Bertalan ludit az Alföldi Nyomda Zrt.-ben tett üzembejárás után elmondta, hogy a nyomdából kikerülő tankönyvek órákon belül el­jutnak a Könyvtárellátó (Kel­lő) raktáraiba, a tankönyvek terjesztése pedig az előre ter­vezett határidőben megkez­dődhet. Az államtitkár sze­rint a tartalmi, módszertani és technológiai szempontból is újnak számító tanköny­veket 4,6 milliárd forintból, uniós támogatás segítségével fejlesztették ki, és először ,a szeptemberben kerülnek az iskolákba. A kerettantervek- hez igazodva, felmenő rend­szerben 50 tankönyv jelenik meg, ezekből 1501 iskola 862 ezer példányt rendelt meg, a kipróbálásra 126 iskola és 966 pedagógus jelentkezett. Az új taneszközök az álta­lános iskolák 1., 2., 5., 6., va­lamint a középiskolák 9. és 10. évfolyamai számára ké­szültek. A tankönyveket au­gusztus 31-éig kell eljuttatni az iskolákba. A megújuló tan­könyvek többségét önköltségi áron, kötetenként nagyjából 350-400 forintért forgalmaz­zák. „Ezért az összegért a ko­rábbi sokszereplős tankönyv- piaccal ellentétben egy, a szü­lők számára megfizethető, minőségben és tartalmilag tekintve tartós, az árnál jó­val többet tudó tankönyvet kapnak meg” - hangoztatta Czunyiné. Szerinte ezzel a tankönyvsorozattal már 1,5 milliárd forint megtakarítást ért el a tankönyvellátás, ami­ből egymilliárd az államnál jelentkezik, félmilliárd pedig a családoknál. „A tankönyvellátásban, -terjesztésben, -kiadásban volt egy nagyon jól működő, 20 év alatt kialakult rend­szer, amelyet rendkívül durva módon einstandoltak - nyilatkozta lapunknak a Tankönyvesek Országos Szö­vetségének (TANOSZ) alel- nöke. Romankovics András szerint előre látható volt, és az előző tanév bizonyította, hogy az elmúlt 20 évben nem volt annyi tankönyvellátási zűrzavar, mint tavaly. Azt sejtik, hogy idén talán vala­mivel kevesebb, de meglehe­tősen sok gond lesz. A néhány fős Romi-Suli tankönyvkiadó (alsós tankönyveket adnak ki, olvasókönyveket, íráshoz, fogalmazáshoz, nyelvtanhoz) szerzője, ügyvezetője szerint tavaly annak ellenére is visz- szamutogattak kormányzat részérél a kiadókra a prob­lémák kapcsán, hogy a 10 milliós tankönyvmennyiség 99 százalékát leszállították időben. Egy kiadó késett pár napot mintegy 500 darab könyvvel. A TANOSZ korábban Ba­log Zoltán emberi erőforrás miniszternél kifogásolta, hogy a 2014/15-ös tankönyv­rendelésnél hiába voltak az állam által korábban elfoga­dott, a hivatalos tankönyv- listára akkreditált könyvek, az intézmények az állami fenntartó Kük ajánlási listá­ja alapján rendelhették meg a tankönyveket. A kiadók és szervezeteik kifogásaira nem adtak érdemi válaszokat Romankovics szerint. A kis kiadónak számító Ro­mi-Sulinak korábban mint­egy 40 tankönyve szerepelt a hivatalos jegyzékben, jelen­leg 16, de ezekből a Klik aján­lása szerint nem rendelhettek A MEGÚJULÓ TANESZKÖZÖK mindegyike megállná a he­lyét a többi, piacon lévő tankönyvvel szemben, mi­vel számos kiváló szerzőt és szerkesztőt kértek fel, számos korábbi tapaszta­latot sikerült felhasználni - hangoztatta tegnap Ka- posi József, az Oktatásku­tató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója. Az elő­ző tanév vége felé, már a tankönyvrendelések lezá­rása után Kaposi lapunk­nak azt mondta, a tavalyi szakiskoláknak elkészített az állami iskolák (az oktatási intézmények mintegy 80 szá­zaléka). „A kiadók többsége elvesztette korábbi bevételei­nek 90 százalékát” - mondta Romankovics. A Romi-Suli­nak tavaly, a korábbi évekhez képest már kedvezőtlennek számító előző évben, a kizá­rólagos állami tankönyvter­jesztés monopol cégén, a Kel­lón keresztül még 18 millió forintos forgalma volt, jelen­leg 700 ezer forintos. Más, nagyobb kiadók (ame­lyeket milliárdos nagyságren­dű kár is érhetett) azt mond­kísérleti tankönyveken kí­vül egyetlen egy ilyen könyv sincs még kész. A tanárok néhány pdf-oldalt nézhettek meg (ez alapján kellett megrendelniük), amelyek közül többet erős kritika ért. A kísérleti programban részt vevő is­kolák augusztus 20-ig minden tankönyvből meg­kapják tanári példányu­kat, melyek elérhetők lesz­nek elektronikusan is. A tanároknak mintegy 10 napjuk lesz megismerni a tankönyveket a tanév előtt. ták lapunknak, tulajdonkép­pen már csak az alapítványi, egyházi, felsősoktatási intéz­mény által fenntartott isko­lák rendelnek tőlük, ahol még szabad a tankönyvválasztás. A kormányzat a magánki­adók ellehetetlenítése mellett megvásárolt két jelentősebbet (ezekre a célokra 10 milliár- dot különítettek el), a Nem­zedékek Tudása Kiadót, vala­mint az Apáczait. Több kiadó pert indított, mivel a sok pénzért, évekig kifejlesztett könyveiket nem lehetett megrendelni, egye­sek Strasbourgig mentek. A Romi-Suli Kiadó ügye jelen­leg bírósági felülvizsgálati szakaszban van, öt évre jelen­tős összegekért akkreditált könyveiket egy évig lehetett megrendelni. Romankovics kifogásolta: sok kiadó 1. és 2. osztályba elkezdett jóváha­gyott tankönyvcsaládját nem hagyták kifutni a 3. és 4. év­folyamokban, pedig ezekben az osztályokban még nem az új tanterv szerinti tanítás folyik. A tankönyves szak­ember reményét fejezte ki, hogy az új, kísérleti tanköny­vek jók lesznek és beválnak. Szerinte azonban nagyon rö­vid idő alatt nehéz minőséget produkálni. Elemzik az új intézmények alapításának lehetőségeit ■ FELSŐOKTATÁS A kidolgozás alatt álló felsőoktatási stra­tégia tartalmaz új intézmény alapítására lehetőségeket, amelyeket jelenleg elem- zünk - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak (Emmi) Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága. Nemrég Rétvári Bence, az Emmi parlamenti állam­titkára közölte egy írásbeli kérdésre válaszolva, hogy a kormányzatnak nem áll szándékában bezárni felső- oktatási intézményt, sőt, akár újak alapítása is felmerülhet. A Felsőoktatásért Felelős Ál- * lamtitkárság szerint bármi­lyen új alapításnál az egyik legfontosabb szempont, hogy ez akkor történjen, ha arra akár szakmai, akár közösségi indokok alapján szükség van. Fontos az is, hogy értékes, a munkaerőpiacon elhelyezke­désre alkalmas diplomát bo­csásson ki, valamint az, hogy tudják biztosítani annak a hatékony működését. Az új intézmények le­hetnek az államtitkárság szerint állami, de magán egyetemek-főiskolák, illetve közösségi főiskolák is. Az in­tézmény jellegét, a szakokat a fenti igények határozzák meg, a finanszírozás módját pedig a működés és a tulaj­donosi szerkezet. Az intézmé­nyek hatékony működtethető- sége mindenképpen kiemelt ' szempont, így ha az ország olyan régiójában, ahol nincs felsőoktatás, de társadal­mi-gazdasági igény indokolja a létrehozását, a legköltség- hatékonyabb megoldást kell választani (például meglévő intézmény kihelyezett képzé­se, duális képzőközpont). Az Oktatási Hivatal honlap­jának adatai szerint Magyar- országon jelenleg 19 állami egyetem és 9 főiskola van, míg a nem állami intézmé­nyek között 7 az egyetemek és 32 a főiskolák száma. Pal- kovics László felsőoktatásért felelős államtitkár nemrég lapunkkal közölte, hogy a héten újra megkezdődnek az egyeztetések tavaly elkészült felsőoktatási stratégiáról és újra összehívják a Felsőokta­tási Kerekasztalt. ■ É. S. Tíz nap alatt ismerhetik meg a tankönyveket Felfutóban van a spanyol kötvénypiac papírok Rekordalacsony hozamokkal kereskednek az euróövezet országaiban A francia forradalom előtt volt annyira alacsony a tízéves spanyol államkötvények ho­zama, mint most: a Deutsche Bank adatai szerint a hét ele­jén 2,5 százalékos kamattal kereskedtek a papírokkal. A hozamok esése egyfelől az általános piaci hangulattal magyarázható: a nyár és az Oroszországgal szemben ter­vezett szankciók híre miatt eleve kisebb a forgalom, az Európai Központi Bank ve­zetői által felvetett élénkítő csomag ugyanakkor alacsony szintre nyomta le szinte vala­mennyi euróövezeti állam - legyen szó a magországokról vagy a perifériáról - által ki­bocsátott kötvények kamatait. A tízéves papírokkal már a válság előtti szinten is keres­kednek: az olaszoknál 2,7 szá­Luis de Guindos zalék körüli volt a felár, a né­met papíroké tegnap szintén rekordalacsony szinten, 1,12 százalék körül is járt. Kis gyorsulás javított az idei és a jövő évi növekedési kilátáson a madridi kormány. Luis de Guindos gazdasági minisz­ter tegnapi bejelentése sze­rint idén 1,2 helyett 1,5 szá­zalékos, jövőre pedig 1,8 helyett 2 százalékos GDP-bővüléssel számolnak, köszönhetően a kilábalás gyorsulásának. A kormány derűlátóbb a spanyol köz­A spanyolországi papírok helyzetét ugyanakkor az is segíti, hogy az ország nyugati szomszédjában normalizálód­* ponti banknál is, amely a hétvégén 2014-re 1,3, 2015- re pedig ugyancsak 2 szá­zalékos növekedést prog­nosztizált. A MADRIDI VEZETÉS felül­vizsgálta a munkanélküli­ségre vonatkozó jóslatát is: a korábban várt 24,9 száza­lék helyett 23,3 százalékra teszik az állástalanok ará­nyát az országban. ni látszik a néhány hete még kaotikus helyzet. Portugáli­ában a Banco Espírito Santo okozott pánikot július elején. A legnagyobb magánbank az­óta lecserélte vezetését, előző elnökét, Ricardo Salgadót őri­zetbe vették, a befektetőket pedig sikerrel igyekeztek meg­nyugtatni. Ennél is megnyug­tatóbb volt azonban a Moody's, amely pénteken egy szinttel, Ba2-ről Bal-re minősítette fel az állampapírok besorolá­sát, indoklásában kiemelve a bankrendszer stabilitását is. A Mariano Rajoy vezette madridi kormány ugyanak­kor egy törvénymódosítással is hozzájárult a piac élénkü­léséhez. lúnius végén lépett hatályba az a törvény, amely adókedvezményt biztosít a közcélú fejlesztésekhez kibo- csított papírok piacán résztve­vő feleknek. ■ VG A10 éves spanyol állampapír hozama (százalék) t i TANOSZ: einstandolt tankönyvpiac oktatás Egyes magánkiadóknak akár 90 százalékkal is esett a bevétele az államosítás után

Next

/
Thumbnails
Contents