Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-26 / 173. szám
2014. JÚLIUS 26., SZOMBAT A NAP TEMAJA 15 kalandtúra Nyi, dü, tre - vagyis egy, kettő, három, nekivágtunk. Mercedesek és több ezer ablak nélküli ház. Little múúúú, a borjú. A barátságos helybeliek ismerik a magyar focit, pontosabban Puskás Öcsit. A CSODALATOS FÉLKÉSZ ALBANIA Busszal indult csapatunk Albániába. Többen megpróbálták többünket is lebeszélni a „kalandtúráról”, de mi mentünk, láttunk, és nem bántuk meg, hogy nekivágtunk. Mórocz Károly Ásotthalomnál, a magyar határon az őr meglepve és mosolyogva nézte a buszt, majd egy táblára mutatott. Megértettük, mire gondolt: Ó, vándor, itt nem jutsz át ezzel az ormótlan járművel, szabály az szabály, fordulj hát vissza. "Tyíseü!" - azaz halkan mondta a germán királynőre, Brünhildára hasonlító tekintélyes termetű szőke szerb határőr. Szavára még az is elcsendesedett, aki eddig azt hitte, hogy határtalan Európa. Hajnalban Dél-Szerbia hegyeit néztük meg alaposan, pontosabban többször is reménytelennek tűnő bolyongásunk alatt. Végül megtaláltuk Koszovói. Békésen átkeltünk a kis országon, előtte a vámos egyszer még majdnem el is mosolyo- dott, nyomát sem találtuk a feszültségnek. Bár hozzáteszem, néhány nagy fekete autó utasaival nem szívesen kötöttem volna ismeretséget. Albánia festői tájain szerpen- tineztünk lefelé - autópályán, bizony ám! - a tenger felé. Idenézz, szóltak balról. Idenézz, kérték jobbról. Érdemes volt kapkodni a fejünket, ausztriai és erdélyi élmények kerültek szóba, az utóbbiban némi szerepet játszott a szilvapálinka is. Rengeteg félkész házzal találkoztunk. Hogy ablakok nélküliek és vakolatlanok, az még hagyján. A jellemző: a harmadik szint teljesen rendben, a negyediken pedig luxus, kis medencével, pálmafákkal. Közben a különféle évjáratú Mercedesek suhantak el mellettünk, az átlagéletkoruk nyolc-tíz év lehetett. Hiába, itt valamiért ez a népautó. Megérkeztünk szállásunkra, Spille falujába, a Tre Fratelli hotelbe. Percek alatt eloszlottak félelmeink: udvarias, sőt baráti volt a fogadtatás, a szobákban működő légkondi és hűtő és meleg víz. Mi kell még? Hát persze, a tenger! Homokos tengerpart, napernyőkkel, sült kukoricát, banánt áruló helybeliekkel. Mintha Horvát- vagy Görögország lenne... -, de mégsem. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább láttuk, beláttuk, hogy ez még csak félkész paradicsom. Puha érintés a karomon, lenézek, egy zöld szemű kislány nyújtja a kezét, néhány lekért könyörög. Majd jön egy anyuka, karon ülő babával, csoszog felénk egy néni. A nyomor mindennapos errefelé, nem kell letérni az utakról, hogy szembesüljünk vele. Apropó, utak. Az autópálya meglehetősen sajátos, például Nem véletlen, hogy hat évvel ezelőtt az UNESCO Világörökség része lett Berat, az ezerablakú város Berat: heggyé változott óriások és folyó a bánatos lány könnyeiből korai reggeli után buszra szálltunk, majd hosszas kacska- ringózás után egy darabon autópályán haladtunk, aztán váratlan fordulattal murvás út következett cseles akadályokkal, de minden jó, ha a vége jó. Megérkeztünk Beratba, az ezerablakú városba. Csodálatos és kegyetlen élményben volt részünk, amikor délben, csaknem 40 fokban mentünk fel és fel és fel a várba. Utólag egységes a vélemény, hogy a szenvedésért kárpótolt a kilátás, a gyönyörű helyszín, no meg a kis albán idegenvezető, aki legalább tíz euróhoz jutott a végén. Jó, a végén apukája ezt csendesen lekre váltotta, de ez nem von le készséges kalauzunk érdemeiből semennyit se. Rácsodálkoztunk egy templomra, ahol réges-régi ikonokat láthattunk, feledhetetlen körpanorámára, ősi, titokzatos kövekre. Lemenni még nehezebb volt, de nem csüggedtünk, és fotóztunk, főleg azt, miért is nevezik ezer arcú városnak Beratot. Leírhatatlan a látvány, nézzenek a képre... Az itteni legendák is különlegesek, a helybeliek hisznek bennük. Az egyik: Két óriás, Tomorr és Shpi- rag összekülönbözött egy berati leányon, és bírókra keltek. Tomorr kardjával addig kaszabolta a másik gigászt, amíg azt tetőtől talpig sebek borították, s meghalt, de a heves harcba Tomorr is belepusztult. Mindketten heggyé váltak, s az őket sirató leány könnyeiből lett az Osum folyó. Aki ott járt, könnyebben elhiszi azt is, hogy kétszer kettő néha öt. Se szeri, se száma az ilyen épületeknek - ki tudja, mikor készülnek el? rá lehet hajtani a mellette álló házak garázsából közvetlenül is. Aztán egyik kirándulásunkon, másodrendű út következett, ami egyszer csak elfogyott. Utána murva, porfelhő, gödrök - a figyelmeztető tábla szerencsére nem hiánycikk. Építkeznek mindenfelé gőzerővel, mintha háború után lennénk. A kocsmák teraszairól kizárólag férfiak figyelnek bennünket. Egy pihenőnél szóba is elegyedünk: "Hungary? Olala, Puszkász!" Az Aranycsapat sztárja természetesen itt is népszerű. A mediterrán, azon belül az albán időszámítás más, mint a magyar. Negyven perc - mondták, mikor útra keltünk a parton a közeli gyönyörű strand, a General Beach felé. Éppen negyven perc telt el, amikor egy földbe ásott bunkerhez értünk, egyébként gyakoriak a múlt ilyen különös emlékei errefelé. Ez a térkép szerint félúton van... - mondta egyikünk, akit jól kinevettünk. Amikor idegenvezetőnk jelezte, hogy vegyük fel a papucsokat, és előremutatott, rájöttünk, hogy nem vicc. Kövek következtek, eldobált "roncspapucsokkal". Puhányok, gondoltuk, aztán felnéztünk a sziklákra. Na ezt nem... De igen. Vagy a szintén sziklás tenger. Másztunk, káromkodtunk, egy óra múlva megérkeztünk. Csudaszép volt a tábornoki strand, ahol finomat ebédeltünk. Hosszas beszélgetés után nevezte meg az állatot úgy a pincér,hogy megértsük: Little múúúú! Idegen nyelveket nem értők kedvéért: kis marhát, vagyis borjút tálaltak fel nekünk. Az ételeknél maradva, mindennapos a kecskesajt, a dinynye, és persze a tenger ezernyi gyümölcse, hala, kagylója, rákja. Volt különleges halvacsora is a szállóban, csak az erős gyom- rúak tudtak mindent megkóstolni. így alakult ez a búcsúesten is, amikor egy kecskét sütöttek meg. Néhány részét alaposan, de maradt benne angolosan véres is. A strandon a pizza-sör párosítást előnyben ré- szesítők rendszeresen kaptak ajándék házi rákit, erős szőlőpálinkát. És persze, hogy megkóstoltuk a Skenderbeu nevű konyakot is, amelyet nagy hősükről, Szkender bégről neveztek el. Nagyot ugrottunk vissza az időben, amikor Durresbe érkeztünk. A legnagyobb albán kikötővárost és környékét az ókori rómaiak is kedvelhették, erről tanúskodik az amfiteátrum, amelyben főleg gladiátorviadalokat rendeztek. Nemrég bukkantak rá, az ásatások tartanak. A közeli tengerparton egymás hegyén-hátán több mint 200 (!) étterem és szálloda található, egymás hegyén-hátán. A közelmúlt történetéből gyakran hallottuk Enver Ho- dzsa nevét. Ahogyan múli az idő, egyre kevesebb dolog emlékeztet rá. NENVER - ezt a feliratot Berat városa felett láttuk, a hegyoldalban, óriási betűkből kialakítva. Magyarázták, hogy sokáig Enver volt, aztán az itteni rendszerváltás után tömören megfogalmazták ezzel a szójátékkal, hogy Soha többet Enver - vagyis Never Enver. Várják a turistákat, várják a szebb világot. És tesznek is érte, hogy eljöjjön, illetve hogy akit egyszer erre vetett a kalandvágy, visszatérjen. Segítség nélkül persze lassan haladnának, bíznak az európai uniós tagságban, hogy félkész útjaik mielőbb összeérjenek, házaikon legyen ablak, és ne kelljen a gyerekeket, asszonyokat koldulni küldeni. Csapatunk jó része úgy döntött, a maga módján segít nekik, azaz jövőre visszajövünk. Egy-két-há', és már itt is 2015 nyara, mondtuk búcsúzáskor. Nyi, dü, tre, bólintott házigazdánk, mielőtt búcsút intett. Kézműves ezüst és kövér ló Az ellentmondások városa kruja A törökök bánatosan összepakoltak és hazamentek tirana Szent Teréz képe kagylókból, ikonok és a mecset Hand made silver! Ezt hallottuk, miközben felfelé caplat- tunk Kruja várába. Az egykori fővárosban az út szélén, a kis boltocskák előtt, hallva beszélgetésünket, gyorsan magyarra váltottak: Ezüst! Valódi ezüst! Szép volt, kívánatos, olcsó is, sokan vásároltak. Aztán fenn a várban megtudtuk, miért nem vették be az oszmánok a XV. században. A várvédők felhizlaltak egy lovat, és kidobták. Amikor a törökök meglátták, hogy itt még a ló is ilyen kövér, gondolták, hogy reménytelen lesz kiéheztetni az embereket, bánatosan összepakoltak, és hazamentek. Kruja bevehetetlen vára ma az egyik legjelentősebb turistalátványosság Sky Tower, vagyis égi torony. A tizenhetedik emeletről, egy lassan körbeforgó étteremből nézegettük Albánia fővárosát. Toronyházakból, bankokból van legalább tucatnyi, félug kész épületből több ezer. Utána a sétánk során láttuk Enver Hodzsa mauzóleumát, állítólag a lelke még ott van a nép nagy vezetőjének. Háromféle templomba is bementünk, megcsodáltuk Szent Teréz kagylókból ösz- szerakott képét, a koraközépkori ikonokat, végül egy mecsetet. Az utóbbiban persze különválasztották a férfiaktól a nőket, ők csak a Women Only! feliratú ajtó mögé mehettek, kendőben. Enver Hodzsa ütött-kopott mauzóleuma Albánia fővárosában !
