Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-07 / 81. szám
2014. ÁPRILIS 7., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 5 Látványosság az iharosi ásatásból helytörténet Régészeti bemutatóhely lesz a templomrom, befejeződött a feltárása Somogyból is toboroz az Attraction látványszínház Megszállottan kutató helybeliek évtizedes álma valósulhat meg Iharosban. A lelkes civil helytörténészek példáját már a szomszédos községek is követhetik. Kovács Gábor- Mint minden településen, itt is voltak ellenzői és támogatói is a munkáknak. Sokan mondták, hogy miért kell turkálni a földet, de azóta a legtöbben pozitív véleményt alkottak, mert látták, hogy senkinek a sírja sem lett megbolygatva a szomszédos temetőben. Tíz esztendős kutatás előzte meg az első ásatásokat - idézte fel Horváth Győző polgár- mester. - A mozgatórugója a kutatásoknak én voltam, még polgármesterségem előtt. Informatikusként dolgozom egy nagyatádi iskolában, a kutatásokat* gyermekkori történetek alapján kezdtem el. Kifaggattuk az időseket, hogy mire emlékeznek, a legtöbbet egy idős asszony segített, aki sajnos már nem él. Az ő nagyapja még a dédapjától hallott a templom elhelyezkedéséről, és pontos leírást adott róla, ennek alapján sejthető volt, hogy középkori épülettel állunk szemben, mert az Árpád-kori templomok jellegzetessége volt a kelet felé néző szentély. Egyházi iratok között is kutattunk a plébánián, majd légifelvételeket készíttettünk. Ez bizonyító erejű volt, mert a képeken elszíneződött, más árnyalatot mutatott a fű zöldHorváth Győző polgármester: itt állt az Árpád-kori templom. Az iharosi településvezető szorgalmazta legjobban a kutatásokat je ott, ahol a falmaradványok a földben voltak. 2009-ben végeztek itt próbaásatásokat a megyei múzeum régészei, diákok és közmunkások segítségével. Egy 50 méteres észak-déli, és egy 25 méteres kelet-nyugati kutatóárkot ástak. Folyamatosan találtak falakat, majd 2012 őszén bukkantak a szentélyre, tavaly a sekrestye, idén tavasszal a torony falai kerültek elő. Ez azt jelenti, hogy teljes egészében bemutatható lesz a templom a látogatóknak. A múzeumnak sikerült 2,6 millió forint pályázati támogatást nyerni erre a célra. Másfél méteres magasságban falat húzunk, így mutatjuk meg, hogyan nézett ki az Árpád-kori templom. Jó példát mutattak az iharosi helytörténészek Teljes egészében bemutatható lesz Az ellenzők a temetőt féltették Horváth győző polgármester azt is elmondta: az iharosiak mi példája nyomán a környező települések is gondolkodnak hasonló ásatásokon. - Úgy tudom, So- mogycsicsó is tervezi, hogy kisebb középkori templomukat feltárják, Pogányszentpéteren pedig egy pálos kolostort rejt egy erdős terület, ahol van arra remény, hogy nagyobb horderejű emlékek kerülhetnek elő a földből. Ez idegenforgalmi szempontból is látványosság lesz, mert a térség középkori emlékekben szegényes. Az itt talált leleteket, amelyek most a múzeumben vannak, szeretnénk mi is kiállítani. A legfontosabb egy III. Béla korabeli ezüst dénár, ami azt bizonyítja, hogy már az 1100- as évek végén is volt itt település, holott Iharosról, mint a budai káptalan birtokáról az okiratokban megemlített legkorábbi évszámunk 1238 volt. A többi lelet arra utal, hogy gazdag egyházi élet folyt, kódex veretek, könyvcsatok, gótikus stílusú emlékek kerültek elő a földből. A régészeti bemutatóhely szeptemberig elkészülhet, mert májusban már elindulhatnak a munkák. tagok Kinyílt a világ az Attraction látványszínház előtt, hihetetlen érdeklődés kíséri a • Szűcs Zoltán vezette csapat útját. A produkció számtalan felkérést kap a földkerekség minden pontjáról, ezért az új évadhoz újabb társulati tagokra van szükség. Toborzásba kezdenek Somogybán is. - Az idei nagyon fontos esztendő, most lett tízéves a csapat - mondja büszkén Szűcs Zoltán. - Ennél jobban nem is indulhatott volna a jubileumi évad, hiszen Peking- ben léptünk fel a Kínai Újév rendezvénysorozat gálaműsorának sztárvendégeként, amelyet több mint egymilliárdan követtek figyelemmel az élő televízió-közvetítésnek köszönhetően. Ezzel a fellépéssel végképp kinyitottuk a nagyvilág kapuját. Rengeteg felkérésnek kell eleget tennünk, hamarosan Las Vegasba utazunk a nagy, másfél órás produkciót előkészíteni, aztán jön a Britain’s Got Talent gálaműsora Angliában, ahol idén mi leszünk a sztárvendégek, majd onnan egyenesen Kanadába repülünk. A megszaporodott felkéréseknek köszönhetően ismét bővítjük a csapatot - mondta. - Aki most kapcsolódik hozzánk, an-. nak nem kell hosszú éveket várnia a sikerre. Ahhoz, hogy valaki az Attraction tagja legyen, nem csak magas szintű tánctudás kell, hanem csapatszellem is, és ismerje a munka iránti alázat, a kitartás és a szorgalom fogalmát. A húsz életévet betöltött táncosok jeletkezését az attrac- tioncasting@gmail.com e-mail címre várják Próbatánc megjelöléssel, ápriüs 15-ig. ■ A tízpályás versenymedence lenne a megoldás Kipofozzák az öreg pajtaszökevényeket veterán jármű A somogyi gyűjtők nagy pénzt áldoznak szenvedélyükre Vízirendőr segített a biciklisen fürdő Kaposvári olvasónk azt kérdezte, miért nem lehet úszni a fürdő kinti, ötven méteres medencéjében? Korábban már érkezett ezzel kapcsolatos kérdés lapunkhoz, akkor azt válaszolta a fürdő vezetése, hogy nincs pénz úszómesterre, s úszómester híján nem lehet úszni a medencében. Olvasónk szerint most állítólag van állandó úszómester, ennek ellenére nem engedik ki a hobbiúszókat a medencébe. - Az 50 méteres versenymedence szabad pályáinak száma igen csekély - válaszolta Katona ló- zsef, a Kapós Holding Zrt. kommunikációs és marketing igazgatója. - Kilencven százalékban a sportolók, egyesületek veszik igénybe edzések, mérkőzések, versenyek alkalmával. Kevés szabad vízfelület áll rendelkezésre, ami azt eredményezi, hogy ha alkalmanként egy-egy vendéget be is tudnánk engedni a medencébe, minden vendég számára ezt nem tudnánk biztosítani a nyitvatartási idő alatt. Az úszómesteri felügyeletet rendelet írja elő, amely nem tesz különbséget abban a tekintetben, hogy ki a medence használója, sportoló vagy vendég. Elmond- tas: nyaranta egy pályát biztosítanak a vendégeknek az 50 méteres medencében. Igazi megoldás az lesz, ha megépül a tervezett 10 pályás 50 méteres versenymedence. ■ M. K. A kaposvári Sebestyén Krisztián szerint szenvedély és szerelem a veteránjármű gyűjtés. A fiatalember a megyei veterán jármű egyesület alelnöke, s fő szervezője a Cseri park hagyományos technik piknik börzének, melyre ma már Somogy távolabbi településeiről és más megyékből is eljönnek.- Egy veterán járműbe bele lehet szeretni - hangsúlyozta. - Nálam egy 100 ezer forintért vett '63-as Trabanttal kezdődött, azóta a kollekciót már egy 311-es Wartburg is gazdagítja, erre viszont sokat költhetek még, egy kiadós festés is ráfér. Siralmas állapotban van az a 1200-as VW Bogár, melyhez pár hete jutottam. Az egész olyan volt, mintha egy tyúkólból húzták volna ki. Az autók felújítása viszont igazi alkotómunka, az eredmény pedig rengeteg örömet ad... A 40 éves férfi egyik kedvence a Wartburg. Gyermekkorában az egykori kelet-német csúcsgyártmányt vásárolta meg az édesapja is. Mely menő modellnek számított, különösen az elhúzható tető miatt. - Egyik útunk során szegény apám tarkóját úgy megégette a nap, hogy még másnap is fájt a feje. Legutóbb a múlt hétvégén jöttek össze az öreg járműveket kedvelők - több ezren - Kaposváron, s legközelebb szeptemberben randevúznak a veteránjárművek lülönlegességek négy keréken. Nem csak a férfiembert vonzzák A régi motorok is néDszerűek Sebestyén Krisztián Népszerű az általa szervezetett technik piknik, több ezer ember jött el baleset Egy vízirendőr vette észre, hogy Balatonfüred külterületén, a főúttal párhuzamosan balesetet szenvedett egy biciklis. A rendőr a szolgálati autó elsősegély dobozából vett ki fertőtlenítőt és kötszert, és ellátta a kerékpáros sérülését. Mentőt hívott hozzá, a fiatalembert kórházba szállították. ■ K. G. Kiemelkedő versmondók és rajzkészítők siker Négy diák képviselte a la- kócsai iskolát az országos horvát nyelvű szavalóversenyen Sely- lyén. Korosztályában Szikmcs Vivien második, Vertkovci Da- niella negyedik, Vinak Tomislav első lett, utóbbi jutalma különdíjasként egyhetes horvátországi nyaralás, Pádár Szintia hetedikként zárt. A felkészítőik Biczák- né Popovics Anna, Kolaricsné Brantner Gyöngyi és Bunyevácz Tamás. Az Országos Horvát Ön- kormányzat „Hagyomány és ünnep falunkban és iskolánkban” című pályázatára beküldött rajzok Pádár Szintiának első, Ková- csevics Adélnak harmadik helyet, míg Kásádi Krisztinának és Németh Viviennek különdíjat értek. ■ G. A.