Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-02 / 152. szám
8 2014. JULIUS 2., SZERDA ÉLETMÓD - TV-MŰSOR Megint lesz átúszás a Balcsin, a Velencei- és a Tisza-tavon Július első szombatján Révfülöpről startolhatnak a Balaton átúszására vállalkozók. Aki soknak tartja a több mint öt kilométeres távot, annak augusztus első hétvégéjén az Abádszalókról induló Tisza-tó átúszást javasolhatjuk, a következő szombaton pedig a gárdonyi Sport Beachen lehet jelentkezni a Velencei-tó át- szelésére, továbbá ugyanerre az időpontra hirdették meg a Balatonfüred-Tihany közötti öbölúszást is. Ha rossz az idő, akkor valamennyi versenyt későbbi időpontban tartják meg, ezt az adott napokon vagy még előtte jelzik a szervezők. Nézőként a Forma 1 Magyar Nagydíj futamait július utolsó hétvégéjén a legtöbben a képernyő előtt izgulják végig, ám az egy héttel későbbi Kecskeméti Repülőnapra érdemes családi kirándulást szervezni. ■ Teljesítették a távot - jóleső érzés Nyár és fesztiválkavalkád bőség Országszerte gazdag programok közül választhatunk Szinte varázsütésre más időszámítás kezdődik, amint bezáródnak az iskolakapuk. A hétvége már nem a házi feladat meg a házimunka elvégzésére, hanem családi programok eltöltésére szolgál. AS-összeállítás Évente több mint száz minősített fesztivált szerveznek országszerte. A programsorozatok túlnyomó többségének az ideje a nyári szezon. Csak a bőség zavara okozhat gondot. Júliusban két messze dübörgő buliban találkozhatnak a fiatalok. Először a soproni Volt Fesztivál, majd néhány nappal később Zamárdiban a Balaton Sound, utána az EFOTT Miskolctapolcán hozza össze őket. Augusztus második hete hagyományosan a budapesti Sziget fesztivált jelzi. Persze nemcsak az ifjúságot várják programok. Július közepén a VeszprémFest esemény- sorozatának „élő” díszletet ad a püspöki palota és környéke. A jazztől a komolyzenéig és népzenéig minden hangzás képviselteti magát. 2014 a Nagy Generáció éve a Kolostor színpadán. Fellép többek közt Sebestyén Márta, Somló Tamás, Dés László, a Karácsony János- Angler Ákos duó. A Mesterségek ünnepe a Budai Várban gyereknek, felnőttnek mindig izgalmas látnivalókat kínál Látványos, érdekes eseménynek ígérkezik az ország keleti csücskében a nemzetközi utca- színházi találkozó, a nyírbátori Szárnyas Sárkány Hete júliusban. A következő családi célállomás lehetne július végén, augusztus elején a Balaton-felvi- dék egyhetes hagyományos ka- valkádja, a Művészetek Völgye, illetve a Pécs környékén megbúvó települések Ördögkatlan Fesztiválja augusztus első hetében. A Művészetek Völgyében kinyílik a Palya-udvar meg Harcsa Veronika udvara és a Hobo Klub. Kicsik-nagyok örömére ott lesz a Kaláka is. Valamennyi helyszínen fontosnak tartják, hogy senki ne Szeged a Zorbával indít pénteken a Dóm téren egész nyáron tart a Budapesti Nyári Fesztivál. A Margitszigeten látványos operaelőadásokra és világzenei koncertekre várják közönséget. Balett, nagyoperett, daljáték, musical - mind szerepel július 4-augusztus 22. között a Szegedi Szabadtéri Játékok kínálatában. A Zorba, a görögcímű táncjátékkal pénteken kezdődik az évad a Dóm téren, ahol a színpadot idén a Dóm felújítása miatt a székesegyházzal szemben állították föl. maradjon étlen-szomjan. Emellett a Bajai Halfőző Fesztiválon, július 10. és 13. között, remek halkínálat várható, míg az új, villányi rendezvénytéren gyűlhetnek össze a következő héten a borászok, hogy együtt mérjék a nyár friss és üdítő italát, a villányi rozét a Villányi Rozémara- tonon. Augusztus elején a Nagy- szakácsi Királyi Szakácsversenyen többek között reneszánsz kori ételkölteményeket kóstolhat a látogató. Látványos augusztus húszadikai ünnepségeket mindenütt tartanak. Már napokkal előbb elkezdődik a budapesti Mesterségek Ünnepe, a Debreceni Virágkarnevál, a Hortobágyi Hídi Vásár, és másutt sem lesz hiány eseményekben. Harci vigasságok, várjátékok, paloták és felfedezőtúrák Kaposmérőn, július 4-5-én Lovasíjász Világtalálkozót rendeznek, és július 5-én a Kisná- nai Várjátékokkal egy napon kerül sor Drégelypalánkon a Szondi Várjátékokra. Zajosnak ígérkezik a következő hétvége is; 11-13-ig a Visegrádi Palotajátékokon lesz lovas felvonulás és bajvívás, míg Nyírbátorban a Szárnyas Sárkány Hetén a mesebeli szörnyet nem karddal, hanem vidámsággal győzik le a résztvevők. A Gyulai Végvári Napokon július 25-27. között még a legfiatalabb legények is kipróbálhatják a fakardforgatást. Augusztusban azután tovább csörögnek a fegyverek; 3-án a Fonyódi Hadijátékokon, 9-én a hollókői Mesés Hadijátékokon, és nyárbúcsúztatóképpen 21-24. között a Savaria Történelmi Karneválon. Mindenütt kirakodóvásárral, továbbá folklór műsorok és helyi étel-ital különlegességek bemutatásával gazdagítják a kínálatot. Egész nyáron izgalmas felfedezőtúrát ígér a Tarna-men- ti Sírok középkori erődítménye, a barlangvár, amely a Várhegy sziklatömbjének tetején és a szikla belsejében épült. A hegy gyomrába hatalmas, labirintus-szerű járatokat, lépcsőket, folyosókat és termeket vájtak, amelyek bejárhatók. ■ I I 4 * tiet TCirtgTn.nfrTTgni*».i n c tv^hhhhhiIiisttttrum^bbh kTlm^ihhh^ 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.55 Mokka© 5.25 Hajnali gondolatok 15.45 Kenguk 5.50 Igazgyöngy® 9.05 Könyvajánló 6.30 OntheSpot® 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 Híradó Reggel (ism.) 9.30 Stahl konyhája © 5.30 Barangolások öt j 15.55 Boldogvölgy 7.30 Gyilkos sorok ® 9.10 Magyar elsők 7.30 Tények a tányéron 9.00 Valdez lovai 8.08 Minden Reggel© 9.35 Babapercek© , kontinensen© [ 16.05 TicketyToc 8.25 Született 9.25 Váratlan utazás© 8.00 Zűrös kölykök tábora (olasz-sp. western, 1973) 10.05 Top Shop 9.40 TeleShop 6.00 Építészkorzó 16.30 Alex és a tenger detektívek© 10.25 A hegyi doktor (ism.) 9.00 Billy, a profi© 11.00 SzuperviharTelevíziós vásárlás 10.45 Astro-Világ . 6.30 Híradó 16.35 Állatkert 9.20 Szívek szállodája © 11.15 Rózsák harca (ism.) 9.25 Állati kalandok A teljes megsemmisülés 11.45 Asztro-Show 12.00 Tények Délután 7.00 Ma reggel | a hátizsákban 10.15 Topmodell 12.00 Híradó 3D-ben® (kan. katasztrófafilm, 2011) 12.50 Fókusz (ismétlés) 12.25 Aktív® 8.00 Híradó 17.05 Aprónép 11.15 Beugró Plusz® 12.30 Kívánságkosár 10.00 Élet a sivatagban® 12.45 Allan Quatermain 13.25 Éjjel-Nappal 13.00 Walker, a texasi kopó1 8.20 Balatoni Nyár 17,10 Maja, a méhecske 12.20 Esküdt ellenségek: 14.20 Vers 11.00 Szuperrendszerek® és a koponyák temploma Budapest (ismétlés) © (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 10.10 FIFA Labdarúgó- 17.35 A legkisebb Bűnös szándék © 14.30 A Black Rose vár 12.00 Furcsa evők® (amerikai kalandfilm, 2008) 14.40 Glee - Sztárok 15.00 Hal a tortán © világbajnokság (ismétlés) Ugrifüles 13.20 A célszemély © titka © 13.00 Anthony Bourdain 14.40 Navarone ágyúi 2. leszünk (vendégváró valóságshow) 12.00 Híradó délben 17.50 OzieBoo! 14.20 Gyilkos számok© 14.55 Halak megmentése - Külön utakon © - Az új különítmény 15.45 Az örökség © 16.00 Családi Titkok© 12.30 Hrvatska Krónika 17.55 Mesélj nekem! 15.20 Shark- Törvényszéki 15.25 Aurélie Dupont, 14.00 Jimmy világot lát® (angol háborús film, 1978) ffi 16.50 A mentalista® (magyar reality-sorozat) 13.00 Ecranul Nostru 18.10 Magyar népmesék ragadozó© avagy a kegyelem 15.00 Fényűzés felsőfokon 17.05 Szuperhekusok O 18.00 Híradó 17.00 Maricruz© 13.25 Útravaló 18.15 Mirr-Murr kalandjai 17.15 Beugró Plusz® pillanatai© 15.55 Állati oknyomozók ® (olasz akcióvígjáték, 1985) CG Esti kiadás J (mexikói sorozat, 104.) 13.45 Szívtipró gimi © 18.25 Lóti és Fűti 1 18.20 Jóbarátok 16.30 Térkép 16.10 Nagyvárosi I Fsz.: Búd Spencer tg 19.00 Fókusz© 18,00 Tények 14.35 FIFA Labdarúgó- 18.30 Caillou (am. vígjátéksor., V/22-23.) ! 17.00 Váratlan utazás (ism.) I klímabomba (2 rész) © 19.00 Egyszemélyes § Közszolgálati magazin Hírműsor világbajnokság (ismétlés) ! 18.45 Mumin-völgy 19,20 Jim szerint a világ© 18.00 Híradó, Dunasport 18.00 Rio de Janeiro titkai hadsereg " 19-30 Éjjel-Nappal 19.30 Jóban Rosszban © j 16.25 Híradó+ 18.55 Noddy kalandjai (am. vígjátéksor., V/13-14.) 18.35 Bűvölet® j 18.30 Homokszobrászok© (amerikai akciófilm, 1979) Budapest® (magyar sorozat, 2386.) 1 16.40 FIFA Labdarúgó- Játékvárosban 20.25 Két pasi (olasz sorozat, X/16-17.) 19.00 Beépített főnök Fsz.: Chuck Norris, Jennifer (magyar sorozat) Közben: Skandinávlottó- világbajnokság, Brazília 19.10 Thomas, - meg egy kicsi ® 19.35 T.I.R.® -Kanada® O'Neill, Ron O'Neal, Clu 20.50 Barátok közt© sorsolás I Összefoglaló az előző nap a gőzmozdony (am. vígjátéksor., VII/17-18.) | (magyar-olasz sor., 12/12.) i 20.00 Jimmy világot lát © Gulager (magyar sorozat, 6993-6994.) 20.15 Magánnyomozók ® mérkőzéseiből. 19.25 Rolie, Polie, Olie 21.15 Feketelista© 20.40 A hegyi doktor® 21.00 Szuperrendszerek® 20.45 Tangó és Cash© 21.25 Szulejmán © (magyar reality-sorozat) 17.25 Híradó 19.50 Rupert maci (am. akciófilm-sorozat, 1/12.) (német sorozat, 97/96.) 22.00 Olivér Stone (am. akcióvígjáték, 1989) 93’ (török kalandfilmsor., 87.) 21.15 Édes élet© 17.35 Rex felügyelő® varázslatos világa 22.15 CSI: New York-i 21.25 Hírek, Dunasport - Amerika elhallgatott Fsz.: Sylvester Stallone, Kurt 23.15 Reflektor (reality-sorozat) 18.30 Gasztroangyal © 20.10 Elcserélt lányok© helyszínelők© 21.40 Bronxi mese © történelme® Russell, Jack Palance 23.30 Híradó 22.40 A gonosz álarca 19.30 Híradó este | (amerikai sorozat, 30/3.) (am. krimisorozat, VIII/7.) (amerikai krimi, 1993) 23.10 Fényűzés felsőfokon 22.45 Pandorum® 0.05 Elfelejtve© (amerikai sorozat, 23.) 20.20 Szabadság tér'89 I 21.00 Híradó, Sporthírek 23.15 Nikita© 23.35 Könyvajánló 0.05 A világegyetem © (am.-német horror, 2009) (am. krimisorozat, I/5.) Közben: Kenósorsolás 21.10 Robin Hood, 21.45 Füles® (am. akciófilm-sorozat, 11/18.) 23.45 Samszán család © 0.55 Variációkegy 0.50 A fejvadász © 1.05 Gyilkos tréfa © 23.35 A férjem a tolvajok fejedelme® (am.-angol krimivígjáték) 0.15 Gyilkos számok © 0.45 Magyar világvégére© (amerikai akciófilm, 2011) (amerikai horror, 2008) védelmében© I 23.30 Köszönjük, j 23.20 Hacktion Újratöltve (amerikai krimisorozat, V/21.) Jazz Ünnep 2011.® 1.20 Olivér Stone 2.25 Navarone ágyúi 2. 2.40 Jóbarátok (amerikai sorozat, 111/18.) j hogy rágyújtott! © ! 0.10 Az A38 hajó 1.15 Esküdt ellenségek: 1.25 Vers, Himnusz, Hírek - Amerika elhallgatott - Az új különítmény (am. vígjátéksorozat, 1/19.) 0.45 Tények Este 1.00 Füles© színpadán: Kistehén ® Bűnös szándék © 1.35 Hazajáró történelme® (angol háborús film, ism.) íü w 16.50 A mentalista 15.00 Hal a tortán 23.30 Köszönjük... 17.50 Ozie Boo! 19.20 Jim szerint a világ 20.40 A hegyi doktor 15.00 Fényűzés... 22.45 Pandorum .............................................................................................................................................................................................................................................................................................. nTnrmmmm HnTTír'^M tv^prülTvii 10.00 Segítség, bajban vagyok! 10.10 Veled is megtörténhet! ® Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00, 5.00 Sportmúzeum ® 6.00 Privát- 12.30 Ökölvívás. Cári Froch- 12.55 Televíziós vásárlás 13.55 8.00 Licitvadászok 9.00 Raktár- 19.00 Justine hétköznapi finom11.00 A gyanú árnyékában 12.00 11.15 Családi Titkok (ism.) 12.20 17.00, 18.00, 21.00, 22.00; 6.00 filmek újratöltve (10 rész) ® 9.00 George Groves (ism.) 15.30 Pó- Start plusz (ism.) 14.10 Televíziós vadászok 10.00 Csomagcsaták ságai 19.30 Húsimádók klubNH Hazug csajok társasága 13.00 Jóban Rosszban ® 13.05 Rabok Paletta 6.30 Lapzárta 8.05 Ma- Teleshop 11.00 Aranykor @12.00 ker(ism.) 17.30Tollaslabda. Euró- vásárlás 15.25 Hetiszakasz (ism.) 11.00 Tuningörület (4 rész) 15.00 ja 20.00 A boldogság receptjei O Utolsó vérig 14.00 Szerelem zá- és szeretők 14.05 Édes élet (ism.) gyarország élőben 9.05 Versus Film ManiaStars® 12.10 Nono, a pa-bajnokság, vegyes páros, dön- 15.50 700-as klub 16.35 Szókincs Aranyláz Alaszkában 16.00 Autó- 20.30 Nigella falatozója 21.00 CQ logba 15.00 Szeretők és riválisok ® 15.25 NaNee! (ism.) ® 16.25 9.30 Zöld övezet 10.30 Soroló bajkeverő ® 13.55 Feketeszakáll tö 18.30 Labdarúgás. Goalissimo (ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 Fó- kereskedők 17.00 Amcsi benzin- Éttermi praktikák otthonra 21.30 tö 16.00 Barátok közt 16.30 Vacso- Aktív © 16.50 Tények 17.15 Hal 11.05 Stopper 11.30 Gyógyhír ® és a Karib-tenger kalózai (2/1-2., 19.30 Mai helyzet 19.45 Arany rum 17.45 Híradó 18.05 Sport- falók 18.00 Licitvadászok 19.00 Kocsmakaják 22.00 Elő a fűszeC racsata 17.30 Tóm és Jerry 18.00 a tortán (ism.) ® 18.15 Édes élet 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 ism.) ® 17.05 Bosszú El Pasában pillanatok 20.00 Trash Talk (ism.) percek 18.15 Hírvita 18.45 Hír- Csomagcsaták 20.00 Licitvadá- rekkel 22.30 Heston hétköznapi R Nyugi, Charlie! 19.00 Hisztéria® @19.30Családi Titkok @20.30 Vetítő® 15.30Retrográd 16.05Pá- ® 19-20 Óriási nyomozó ® 21.00 Póker 23.00 Rali. Lengyel adó 19.25 Egyenes beszéd 20.45 szók (amerikai sor.) 20.30 Raktár- konyhája 23.00 Justine hétköz21.00 Híradó 21.30 Hazug csajok Tiltott szerelem ® 21.30 Hal a holy 16.30 Paletta 17.30 Panasz- 21.00 Agyő, Texas (olasz-sp. wes- rali (összefoglaló, ism.) 24.00 Ma- Friderikusz (ism.) 21.45 Híradó vadászok 21.00 Kincsek a garázs- napi finomságai 23.30 James társasága ® 22.30 Jo, a profi ® tortán (ism.) ® 22.30 Kísértet- könyv 19.30 Magyarország élőben tem, 1966) © 22.40 Jacke Chan: gyár labdarúgás. Diósgyőr-Gyóri j 22.05 Világhíradó 22.20 Az elnök bői 22.00 Raktárvadászok 23.00 Martin: Mediterrán kaland 24.00 23.30 Barátok közt 24.00 Utazás szoba (német horror, 2011) © 21.35 Panaszkönyv 22.30 Ikon Kungfu kölyök (kínai kungfuvigj., ETO (ism.) 2.00 Salakmotor. Dán , emberei 23.05 Hazahúzó 24.00 Az alkukirály 24.00 Amcsi benzin- A szakács, ha szabadnapos 0.30 Dardzsilingbe 2.00 A rejtély ® 0.15 Jóban Rosszban ® 23.05 Magyarország élőben 1971) ©0.15 A szabadság fiai© GP, Koppenhága (ism.) Híradó 0.35 Egyenes beszéd falók 1.00 Autókereskedők Ahoj, Halország A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!