Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-28 / 123. szám
4 2014. MÁJUS 28., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Száz éve akartak elszakadni Kaposvártól donner A vasút emelt közéjük falat, előbb Iszák, utóbb Széchenyiváros néven önállósultak volna Éppen egy évszázada kis híján meglepő fordulat állt be Kaposvár sorsában. Az 1914. május 28-án tartott városi tanácsülésen kipattant, hogy a Donner városrész több tekintélyes polgára azt tervezi: a Donner szakadjon el Kaposvártól, s alkosson önálló települést, külön önkormányzattal. Ha pedig ez nem megy, akkor maga a város alakuljon vissza nagyközséggé! Nagy Zoltán A Donner városrész függetlenségi törekvései egy hónappal a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett szarajevói merénylet előtt alaposan megbolygatták a kaposvári közéletet. A Donner- től, amely akkor már csaknem hatvanéves múltra tekintett visz- sza, senki sem várta, hogy élére áll egy olyan mozgalomnak, amely az egész megyeszékhely létét is veszélybe sodorhatja. A városrészt Donner János, a Grazból Kaposvárra került serfőzőmester alapította meg, aki 1857-ben földet vásárolt és építkezni kezdett a Kapós folyó déli partján. Kocsmája hamarosan a társasági élet egyik központjává vált, a sörfőzésre azonban nem kapta meg az engedélyt, mert az italmérés joga továbbra is a hercegi uradalmat (az Esterházyakat) illette, s ők nem kívántak versenytársat. Donner ezután kiparcellázta a korábban értéktelennek vélt és általa megvásárolt földeket, ahol nemsokára házak épültek és utcák nyíltak, s néhány év alatt megszületett a róla elnevezett városnegyed. 1860-ban itt fogadta vendégeit Kaposvár első cukrászdája, a használaton kívüli sörházat pedig pár év múlva laktanyának alakították át. Donner János ötvenöt évesen, 1879 őszén halt meg Kaposváron (2000-ben felavatott emléktábláján sajnos hibás adatok szerepelnek), s munkás életében bizonyára nem gondolt arra, hogy alig két évtized múltán lesznek, akik a városrész önálló életét tervezgetik. Mert a donnervárosiak egyes hangadói nemcsak 1914- ben, hanem már a 19. század végén is ezen törték a fejüket. Úgy érezték, hogy szűkebb pátriájuk a város mostohagyermekévé vált, azaz nem részesül méltóképpen azokból az előnyökből, amelyeket a valóban nagy tempóban fejlődő Kaposvár más városrészei élveznek. Felpanaszolták, hogy nincs csatornájuk, vízvezetékük, rossz a közvilágítás, porosak az utcák, és egyáltalán: senki sem törődik velük, pedig az adóterheket nekik is viselniük kell. Először 1897 novemberében került nyilvánosságra, hogy mit forralnak a donneri hangadók; ekkor már ügyvédet is felkértek törekvéseik képviseletére, és aláírások gyűjtésébe fogtak. A tervezett új települést Iszáknak kívánták elnevezni. „A dolog egészen komoly” - írta a Somogy című hetilap, aligha nyugtatva meg a kiegyezés óta lakosságát megháromszorozó, immár cukorgyárral és gyorsvonati összeköttetéssel is rendelkező megyeszékhely lokálpatrióta polgárságát. A kaposvári vasútvonal körül keresendő az elszakadási törekvések egyik legfőbb oka. Az 1872-ben megépült, a nyolcvanas években államosított és műszakilag továbbfejlesztett Duna- Drávai Vasút válaszfalat kezdett képezni a Kapós folyó által némileg amúgy is elzárt déli városrész és a városmag között. A vasútállomás mellett épült négynyílású közúti felüljárót csak 1898 novemberében adták át. Addig a szerelvények „tologatása” miatt hosszú időre lezárták a donner- városi átjárót. „...Negyedórákig kell várakozniuk, míg áteresztik őket, és sokszor már csak akkor, midőn munkáról, dologról megkéstek; s ez így van heteken, hónapokon, éveken át!” - dohogott a Somogy újságírója 1897 végén. ■ A kaposvári közvélemény a donneriek háborgását megértette, de nem fogadta el a javasolt megoldást. A kaposvári közvélemény megértette, miért háborognak a donneriek, elismerte a sérelmeiket, de nem fogadta el a javasolt megoldást, az elszakadást, amely - sokan gyanították - főleg némely feltörekvő donneri vezető vélt érdekeit tükrözte volna. „Mi arra figyelmeztetjük a lakosságot, hogy a mai viszonyok közt az összetartás, együttlét adja az erőt, míg a széthúzás a legjobb erőket is megsorvasztja” - összeA vasúti sínek fölötti gyalogos felüljáróról így látszik a Donnerben elhíresült körforgalom a söröskorsós szökőkúttal gezte véleményét 1897. december 5-én egy kaposvári újságíró. A Somogy ezt írta 1868. január 21-én: „A kaposvári Sétatér közelében volt ezelőtt évtizeddel' egy nagy szemétdomb, benőve bokrokkal, ellepve homokbuckákkal, tökéletesen hasznavehetetlen állapotban. Donner János serfőző kapja magát, fejszét, kapát, ásót vesz kezébe; irtott, egyengetett, ásott, s az első épülethez hangyaszorgalommal hordta az anyagot. Sokan bámulták a merész vállalkozót, még többen nevették. Mit akar ez az ember? Meghódítani 20-30.000 négyszögölet az iparnak, a közvagyonnak. Épületeket mellé halmozott; megvette a lucernásokat, kerteket, és kiosztotta házhelyeknek. Akadt vállalkozó nem egy, mert... bent a városban házzal bírni, egy volt a csapással, szerencsétlenséggel. S évek folytán mi lett az eredmény? A lakatlan, puszta téren egy nagy katonai laktanya áll, melybe 3-400 embert el lehet szállásolni. Van húsz ház, csinosak, többnyire cserépre építve, s körülbelül két-harmadfélszáz lélekkel. Most úgy hívják, hogy: Donner városrész. Tiszteljétek a szorgalmat.” Az ügy aztán elaludt, és csak a világháború előtt ébredt fel ismét. Noha már megépült a felüljáró, a Donner lakossága még mindig elkülönülten élte a mindennapjait. 1908-ban külön tűzoltóságot szerveztek s megalakult a Donnervárosi Polgári Kör, két évre rá népkönyvtárat is létrehoztak. Az elszakadás ügyében gyűlésre is sor került, de a mozgalom vezetői jó darabig inkább csak titokban szervezkedtek. Most Széchenyiváros néven próbáltak meg önállósodni. ■ Az elszakadásért fölszólaló Tankovics Nagyatádi Szabó István veje és Vétek György apósa volt. 1914 májusában Tankovics János donneri képviselő rukkolt elő az elszakadás tervével, már nem a sajtóban, hanem egyenesen a kaposvári tanácsülésen, a polgármesterhez intézve a szót. A korábbi érvek mellett az az elképzelés is elhangzott most, hogy amennyiben Kaposvár visz- szafejlődne nagyközséggé, úgy olcsóbb lenne fenntartani az ön- kormányzatot, és csökkennének a lakosságra nehezedő adók... A város vezetője, dr. Kovács-Se- bestény Gyula erre azzal felelt, hogy senki sem akarja mellőzni a Donnert, iskolákat és ipari üzemeket is telepítenek oda hamarosan, így a donneri polgároknak nem lesz okuk panaszra. Kifejtette a polgármester azt is, hogy a megyeszékhely további haladása csak a városi rang fenntartása mellett biztosítható, s Kaposvárnak minden feltétel a rendelkezésére áll ahhoz, hogy „nagy város legyen”. Ebben aztán az interpelláló képviselő és az egész testület is megnyugodott. Maga Tankovics, a javaslat előterjesztője is elhatárolta magát a szeparatista törekvésektől. Kijelentette a képviselő-testület előtt, hogy „ő ezt a mozgalmat a leghatározottabban ellenzi, elítéli”; s ha őt mint a városrész képviselőjét a terv támogatására kényszeríteni akarnák, inkább kész lemondani a mandátumáról, „semhogy ennek az eszmének a hívéül szegődjék”. A fóldművescsa- ládból származó Tankovics János amúgy a korszak jeles tehetségű politikus-vállalkozója volt. Ő hozta létre a kaposvári Gizella gőzmalmot, ezenkívül takarékpénztárat igazgatott, szállodát vásárolt, újságot alapított, másfél évtizeden át vezette a Somogy megyei kisgazdapártot, és ország- gyűlési képviselőnek is megválasztották. Nem mellesleg: veje volt Nagyatádi Szabó Istvánnak, a majdani miniszternek, az ő lányát meg Vétek György, a későbbi polgármester vette feleségül 1913-ban... Tankovics igazán nem akarhatta, hogy felfelé ívelő pályája a donneri szeparatizmus mocsarába vezessen. Bizonyára nem túlzunk, ha feltételezzük, hogy Kaposvár vezetői kissé meglepődtek a donneri szakadárok nyílt pártütésén. Aztán elhatározásra jutottak: nem tárgyalták érdemben a kérdést. A helyi lapok hasonlóképpen reagáltak. Az ötletről azt írták, hogy „néhány donnervárosi vezérember szűkre szabott agyában fogamzott meg”, s „maga az elszakadási törekvés annyira komikus, hogy egyetlen pillanatig sem akarunk vele komolyan foglalkozni”. (Ennek ellenére több vezércikket szenteltek a történteknek...) Még néhány idézet a korabeli lapokból: „A donnervárosi pártütők elszakadási tervét, Kaposvárnak nagyközséggé való visz- szafejlődési törekvésével egyetemben... nevetségesnek látjuk.” (Somogyvármegye, 1914. május 30.) „Minden komolyságot mellőz az a mozgalom, amit a donnervárosiak indítottak.” (Somogyi Hírlap, 1914. május 31.) „A Donnervárosban mindössze három-négy bölcs elmében született meg ez a nagy, forradalmi eszme... Hadd mulassanak hát ezek a kitűnő forradalmárok. A pártütés nemcsak a vasúti hídon innen, de még a Donnervárosban is csak hahotát kelthet.” (Somogyvármegye, 1914. június 4.) A Kapóson túli merész atyafiak egyvalamit azért elértek: ráijesztettek az elkényelmesedett városi vezetésre. Egy hónappal az ügy kipattanása után eldördültek azok a bizonyos szarajevói pisztolylövések. A Donner elszakadásának kérdése lekerült a napirendről. Egyesítik a városrészeket a somogyi hírlap idén márciusban számolt be arról, hogy 35 milliárd forintból - melyet teljes mértékben az Európai Unió támogat - új közlekedési központ épülhet Kaposváron. A helyi és helyközi buszpályaudvar valamint a vasútállomás egy helyre költöztetése mellett az egész környék is átalakul. 1897-ben szűnt meg a közvetlen átjárás a Donner és a belváros között, a mostani beruházással ismét egyesítik a két városrészt Az alul- és felüljárókon kívül megépül egy közvetlen összeköttetést biztosító autóút is a Pécsi utca és a Csik Ferenc sétány között A munka idén nyáron kezdődhet, s jövő nyárra fejeződhet be. Nem megyünk szabadságra, gyakran a kevés szabadnap is sok pihenőidő Vízpart helyett papíron pihen a dolgozók fele, a törvény változása növelte a dolgozók kiszolgáltatottságát ► Folytatás az 1. oldalról Svajda József, a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) megyei elnöke azt mondta: hivatalosan a munkavállalók szabadságának időpontjáról és ütemezéséről jelentős részben a munkáltató dönthet, a dolgozók csak a pihenésre szánt idő harmada felett rendelkeznek, ez viszont sokszor egy tíz napos üdülésre sem elegendő. A kiszolgáltatottságot helyi szinten a kollektív szerződésekkel lehet orvosolni, és a nagy cégeknél általában sikerrel is egyeztetnek ez ügyben az érdekképviseletek. A szakszervezeti vezető hozzátette, sok esetben azonban nem a munkaadó a hibás, hogy bennmaradnak a szabadságok, ugyanis a dolgozók sem ragaszkodnak hozzá, hogy kihasználják az összes fizetett pihenési lehetőséget.- Kiszámolják, hogy jobban járnak a túlórával és a műszak- pótlékkal - magyarázta Svajda József -, de az is előfordul, hogy nem tudják őket megfelelően pótolni a munkahelyükön, ha speciális a szakmájuk vagy a beosztásuk, nincs helyettesítőjük. So- mogyra ez kifejezetten igaz: sokszor más megyéből kell megoldani az ideiglenes pótlást. A felmérés szerint tíz esetből négyszer hivatkoztak ilyesmire a megkérdezettek, akiknek 12 százaléka anyagi okokkal magyarázta, hogy nem veszik ki a szabadságukat: nincs pénzük valódi kikapcsolódásra, s azt pedig feleslegesnek tartják, hogy heteket otthon üljenek a négy fal között a tévét bámulva... - az alapfokú végzettséggel rendelkezők szabadságának fele marad meg emiatt az év végére.- Nálunk a kötelező szabadság felével rendelkezik a munkavállaló - mondta Kacsó Csaba, a taszári Kacsó-Gép Kft. tulajdonosa. - A másik részt a cég adja ki: úgy ütemezzük a munkát, hogy az év végi ünnepek idejére le tudjunk állni, s ilyenkor mindenki szabadságra megy. Szabadságra menni is nehezebb A taszári vállalkozás tulajdonosa hozzátette, szerinte alapvetően nem a normál munkától, hanem a túlóráktól fáradnak el az emberek, emiatt cégük inkább több dolgozót foglalkoztat, mintsem állandó túlmunkát várjon el az alkalmazottaktól.- A szabadságolást is figyeljük - magyarázta Kacsó Csaba -, ha ugyanis nem piheni ki magát a dolgozónk, a munkája kárt szenved. Nálunk az emberek leginkább többször egy hétre mennek szabadságra, úgy vettem észre, a hosszabb kisesés a munkából jobban elfárasztja őket, mintha több részletben pihennek. A szabadnapok persze nemcsak a beosztottként dolgozókra fémek rá, a vezetőknek is kell a kikapcsolódás, ennek ellenére a felmérés szerint a cégek irányítóinak nyolc százaléka egyáltalán nem vesz ki szabadságot. - A kkv szektorban a saját vállalkozásának rabja a vezető - mondta Kacsó Csaba -, pedig időt kell tudni szakítani a pihenésre, engedni kell a kézi irányításból legalább egy-két hétre évente. Ha ez nem lehet, valami nem működik jól. Hasonlóképpen vélekedett Mérész Attila, a szennai Ardagh Alumínium Packaging ügyvezetője, aki úgy vélte, krízishelyzetben természetes, ha a vezető egy percre sem hagyja ott a cégét, normális esetben viszont valami nem stimmel. ■ Vas A.
