Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-06 / 104. szám
2014. MÁJUS 6., KEDD ■■■■■ 3 MEGYEI KÖRKÉP Összkomfortos új fészket kaptak a gólyák a Drávánál Mélyrepülésben a cégek eredmény Árbevétel-emelkedésben reménykednek a somogyiak is VÉDELEM KÜLÖNÖS figyelmet szentelnek a dél-somogyiak a fehér gólyának. A fokozottan védett faj költésének ugyanis nem kedveztek az utóbbi éve- kaszályos periódusai. Ismereteink szerint Barcson például már csak kettő, Drávaszen- tesen pedig összesen négy pár költ. Az egyik párra fokozott odafigyeléssel vigyáztak a helybéliek. A madarak ugyanis egy romos állapotú kéményre, elkorrodált fészekaljra tértek vissza tavasszal. Pár napig álltak a régi fészek mellett, miközben a helybéliek aggódva figyelték a történéseket. Közben a Duna-Drá- va Nemzeti Park szakemberei egy új fészekaljat helyeztek ki egy másik, közelben lévő kéményre. Az úgymond „kulcsrakész,” összkomfortos, sok rozsét és bélésanyagot tartalmazó fészket azonban csak később foglalták el a lakói. Április közepén valószínűsíthetően lerakták már az első tojásukat is. A magyar nép egyik legkedveltebb madara rendkívül fontos faj. Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke százezer forint. ■ Jeki Gabriella Az ember sokszor maga is üldözi és bántja a gólyákat: nekik szerencséjük volt aligha megalapozottak ezek a várakozások. Á számítástechnikai felszereléseket forgalmazó cégnél érzik a fizetőképes kereslet csökkenését.- Három éve közel 378 millió forint volt a forgalmunk, 2012- ben 360, tavaly mintegy 300 millió forint - közölte. - Egyelőre nem számítunk jelentős bővülésre, elégedettek lennék, ha megismételhetnénk a múlt évi főbb gazdasági eredményeket. A létszám is csökkent: két éve 24- en voltunk, most 19-en. Rosta István, a kaposvári Vitai-Optika Kft. ügyvezető igazgatója szerint gyors változás nem várható: azzal már igen elégedett volna, ha a forgalmuk öt százalékkal emelkedne.- Nem oszthatom az optimizmust, a könyvelési oldalon nem látszik a jelentős bevételgyarapodás - húzta alá Keszthelyi László, a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesületének somogyi alelnöke. - A megbízók jelentős része gazdaságüag nehéz szituációba került, a somogyi kisvállalkozások zöme aligha tervez nagy forgalomnövekedést. Lehet, hogy a makrogazdasági adatok kedvezően alakulnak, ám a somogyi adatokkal aligha lehet dicsekedni. Svajda József, az MSZOSZ régiós elnöke kifejtette: a nullához közeli pontról jól lehet mérni a változást. - A válság miatt nehéz időszakot éltek túl a cégek, annál mélyebbre aligha lehetett süllyedni, onnan csak felfelé lehet emelkedni - mondta. - Kisebb elmozdulás érzékelhető, nőttek a keresetek, de a somogyi 175 ezres havi átlagkereset nagyon messze áll az országostól, mely jóval 200 ezer forint felett van. ■ Harsányi Miklós ► Folytatás az 1. oldalról A K&H 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte meg, hogy vélekednek a következő egy évben cégük árbevételének és eredményének alakulásáról. Kiderült: az árbevétel-várakozások másfél éve növekednek folyamatosan, míg a profitvárakozásoknál megtört a csökkenő tendencia.- Rendkívül nehéz éven vagyunk túl, abban bízom, hogy a gabona felvásárlási árak stabilizálódnak, a tejár nő, s a tavalynál kiszámíthatóbb lesz a piac - mondta Czeferner József, a nagybajomi mezőgazdasági zrt. elnöke. Az agrárcégnél a szarvasmarhatartás veszteséget termelt, a növénytermesztésnek ezt kellett volna tavaly kompenzálnia. Ma a cégvezető úgy véli, legalább 10 százalékos forgalom emelkedés hozhatna számukra megoldást.- A vállalkozások átlagosan 6,8 százalékos árbevétel növekedést prognosztizálnak a következő egy évben, ami az előző negyedévhez képest 1,5 százalékpontos, míg az egy évvel korábbihoz képest 2,9 százalék- pontos ugrás - tájékoztatott Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője. - Egyben az elmúlt négy év legjobb eredménye, ami megközelíti a válság előtti hangulatot. A hazai vállalkozások eredményüket tekintve is derűlátóbbak: 86 százalékuk növekedést prognosztizál. Az átlagos elvárás 4,1 százalékos eredménynövekedés, ami az utóbbi négy év legjobb értéke. Baltavári Zoltán, a Somogy Informatika Kft. ügyvezető igazgatója nem ennyire derűlátó. Kifejtette: a dél-dunántúli régióban Mindenkinek megvan a maga terhe. Az építőipar is szívesen növekedne Országos átlagkereset: lecsúszott somogyi bérek A különböző méretű cégek árbevétel várakozásai egyaránt növekedtek, azonban a várt értékek lényegesen eltérőek. Hasonlóan a múlt negyedévhez, ismét a mik- rovállalkozások a legoptimistábbak, átlagosan 7,6 százalékos árbevétel növekedést valószínűsítenek. A középvállalkozások várakozásai növekedtek a legnagyobb mértékben, 6,7 százalékos emelkedéssel számolnak, szemben az előző évi negyedévi 4,4 százalékkal, míg továbbra is a kisvállalkozások a legvisszafogottabbak, árbevételük 5,5 százalékos növekedését feltételezik. Az ipar cégek számolnak átlagon felüli, 8,3 százalékos árbevétel növekedéssel.- szerintem az egyik legfontosabb kérdés: Magyarország ké- pes-e felzárkózni az európai uniós átlagbérekhez? - így Svajda József. Szerinte egy a héthez az arány a hazai és a német átlagbér között. Rámutatott: nem véletlen, hogy a somogyi középiskolákban most ballagók nagyjából 10 százaléka tart külföldre. Elfújja a szél a közvilágítást Bogláron panaszA szolgáltató szerint a vezetékekre nőtt fákat kell legallyazni Balatonboglárról, a Fonyódi utcából jelezték, évek óta megoldhatatlan gond: nagy szél esetén elmegy a közvilágítás. Ugyanígy a 7-es főúton, a közeli gyalogátkelőnél. Nincs-e végleges megoldás erre - kérdezték a városrész lakói. „A fonyódi utcában 18 kőris és egy fenyőfa gallyazására van szükség, ezt május 30-ig elvégzi az ezzel megbízott vállalkozó. A gallyazás elvégzésével várhatóan a közvilágítási meghibásodások száma is csökken. - áll az E.ON válaszában.- A közvilágítás üzemeltetéséré Balatonboglár önkormányzata nem társaságunkkal, hanem a Közvill Zrt.-vel áll szerződésben. Felvesszük a kapcsolatot a közvilágítási üzemeltetésével megbízott céggel, hogy soron kívül járják fel ezt a szakaszt és az észlelt egyedi, illetve csoportos hibákat hárítsák el. Kijelölt munkatársunk figyelemmel kíséri a közvilágítási szakasz esetleges jövőbeli meghibásodásait, ha ezek után is probléma lenne, további intézkedéseket indítson.” ■ F. I. Csúcsra járatva „a legszigorúbb és legigazságosabb vizsgák sem mérhetik valódilag valakinek igazi tudását, még kevésbé hasz- navehetőségét. Jó emlékezet, jó beszélőke, egy kis lélekjelenlét és magamutogató szemtelenség - és az ily növendék biztos, hogy kitűnően fog vizsgázni. Az azonban kinek fő lelki tulajdona a higgadt ítélőtehetség és, aki ugyan mélyen, de lassan gondolkozik, az le fog maradni mindezekben a vizsgákban” - írta 1857- ben az akkor hat éve bevezetett érettségiről Széchenyi. a helyzet azóta nem sokat változott, s bár a köz ma is hajlamos az élet első próbájaként, afféle felnőttkori belépőként tekinteni a matúrára, valós értéke az elmúlt évtizedek alatt jelentősen devalválódott. Míg régen státuszszimbólumnak számított, ma valójában értéktelen végbizonyítvány, mely igazából egy egyszer használatos belépő a felsőoktatásba. Szakma és egyéb képesítés híján pedig a pályakezdő munkanélküliek világába. Nem véletlen, hogy a hazainál fejletettebb oktatási kultúrával rendelkező országokban - akad néhány... - a középiskola végén nem kötelező a matúra, a tizenkét esztendő tanulmányait igazoló papír bőven elegendő bizonyos állások betöltéséhez. Mert rájöttek, a teljes tananyag be- magoltatása és számonkérése alig több mint egy hónap alatt felesleges időpocsékolás. ezzel szemben a kutatások alapján idehaza a megszerzett általános tudást tekintve az éppen érettségizők állnak a legjobban, ám elég néhány hónap, hogy annulálják előnyüket: egy tanulmány szerint a fiatal felnőttek a középiskolás anyag 9 százalékára emlékeznek használati szinten. Még- sincsenek érvényesülési gondjaik: a tudást helyettesíti a jó beszélőke, a lélekjelenlét és a magamutogató szemtelenség. a mindennapokhoz szükséges érettség... Szirénázással emlékeztek a somogyi tűzoltók a hőseikre lánglovagok Megkoszorúzták a toponári Szent Flórián, védőszentjük szobrát is a kataszrófavédelmi munkatársak ünnepeltek hétfőn a katasztrófavédelmi igazgatóság munkatársai és a tűzoltók Somogybán: először a tűzoltók védőszentjét, Szent Flórián szobrát koszorúz- ták meg Toponáron. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Budapesten emlékművet állított a hősi halottaknak, ezal- kalomból az ország tűzoltóságain felsorakoztak a tűzoltójárművek, egy perces szirénázással adóztak az elhunytak emlékének. Kaposváron Oliás Gábor tűzoltó őrnagy vezetésével tartották meg a rendezvényt, melyen húszán vettek részt, ezzel egy időben megyénk valameny- nyi kirendeltségén megszervezték az ünnepet. ■ Harsányi M. Tisztelgés. Védőszentjük szobránál koszorúztak a kaposvári tűzoltók Mercedesre pattannak MERCEDES FECSKENDŐAUTÓT vásárolta karádi önkormányzat a helyi önkéntes tűzoltóknak. - Nagyon megérdemlik, mert igen lelkesek, tavaly például tizenöt vonulásuk volt - indokolt Schádl Szilárd polgármester. - Egy öreg Csepellel rendelkeztek, de az már vagy tizenöt éve nem indult be, ezért ha riasztást kaptak, személyautóval vitték a szivattyújukat a tűz helyszínére. Most egy kitűnő állapotban lévő Mercedes fecskendőjárművet tudtunk vásárolni nekik, ami jelentősen segítheti a munkájukat, javíthatja a hatékonyságukat. F. i. Önkéntesek dél-somogyi versengése szent Flóriánról is megemlékeztek azok az önkéntes, egyesületi tűzoltók, akik fizikai erőnlétüket és gyakorlati tudásukat tették próbára az iharosberényi körzeti versenyen. A futamokat több kategóriában indították el, nők és férfiak is rajthoz álltak, sőt létesítményi tűzoltók is bizonyították rátermettségüket, számolt be Bázelné Mihályka Szabina megyei katasztrófavédelmi szóvivő.- sportszerű és izgalmas megmérettetéseket láthatott a szakmaizsűri - közölte. - A 110 méter hosszú füves pálya próbára tette a rutinos önkénteseket is. gyermek És női kategóriában, az ifjúsági leányok között sem akadt kihívója a házigazdáknak. Az ifjúsági korcsoportban már két fiú raj csatázott, s az iharosberényiek időeredménye bizonyult jobbnak a görgetegie- kénél. A létesítményi tűzoltó kategóriában a Coats Crafts Hungary Kft. női és férfi tűzoltó csapata is eredményesen szerepelt. a felnőtt férfiak között komoly verseny zajlott a legjobb eredményért, s a végeredmény: az első Berzence, második Segesd, a harmadik Mike és Lábod, őket követte Iharosberény valamint Görgeteg. h. m. t 4