Somogyi Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 18. szám
Megmaradt boldog szinglinek diane keaton Álomvilágban éltem, vallja be a színésznő - Azért örülne egy apának is ez című romantikus vígjátékét, melyet Rob Reiner, A bakancslista és a Sze- a retem a Fehér Házban \ alkotója rendezett. JET™1 Douglas egy önző, mogorva ingatlanügynök; egyszer csak megjelenik nála évek óta nem látott fia, és rábízza az unokáját. A férfi nem tud mit kezdeni a helyzettel, ezért szomszédjától (Keaton) kér segítséget. Miközben a kislány és nagyapja lassacskán közelebb kerülnek egymáshoz, a szomszédok közt is kialakul egy románc. Már az utómunkálatoknál tart Az élet maga című filmdráma, melyben Morgan Free- mannel alakítanak férjet és feleséget. Fenekestől felfordul az életük, miután eldöntik, elköltöznek több évtizede megszokott otthonukból. Emellett hamarosan a hangját adja a Némó nyomában című nagysikerű animáció folytatásában az egyik halacskának is. Stílusa semmit sem változott: még mindig a kalapokra, csizmákra, színes üvegű, kerek napszemüvegekre, valamint a nadrágra és a garbóra esküszik. „Csupa olyan ruhadarab, amelyek eltakarják a testet Az én esetemben pedig sok el- takamivaló akad. Én vagyok az utolsó ember a földön ezzel a különc stílussal” - állítja a színésznő. A San Francisco Chronicle is úgy jellemezte, hogy „könnyű őt felismerni, csak keressék az egyetlen embert, aki a 30 fokos pasadenai hőségben is garbót visel.” Nem csoda, hogy egy egész fejezetet szentelt önéletrajzi könyvében kedvenc ruhadarabjának, amely szerinte „bekeretezi az arcot”. Szívesen öltözik férfiruhába is, öltönybe vagy szmokingba, akárcsak példaképei, Kat- herine Hepbum és Greta Garbó, de kedveli Cary Grant klasszikus stílusát is. Gyűjti a filmcsillagok régi fényképeit, ám az igazi szépséget az óceán hullámaiban, gyermekei arcában, a régi épületekben és a kutyái hűségében fedezte fel. Félelmeiről is vall könyvében: zavarják a szeme körüli ráncok, s attól is tart, hogy egyre ritkább lesz a haja. „Nagyon fura formájú szemem van, apámtól örököltem. A szemhéjam szinte rálóg a szememre. A hajammal sem vagyok elégedett. Gyakran figyelmeztetem magam, hogy ne viseljek kalapot, mert félek, hogy ettől még jobban hullik a hajam.” Ennek ellenére nem fordult plasztikai sebészhez, inkább - viccből - egy ruhacsipesszel próbálta az orrát átalakítani. Korábban is írt már könyvet, amelyben néhai szüleiről mesélt. „Nagyon sokat kaptam tőlük, ami máig meghatározza Se vele, se nélküle - A keresztapa forgatásán szeretett bele Al Pacinóba HOROSZKÓP 20. hét (május 12-18.) Kos (III. 21-IV. 20.) Ha nem akar folyton más nyakán élni vagy élősködni, akkor meg kell tanulnia a takarékoskodás művészetét is. De azért ne aggódjon, mert nem lesz ez így örökké. Csak most úgy tűnik, ezt a házi feladatot kapta a sorstanítótól. Az árnyékunkkal való találkozás mindig felkavaró, és eleinte elfogadhatatlan. Bika (IV. 21-V. 20.) Sok pozitív képességgel rendelkezik, amelyek segítségével ellensúlyozni tudja a valóság hiányosságait. Ám ennek az a veszélye lehet, hogy az álmodozást túlzásba viszi, és előbb-utóbb beleszédül abba a nagy hézagba, amely a realitások és az álmok között fennáll. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Az otthoni viszályok elkerülése érdekében ne ragadjon le a'lényegtelen részletkérdéseknél! Inkább próbálja meg felülről, kicsit kívülről, mintegy globálisan látni és értékelni a helyzetét. Örömét leli a munkájában, ezért most többet is vállal belőle. Rák (VI. 22-VII. 22.) Ne menjen bele rögtön egy romantikusnak ígérkező kapcsolatba. Ha túl hamar enged, akkor nem csak a megismerés lehetőségét mulasztja el, de csúnyán csalódhat is. És nemcsak a másikban, de még önmagában is. Sajnos, ez utóbbival ráadásul nem is tud szakítani. Oroszlán (vn. 23-vm. 23.) Régi mondás, jóformán közhely, hogy a szerelem sötét verem. Maga sem tudja, miért tart ki a társa mellett, akinek a szabadsága mindig sokkal fontosabb, mint az önhöz való ragaszkodás. Fordítson hát a helyzetén! Használja ön is az ő fegyvereit: csináljon külön programot, s amennyire lehet, viselkedjen kihívóan másokkal. Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Úgy érzi, hogy mindent önnek kell megtennie, mindenben önnek kell a fontos döntéseket és lépéseket meghoznia. Valójában az is lehet, hogy ön teljes mértékben elnyomja a társát, ezért nem látja már őt magát. Vigyázzon, mert ennek rossz vége lehet! Mérleg px. 24-x. 23.) Ha folyton kizárólag önre hárul mondjuk a gyermekekkel, vagy a nehéz természetű idősekkel való hétköznapi hadakozások gondja, az jobban kimerítheti, mintha a kertet kellene felásnia. Kérje, ha kell, követelje ki a segítséget a párjától! Amúgy a hét kellemesen indulhat a munkahelyén. Skorpió (x. 24-xi. 22.) Ne akarjon olyan sokat bezsúfolni egyetlen napjába! Ha nem végez vele, akkor csak azt éri el, hogy utolérje a lelkifurdalás. Ráadásul még a főnöke számonkérésére, szokásos zsörtölődésére is számíthat. Valamilyen elmúlt szerelmi esemény miatt bánkódik. Nyilas (xi. 23-xn. 21.) A megérzései segítenek önnek abban, hogy a magánéletével kapcsolatban helyes döntéseket hozzon. Ha valamilyen szerződéskötésre kerül sor, akár céges, akár magánügyben, érdemes egy szakemberrel is átnézetni a dokumentumokat, mielőtt aláírásra kerülne sor. Bak (XII. 22-1.20.) Ha nem ragaszkodik olyan makacsul korábbi elhatározásaihoz, a családi békét is_ megteremtheti. Sok mindent hallott kollégáitól az előttük álló változásokról, de csak a tényeknek higgyen. Ezzel elkerülheti azt, hogy olyan lépéseket tegyen, amivel magának ártana. Vízöntő (I. 21-11.19.) Nem jó, ha párja mindenben aláveti magát önnek. Valahol a kettő között kellene megtalálniuk a középutat, hogy se túl szoros, se túl laza ne legyen a kötés. Hiszen az utóbbi már az elszakadást hozhatja magával, az előbbit pedig nem bírja a Vízöntők szabad lelke. Halak (ii. 20-111.20.) Számtalanszor megfogadta már, hogy lakatot tesz a szájára, és nem kotyog ki olyan bizalmasnak számító dolgokat, melyeket jobb lenne elhallgatnia. Persze, ön nyílt, őszinte típus, ezért nehezére esik az efféle szerelmi titoktartás. De sajnos a kedvese viszont túl szőrszálhasogató. Az öregedésről, mint áldásról, de kedvenc ruhadarabjáról, a garbóról is ír új életrajzi könyvében Diane Keaton. Az egyik legnagyobb filmes ikon, évtizedekkel azután is, hogy Oscart kapott alakításáért az Annié Hallban. Közel a hetvenhez ma is aktív: júliusban mutatják be Michael Douglasszel forgatott romantikus vígjátékukat. VR-információ Bár korábban számos hollywoodi szívtipró - Jack Nicholson, Warren Beatty és Al Pacino - udvarolt neki, Diane Keaton sosem ment férjhez. Noha ennek legfőbb oka volt, hogy Al Pacino 18 évig tartó kapcsolatuk alatt nem akarta elkötelezni magát, mellette, azért nem őt hibáztatja. „Nincs okom panaszra, szingliként is boldog vagyok. Egész életemben álomvilágban éltem, és nagyon éretlenül álltam a férfiakhoz. Sosem a megértő, támogató társ szerepében láttam magamat, hanem annak a nőnek, akit rajongva imádnak. Ez azonban egyáltalán nem működött” - írta Let’s Just Say It Wasn't Pretty (Mondjuk, hogy nem volt minden szép és jó) című memoárjában, mely a bestseller-listák élére ugrott. Két örökbefogadott gyermeket, egy fiút és egy lányt nevel Los Angelesben. Bár döntését nem bánta meg, utóbb elismerte: „Egyedülállóként igyekszem mindent megadni nekik, de az ideális az lenne, ha apa is lenne a családban” - idézte a brit Daily Mail. Közel a hetvenhez sem akar lassítani: „Nem is értem, miért kellene egy embernek elkényelmesednie, mikor megöregszik. Célom, hogy ugyanúgy folytassam az életemet, mint ahogy eddig. És mivel a vége lassan közeledik, egyre jobban értékelem, hogy még itt lehetek.” Továbbra is dolgozik: júliusban mutatják be a Michael Douglasszel forgatott, így megy • Diane Hall néven született 1946-ban, Los Angelesben. Apja ír katolikus, mégis metodista szellemben nevelte fel édesanyja. • Manhattanbe költözött, bárokban énekelt. Mivel volt egy másik Diane Hall nevű színésznő is, felvette anyja lánykori nevét. • AJátszd újra, Sam! színpadi változatának szereplőválogatásán ismerte meg WoodyAllent. 1971-93 között nyolc filmet forgatott a rendezővel, akihez romantikus viszony is fűzte, ám még az első közös bemutatójuk előtt szakítottak, azóta barátok • Az Oscar-díjat az Annié Hall főszerepéért kapta. • A keresztapa 1. forgatásán szerettek egymásban Al Pacinóval. „Se veled, se nélküled” viszonyuk 18 éven át tartott. Bár Pacino többször is összetörte a szívét, máig őt tartja élete szerelmének • Szeretett szülei halála ébresztette rá saját halandóságára, ezért ötvenévesen úgy döntött, hogy örökbefogad két gyermeket. Dextpr nevű lánya most 18, Duke nevű fia pedig 12 éves. Filmjei közül: A KERESZTAPA 1-3: ('72, '74, ’90) JÁTSZÓ ÚJRA. SAAB (1972) ANNIÉ HALL (1977) NAPPALOK ÉS ÉJSZAKÁK (1977) MANHATTAN (1979) A RÁDIÓ ARANYKORA (1987) REJTÉLYES MANHATTANI HALÁLESET (1993) ELVÁLT NŐK KLUBJA (1996) NŐI VONALAK (2000) MMDEN VÉSZÉT NEHÉZ (2003) MERT AZT MONDTAM (2007) ÉBREDJ VELÜNK (2010) A NAGY NAP (2013) a személyiségemet. Én pedig jó lányuk voltam, és szerettem a jó kislány szerepet. Szükségem van arra, hogy valaki terelgessen, mint ahogy anyám tette.” Anyja támogatta őt karrierje elején is, mikor otthagyta a kaliforniai egyetemet és a szülői házat, és New Yorkba költözött, hogy a Broadway-n játsszon. „Mikor az első szerepemet megkaptam a Hairben, alig fértem a bőrömbe. De nem voltam igazi hippi, és nem is voltam hajlandó meztelenül kiállni a színpadra.” Ezután ismerte meg Woody Allent. Neki köszönheti a karrierjét. Ezért is örömmel vállalta, hogy átvegye a rendező nevében az idei Arany Glóbusz-gálán az életműdíját, és kiállt mellette a gyermekmolesztálási vád ügyében is. „Ő a legeslegjobb barátom” - mondta róla a színésznő. Memoárjában mesélt Warren Beattyhez fűződő romantikus viszonyáról, és Al Pacinó- ról, élete szerelméről is. Hálás azért, hogy az ő korában még szerelmes és szenvedélyes nőket játszhat, olyan remek partnerekkel, mint Jack Nicholson, Róbert de Niro, vagy Michael Douglas. „Későn érő típus vagyok, a szüleim halála tett igazából felnőtté, s amikor örökbe fogadtam a gyereket, az volt az első alkalom az életemben, amikor felelősséget vállaltam valakiért. Ezért is élem meg sok szempontból áldásként az öregedést.” Már megint két végtelennek tűnő óra Xavier-val xavier szimpatikus, jóravaló fiatalember, aki keresi a helyét a világban. Xavier egy visszataszító, infantilis barom, aki negyvenéves korára sem tud mit kezdeni magával. Igen, ugyanarról a Xavier-ről beszélgetünk, aki a 12 évvel ezelőtti francia filmsikerben, a nálunk Lakótársat keresünk címmel bemutatott komédiában játszotta el a „tipikus európai ösztöndíjas diákot”. A spanyol szállásból aztán orosz baba lett - a magyar forgalmazásban Xavier még mindig lakótársat keresett -, majd kaptunk pár év nyugalmat, csak hogy most újra támadjon barátnőivel a Már megint lakótársat keresünk című filmben. a filmfolyam komoly rajongótábort tudhat magának Magyar- országon is, őket a világért nem beszélnénk le arról, hogy a harmadik, New Yorkban játszódó részt megtekintsék. Mondjuk, azt már megint nem értjük, mit is lehet annyira szeretni ezen. Van egy nem túl eredeti történet egy válófélben lévő pár szerelmi ügyeiről, ami nem is lenne baj, hiszen eredeti fordulatokkal, pörgős párbeszédekkel ütős kis vígjátékot lehetett volna produkálni belőle. Van egy jó kis háttér, New York, de pont azt az arcátlátjuk, amit még az is másig ismer, aki azt sem tudja j az óceán melyik partján található a metropolis. Van aztán jó sok csaj is, negyven körül, bár mind letagadhatna jó pár évet, de heFILMSAROK lyettük inkább Xavier, vagyis Romain Duris nagymonológját nézzük és hallgatjuk, két végtelennek tűnő órán keresztül. A mára trilógiává nemesült lakótársas sorozat megkapta a harmadik esélyt is tőlünk arra, hogy megszeressük, de sajnos most sem kerültünk közelebb sem Xavier-hoz, sem barátnőihez. m Gyükeri Mercédesz MÁR MEGINT LAKÓTÁRSAT KERESÜNK színes, magyarul beszélő, francia film (117 perc, 2013) rendezte: Cédric Klapisch FŐSZEREPLŐK: Romain Duris, Audrey Tautou, Cécile de Francé, Kelly Reilly FORGALMAZZA: MTV A Audrey Tautou és Romain Duris a film egyik jelenetében t V MOZAIK^