Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-19 / 167. szám
2014. JÚLIUS 19., SZOMBAT OLVASÓINK ÍRJAK 15 Fürdőnk van, pénzünk nincs hozzá emlékek Benő miatt nem lett kistraktorom, pedig az unokám nagyon örült volna neki A fürdők írott és íratlan szabályait mindenkinek be kellene tartani. így például a medencébe lépés előtt tusoljunk le! Az én falumba nagyon kevés ember engedheti meg magának, hogy a hét végét külhonba töltse. Nem ismerek olyan személyt, aki moziba, színházba, vagy egyéb szórakozóhelyre megy. Van viszont egy meleg, hideg vizes fürdőnk, ahol a belépődíjak emelkedése nem áll arányban a bevételeinkkel. Ezért főképpen külföldiek veszik igénybe. l Ünnepnapnak számít, ha mi is kijuthatunk. A kivonulás egy-egy családnak, igen komoly anyagi megpróbáltatást jelent. Van presszónk, reprezentatív kocsmánk, de ide is csak a tehetősebbek járnak. A fürdő sokszor cserélt gazdát. Egy biztos a drága forró víz évtizedek óta földbevájt csatornákon elfolyik Isten szabad ege alatt. Nem született még olyan okos ember, aki ezt a drága fór- | ró vizet hasznos célra fel tudta § volna használni. Lehetne egy J hatalmas kertészetet, esetleg a s falu házait fűteni vele. A fürdőhöz természetesen illemhelyek is tartoznak. De! Régi történet: hímnemű leszármazottam anno fülemhez hajolt és közölte velem, hogy neki bizony pisilni kell. Az illemhely jó messze volt a kinti medencétől, így aztán azt tanácsoltam neki, hogy növelje a fürdő vízhozamát. A kis drágám letolta parányi fürdőgatyáját, felállt az ülőkére és a fülem mellett élő vízköpőként belestückölt a vízbe.- Hát te mit csinálsz? - eszméltem föl.- Te mondtad, hogy belepisilhetek. Környezetem elnézően mosolygott. Én pedig állítom, hogy hideg vízben is lehet izzadni. Nincs szerencsém Budapesttel. sem Talán, mert nem szeretem a pestieket. Aki a fővárosba kerül egy fejjel magasabbnak érzi magát a vidékieknél. Ugyanis (tisztelet a kivételnek) a többség minket vidékieket egységesen parasztnak titulál. Állítom ezt, mert ifjú koromban minden nyaramat édesapámnál Pesten töltöttem és a saját bőrömön tapasztaltam állításomat. Hiába végeztünk főiskolát, egyetemet, voltak világhírű tudósaink, mivel vidékiek voltunk, egységesen parasztok maradtunk. Erről lehetne vitázni, de engem nagyon nehéz lenne meggyőzni az ellenkezőjéről. A Keleti pályaudvar nekem Mumus marad. Pisis fiamra ráérett a könnyítésre eső vágy. Nincs semmi baj. Megfogtam a kezét és célirányba vettük az óhaj tárgyát. Sajnos egy cédulára ki volt írva, hogy "Takarítás miatt zárva."-Sürgős? - kérdeztem a legényt Bólintott.- Gyere megkeressük a másikat. A csarnok másik felében kutakodtunk eredményesen. Magam előtt tolva- biztattam a megkönnyebbülésre. Fiam azonban könyörögve rám nézett és kijelentette: Nekem nem kell!- Hogy érted ezt?- Már végeztem.- Hol?- Az úton. Visszafelé jól látható volt amerre jöttünk. Hát ezen mosolyogtak a szembejövők. A vonat csikorogva megállt. Nejem mindig úgy csomagolt, mintha örökre elhagytuk volna a családi fészket. Két nagy bőrönd, a rajkók, meg ő. Én halásztam le őket. Egy testes nő megfordított tengelyem körül és két cuppanós csókot leffen- tett borostás pofámra. Végre, hogy itt vagy Jenő!- Egy évtizede nem láttunk. Kész csoda, hogy végre ide tolod a pofádat.- Bocsásson meg, de itt valami tévedés van. En Gyula vagyok és most látom kegyedet először.- Csak hülyéskedj Jenő! Amint megláttál csucsorítot- tál is. ‘ - Nem csucsorítottam. Eszembe jutott anyám, aki arra tanított, hogy egy nőt nem illik meghazudtolni.- Igaz, hogy csucsorított - fordult nejemhez. - Amikor erőlködik, akkor szokott.- Na ugye! Nagyot lökött a mellemen és eltűnt a tömegben. A szőlő nevelése, mind nehezebbre esett. Hiába volt Japán F. 400-as kistraktorom talajművelő eszközökkel együtt. Szépen dolgozott a kis gép, de nagyon húzott, megértem utána menni. Addig nyüszítettem, míg unokáim megleptek egy Robival. Az meg úgy ment, mint a ménkű, nem tudtam követni. Unokáimra, gyerekeimre nem számíthattam, mert, ha időben szóltam elfelejtették, ha közvetlenül: Miért most szólsz? Végül tudomásomra hozták, hogy ők bizony nem szeretik a boromat. Ha vigadni akarnak, vesznek kannásat, hozzá egy kis gyorsítót, azzal reggelig ellötyögnek. Hosszas töprengés után rájöttem, hogy nekem olyan gép kell, amire rá lehet ülni és azt unokáim is szívesebben kormá- nyozgatják. Egyik újság apróhirdetésében rátaláltam óhajom tárgyára. Japán kistraktorok használtan, földművelési eszközökkel eladók. Telefonszám a hirdetés alatt. Volt egy kis dugipén- zem, így hát telefonon megkerestem a hirdetőt. A telefon etikettet én így alkalmazom: tárcsázom a hívott számot, bemutatkozom, elmondom honnét hívom, elmondom hívásom tárgyát és keresem az illetékest. Most is így történt. Ám a telefon túlsó vége csaknem kigyulladt. Egy erélyes női hang ordított a kagylóba.- Benő! Te piszkos haszonleső! Megismerem a hangodat. Szórakozz a jó nénikéddel. Arra nem gondolsz, hogy nekem ebédet kell főznöm és nem a te hülyeségeidet hallgatnom?- Elnézést kérek! Mellé tárcsáztam. Bocsánat a zavarásért! Nem először fordul elő, hogy bütykös ujjaim, más számokra tévednek. Az újságot a készülék mellé tettem és lassan, nagyon odafigyelve újra tárcsáztam.- Már megint te vagy? Te gazember. átmegyek és laposra verem azt az amorf fejedet!- Kéz csókolom - állítottam meg. Én, mondom az újság címét, apróhirdetéseiben olvastam kínálatát a japán kistrak- torokról. ha nem hiszi, járjon utána.- Milyen újságot mondott? Ismétlem neki.- Hát maga nem tudja, hogy azok mindig hazudnak? Még akkor is ha kérdeznek?- Még egyszer elnézést kérek! Benőt, ne bántsa! Ezért aztán nem lett kistraktorom. E.Sipos Gyula Csokonyavisonta A bábonymegyeri földnélküli kisgazdának nem hiteles a véleménye Előre bocsátom, hogy rendszeres Somogyi Hírlap olvasó vagyok, nagyon szeretem az újságot. Viszont szerintem az utóbbi időszakban született két cikkük nem volt a megszokottan kiegyensúlyozott. Az egyik címe: Lázár kisgazda közelben. Feltételezem, hogy az újságíró informátora az én falumban lakó mentős volt, egy olyan „szakértő”, akinek soha életében nem volt egy hektár földje sem, szerintem halvány fogalma sincs a föld műveléshez és a költségekhez, vagy azok kiszámításához, de ugyan úgy állattartással sem foglalkozik. Pont ő volt az, aki járta a falut és írta össze, hogy ki szeretne földet kapni és mindenkinek azt mondta, hogy munka nélkül lehet kapni a nagy pénzt. Most, hogy nem felelt meg a föld pályázaton és nem kapott földet másoktól elvenné a támogatást, de ugyanígy testi lelki jó barátja Gál Ferenc, aki nagyobb létszámú szarvasmarhával rendelkezik, de azt érdemes lenne fűmre venni, hogy milyen szörnyű körülmények között. Hát ezt mondják köpönyegforgató szakértőnek. ■ Faluhelyen az emberek jól ismerik egymást, tudnak viselt dolgaikról, szakértelmükről, kialakul közöttük egyfajta belső értékrend Á másik cikk címe: Lesz elég mentő, de ára van. Szerintem az alapjai ugyanattól az informátortól származnak, de ezt a részt védje meg az Országos Mentőszolgálat. Csak az az érdekes benne, hogy ez a tanfolyamot végzett egyszerű mentőápoló ilyen „magas” szinten bírálja az országos Irányítást, amely folyton a költségek lefaragásán fáradozik. Ez valamikor is úgy volt, hogy a Balaton partra nyáron máshonnan érkeztek kisegítők. Úgy látszik a falumbéli nagyon felejt. Egy bábonymegyeri születésű lakos A Baláta-tó többet érdemelne az ilyen politikusi beszédnél reagálás Lehet nem szeretni a volt honvédelmi minisztert, de ha Czinege nem járt volna ide, akkor nem virágzik most Kaszó A tó és az azt körülölelő erdő mesés szépségű területe Somogynak A Somogyi Hírlap rendszeres olvasójaként örömmel tanulmányoztam a május 29-i számban, melyben, a kaszói Baláta-tóról szóló tudósítást, amely egy avatás apropóján íródott. Mint egész életemet a környéken leélő és 40 évet az erdészetnél ledolgozó érdeklődő személyesen is részese lehettem a rendezvénynek. Az ünnepi avatás alatt átgondolva az évtizedek során ide kötődő élményeimet, érezve a tó „leheletét,” büszkeséggel töltött el az újabb létesítmények telepítése, az értékes erdőrészlet gyarapodása, az értékek méltatása. Az ide illő szónoklatok mellett azonban lesújtó volt - velem együtt több munkatársam számára is - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes néhány, az ünnephez nem illő erősen kritizálható gondolata, beszédrésze, amely az újságcikkben talán érthetően nem köszönt vissza. Tisztelt miniszterelnök-helyettes úr! Az a tény, hogy a magyar honvédelem (néphadsereg) irányítását, vezetését, fejlesztését hosszú ideig ellátó Czinege Lajost (magyar állampolgárt) Czinege Mihályként aposztrofálta, enyhén szólva felkészületlenségről, a történelmi ismeretek hiányáról vagy netán politikai gyűlöletről tanúskodik. Ugyanígy a „korábbi” vadászatokról szóló megjegyzése, miszerint a jelzett időszakban térdig kellett járni a vérben a kaszóiaknak, ugyanolyan túlzás, mintha én azt mondanám, hogy most pedig derékig! Egyáltalán ezen a felemelő, a természet csodáit méltató ünnepségen ilyen és ehhez hasonló dolgokat beleszőni ünnepi köszöntőbe - egy országos első számú vezetőtőnek - rendkívül nagy szegénységi bizonyítványról tanúskodik. Nem akarok a fő számok hibájába esni, hanem csak arról beszélni, ami megítélésem szerint azért tényszerű és ide tartozott volna: a néhai miniszter úr olyan ember volt, aki nemcsak vitt, hanem hozott is, bár csak ma is ez lenne a politikusi, vezetői magatartás. Ha nincsen egy Czinege Lajos honvédelmi miniszter, akkor lehet, hogy a mai virágzó Kaszó helyén egy bontásra ítélt enyészet található vagy megközelítése csak légi úton, helikopterrel lenne lehetséges. Nem beszélve arról, hogy önök, mostani urak nem tudnának itt vadászni, dőzsölni és ilyen köszöntőket mondani. Vagy talán a gyűlölet helyett, itt és ekkor méltóbb lett volna inkább egy-két szóval az előző igazgatót (nem vezérigazgatót!) Kaszó és környéke fejlődése, fejlesztése érdekében végzett odaadó munkájáról, Kaszó iránti szeretetéről említést tenni. Beszélhetett volna pél-_ dául néhai Kiss István erdészeti igazgató céltudatos, kitartó, köztiszteletben álló ember kiváló munkájáról. Mert akkor igenis ez volt a jellemző. Persze az is tény, hogy ma sem vadászik kevesebb vezető az erdő- gazdaságnál, mint korábban, de az is, hogy semmivel sem volt (zártabb) a terület a „pórnép” előtt, mint manapság. Arról pedig már ne is beszéljünk (vagy éppen beszélni kellene!), hogy a kritizált időszak idején életteret biztosítva a környező településeknek is 1200 fő volt az erdőgazdaság dolgozói létszáma, ma pedig mindössze párszáz fő. Ezek után már nem volt kedvem a táj szépségében gyönyörködni, ideje korán elhagytam a rendezvényt, úgy döntöttem visszajövök majd egymagámban, hallgatom a természetet, amikor majd nem kell az ehhez hasonló politikai beszédeket élveznem, mert hát a Baláta tó ennél sokkal többet érdemelne! A kaszói „veteránok” csapata nevében
