Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-26 / 173. szám

2014. JÚLIUS 26., SZOMBAT A NAP TEMAJA 15 kalandtúra Nyi, dü, tre - vagyis egy, kettő, három, nekivágtunk. Mercedesek és több ezer ablak nélküli ház. Little múúúú, a borjú. A barátságos helybeliek ismerik a magyar focit, pontosabban Puskás Öcsit. A CSODALATOS FÉLKÉSZ ALBANIA Busszal indult csapatunk Albániába. Többen megpró­bálták többünket is lebe­szélni a „kalandtúráról”, de mi mentünk, láttunk, és nem bántuk meg, hogy nekivágtunk. Mórocz Károly Ásotthalomnál, a magyar ha­táron az őr meglepve és moso­lyogva nézte a buszt, majd egy táblára mutatott. Megértettük, mire gondolt: Ó, vándor, itt nem jutsz át ezzel az ormótlan jár­művel, szabály az szabály, for­dulj hát vissza. "Tyíseü!" - azaz halkan mondta a germán ki­rálynőre, Brünhildára hason­lító tekintélyes termetű szőke szerb határőr. Szavára még az is elcsendesedett, aki eddig azt hitte, hogy határtalan Európa. Hajnalban Dél-Szerbia hegye­it néztük meg alaposan, pon­tosabban többször is remény­telennek tűnő bolyongásunk alatt. Végül megtaláltuk Koszo­vói. Békésen átkeltünk a kis or­szágon, előtte a vámos egyszer még majdnem el is mosolyo- dott, nyomát sem találtuk a fe­szültségnek. Bár hozzáteszem, néhány nagy fekete autó utasa­ival nem szívesen kötöttem vol­na ismeretséget. Albánia festői tájain szerpen- tineztünk lefelé - autópályán, bizony ám! - a tenger felé. Ide­nézz, szóltak balról. Idenézz, kérték jobbról. Érdemes volt kapkodni a fejünket, ausztriai és erdélyi élmények kerültek szóba, az utóbbiban némi sze­repet játszott a szilvapálinka is. Rengeteg félkész házzal ta­lálkoztunk. Hogy ablakok nél­küliek és vakolatlanok, az még hagyján. A jellemző: a harma­dik szint teljesen rendben, a ne­gyediken pedig luxus, kis me­dencével, pálmafákkal. Közben a különféle évjáratú Mercede­sek suhantak el mellettünk, az átlagéletkoruk nyolc-tíz év le­hetett. Hiába, itt valamiért ez a népautó. Megérkeztünk szállásunk­ra, Spille falujába, a Tre Fratelli hotelbe. Percek alatt eloszlottak félelmeink: udvarias, sőt bará­ti volt a fogadtatás, a szobákban működő légkondi és hűtő és me­leg víz. Mi kell még? Hát persze, a tenger! Homokos tengerpart, nap­ernyőkkel, sült kukoricát, ba­nánt áruló helybeliekkel. Mint­ha Horvát- vagy Görögország lenne... -, de mégsem. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább láttuk, beláttuk, hogy ez még csak félkész paradicsom. Pu­ha érintés a karomon, lenézek, egy zöld szemű kislány nyújt­ja a kezét, néhány lekért kö­nyörög. Majd jön egy anyuka, karon ülő babával, csoszog fe­lénk egy néni. A nyomor min­dennapos errefelé, nem kell le­térni az utakról, hogy szembe­süljünk vele. Apropó, utak. Az autópálya meglehetősen sajátos, például Nem véletlen, hogy hat évvel ezelőtt az UNESCO Világörökség része lett Berat, az ezerablakú város Berat: heggyé változott óriások és folyó a bánatos lány könnyeiből korai reggeli után buszra szálltunk, majd hosszas kacska- ringózás után egy darabon autó­pályán haladtunk, aztán várat­lan fordulattal murvás út követ­kezett cseles akadályokkal, de minden jó, ha a vége jó. Megér­keztünk Beratba, az ezerablakú városba. Csodálatos és kegyetlen élményben volt részünk, amikor délben, csaknem 40 fokban mentünk fel és fel és fel a várba. Utólag egységes a vélemény, hogy a szenvedésért kárpótolt a kilátás, a gyönyörű helyszín, no meg a kis albán idegenvezető, aki legalább tíz euróhoz jutott a végén. Jó, a végén apukája ezt csendesen lekre váltotta, de ez nem von le készséges kalauzunk érdemeiből semennyit se. Rácso­dálkoztunk egy templomra, ahol réges-régi ikonokat láthattunk, feledhetetlen körpanorámára, ősi, titokzatos kövekre. Lemenni még nehezebb volt, de nem csüg­gedtünk, és fotóztunk, főleg azt, miért is nevezik ezer arcú város­nak Beratot. Leírhatatlan a lát­vány, nézzenek a képre... Az itte­ni legendák is különlegesek, a helybeliek hisznek bennük. Az egyik: Két óriás, Tomorr és Shpi- rag összekülönbözött egy berati leányon, és bírókra keltek. To­morr kardjával addig kaszabol­ta a másik gigászt, amíg azt te­tőtől talpig sebek borították, s meghalt, de a heves harcba To­morr is belepusztult. Mindket­ten heggyé váltak, s az őket sira­tó leány könnyeiből lett az Osum folyó. Aki ott járt, könnyebben elhiszi azt is, hogy kétszer kettő néha öt. Se szeri, se száma az ilyen épületeknek - ki tudja, mikor készülnek el? rá lehet hajtani a mellette ál­ló házak garázsából közvetle­nül is. Aztán egyik kirándu­lásunkon, másodrendű út kö­vetkezett, ami egyszer csak el­fogyott. Utána murva, porfel­hő, gödrök - a figyelmeztető tábla szerencsére nem hiány­cikk. Építkeznek mindenfelé gőzerővel, mintha háború után lennénk. A kocsmák teraszai­ról kizárólag férfiak figyelnek bennünket. Egy pihenőnél szó­ba is elegyedünk: "Hungary? Olala, Puszkász!" Az Aranycsa­pat sztárja természetesen itt is népszerű. A mediterrán, azon belül az albán időszámítás más, mint a magyar. Negyven perc - mond­ták, mikor útra keltünk a par­ton a közeli gyönyörű strand, a General Beach felé. Éppen negyven perc telt el, amikor egy földbe ásott bunkerhez ér­tünk, egyébként gyakoriak a múlt ilyen különös emlékei er­refelé. Ez a térkép szerint fél­úton van... - mondta egyikünk, akit jól kinevettünk. Amikor idegenvezetőnk jelezte, hogy vegyük fel a papucsokat, és előremutatott, rájöttünk, hogy nem vicc. Kövek következ­tek, eldobált "roncspapucsok­kal". Puhányok, gondoltuk, az­tán felnéztünk a sziklákra. Na ezt nem... De igen. Vagy a szin­tén sziklás tenger. Másztunk, káromkodtunk, egy óra múl­va megérkeztünk. Csudaszép volt a tábornoki strand, ahol fi­nomat ebédeltünk. Hosszas be­szélgetés után nevezte meg az állatot úgy a pincér,hogy meg­értsük: Little múúúú! Idegen nyelveket nem értők kedvéért: kis marhát, vagyis borjút tálal­tak fel nekünk. Az ételeknél maradva, min­dennapos a kecskesajt, a diny­nye, és persze a tenger ezernyi gyümölcse, hala, kagylója, rák­ja. Volt különleges halvacsora is a szállóban, csak az erős gyom- rúak tudtak mindent megkós­tolni. így alakult ez a búcsúes­ten is, amikor egy kecskét sü­töttek meg. Néhány részét ala­posan, de maradt benne ango­losan véres is. A strandon a piz­za-sör párosítást előnyben ré- szesítők rendszeresen kaptak ajándék házi rákit, erős szőlő­pálinkát. És persze, hogy meg­kóstoltuk a Skenderbeu nevű konyakot is, amelyet nagy hő­sükről, Szkender bégről nevez­tek el. Nagyot ugrottunk vissza az időben, amikor Durresbe ér­keztünk. A legnagyobb albán kikötővárost és környékét az ókori rómaiak is kedvelhették, erről tanúskodik az amfiteát­rum, amelyben főleg gladiá­torviadalokat rendeztek. Nem­rég bukkantak rá, az ásatások tartanak. A közeli tengerpar­ton egymás hegyén-hátán több mint 200 (!) étterem és szálloda található, egymás hegyén-há­tán. A közelmúlt történetéből gyakran hallottuk Enver Ho- dzsa nevét. Ahogyan múli az idő, egyre kevesebb dolog em­lékeztet rá. NENVER - ezt a fel­iratot Berat városa felett láttuk, a hegyoldalban, óriási betűkből kialakítva. Magyarázták, hogy sokáig Enver volt, aztán az itte­ni rendszerváltás után tömören megfogalmazták ezzel a szójá­tékkal, hogy Soha többet Enver - vagyis Never Enver. Várják a turistákat, várják a szebb világot. És tesznek is ér­te, hogy eljöjjön, illetve hogy akit egyszer erre vetett a ka­landvágy, visszatérjen. Segít­ség nélkül persze lassan halad­nának, bíznak az európai uni­ós tagságban, hogy félkész útja­ik mielőbb összeérjenek, háza­ikon legyen ablak, és ne kelljen a gyerekeket, asszonyokat kol­dulni küldeni. Csapatunk jó része úgy dön­tött, a maga módján segít ne­kik, azaz jövőre visszajövünk. Egy-két-há', és már itt is 2015 nyara, mondtuk búcsúzáskor. Nyi, dü, tre, bólintott házigaz­dánk, mielőtt búcsút intett. Kézműves ezüst és kövér ló Az ellentmondások városa kruja A törökök bánatosan összepakoltak és hazamentek tirana Szent Teréz képe kagylókból, ikonok és a mecset Hand made silver! Ezt hallot­tuk, miközben felfelé caplat- tunk Kruja várába. Az egyko­ri fővárosban az út szélén, a kis boltocskák előtt, hallva be­szélgetésünket, gyorsan ma­gyarra váltottak: Ezüst! Való­di ezüst! Szép volt, kívánatos, olcsó is, sokan vásároltak. Az­tán fenn a várban megtudtuk, miért nem vették be az oszmá­nok a XV. században. A várvé­dők felhizlaltak egy lovat, és ki­dobták. Amikor a törökök meg­látták, hogy itt még a ló is ilyen kövér, gondolták, hogy remény­telen lesz kiéheztetni az embe­reket, bánatosan összepakol­tak, és hazamentek. Kruja bevehetetlen vára ma az egyik legjelentősebb turistalátványosság Sky Tower, vagyis égi torony. A tizenhetedik emeletről, egy las­san körbeforgó étteremből né­zegettük Albánia fővárosát. To­ronyházakból, bankokból van legalább tucatnyi, félug kész épületből több ezer. Utána a sé­tánk során láttuk Enver Hodzsa mauzóleumát, állítólag a lel­ke még ott van a nép nagy ve­zetőjének. Háromféle templom­ba is bementünk, megcsodál­tuk Szent Teréz kagylókból ösz- szerakott képét, a koraközépko­ri ikonokat, végül egy mecsetet. Az utóbbiban persze különvá­lasztották a férfiaktól a nőket, ők csak a Women Only! feliratú ajtó mögé mehettek, kendőben. Enver Hodzsa ütött-kopott mauzóleuma Albánia fővárosában !

Next

/
Thumbnails
Contents