Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-02 / 152. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2014. JÚLIUS 2., SZERDA FELÜTÉS Kormánybuktatók pólyák Gábor médiajogász állítja: ha a Barátok közt helyett egy hétig fekete képernyő jelenne meg azzal, hogy elmarad a reklámadó miatt, az elég lehetne egy kormánybuktatáshoz. egy olyan országban, ahol az emberek hetven százaléka az RTL híradójának megváltozása után hallotta először Mészáros Lőrinc nevét, simán, (mk) HÍRSÁV Új esélyt ad a KISOSZ az állástalanoknak A kisosz Kaposváron 24 munkanélkülinek eladó szakképesítést nyújtó tanfolyamot indított. A fél éves, gyakorlatorientált képzést a Kisosz a megyei munkaügyi központtal együtt szervezte. ■ H. M. Szobon korszerűsítették a vízelvezető rendszert SOMOGYSZOB CSAKNEM 33 millió forintos támogatást nyert vízrendezésre. A munkálatok októberben kezdődtek, és kilenc hónap alatt véget is ért a fejlesztés. ■ M. K. Ötven éve végeztek a mezőgazdaságiban fél évszázados érettségi találkozójukat tartották az egykori kaposvári mezőgazdasági technikum valamikori diákjai. Az 1964-ben végzettek közül 19-en emlékeztek társaikra, érdekes élettörténeteket hangzottak el a találkozón könyvelőtől egészen az egyetemi tanárig. ■ M. K. 1961-ben született, szombaton hunyt el Jónás János- né Csepregi Aranka, aki 1989-2007 között dolgozott a megye napilapjának szerkesztőségében. Varázslatosan gyorsan gépelt, kedves volt kollégáihoz és az ügyfelekhez. A szerkesztőségben tanulta meg a számító- gépes munkát, és az egyik legjobb tördelője lett a lapnak. Emlékét megőrizzük. JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen nyújtanak segítséget jogi ügyekben: Somogy Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Hivatal, jogi segítségnyújtó szolgálat: 82/527-760, 82/527-570 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ, Betegjogi képviselő-. 20/4899-558 Ellátottjogi képviselő: 20/4899-611 Gyermekjogi képviselő: 20/4899-633 Egyenlő Bánásmód Hatóság: 20/4899-633 Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány: 70/330-5384 i Nyomozzák a kiszivárogtatást ügykövető A siófoki polgármester az „Sz-ek bandájáról” írt a Facebook-oldalán Ha titokban lehallgatnak, abból komoly gond is lehet... Kinek állt érdekében a nyilvánosságra hozatal? A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja azokat a feljelentéseket, melyeket Balázs Árpád siófoki polgár- mester és Witzmann Mihály akkor még országgyűlési képviselőjelölt, azóta képviselő tett az április 6-i választások előtt néhány nappal nyilvánosságra került hang- felvétel ügyében. Fónai Imre Balázs Árpádot - tudtuk meg a polgármestertől - tanúként meghallgatták, ennek során egy meghatározott kör iránt érdeklődtek, annak érdekében, hogy kiderüljön: ki készíthette az illegális hangfelvételt. Witzmann Mihály érdeklődésünkre annyit közölt: a büntető feljelentést még a választás előtt rágalmazás és becsület- sértés miatt megtette, a nyomozó hatóság azóta vizsgálódik. Amint megírtuk, a nyugat, hu által nyilvánosságra hozott beszélgetésen három résztvevő hangja hallható, Balázs Árpádé és Witzmann Mihályé, valamint azé a Szalai Csabáé, aki a beszélgetés feltételezett időpontjában, tavaly ősszel még Witzmann Mihály politikai munkatársa volt, később azonban minden pártbéli tisztségét visszavonta a Fidesz-központ. Úgy tudjuk, volt egy negyedik résztvevője is a beszélgetésnek (ő azonban nem szólal meg a hangfelvételen), mégpedig Szilágyi Tamás, aki a választások előtt néhány lapszámot megélt Balatoni Hírmondót, valamint az azóta is élő internetes Siófoki Hírhét című portált kiadó céget vezeti, s korábban érdekelt volt a siófoki Coke Club üzemeltetésében is. A nem tudni, ki által felvett beszélgetés első témája Witzmann Mihály kampányának finanszírozása, a másik a siófoki kórház ügye volt. A több milliárd forintos beruházás másfél éve áll, s már tavaly ősszel is azt találgatta a polgármester és a képviselőjelölt: mi állhat a késlekedés hátterében. Egy Fi- desz-képviselőhöz köthető céget emlegettek, mely „nem abban motivált, hogy befejezi, úgy tűnik, hogy még le akar SZEMESI IS FELJELENT Szemesi Zsolttól, a Balatoni Hírmondó és az internetes Siófoki Hírhét főszerkesztőjétől megkérdeztük: kívánja-e kommentálni a Balázs Árpád által a facebo- ok-on közzétetteket? Azt felelte: - „Megjegyzéseimet, komment- jeimet a siófoki rendőrségen becsületsértés miatt tett feljelentésünkben tettük meg." KINEK ÁLLT ÉRDEKÉBEN A HANG- FELVÉTEL BEVETÉSE? Két korábbi hozzászólás a sonli- ne.hu-ról, a hangfelvétel témájában: Gepida2: „Érdekes csapat az Sz betűsök gyülekezete: Szalai, Szalai, Szemesi, Szilágyi. Úgy látom, nagyon együtt vannak!" Errefigyelj!: „Félre az ideológiákkal. Sokkal egyszerűbb. Akkor most nem az van, hogy az Sz betűsök hatalomra vágynak? Az egyik Sz, vagy netán kettő is polgármester akar lenni, miért is ne lehetne érdeke ennek a brigádnak egy manipulált hangfelvétel bevetése? Nagyon kell valakinek az a polgármesteri szék. És a célért úgy látszik semmi sem drága.” POLGÁRMESTER-JELÖLÉS: ELDŐLT A polgármester-jelölés - ahogyan megírtuk - idő közben eldőlt a Fideszben: bár hallani lehetett több önjelöltről is, a helyi szervezet nagy többséggel Balázs Árpád jelöltségére tett javaslatot. gombolni innen egy kis pénzt.” Balázs Árpád polgármester a hangfelvétel tavaszi nyilvánosságra kerülésekor azt mondta lapunknak: csúszás várhatóan lesz az eredeti átadási határidőhöz képest, de az ügy közben megoldódott. S bár a kórházbővítés azóta nem folytatódott, tegnap bejelentették, hogy rövidesen újra fölvonulnak az építők. A hangfelvétel ügyében két Sz betűs szereplőt már emlegettünk, Balázs Árpád facebook-oldalán egy harmadikkal is megismertette nemrég a nyilvánosságot abban az írásban, melynek azt a címet adta: „Lebukott az Sz-ek bandája?”. Hírportálunk, a sonline. hu a télen beszámolt Schiril- la György és a siófoki városvezető közös balatoni fürdőzéséről, ehhez a cikkhez érkezett egy olyan kommentár „Siófokért” nicknéven, melynek íróját Balázs Árpád becsületsértésért beperelte. A polgármester most arról tájékoztatott a közösségi oldalon: a rendőrség nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés vonatkozásában a nyomozást Szemesi Zsolt gyanúsított ellen befejezte, s az iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Kaposvári Járási Ügyészségnek. Balázs Árpád hozzáfűzése a face- book-on: „Eluralkodott a vágy rajtam, hogy a szemébe nézhessek és szembesítsem vele, hogy amit tesz, az közönséges bűncselekmény. Feljelentettem. Kiderült, hogy a városban egy frissen gründolt sajtótermék főszerkesztője az elkövető. Végignéztem, hogy miket írt és miket válaszoltak neki. Érdekes bejegyzésen akadt meg a szemem. A nézetei alapján az Sz betűsök bandájához tartozónak vélte egy hozzászóló. Kaptam egy írásbeli bocsánatkérést. Nosza, elő a keresztényi erkölcsökkel! Ezek alapján kicsit hiányos a tartalma. A megbocsátást őszinte bűnbánat és fogadkozás előzi meg, hogy többé nem követi el a vétket. Az Sz-ek eddigi cselekedeteit ismerve erősek a kétségeim, de a fene akar bíróságra járni csak azért, hogy neki is fájjon valami. Van az igazságszolgáltatásnak elég dolga más Sz ügyében.” ■ Fónai Imre Folytatódhat a bővítés, beteg, orvos megérdemli ► Folytatás az 1. oldalról MAGASABB KOMFORTFOKOZAT, betegbarátabb környezet, modem eszközpark - Inczef/y István, a siófoki kórház főigazgatója szerint ez vár majd orvost és beteget a várhatóan egy év múlva befejeződő bővítés és korszerűsítés végén. Zombor Gábor államtitkár azt emelte ki a keddi siófoki sajtótájékoztatón: nyáron igen komoly sürgősségi ellátási feladata van az intézménynek, ennek a színvonalát javítja lényegesen az új osztály kialakítása az új épületben. Példaértékűnek minősítette az összefogást a továbbépítés érdekében a város, az országgyűlési képviselő, a kórház és a fenntartó között. Török Krisztina, a kórházakat fenntartó Gyemszi igazgatója szerint „azért is nagyon megérdemlik a betegek és a dolgozók is a modernebb körülményeket Siófokon, mert ezzel a kórházzal e félbemaradt építkezésen kívül semmilyen probléma nincsen, hiszen igen jól gazdálkodik”. Balázs árpád siófoki polgár- mester arról beszélt: hosszú időbe telt, míg a valóságos műszaki megoldást megtalálták a statikai kérdésekre. - Két közbeszerzést is le kellet bonyolítani, egyiket a tényleges statikai vizsgálatok miatt, a másikat a továbbépítés kivitelezőjének a kiválasztására. A különleges talajviszonyokat is figyelembe kellett venni a Sió-csatorna közelsége miatt Nem lehetett tudni, hogy az üledékes balatoni homokréteg mennyire állé- kony, mozog-e vagy sem, ezt csak valóságos talajmechanikai vizsgálatokkal lehetett kideríteni. a városvezető azt is hangsúlyozta: a kórházbővítés új munkahelyeket is teremteni fog. inczeffy István főigazgató és Witzmann Mihály országgyűlési képviselő is a hosszas közbeszerzési határidőkkel indokolta a másfél évnyi csúszást, a főigazgató hozzátette: amikor felmerült, hogy esetleg nem lesz biztonságos az új épület, akkor nem lehetett más választásuk, minta végére járni ennek és eljutni oda, ahol most tartanak, amikor immár kijelenthető, hogy bizonyosan biztonságos. F. i. OLVASÓI ÜZENETEK ÉSZREVETTÜK Kedvenc állatainkra, legjobb barátunkra, a kutyára nyáron is vigyázni kell! A kutya az ember legjobb barátja - tartja a mondás, és valóban, ő a mindenünk. De kedvencünk nem azért van, hogy ország-világnak dicsekedjünk vele, vagy láncra verjük, hogy őrizze a házat. Vigyáznunk kell rájuk nyáron is minden pillanatban! A hirtelen jött fülledt idő, hőség nagy veszélyt jelent házi kedvenceink számára. Ezért fontos, hogy becsülettel gondoskodjunk a nap minden szakaszában róluk, hogy mindig legyen előttük friss ivóvíz, és kellő táplálék. Oda kell figyelni a szabad mozgásukra, hogy legyen elegendő terük futni, mozogni. Legyen egy kijelölt, árnyékos hely, ahová elbújhatnak, hogy egy picikét megpihenjenek, felfrissüljenek. Fontos, hogy soha ne hagyjuk kedvenceinket egyedül, bezárva, autóban, lakásban még pár percre sem, amíg elintézzük rettentően fontos tenni valónkat, ennek sajnos minden nyáron áldozatául esnek kutyák. ha utazás során magunkkal visszük őket, legyünk óvatosak és biztosítsunk megfelelő körülményeket számukra, hogy elkerülhessük a bajt! Mindig ügyeljünk arra, bármennyire is szeretjük őket, hogy vezetés közben ne tudják elterelni a figyelmünket! Legyen elég terük az autóban is, és kapjanak elég levegőt! NYÁRON SOKKAL JOBBAN oda kell figyelnünk a sétáltatás idejére is. Jobb, hogy ha reggel vagy késő este visszük ki a lakásban tartott ebeket, ilyenkor számukra is elviselhetőbb az idő. Persze elkerülhetetlen megemlíteni a tisztaságot is, amire nyáron még jobban ügyelnünk kell mindannyiunk érdekében, hogy megelőzzük a fertőzéseket és a betegségeket remélhetőleg a legtöbb kutyus nyakán van nyakörv, vagy biléta arra a legrosszabb esetre, ha elszökne a kis rosszcsont, vagy valami útón-módon elveszítenénk egymást Akár kutyatartók vagyunk akár nem, de ha valami bajt észlelünk, vagy egy beazono- síthatatlan, szenvedő kutyát találunk, azonnal szóljunk a legközelebbi állatvédő szolgálatnak, vagy menhelynek! NÉMETH NIKOLETT, TAB Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Olvasónk fotója Kaposváron, a Cseri úti Kapos-híd-korlátról készült. Rágondolni is rossz, hogy ha egy kisgyerek lezuhan a hídról a folyóba. Döbbenetes, hogy ezt így lehet hagyni. Előzzük meg a tragédiát! t I I n A