Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-07 / 81. szám

Szilágyi folytatja a felkészülést Rutineljárásnak nevezhető orrsövényműtéten esett át Szilágyi Áron olim­piai bajnok kardvívó. A legutóbbi moszkvai viadalt ugyan ez okból kihagyta, ám a beavatkozás után már foly­tathatja a felkészülést és összességében kevesebbet kellett kihagynia, mint korábban a betegségek miatt Murai Márk (középen) még nem szerzett gólt az NB l.-ben, remélhetőleg a következő meccsen megtörik a jég Az Orbán. Léránt, Erdősi trió tizenkilenc gólja is kevés volt KÉZILABDA NB I., NŐK - RÁJÁT­SZÁS 5-8 helyért: Csak a szo­kásos, vagyis megint kikapott Békéscsabán a Siófok, ahol egyszerűen képtelenek nyer­ni a balatoniak, pedig ezúttal a végén Németh kezében volt az egyenlítés. A somogyiak a hajrára fel­zárkóztak, sőt Németh kezé­ben volt az egyenlítés, aki vi­szont ebben a fontos pillanat­ban kihagyta a ziccerét. Ezt követően aztán Csáki és a re­mekül játszó Walfisch talála­taival „fölényessé” vált a ha­zai siker. - Tipikus első mérkő­zés, már ami a rájátszást ille­ti - mondta Bakó Botond a ha­zaiak edzője. - Hullámzó já­tékkal, sok hibával, de mellet­te sok szép megoldással nyer­tünk, úgy, hogy a kapuban Te- renyi nagyot alkotott. Terenyi valóban jól védett, de így is 27 gólt lőttek a balatoni­ak, más kérdés, hogy ezzel sem mentek semmire. Úgy szerez­tek ráadásul ennyit, hogy a for­dulás után közel hét percig nem is találta be a liláknak. - A má­sodik félidő első öt perce eldön­tötte a mérkőzést - mondta Go- lovin Vlagyimir a siófokiak tré­nere, utalva a szünet Utáni po­csék kezdésre. - Készülünk to­vább, a Fehérvár ellen hazai pá­lyán javítani szeretnénk. EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE-SIÓFOK KC-GALERI- US FÜRDŐ 30-27 (14-14) Békéscsaba, 500 néző. V: Medve, Nagy I. L. Békéscsaba: Sipeki - Csá­ki 4, Bárján 9(4), Szögi 1, Sza­bó V. 2, Glusica ó, Kelemen 2. csere: Terenyi (kapus), Wal­fisch 4, Hanczvikkel, Nyikola- jenko 1, Dombi 1, Gávai. edző: Bakó Botond. SKC: Pastrovics - Lukács 1, Szamoránsky A. 3, Németh Cs., Léránt 5, Orbán 8, Erdői 6. csere: Futaki, Nagy É. (kapu­sok), Szalai 3, Dajka’ Varga N. 1, Szabadfi, Deáki. edző: Golo- vin Vlagyimir. kiállítások: 6, ill. 4 perc. HÉTMÉTERESEK: 5/4, ill. 2/0. ■ Keszthelyi Zoltán Újfent kiemelten fontos mérkőzés vár a Kaposvári Rákóczi FC együttesére az OTP Bank Ligában. A somo­gyiak a 23. fordulóban, hét­főn 20.45-től a Mezőkövesd csapatát látják vendégül. Klein Péter Az előző forduló után ismét egy kiesési rangadó vár a kaposvári­akra, akik ezúttal az újonc Me- zőkövsd-Zsóry együttesét fogad­ják. Mivel a Paks ellen csak egy gólnélküli döntetlenre futotta a Rákóczinak a szintén kiesés el­len menekülő tolnaiakkal szem­ben, így ismét kilenc pont a le­maradásuk a 14. helyen álló MTK együttesével szemben. A meccs után Selymes Tibor, a Ka­posvári Rákóczi FC vezetőedző­je igencsak élesen bírálta játéko­sai mentalitását, amellyel már korábban sem volt elégedett.- Remélem változott a játéko­saim hozzáállása, de ezt csak a mérkőzés után lehet biztosan ki­jelenteni - fogalmazott Selymes Tibor. - Bátran keü fociznunk a mezőkövesdiek ellen, hiszen csak így érhetünk el sikert. Az előző két mérkőzés eredmény­telensége miatt elveszett a játé­kosaim önbizalma, amit vissza kell szerezniük. Ősszel Thiam, Márkus és Balázs góljainak köszönhe­Mindkét előkészületi mérkőzé­sét elveszítette Németországban a magyar férfi kézilabda-váloga­tott, amely előbb négy góllal (28- 24), majd másnap hét góllal (31- 24) kapott ki ellenfelétől. A ma­gyar együttes egyedüli somogyi színeket képviselő tagja, Szöllősi Szabolcs az első meccsen négy, a másodikon kettő alkalommal ta­lált be a németek kapujába. NÉMETORSZÁG- MAGYARORSZÁG 28-24 (12-12) Oldenburg, 5000 néző. Vezet­te: Gjeding, Hansen (dánok). tőén Mezőkövesden szerezte meg első győzelmét a Rákó­czi, s remélhetőleg tavasszal sem lesz ez másképp.- Nagyon bízom benne, hogy most is sikerül legyőznünk őket - folytatta a vezetőedző. - Jó csapat a Mezőkövesd, több pontot gyűjtöttek, mint mi, de Magyarországon bármelyik csapat verhető. Természetesen kielemeztük a játékukat, de er­ről bővebben csak a játékosa­immal szeretnék beszélni. Németország: Heinevetter - Groetzki 1, Weinhold 3, Wien- cek 2, Pekeler, Kneer 1, Allen- dorf 2 (1). Csere: Kneule 2, Kra- us 4, Danner 1, Haas 4, Glan- dorf, Sellin 5, Klein 3. MAGYARORSZÁG: Mikler - Harsányi, Nagy L. 1, Lékai 6, Zubai Sz. 3, Ilyés 3, Varsandán 2. Csere: Schuch, Vadkerti 1, Putics 1, Ancsin 2, Szöllősi Sz. 4, Császár, Gulyás P. 1. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. p.: 0-3. 12. p.: 3-4. 16. p.: 5-5. 21. p.: 6-8. 26. p.: 9-10. 27. p.: A hazaiaknál sérülés miatt Lucas Dos Santos Rocha Da Silva valamint Horváth Tamás nem léphet pályára. Rajtuk kí­vül mindenki készen áll a Me­zőkövesd elleni sorsdöntő ösz- szecsapásra. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Puskás Akadémia-Szombathelyi Ha­ladás 1-2, Újpest-Ferencváros 1-2, Budapest Honvéd-DVTK 1-2, Paks-MTK 1-3, Pápa-Pécs 1-0, Kecskemét-Videoton 3-1, Debrecen-Győri ETO 2-2. 9-12. 34.p.:13-13. 40. p.: 16-17. 45. p.: 20-19. 49. p.: 21-21. 55. p.: 22-24. 57. p.: 24-24. 59.p: 26-24. KIÁLLÍTÁSOK: 4, ill. 2 perc. HÉTMÉTERESEK: 3/1, ill. 0. NÉMETORSZÁG- MAGYARORSZÁG 31-24 (16-13) Lingen, 5000 néző. Vezette: Gjeding, Hansen (dánok). Németország: Bittér - Gro- etzki 5, Weinhold 1, Kneule 1, Wiencek 2, Kneer, Allendorf 4 (1). csere: Lichtlein (kapus), Pekeler 2, Glandorf 6, Danner 1 Az OTP Bank Liga állása 1. Debrecen 23 14 7 2 50-24 49 2. Győri ETO 23 11 8 4 38-28 41 3. Videoton 23 11 5 7 40-25 38 4. Szombathely "" 23' ío 8 5 32-25 38 5. Ferencváros 23 10 6' 7 37-32 36 6. Diósgyőr 23 " 9 9 .5 37-30 36 7. Bp. Honvéd 23 9 6 8 33-27 33 8. Pécs 23" 9 6" 8 34-32 33 9. Kecskemét 23 7 9 7 29-34 30 10. Pápa 23 8 5 Tö 26-33 29 11 Újpest 23 7 7 9 " 37-38 28 12. Puskás Akadémia 23 7 6" 10 31-41 27 13. Mezékévssd 22 6 4 12 23-38 22 14 MIK 23 5 7 U. 25-30 n 15. Paks 23 4 8 11 26-38 20 16. Kaposvár 22 2 7 13 18-41 13 1, Kraus 4, Haas 1, Klein 1, Sel­lin 3. Magyarország: Tatai - Csá­szár 7 (2), Ancsin 3, Ilyés, Schuch, Zubai Sz., Vadkerti. csere: Székely (kapus), Gulyás P. 3, Bóka 1, Nagy L. 2, Lékai, Zdolik 2, Szöllősi Sz. 2, Harsá­nyi 3 (2), Bodó 1. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. p.: 2-2. 9. p.: 6-2.16. p.: 9-5. 23. p.: 12-10.33. p.: 18-13.39. p.: 23- 17.44. p.: 23-20.55. p.: 29-23. KI­ÁLLÍTÁSOK: 0, ill. 0 perc. HÉTMÉ­TERESEK: 2/1, ill. 5/4. ■ Kun Z. Az előző heti bravúr után nem termett babér a nagyatádiaknak NAGYATÁDI FC-BKV ELŐRE O-l (O-l) Nagyatád, 200 néző. V.: Sípos (Iványi, Illés). nagyatádi FC: Gyenes - Kuc­kó, Dekanics, Szabó Sz., Fábi­án T. (Juhász D., 75. p.) - Fábi­án P., Márton, Kovács P. (Garai, 60. p.), Mixtai (Csongár, 60. p.) - Nagy K., V. Nikolics. vezető­edző: Papp Zoltán. bkv előre: Bozsó - Kálmán, Berki (Karacs, 90. p.), Tányé- ros, Tóth A. - Csikós, Petrezse­lyem, Dobó, Merczel - Juhász D. (Marczinka, 75. p.), Varga T. (Böröczky, 62. p.). vezetőedző: SOŐS IMRE. gólszerző: Berki (28. p.). A 22. FORDULÓ TOVÁBBI ERED­MÉNYEI: Szombathelyi Haladás IL-Győri ETO FC II. 0-1, Kör­mendi FC-Budaörs 1-4, Veszp­rém FC-Dorogi FC 0-3, Bala­tonfüredi FC-Tarr Sprint And- ráshida SC 1-1, Sportbusz Cse­pel FC-Tököl VSK 1-1, Fortuna Mosonmagyaróvár-Újbuda FC 1-0, Diósdi TC-Aquital-Publo Csákvári TK 2-1. ■ Klein P. 1 Labdarúgó NB III., Nyugat 1 Csákvár 21 14 3 4 45-24 45 2. Győri ETO II. 22 14 3 5 48-31 45 3. Andráshida 22 13 4 5 37-19 43 4. BKV Előre ’ 22 12 6 4 37-16 42 5. Budaörs 22 13 2 7 48-21 41 6. Csepel 22 9 8 5 35-18 35 7 Balatontwed 22 9 6 7 32-24 33 8. Újbuda "22 9 3 10 38-37 30 9. M.évár 22 8 5 9 26-31 29 10. Nagyatád 22 7 4 11 19-29 25 11. Haladás II. 21 6 7 8 24-24 25 12. Dorog 22: Sf; 2 13 31-41 23 13. Vsszprém 22 7 1 14 23-47 22 14. Diésd 22 5 5 12 23-37 19* 15. Tököl 22 7 2 13 20-4218** 16. Körmend 22 4 1 17 20-65 *Á Diósdtól 1. míg a “Tököltől 5 pont levonva U TOTÓ M t Augsburg-Bayem München 1-0 1 2. Nümberg-Mönchengladbacli 0-2 2 3. LFrankfurt-Malnz 2-0 1 4. VfBStuttgart-Freiburg 2-0 1 5. Bremen-Schalke __________ i­1 X 6. Dortmund-Wotfsburg 2-1 1 7. Hertha BSC-Hoffenheim lapzártakor 8. Reál Sociedad-Real Madrid 0-4 2 9. Intemazkmale-Bologna 2-2 X 10. Lazio-Sampdoria 2-0 1 1L Fiorentina-Udinese________ 2­1 1 12. Cagllari-Roma 1-3 2 13. Everton-Aissnal 3-0 1 +1 Parma-Napoli Lapzártakor KÉZILABDA Nem tudtak a kapuba találni Waltnerék labdarúgó nb ii. Nem bírt a kiesőjelölt Kozármislennyel a feljutásért küzdő Siófok Meg kell becsülnünk ezt az egy pontot is - mondta Horváth Károly, a siófokiak edzője, aki­nek csapata egy pontot faragott hátrányából a feljutásért harco­ló, Gyirmóton kikapó újvárosi­akkal szemben. A balatoniak mindent megtet­tek a sikerért, az utolsó pillana­tig űzték, hajtották ellenfelüket, ha kritika érheti őket, az csak a gyenge első féüdő miatt jár. Ám ebben is kimaradt egy ha­talmas ziccer, amikor Nagy be­adása után Pál fejelt mellé. Pál ti­zedik meccsén sem tudott ered­ményes lenni, ami azért egy ma­gyar bajnok, az élvonalban 124 alkalommal játszó labdarúgó­tól meglepetés. A fordulás után sorozatban jöttek a hazai zicce­rek, melyek közül Dajic fejese és Waltner lehetősége emelke­dett ki. Holczer a mezőny leg­jobbja volt, míg a másik oldalon Tajtinak egyetlen védést kellett bemutatnia. Tavaly november­ben, Sopronban, emberhátrány­ban játszva fordult elő a siófoki­akkal utoljára, hogy ne szerezze­nek gólt bajnoki meccsen. A mislenyiek - ha így játsza­nak - fognak még kellemetlen perceket okozni az ellenfelek­nek. Az ősszel tizenhat fordu­ló alatt nyolc pontot gyűjtöttek, most - többek közt a volt kapos­vári Oláhval megerősödve - hat forduló alatt már hatnál járnak, nem véletlenül. FGSZ SIÓFOK-KOZÁRMISLENY 0-0 Siófok, Városi Stadion, 300 né­ző. Vezette: Kiss N. siófok: Tajti - Kiss Zs., Tímár, Fehér, Pécseli - Nagy D., Fülöp, Ivancsics, Pál A. (Gárdos, 81. p.) - Bogáti (Dajic 63. p.) - Horváth P. (Waltner 76. p.). vezetőedző: Horváth Károly. kozármisleny: Holczer - Kiss M., Fellai, Petrók, Vattai - Ko­vács D. (Toricska, 57. p.), Oláh, Kovács T. - Fitos, Tóth D. (Var­ga B. 87. p.), Nagy M. (Cziráki, 69. p.) vezetőedző: Eduardo Al- meida. A FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉ­NYEI: Soproni VSE-Vasas SC 0-0, Zalaegerszegi TE-Tatabá­nya 2-2, Balmazújváros-Békés- csaba 0-3, Cegléd-Nyíregyhá- za 1-1, Kisvárda-Szigetszent- miklósi TK 2-0; Gyirmót-Duna- újváros 1-0, Szolnoki MÁV-FC Ajka 1-0. ■ Keszthelyi Z. INESS Hungary NB 1 II. 1. Nyíregyháza 22 17 3 2 43-14 54 2. Dunaújváros 22 14 íjH 5 36-21 45 3. Siófok 22 12 6 4 31-19 42 4. Békéscsaba 22 10 6 6 40-27 36 5. Gyirmót 22 10 5 7 34-26 35 6. Balmazújváros 22 9 "6 7 37-35 33 7. Ajka 22 9 5 8 33-30 32 8. Vasas 22 9 4 9 32-33 31 9. ZTE 22 8 7 7 30-32 31 10. Kisvérda 22 6 8 8 33-32 26 11. Szolnok 22 7 4 11 31-32 25 12. Sopron 22 6" 6 10 24-32 24 13. SzTK 22 6 6 10 20-28 24 14. Cegléd 22 6 3 13 26-40 21 15. Kozármisleny 22 3 5 14 " 19-36 14 16. Tatabánya 22 3 "5 14 17-49 14 HIRDETÉS Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! HIRDETÉS HIRDETÉS___________________________ Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGram rz .. m nemzetközi pénztranszfer I W ül. I £— . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 304,00 308,99 USD 221,00 226,49 CHF 247,5 0 254,49 ÉRVÉNYBEN: április 4. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESFTÉS F Ma ünnepli Marcaliban 85 • születésnapját Dóra Sándor Szeretettel köszönti fia és családja: Tibi, Klári, Andi Sorsdöntő meccs következik labdarúgó nb i. A Mezőkövesdet fogadja hétfőn este a Rákóczi FC SPORT i

Next

/
Thumbnails
Contents