Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)
2014-07-01 / 151. szám
2014. JÚLIUS 1., KEDD SPORT 11 Idén is mozdulnak a Balatonnál szabadidősport Három megye strandjain várják szombatonként az aktívan nyaralókat Óriási csatákat ígér a két keddi összecsapás a világbajnokságon A magyar tenger partján pihenő, de a nyaralás idején is mozogni vágyó emberek sokasága már megszokhatta: aktív és kellemes kikapcsolódást jelenthet a „Mozdulj, Balaton!” strandi szabadidős- portrendezvény-sorozat. A helyi szervezők ebben az évben három megye 33 településén, összesen 36 strandon várják - általában szombat délutánonként - a szervezett keretek között sportolni szándékozókat. Tudósítónktól All. alkalommal meghirdetett programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, 29 települési önkormányzat, 4 városüzemeltetési szervezet támogatásával, együttműködésével, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg. Az elmúlt évtized tapasztalatairól, az idei előkészületekről és programokról kérdeztük Bartsch János program- igazgatót.- Tizenegy évvel ezelőtt, milyen céllal indították útjára a program- sorozatot?- Elsősorban a sportolási feltételek javítását, a meglévő pályák korszerűsítését, és a sport- program kínálat bővítését szerettük volna elérni a program- sorozat beindításával - nyilatkozta Bartsch János. - Összességében elmondható, hogy az elképzeléseink mára már válóra váltak. Ma már minden résztvevő strandon legalább egy-egy homokos terület rendelkezésre áll, a kialakított homokos játszóhelyeken több sportág űzésére is alkalmas pályák, pályarendszerek jelölhetők ki. Az eszközparkot szinte teljesen lecseréltük az eltelt évek alatt (kapuk, hálótartó oszlopok) és minden strandra juttattunk vízben is elhelyezhető sporteszközöket. 2004- ben 9, a következő évben már 20, majd az azt követő évben pedig 30 strand kapcsolódott be a programsorozatba, és ezzel együtt folyamatosan nőtt a szervezett sportprogramok, és az azokon résztvevők száma is. A Balaton partján az egyik legnépszerűbb szabadidős sportág a strandröplabda, rendre népesek a játékterek A tizedik esztendőre harminchárom település kapcsolódott a programba a részt vevő települések megyék szerint: Veszprém: Balatonederics, Szigliget, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Ba- latonudvari, Tihany, Balatonfü- red (2 strand), Csopak, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfűzfő zala: Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök SOMOGY: Balatonberény, Bala- tonmáriafürdő, Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár, Balaton- lelle, Balatonszemes (2 strand), Balatonőszöd, Balatonszárszó (2 strand), Balatonföldvár, Szántód, Zamárdi, Siófok, Bala- tonvilágos. AZ IDEI IDŐPONTOK: JÚÜUS 5., 12., 19., 26. Augusztus 2., 9., 16. + 2 programnap a programnapok általában 14 órakor kezdődnek, a pontos időpontokról és a + 2 programnap dátumáról a helyi szervezőknél érdemes érdeklődni. augusztus 23.: Vonyarcvashegy, X. „Mozdulj, Balaton!” Sporttalálkozó (a programsorozatban részt vevő strandok csapatainak részvételével).- Hogy alakul az idei pontos menetrend?- A tavalyi évhez képest lényeges változást idén nem terveztünk. A felkészült helyi szervezőknek 9 helyi programnap szervezését határoztuk meg, ebből 7 alkalmat konkrétan is megadtunk. Július 5-e (szombat) lesz az első szervezett programnap, ahol a sportolni szándékozók igényei és pályák adta lehetőségek figyelembevételével kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, petanque, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek szervezésére, indítására. Egészen augusztus 16-ig 7 szombaton ez a menetrend, és ezen kívül a helyi szervezők még két, szabadon választott időpontot is megadnak majd, ami jól bevált az eddigi tapasztalatok szerint. A programok az időjárás függvényében általában 14 órakor kezdődnek. A hét többi napján a strandra látogatók és sportolni szándékozók szabadon, kedvük szerint használhatják a pályákat. Augusztus 23-án, szombaton, a hagyományokhoz híven, Vonyarcvashegyen, a Lido strandon zárul az idei program- sorozat, ahol szándékaink szerint minél több résztvevő strand egy-egy kispályás foci, strandröplabda és streetball csapata és két szenior versenyzője vesz részt a jubileumi, X. „Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozón.- Milyen újdonságokkal várják az idén az érdeklődőket?- Fontos újdonság ebben az évben, hogy külön versenyeket hirdetünk a szenior korosztály képviselőinek. A 45 év felettieknek ügyességet igénylő, egyéni erőpróbákat állítanak ösz- sze a helyi szervezők, így például kiskapura rúgó és kosárra dobó verseny is lesz. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az idősebbek nem szívesen vesznek részt csapattagként a küzdelmekben, így azonban lehetőségük lesz arra, hogy ők is érmekért küzdjenek. Ráadásul az augusztusi sporttalálkozón a települési csapatokban két fővel képviseli majd magát ez a korosztály. A megújult fonyó- di strandon, a vonyarcvashegyi Lido strandon és a balatonfüredi Kisfaludy strandon egy-egy tornapálya elemmel is készülnek a strandok, hogy még tovább bővíthessék a választékot. Az érdeklődők a nyújtót és a korlátot is kipróbálhatják ezeken a helyszíneken. Ugyancsak újdonságot jelent, hogy az idén szeretnénk szélesíteni azok körét, akik a sikeres sportolás után valamilyen díjat, emléket vihetnek haza, így az érmek mellett emléklapokat is átadnak a helyi szervezők.- A Balaton mellett pihenők honnan szerezhetnek információt a programsorozatról?- Évek óta működtetjük hivatalos internetes honlapunkat ( www.mozduljbalaton.hu ), melyen a legfontosabb tudnivalók (időpontok, sportágak, strandok, helyi szervezők és elérhetőségük stb.) megtalálhatók, illetve az elmúlt évek film- és képanyaga is megtekinthető. A három megyei napilap az előző évek hagyományainak megfelelően a hétvégi sportajánlókban idén is közli a résztvevő települések, illetve strandok listáját. A településekre szórólapokat is eljuttattunk, hogy minél több ember értesüljön a programsorozatról, Ha az időjárás is kegyeibe fogadja a rendezvényeket, és sokaknak szerezhet örömet a részvétel. Nevezési díj továbbra sincs, akik jól szerepelnek, ezúttal is érmet kapnak majd minden egyes hétvégén. A szezonzáró Sporttalálkozó legjobbjai pedig számos ajándékkal gazdagodhatnak. labdarúgó vb Kedden két újabb nyolcaddöntős találkozóval folytatódik a brazíliai labdarúgó világbajnokság. Az argentin és a belga együttesre is igen nehéz feladat vár. Előbbiek Svájc, utóbbiak az Egyesült Államok ellen lépnek pályára. A vasárnapi lapzártánk után sporttörténelmi Costa Rica-i győzelmet ujjongva kommentálta az ország sajtója. A görögök elleni tuvábbjutás azt is jelenti, hogy a válogatott története során először bejutott a legjobb nyolc közé. "Mi vagyunk a titánok! Felszálltunk az Olümposzra, és Keylor Navas kapus a mi Zeuszunk" - örvendezett a La Náción című napilap, hozzátéve: ma senki sem alszik az országban. A hollandok elleni negyeddöntőre utalva az újság emlékeztetett arra, hogy Arjen Rob- ben, Klaas-Jan Huntelaar és Louis van Gaal szövetségi kapitány tudja, milyen kikapni Costa Ricától. A 2001-es argentínai U20-as vb-n ugyanis a közép-amerikaiak 3-1-re legyőzték a hollandokat, s annak a vereségnek az említett két játékos, illetve az edző is részese volt. Az A1 Dia napilap szerint olyan, mintha a lakosság csak álmodná a továbbjutást: "Valaki csípjen belénk, ott vagyunk a világ legjobb nyolc futball- nemzete között!" A lap kifejtette, hogy az ausztrál játékvezető inkább a görögöknek kedvezett, amitől a világ összes Costa Rica-ija kétségbe esett. A hosszabbítás aztán az ország történetének leghosszabb 30 perce volt, de a játékosoknak acélból voltak az idegeik - fogalmazott az újság. A brazíliai labdarúgó-világbajnokság két vasárnapi lapzártánk utáni nyolcaddöntőjé- nek eredménye: HOLLANDIA-MEXIKÓ 2-1 (0-0) COSTA RICAGÖRÖGORSZÁG 1-1 (0-0, 1-1, 1-1) - BÜNTETŐKKEL: 5-3. Hétfői lapzártánkkor rendezték Franciaország-Nigéria, valamint a Németország-Algéria mérkőzéseket. A labdarúgó világbajnokság keddi programja, Sao Paulo 18 óra: Argentína-Svájc, Salvador 22 óra: Belgium-Egyesült Államok. ■ Barcson rendezik a hagyományos Négy Város Tornáját Szakmai elismeréseket adtak át a világnapon sportújságírás Almási László és László Sándor fotóriporter, valamint Thékes István kapott Életműdíjat labdarúgás Harmincöt éve, 1979-ben kilenc település kapott városi rangot. A dunántúli települések a labdarúgás által találtak közös kapcsolódási pontot. A hagyomány szerint az 1980-as esztendőtől váltott helyszínen minden évben találkozik Barcs, Celldömölk, Körmend és Lenti labdarúgó- csapata a Négy Város Tornáján. A jubileumi eseménynek Barcs lesz a házigazdája augusztus 2-án és 3-án. A torna mérkőzései nemcsak a sportbaráti találkozók elmélyítésére alkalmasak, de felkészülési lehetőséget is biztosítanak a közelgő - különböző osztályú - bajnoki csatározásokra is. ■ K. Z. Budapesten, a Kakas Vendéglőben tartotta hagyományos világnapi ünnepségét a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Idén a Feleki László-díjat Jancsó Kornél (MTI/MTVA) és L. Pap István (Nemzeti Sport/ MTVA) kapta. Világnapi elismerésben részesült Bálint Mátyás (Nemzeti Sport), Mádi József (Dél- magyarország), Novák Miklós (Magyar Nemzet), P. Fülöp Gábor (MTVA), Orosz Ferenc (Kapós Televízió) és Szőke Viktória (MTVA). Aj. MSÚSZ Nívódíj-pályáza- tának díjazottjai: L. Pap István munkáját Feleki-díjjal ismerték el. írott sajtó kategóriában nívódíjas lett Kocsis L. Mihály: Gyarmati Dezső-nekrológja és Malonyai Péter: Csak éppen című Esterházy Péter-interjúja. A második díjat Ballai Attila: Építők és rombolók, a harmadikat Csillag Péter: A valóság ezer arca című írása kapta. Elismerő oklevelet vehetett át Szöllősi György és Mravik Gusztáv a Fo- urFouTTwo magazinban megjelent, a Puskás-relikviákat feldolgozó sorozatáért. Fotó kategóriában Illyés Tibor (MTI/MTVA) egy-egy képével érdemelte ki az első és második helyet, harmadik Szirtesi László (Europress) lett. Online kategóriában Pór Károly (Nemzeti Sport Online) Orosz Ferenc is díjazott volt győzött Juha Pál (origo) és Ne- delykov Tamás (NSO) előtt. Az elektronikus sajtó kategóriában Fejér Balázsnak, a Lánchíd Rádió sportszerkesztőjének Fűzy Andrásról, a Győri Kosárlabda Klub elnökéről, a tavaly, autóbalesetben elhunyt Fűzy Ákos edző unokatestvéréről készített portréja bizonyult a legjobbnak. Második Bányász Árpád (Juventus Rádió) Mert futni jó! című riportja, harmadik Kalapos Mihály (MTVA) Arcvonások - Pász- tory Dóráról készített anyaga lett. Különdíjat kapott Pecsu- vácz Péter (Pecsu Press) televíziós összefoglalója az áprilisi kempo-világbajnokságról. A győztesek: a Nemzeti Sport egyéni és csapatrovata A sportkönyv kategória nívódíját B. Bába Éva, Dénes Tamás és Sándor Mihály munkája, az Amatőrök és álamatőrök (A magyar labdarúgás története ötkötetes sorozat 1. része) című könyv kapta. Az ünnepség délelőttjén rendezett Hoffer-kupa kispályás labdarúgótornát a Nemzeti Sport egyéni és csapatsport rovatának együttese nyerte a tavalyi első Kelet-Magyaror- szág és a Nemzeti Sport Online előtt. A kispályás labdarúgótorna gólkirálya Kántor Barnabás (Nemzeti Sport Online) lett. ■