Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-21 / 117. szám

2014. MÁJUS 21, SZERDA 3 MEGYEI KORKÉP Somogyi tájkép Yvette után agrárium Megdőlt gabonatáblák jelzik a vihar útját megyeszerte Víz alatt a szántó. Sok a panasz. Vetni nem lehet, amit elvetettek, azt meg kimosta a víz. Az agráriumnak most nem ért aranyat a májusi eső Drága a biztosítás, sok gazdaság nem képes megfizetni a biztonságot- az agrárkárenyhítési alapból gyakran csak azok kapnak je­lentősebb anyagi segítséget, ahol nagy árvíz- vagy belvíz pusztít- tudtuk meg Csécsei Jánostól, a mezőgazdasági termelők érdek- védelmi szövetségének elnök-he­lyettesétől, aki egyben a toponá- ri Kapostáj Zrt. elnöke. Hozzátet­te: a klasszikus biztosítási lehe­tőségek közül egyedül jégkár el­len kötöttek szerződést, mely va­lamennyi növényre vonatkozik, s erre évente nagyjából 3-4 millió forintot költenek. csécsei szerint az állami támo­gatással kiegészített biztosítási forma, mely belvízre, viharra és az aszályra is vonatkozik, cégük számára túl drága. Szerződéskö­téskor ugyanis az elmúlt öt év átlagtermését veszi bázisként, s ez nekik nem kedvező. Épp ezért örvendetes volna, ha a gazdálko­dók számára minél szélesebbkö- rű, megfizethető biztosítási rend­szerhonosodna mega mezőgaz­daságban. Ez indokolja az ext­rém időjárás, s az utóbbi időben gyakori viharok. A kilakoltatás tiltása miatt értelmetlen a jelzáloghitel bankok A devizahitelesek támo­gatása csak a forinthitelesek és betétesek terhére képzelhető el Patai Mihály, a Magyar Bank- szövetség elnöke szerint, aki ar­ra számít, az ügyben a Kúria olyan döntést hoz, mely a ban­kok számára pénzbe kerül. Fi­gyelmeztetett, nem szabad min­den költséget a bankokra ter­helni, ez sértené a 4,5 millió fo­rinthiteles érdekeit, hiszen a de­vizahitelesek támogatását csak az ő rovásukra tudnák megten­ni a bankok. Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete vezetője is azt mond­ta lapunknak: csak olyan megol­dás fogadható el a nehéz helyzet­be került devizahitelesek meg­mentésében, mellyel a forintban eladósodottak - akik magasabb törlesztőrészletet vállaltak szer­ződéseik megkötésekor - nem szenvednek hátrányt. Patai Mihály úgy vélte, az érintett devizahiteleseknek csatlakozniuk kellene az árfo­lyamgáthoz. Hozzátette: a ki- lakoltatási moratórium miatt a fedezetként felajánlott ingatla­nok nem töltik be eredeti sze­repüket a hitelezésben. ■ A. V. Kompokon koncertezik a Csík zenekar ► Folytatás az 1. oldalról A rendezvénysorozat pünkösdtől októberig tart, június 6-án lesz a rajt komppal és Csíkkal.- A Balaton-régióban egy- re-másra indulnak olyan vállal­kozások, programok, szolgáltatá­sok, amelyek nem jutnak el szé­lesebb közönségrétegekhez - adott magyarázatot a Nagyon Ba­laton egész nyarassá bővítésére, sőt, az őszi halfesztiválig nyújtá­sára Lobenwein Norbert, a Na­gyon Balaton egyik alapító-fő­szervezője. Része lesz nemcsak a Club Aligában, és Zamárdiban debütált elektronikuszenei- és strand fesztivál, hanem a földvá­ri Kultkikötő, a zamárdi Balaton Sound és az októberi siófoki Hal- fesztivál is. VB-terasz lesz Siófo­kon a víztoronynál, s augusztus 8-án Omega Oratórium a siófoki szabadtéri színpadon. ■ F. I. ► Folytatás az 1. oldalról- Az arany nagy érték, de ha for­rón éri az ember kezét, súlyos bajt okozhat - fogalmazott. - A kukoricánál elvesztettük a korai vetés előnyét, a fejlődés legalább egy hetet csúszhat, ami a júliusi aszálykor gondokhoz vezethet. Yvette megkeserítette a gaz­dák életét, mondta Lackovics Sándor, a magyaratádi Barátság szövetkezet elnöke. Minden vi­szonylagos: amíg náluk 36 milli­méter égi áldás zúdult a földekre, egyik baranyai ismerőse arra pa­naszkodott, hogy 36 óra alatt 68 milliméter eső hullott.- A nagy kárt megúsztuk, de tekintettel a helyzetre, hétfőn azonnal neki állunk a második gombaölős kezelésnek - mond­ta. - Ez a kalász és a levél védel­mét szolgálja. Szerencsére a vö­rös- és a sárga rozsda gombabe­tegség nem ütötte fel a fejét a ga­bonában. Tavaszi József, az ordacsehi Ba­laton Agrár Zrt. elnöke elmondta: a vihar két faágat letört, mely az iroda tetejére zuhant, egy má­sik épületnél a tetőcserepet bon­totta meg, s a nagy magtár ajta­Négy esztendeje A kis hableány felújítópróbája előtt néhány hét­tel derült ki, nagy a baj, s követ­kezett a harc a gyilkos kórral, mely az agyat támadta meg. Páll Móni, a Kaposvári Egyetem har­madéves színészszakos hallga­tója erős lány, s ezt már bizonyí­ját leszakította a szél. Az épület­kár közel 500 ezer forint. Egyelő­re becsülni sem lehet a szőlőben esett veszteséget, ám annyi bizo­nyos: milliós nagyságrendű lehet a kiesés.- A 200 hektárnyi szőlőből nagyjából 160 hektáron kelet­kezhetett kár - folytatta. - A sző­lő friss hajtásait az óriási vihar megtépte, szárakat tört le, für­töket vert le, ezért a gombafertő­zés ellen kedden kezdjük el a nö­vényvédelmi munkát. Az épület­re van biztosítás, a szőlőre nincs. Olyan magas ugyanis a díj, hogy azt nehéz lenne kitermelni. A toponári Kapostáj Zrt.-nél nagyjából 80 hektáron termesz­totta 2010-ben is, amikor egy si­keres műtétet követően meggyó­gyult. Erőt adtak neki az osztály­társak, akik jótékonysági előadá­sok bevételeivel segítették gyógy­kezelését. A 28 éves lány soká­ig tünetmentes maradt, aztán megint rosszul lett: a rák ismét tenek őszi árpát, melyből közel 20-30 hektárt döntött meg a vi­har. Hirják László növényter­mesztési ágazatvezető-helyet- tes elmondta: az érintett táblá­kon terméscsökkenés következ­het be. Tavaly hektáronként 6,2 tonna volt az átlagtermés, pilla­natnyilag öt tonna körüli hozam­mal számolnak.- Az előző viharban már a 45 hektáros búzatábla is megdőlt, s a napokban további dőlést figyel­tünk meg - mondta. - A tavaszi árpában szerencsére nem történt baj. Müller János, a mezőgazdasá­gi termelők érdekvédelmi szö­vetségének megyei titkára kö­támadásba lendült. Sürgős mű­tétre volt szükség, melyet drága kezelésnek kell követnie Német­országban, s erre nincs pénze a családjának. Egykori osztálytársai, tanárai megint összefogtak, csatlakoztak hozzájuk kaposvári és budapesti ■ Önt érte kár az Yvette vihar miatt? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: aki SONLINE.hu ~S A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. zölte: néhány taggazdaságukkal már egyeztettek, de jelentős kár nem keletkezett. A melegedő, pá­rás időben a kalászvédelem a leg­fontosabb feladat, s remélhetően csütörtökön, pénteken már újra a földeken dolgozhatnak a szak­emberek. ■ Harsányi Miklós színihallgatók, a Csiky és a Nem­zeti művészei: összeállítottak egy versekből-dalokból álló mű­sort, s szerdán gálaesten gyűj­tenek Móninak a Nemzeti Szín­házban. Az Egy kéz elég című est teljes bevételét a gyógykezelésre szánják. ■ A. V. Egy kéz elég: jótékonysági est a Nemzeti Színházban a beteg kaposvári színészlány gyógykezelésére Hivatása: tanár ahogy egyre csak értéktele­nedik, lejáratódik ez a szak­ma, úgy erősödik bennem az érzés, amely védelmük­be venné a tanárokat, persze egy képzeletbeli nagy osztály­teremben ülve ezért cserébe csúnyán megkapnám a stré­ber billogot. Mert valahogy bántja a fülem, ha valakinek nincs jobb kisütnivalója az is­kolarendszer valamely részt­vevőjeként saját bajára, mint hogy a (lusta, a naplopó, mos­tanában inkább hülye és ér­dektelen) „tanár a hibás”. Ha rossz jegyet ad; ha buktatni akar; ha fizetéséért sztrájkol­ni készül, de soha nem tün­tet; ha lekever egy pofont, ha nem; ha szót emel valamiért; s ott van nekik a nyári szü­net is. most az velük a baj, hogy a tankönyvpiac politikai újra- szűkítése után nem szívesen támaszkodnának silány mi­nőségű, pontatlan könyvek­re a katedrán, mert átadniva- ló tudásuk, szakmai tapaszta­latuk mindenben ellentmond annak, mint amit ezekre az új idők lapjaira írtak. a legtöbbünk értetlenül áll az oktatásban véghez­vitt mélyszántás láttán, en­nek ellenére a tanárok ma­gukra vállalják a célkeresz­tet, s meg is kapják rende­sen érte a magukét. Mert már az oktatást is csak kor­mánypártiként és nem kor­mánypártiként olvasók egye­nesen „komcsibérenc” csöke- vény szakszervezetiseket lát­nak, akik nyilvánvalóan lus­ták dolgozni csupán. pedig tudható, milyenek vol­tak a generációkkal ezelőtti nagybetűs pedagógusok, és tudható az is, hogy követőik alig-alig akadnak talán, még­is vannak, akik ilyen tökéle­tesen átpolitizált, kiszolgál­tatott helyzetben is a jövőért, a diákért aggódnak az olyan percekben, amikor a több­ségnek már csak hallgatni van mersze. A tanításon kí­vül erről is szól ez a hivatás. A legjobbak számára. Rosseb bakákra is emlékeztek magyar honvédelem napja Fejet hajtottak a somogyi hősök előtt EURÓPAI PARLAMENTI VOKS MSZP; Európai minimálbért!- Többek között a hazájukat és szűkebb pátriájukat,. Somogyot védő 44-es gyalogezred katoná­ira, a legendás rosseb bakák­ra is emlékezünk ezen a na­pon - mondta Szita Károly, Ka­posvár polgármestere a Berzse­nyi-parkban, a Noszlopy Gás­pár Honvéd Nyugállományúak Klubjának a magyar honvéde­lem napja alkalmából rendezett megemlékezésén. Ahol a száz éve kitört első világháború hő­sei előtt is fejet hajtottak az ün­neplők: nyolcezer somogyi kato­na halt hősi halált a frontokon. A résztvevők megkoszorúz­ták a 44-es gyalogezred emlék­művét, melynek avatásán anno húszezren vettek részt. ■ A. V. Tisztelet. Megkoszorúzták az 1. világháború hőseinek emlékművét Európai minimálbért és mi- nimálnyugdíjat, az élelmisze­rek áfakulcsát a legalacsonyabb sávba; ilyen célokkal készül­nek Brüsszelbe az MSZP Euró­pa Parlamenti képviselőjelöltjei - mondta kedden Siófokon Mes- terházy Attila pártelnök. - Eu­rópát, de okosan; kritikával, de nem szabadságharccal, konflik­tusokat gerjesztve, erőfitogtatás­sal - tette hozzá. - Európán kí­vül ugyanis nincs élet, vagy ha van, az igen nyomorúságos le­het; gazdasági önállóságról nem lehet beszélni, amikor 97 száza­lékban uniós forrásokból fejlő­dik az ország. Mesterházy a munkahely- teremtést sorolta élre a problé­Kitelepülés a siófoki Fő téren malistán, Pintér Attila somogyi EP-képviselőjelölt azt emelte ki: 2004-től kilenc év alatt 25 mil­liárd euró érkezett az országba 6,8 milliárdos befizetés mellett; vagyis plusz 18 milliárd. - Azért kell küzdeni, hogy ne legyenek a különbségek a régiók között - tette hozzá. - A Dél-Dunántúl a 16. legszegényebb, az európai GDP-átlagnak c sak a 45 száza­lékát hozza. Harangozó Gábor, az MSZP somogyi elnöke arról beszélt: el kell érni, hogy ne csak a nagy körzetközpontok, hanem a kis­települések is lehessenek ki­emelt célterületei a fejlesztések­nek, munkahely-teremtésre el­különített forrásokkal. ■ F. I.

Next

/
Thumbnails
Contents