Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-22 / 169. szám

2014. JÚLIUS 22., KEDD ÉLETMÓD - AUTÓ-MOTOR Négyszáz lóerővel spórol majd a Volvo XC90-es Virtuális összkerékhajtást kap a második Volvo XC90-es csúcsmodellje, a 400 lóerős benzin-elektromos kábeles hibrid változat. A Volvo szám- rendszerében a T8-as jelzést kapja az új hajtás, amelynél a kocsi orrában dolgozó, komp- resszoros-turbós 2,0 literes négyhengeres benzines (320 LE) munkáját a hátsó tengely­re épített, 80 LE teljesítményű elektromotor segíti. Az ered­mény 400 lóerős és 640 Nm-es rendszerteljesítmény. Ráadá­sul nem egyszerű, hanem ká­beles hibridről van szó, a hi­ányzó kardántengely helyére épített lítium-ion akkumulá­torban nagyjából 40 kilométer megtételére elegendő energiát lehet tárolni - ez egyébként visszalépés, hiszen a jelenleg megvásárolható V60 Plug-In Hybrid 60 kilométert tud helyi károsanyag-kibocsájtás nélkül megtenni. A Volvo XC90-es motorkí­nálata egyébként a D4 (190 LE/400 Nm, mintegy 5 1/100 km), D5 (225 LE/470 Nm, 6 1/100 km) dízelekből és a T5 (254 LE/350 Nm) és Tó (320 LE/400 Nm) motorokból áll majd, ezt koronázza meg a T8 Twin Engine elnevezésű kábe­les hibrid. A 400 LE/640 Nm teljesít­ményhez 2,51/100 km-es szab­ványos fogyasztás tartozik. ■ Még márciusban kért csődvé­delmet maga ellen a Stile Ber- tone, de az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalások során nem sikerült olyan befektetőt találni, aki hajlandó lett vol­na kifizetni a cég adósságait, úgyhogy megszűnik a nagy ha­gyományokkal rendelkező for­matervező stúdió. Az utóbbi öt évben 31 millió eurónyi adós­ságot halmozott fel, amit annak ellenére nem tudott csökken­teni, hogy sikerült növelnie a megbízások számát, leginkább annak köszönhetően, hogy a fejlődő országok felé nyitott. Iparági elemzők nem tartják kizártnak, hogy az utolsó utá­ni pillanatban jelentkezik majd A Skoda Favorit formája is a Stile Bertone cégnek köszönhető egy szakmai befektető a cég vagyonára, amely várhatóan elég olcsón hozzájuthat a Sti­le Bertone maradványaihoz. Ennek oka pedig prózai, a cég tulajdonában lévő autógyűj­temény, amely a stúdió mun­káiból áll össze, Olasz Nemzeti Örökség védelmet élvez, nem lehet egyenként értékesíteni azokat, csak egyben, és nem is lehet azokat huzamosabb ideig külföldre szállítani. Könnyen lehet, hogy a végén az olasz államra száll majd át az egye­dülálló kollekció. Ezen felül in­gatlanok és régi tervrajzok je­lentik a vagyont, az autógyárat már korábban értékesítették a Fiat-nak, most Maseratik ké­szülnek Grugliascoban. A Bertone név használati jo­ga a család tulajdonában van, az nem része az értékesítésre felkínált csomagnak, azt idő­közben már egy másik vállal­kozásnak, a milánói Bertone Design cégnek licenszelték. Az új vállalkozáshoz a Stile Bertone több korábbi ügyfele, a BMW és a kínai Beijing Au­tomotive Industry Corporation, a First Automotive Works és a Chery is átment. ■ jól szól. Először vicces, amikor a sofőr a lábtámaszán keresztül, a talpán érzi a basszust, de hosz- szú távon már zavaró. A középre helyezett, érintésérzékeny keze­lőpanelt (kézírás-felismeréssel is rendelkezik) szokni kell, nem mondom, hogy elsőre ösztönösen megy a menük közötti barango­lás, de azért tanulható a dolog. A második sor az elődhöz ké­pest érezhetően megnőtt, külö­nösen a lábtér vált tágasabbá, de ettől eltekintve maximum 180 cm-es magasságig megfelelő a hely, középen pedig a magas kar- dánalagút miatt kényelmetlen ül­ni. A hátsó traktus utasainak kü­lön hőfokszabályozós szellőzés, 12 és 230 voltos töltő csatlakozó is dukál. A raktér is tágasabbá vált, de a 480 liter még mindig kategóriaátlag alatti. Az osztva dönthető támlák (115570 forint) reteszelése a raktérből, filigrán, nem éppen örökéletűnek tűnő műanyag karok meghúzásával oldható, de ettől még a támlák nem dőlnek a lapjukra. Bővítés után egyébként egészen tisztes­séges méretű nyílás keletkezik a kabin felé. Aki nem elégszik meg a limuzin rakterével, nagyobb és jobban variálható kivitelt sze­retne, az válassza a kombi T-mo- dellt. A puttonyos változat év végi bevezetésével párhuzamosan ér­keznek a 4Matic példányok, így a téü szezonra sem marad újdon­ság nélkül a C-osztály. Műszaki adatok Mercodet-Benz C180 7G-Tronic Plm Ossz lökettérfogat: ______________1595 cm3 He ngonk/szelepek:_____________S4/16 turbó Ma ximális teljesítmény: __________________115 kW (156 LE) 5300/perc Maximális forgatónyomaték: _ 250 Nm 1200-4000/perc Hosszúság/szélesség/magasság: _ 4686/1810/1442 mm Tengelytáv:_________________2840 mm Nyom táv elöl/hátul: 1588/1570 mm Fordulókor: ___11,22 m Sa ját tömeg/tetierbírás: 1350/640 kg Csomagtér:___________________________4801 Üz emanyagtank:___________661 (feláras) Gyorsulás 0-100 km/h:___________8,5s Ma ximális sebesség: 223 km/h Város/országút/vegyes: 6,8-7,4/4,6-5,0/5,4-5,81/100 km Tesztfogyasztás:___________7,11/100 km CO j-kibocsátás: 126-135 g/km A modell alapára: 9 088 030 Ft* A tesztelt verzió ára:_______9 928 770 Ft *0 180 megjelent az Autó-Motor legújabb száma, keresse az újságárusoknál! Sportdízel az Auditől NEGYED ÉVSZÁZADA dobta piacra első TDI-jét az Audi, és ezt az évfordulót az A7 3.0 TDI competition limitált modellel ünnepük. Ebben az autóban a 3,0 literes, V6-os biturbó dízel teljesítménye 346 lóerő, ami 27-tel haladja meg a szériakivitelt. A 100 km/órás tempót 5,1 másod­perc alatt futja meg az új dízel, a szabványos átlagfo­gyasztása 6,1 1/100 km. A kétkedőknek jelentem, hogy a lehengerlő formájú új C-osztály még az 1,6-os ben­zines alapmotorral is parti­képes ajánlat, fanyalgásnak semmi helye. 25 éves Rangé Rovert lehet venni a gyártól jótékonysági célra árve­reznek el az Egyesült Álla­mokban egy 1989-es Rangé Rovert, amelyet a típus 25 évvel ezelőtti sajtóbemutató­jára szervezett kalandtúrá­nak megfelelően készítenek fel. A gyári állapotúra ho­zott autó tetőcsomagtartót és csörlőt is kap. Az au­gusztusban induló árverés bevételét a Tread Lightly! nevű szervezet kapja, amely a felelős terepjárást népsze­rűsíti. ■ A britek leggorsabb vászontetős autója bemutatkozott a V12 Van- tage S Roadster, amely előd­jéhez képest gazdagabb lett 63 lóerővel, de elveszítette a hatfokozatú kézi váltót, ami helyett 7 fokozatú roboti- zált egység dolgozik. Ennek eredményeként a 100 km/ órás sebességet 3,9 másod­perc alatt éri el az autó, a végsebessége 322 km/óra, amivel ez az Aston Martin a britek leggyorsabb nyitott autójává avanzsált. ■ Molnár lózsef n Az álló csillagos, hagyományos hűtőmaszkú frontrész csak az Exclusive kivitel sajátja A formáról ódákat lehetne zen­geni, dióhéjban legyen elég any- nyi, hogy a piros lámpánál egy S-osztályból megbámulták, ami­nél nagyobb eüsmerés kevés lé­tezik. Stílusos darab a C-osztály, ráadásul az elegáns vonalak és az igényes megoldások a kabinban is visszaköszönnek. Persze mind­ez nincs ingyen, már a kipróbált, legolcsóbb C 180-as változat is mi­nimum 9,1 milfiót kóstál, automa­tával közel 10 milliónál járunk. Persze ha „elgurul a gyógyszer”, a határ a csülagos ég, ahogy az a tesztautó esetében is tetten érhe­tő - az extrákkal növelt vételár meghaladja a 16,5 milüót (!), ami ezzel az aggregáttal a prémium­mezőnyben is erős túlzás... Mi szól a C 180-as mellett? Egyrészt ennek a legalacsonyabb a vételára, másrészt alapvetően igen csendes, bár a motornak van egy egyedi, enyhe, mondhatni dí- zeles alapjárati kerregése, de ez meg sem közelíti a 2,1 Uteres gáz­olajosok lármáját. Az 1,6-os, köz­vetlen befecskendezésű turbós blokk 156 lóerős, maximáüs, 250 Nm-es nyomatékát pedig 1200- as percenkénti fordulatszámtól szállítja. A 7G-Tronic Plus auto­matikus váltó (840 740 forint) jól passzol a C 180-ashoz. Az Agiüty Select menüben (40 640 forint) a váltó kapcsolási ritmusa meüett a kormányzás, a motorvezérlés, a start-stop rendszer és a szellőzés is kaübrálható. A számos lehető­ség közül igazán csak kettőnek van értelme, az egyik a normál, azaz Komfort, míg a másik a Sport mód. Eco állásban túl lom­ha, Sport+ aktiválásakor pedig feleslegesen agresszív. Aki csak suhanni szeretne, nyugodt rit­musban autózni, annak tökéletes a Komfort állás, amihez partner a remekül csülapító rugózás is. Ha sietősebbre vesszük a figurát, vagy egy-egy szűkebb előzést tervezünk, a Sport mód lesz az ideáüs: javul a váltó kapcsolá­si sebessége, a motor élénkebb lesz, és csak magasabb fordulat- szám-régióban kapcsol feljebb az automata. A futóműre még érdemes ki­térni, mert az a mezőny egyik legjobb kompromisszuma, ami a komfort és a sportosság kö­zött mozog. A csiüapítás eltalált, rossz úton haladva sem kell za­varó ütésekre számítani, jól tompít, ugyanakkor nagyobb tempónál és kanyarban is sta­bil, magabiztosan, számottevő dőlés nélkül fordul az autó. A kormányforgatás erőszükségle­te és a visszajelzés mértéke is a kiválasztott módnak megfelelő, egyszóval ideális. 90 km/óránál csupán 1600-as fordulaton dol­gozik a motor, míg 130-nál úgy 2300-on. Sztrádatempónál is ki­fejezetten csendes az autó, a zaj- szigetelés kiváló, ráadásul még innen is elfogadható ütemben képes meglódulni a C 180-as. A 156 lóerős benzines igazi dízel­gyilkos darab: kulturált üzem, kellő erő és takarékosság jeüem- zi. A 7,1 literes tesztátlag az autó méretét, a korrekt dinamikát és az automata nyújtotta kényel­met figyelembe véve meggyőző, mindezek fényében a hasonló teljesítményű, de drágább gáz­olajosok létjogosultsága megkér­dőjelezhető. Beülve igényesen kidolgozott pult, precízen szabályozható, ha­tározott eüenállású kapcsolók és kényelmes, álütható combtám- aszú, komfortos ülések várják az elöl ülőket. A pult kivitelezé­se luxusnívót képvisel, persze a középen kiálló, fix monitor már ízlés kérdése - személy szerint nem osztom a Mercedes lelke­sedését, hogy a legtöbb friss fejlesztésű modelljükben ezt a megoldást erőltetik. Az első fote­lek számos beállítási lehetőséget nyújtanak, ebből adódik, hogy bizony időbe telik, mire megta­láljuk a számunkra ideális pozíci­ót. A napfénytető (420 370 forint) még a legalacsonyabb üléspozíció esetén is sok helyet rabol az első fejtérből. A térhatású, 13 hang­szórós, 590 wattos Burmester hifi (309880 forint) már-már túl Tetszett • STÍLUSOS FORMA • TAKARÉKOS ÜZEM • KÉNYELMES ÜLÉSEK • IGÉNYES BELSŐ Nem tetszett • ÁTLAGOS HÁTSÓ HELY • NAPFÉNYTETŐ MIATT SZŰKÖS FEJTÉR • ÜLÉSDÖNTÉS Összegzés sikkes, elegáns és felkapott - talán ezek a jelzők írják körül legjobban az új C-osztályt. Nem­csak a külső, hanem a belső formaterv is lenyűgöző, a kivite­lezés minősége is elsőrangú. Az 1,6-os turbós benzinmotor ész­szerű választás, nem pedig kompromisszum. A lábaknak jut hely bőven, de a fejtér 180 cm felett már szűkös HÍRSÁV Még így is meggyőzően stílusos Mercedes Alapmotorral sem szabad lebecsülni a legújabb középkategóriás Mercit A Stile Bertone helyett itt a Bertone Design BERTONE Marad a legendás név, de új vállalkozás használja majd < < %

Next

/
Thumbnails
Contents