Somogyi Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 151-177. szám)

2014-07-01 / 151. szám

2 2014. JÚLIUS 1., KEDD FELÜTÉS Oltári duma meghallották a kormány üzenetét, ezért házasodnak össze a fiatalok - kommen­tálta Novák Katalin család­ügyi államtitkár a legfris­sebb statisztikákat, mely szerint az év első öt hónap­jában növekedett a frigyek száma. tehát nem szerelemből? (av) HÍRSÁV Az állam is irtja a szúnyogokat Kaposváron július 2-án, szerdán este két autóval járják végig Kapos­várt a szakemberek, úgy­nevezett ködöt képeznek, így pusztítják a vérszívó­kat. Csütörtökön, pénteken és szombaton pedig légi úton permeteznek csaknem 1900 hektáron Kaposváron és kör­nyékén. ■ M. K. Új rabszállítót kapott a megyei börtön négy másik büntétés-végre- hajtási intézményhez hason­lóan új rabszállítókocsit ka­pott a kaposvári megyei bör­tön. A Renault Tornado 42 ember szállítására alkalmas, a járműben a klímás vezető­fülke mellett egy kismére­tű, beépített hűtőszekrény is helyet kapott, a fogvatartot- tak közlekedési biztonságá­ról pedig kétpontos biztonsá­gi öv gondoskodik. ■ A. V. Árpával folytatják az aratást atoponári Kapostáj Zrt. munkatársai befejezték a csaknem 80 hektárnyi őszi árpa aratását, az átlaghozam több mint öt tonna. Jelenleg a 280 hektáron termesztett repce és a 75 hektárnyi ta­vaszi árpa betakarítása ad munkát, később a 450 hek­tárnyi búzát kezdik vágni a kombájnok. ■ H. M. HIRDETÉS SZÉCHENYI TERV Kerékpártárolókat avattak Balatonberényben A „Kerékpáros közlekedést segítő projekt Balatonberényen KEOP-6.2.0/A/11-2011-0228" című pályázat keretében a községben három darab hetvenkét férőhelyes kerékpár tároló kivitelezése valósult meg. A kerékpártárolók ünnepélyes átadása 2014.06.29-én, vasárnap volt. A projekt az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió támogatásával,( az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg, összesen bruttó 8 millió 866 ezer 388 Ft vissza nem térítendő támogatásból. Balatonberény Község Önkormányzata minden kedves látogatónak köszöni a részvételét. MAGYARORSZÁG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatáséval, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. B MEGYEI KÖRKÉP Ötdiplomás a csúcstartó képviselők Gelencsérnek van a legtöbb felsőfokú végzettsége a T. Házban A parlamenti képviselők közül 177-en rendelkeznek valamilyen diplomával, a somogyiak mindegyikének van felsőfokú végzettsége A parlament tagjainak 89 százaléka rendelkezik diplo­mával, a 199 képviselő közül 177-en szereztek valamilyen felsőfokú végzettséget. Vas András A somogyiak esetében száz szá­zalékos az arány, hiszen mind­annyian rendelkeznek diplo­mával. A T. Házból többen dip­lomahalmozók: a 117 érintett képviselő 315 felsőfokú végzett­séget igazoló papírral rendelke­zik, huszonnégyen három-, ti- zenketten négy-, míg Kapos­vár országgyűlési képviselője, a megyei közgyűlés elnöke, a fideszes Gelencsér Attila egye­düliként ötdiplomásnak mond­hatja magát. Kaposvár honatyája első pa­pírját 1989-ben szerezte, az utolsót 2013-ban, vagyis 24 év telt el az első és az ötödik dip­lomája között. Végzettségei kö­zül négy pedagógusi, egy gaz­dasági, s ezzel jól reprezentál­ja a parlamentet, hiszen ott a legtöbben, 71-en valamilyen tanári vagy közoktatási, het­venen jogi, 49-en gazdasági diplomával rendelkeznek. A somogyiak közül a jobbi- kos Ander Balázsnak, a fide­szes Mátrai Mártának és Witz­mann Mihálynak, valamint a KDNP-s Szászfalvi Lászlónak egy-egy diplomája van, míg a szocialista Harangozó Gá­bor és a kereszténydemokrata Móring József Attila a kétdip­lomások táborának tagja. A pártok közül átlagosan a Lehet Más a Politika képvise­lőinek van a legtöbb felsőfo­kú végzettsége, minden hon­atyájukra, illetve honanyá­jukra kettő jut. A KDNP-n- és a Demokratikus Koalíci­ón belül 1,84,8, a Fideszben 1,7, az Együtt-PM-ben 1,5, az MSZP-ben 1,4, míg a Jobbik­ban kerek 1 ez az arány. Az egyetemek közül a leg­több diplomás képviselőt az ELTE adja, a somogyiak azon­ban jellemzően megmaradtak a régióban: a legtöbb papírju­kat a pécsi egyetem, illetve a kaposvári tanítóképző főisko­la adta ki. Összesen huszonkét parla­menti képviselőnek nincs dip­lomája, többségük megelége­dett a középfokú végzettséggel, heten elkezdték ugyan az egye­temet, de oklevelet nem szerez­tek. Arányaiban a Jobbik frak­ciójában ül a legtöbb diploma nélküli képviselő, a kormány­pártokból tucatnyi, a szocialis­táknál négy honatya diploma­nélküli. ■ Vas A. A DIPLOMÁKNÁL Sokkal WSZ- szabb a helyzet a politikusok nyelvtudását illetően: a 199 képviselőből csak 89-en, vagyis mindössze 44 százalék rendel­kezik hivatalos papírral a nyelvismeretéről. Somogybán ennél is rosszabb a helyzet, a megye hét képviselőjéből hár­man rendelkeznek valamilyen papírral, ami 42 százalékot je­lent. A fideszes Gelencsér Attila és a szocialista Harangozó Gá­bor felsőfokú tudásról adott számot korábban - németből, illetve angolból -, a jobbikos Ander Balázs alapfokú latin és középfokú angol vizsgával ren­delkezik, a többiek viszont a jól hangzó „társalgási/tárgyalási szintet" adták meg parlamenti adatlapjukon. a pártok közül egyedül az LMP mondhatja el magáról, minden képviselője rendelkezik nyelvtudást igazoló papírral. A parlament tagjai nyelvvizsgái­nak kétharmada közép, húsz százaléka felsőfokú. Utóbbiak közül arányaiban a jobbikosok- nak van a legkevesebb, míg az alapfokú nyelvvizsgák aránya az MSZP-ben a legmagasabb. ÖTVENNÉGY KÉPVISELŐNEK egy, harmincnégynek két nyelvvizs­gája van. A rekordéra Vadai Ágnes a Demokratikus Koalíci­óból, aki öt nyelvből szerzett nyelvvizsga-bizonyítványt - an­golból és spanyolból felsőt, fran­ciából, norvégból és oroszból közepet -, míg a legkülönlege­sebb nyelvet az LMP-s Szabó Tí­mea bírja, aki fársziul beszél. Korszerűsítik a gázvezetéket a kaposvári sétálóutcában- Kaposváron újabb belvárosi üzletek előtt dolgoznak a mun­kások, jó lenne tudni, hogy mi­kor végeznek már a felújítással- tudakolta lapunk egyik olva­sója. Azt mondta: bár az utób­bi napokban szemlátomást fel­gyorsult a munka, ám öröm lenne, ha minél hamarabb be­fejeznék. Varga Ivett, az E-On szóvi­vője érdeklődésünkre kifejtet­te: az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. annak érdeké­ben, hogy gázelosztó hálózatá­nak üzembiztonságát fenntart­sa, az esetleges meghibásodá­sokat, üzemzavarokat megelőz­ze, folyamatosan karbantart­ja, korszerűsíti vezetékhálóza­tát. Ennek a folyamatos beru­házás sorozatnak a részeként zajlik jelenleg Kaposváron a Fő utca-Kossuth Lajos tér- Széche­nyi tér közötti szakaszán (Sé­táló utca) a gázelosztó vezeté­kek rekonstrukciója, a leágazó vezetékek és 13 földgáz elzáró szerelvény cseréjére. A munká­latok várhatóan július 25-én fe­jeződnek be.- A sétálóutca burkolatának a rekonstrukció elvégzéséhez szükséges megbontása szaka­szosan történik - jelezte a szó­vivő. - Egyszerre csak egy ki­sebb területen történik meg a bontás, a szükséges munka­végzés (az épületek előtti elzá­rók és leágazó vezetékek cseré­je), majd a burkolat helyreállí­tása következik. Ezt követően ugyanígy folytatódik a munka az újabb szakaszokon. Nincs könnyű helyzetben a kivitelező. Varga Ivettől tudjuk: a munkát nehezíti, hogy köz­művekkel sűrűn hálózott terü­letről van szó. A gázközmű mel­lett víz, szennyvíz, illetve csa­padékvíz elvezető csatornák, villamos kábelek futnak a föld­ben. A rekonstrukció ezért jel­lemzően csak kézi földmunká­val végezhető el biztonságosan.- A munkálatok időtartama alatt azonban gázszünet nem lesz, a szolgáltatás a megszo­kott módon vehető igénybe - közölte. - Mindössze az átkö­tés idejére - ami néhány órás időintervallumot jelent - szü­netel majd a földgáz-szolgálta­tás egy-egy érintett ingatlan­ban. Erről szórólapon kapnak előzetes tájékoztatást az érin­tettek. ■ Harsányi Miklós Somogyi képviselők diplomái és nyelvtudása Név __________________Párt_________________Diploma___________________Nyelvvizsga Ander Balázs Jobbik történelem szakos bölcsész angol közép A, B, ___________________________________________________________latin alap C _ , . ..... tanító; testnevelő tanár; némettanár; . Gelencsér Attila Fidesz ....... .... , nemetfelsoC _________________________közoktatási vezető; okleveles közgazdász________________ ,.g azdasági agrármérnök; európai alapok .,, .. Harangozó Gábor MSZP 6 ' . angol íelsoC _____________________________menedzsment_________________________ Má trai Márta_______Fidesz______________jogász______________________-_______ Má ring József Attila KDNP_________tanító; gyógypedagógus______________-_______ Szás zfalvi László KDNP___________református lelkész________________­Witz mann Mihály Fidesz__________informatikus mérnök________________-______ SM S OLVASÓINK ÍRJAK Ne féljetek, csak a Balaton utcát keresem! autósoktató. Kaposváron a Kontrássy utca felső sarkán áll­tam a zebra előtt, s átmenni ké­szültem, amikor elszáguldott előttem egy autó. Olyan autó, amiben autósokat tanítanak ve­zetni. De most az oktató, a sofőr egyedül ült, le sem lassított a zebra előtt, az egyik kezében cigaretta volt, a másikban pedig mobiltelefon, és úgy vezetett. Hát hogy van ez?Álmélkodó ágytárs. Akit egyszer beenged­tél az ágyadba, azt nem zárha­tod ki a gyermeked életéből! gonoszok. Hihetetlen, hogy mi­lyen sok a gonosz ember, ők ve­szélyesebbek az egészségre is, mint az átmenti fák! gyermekéhezés. A kormány­nak mosta legnagyobb problé­mája a pálinkafőzés megmenté­se. Úgy látszik, nem érdekli vi­szont eléggé a Fideszt a csalá­dok és gyermekek éhezése! * Minden gyerek lakjon jól és in­gyen, de ne vigyék haza éthor­dóban, mert akkor lehet, hogy tényleg éhes marad! gödrök. A gázmüvektől kér­dezném, hogy mikor lesznek végre leaszfaltozva a kiásott gödrök a kaposvári Búzavirág utca elején? Tudni illik az ott lakók eső esetén bokáig gázol­nak az ott hagyott sárban. Úgy gondolom, hogy munka befe­jeztével takarítani is kellett vol­na! Sürgős intézkedést várunk: ott lakók Várjuk üzeneteiket a 20/9689-444-es normáldíjas számra. Ha véleményük van, feldolgozásra érdemes témát ajánlanak, akkor nyomják a mobilt! Észrevettük Hol vagy, gazdim? Biztosan szeret pedig, mert a kedvenc kiskosarába tett, hogy meg ne szökjek... nem tudtam jobb címet adni en­nek a történetnek, mint II. János Pál mottóját. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMBA mentem hivatalos ügyet intézni, de a főváros átépítése miatt nem a szokott úton. Egy hozzám ha­sonló korú ősz urat szólítottam meg: Jó napot kívánok, elnézést kérek a zavarásért.... Eddig jutot­tam, mertfelüvöltött: Takarod­jon, hagyjon békében, rendőrt hívok! Irány egy másik pesti. A nő kezében „háromfai aktatás­ka”, magyarul cekker. - Bocsá­nat, merre van a Balaton utca?- kérdeztem. A reakció ugyanaz: Nem veszek semmit, rendőr! irányba vettem a taxiállomást. A kérdés ugyanaz volt. Balaton utca? Elvigyem? - kérdezte a ta­xis. - Nem, csak mondja meg merre találom - válaszoltam. - Akkor nem tudom! - szólt rám. lementem az aluljáróba, ott nyolc rendőr beszélgetett - Mer­re van a Balaton utca? A válasz: nem tudjuk, mi Kecskemétről va­gyunk vezényelve! még háromszor jártam így, mi­re egy kínai egyetemista lány ba­rátságosan eligazított: Két sarok után jobbra és már ott is van. következtetés: Kínában az egy­millió emberre eső egységnyi ba­rátságos ember több, mint ha­zánkban! Hortobágyi Ferenc nyugállományú őrnagy, Nagyatád ki olvasói leveleket esetenként rövidítve, szerkesztett formában közöljük. Az olvasói vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját l I * > » Csak három somogyinak van nyelvvizsgája

Next

/
Thumbnails
Contents