Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 14. szám
2014. ÁPRILIS 6., VASÁRNAP SPORT - HIRDETÉS 11 Már a nyolc között vannak vízilabda ob i. Foghíjasán is magabiztosan nyert a Kaposvári VK Tartalékosak voltak a házigazda kaposváriak, mégis biztosan nyertek A belépők fele már elkelt a nyári budapesti pólós Eb-re vízilabda A nyári budapesti vízilabda Európa-bajnokság belépőinek több mint a fele kelt el eddig - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet száz nappal a kontinensviadal rajtja előtt tartott a hazai sportági szövetség. Nemesik Balázs, a szervező- bizottság ügyvezető igazgatója, egyben a szövetség főtitkára elmondta, hogy hétfőn az online jegyértékesítés újabb szakasza kezdődik, amikor is több ezer belépő találhat gazdára. Hozzátette: már eddig is sokan jelentkeztek, de további önkénteseket is várnak. Kitért arra, hogy a margitszigeti Hajós uszodában és környékén javában zajlanak a munkálatok, az összesen hatezer embert befogadó nézőtér, a lelátók és az uszodatér mellett például a sportszálló is megújul. Úgy fogalmazott, hogy az Eb-re való felkészülésben ott tartanak, „ahol éppen tartani kell”. Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi válogatott szövetségi kapitánya elmondta: nagy a felelősség, hogy jól szerepeljenek a július 14. és 27. közötti Eb-n. - Elsődleges cél, hogy jó vagy rossz játékkal, de nyerjük meg minden meccsünket - jelentette ki a szakvezető, hozzáfűzve, hogy már a spanyolokkal vívandó nyitómérkőzésen is győzni akar kiválasztottjaival. Arról is beszélt, hogy csapata a budapesti Európa-bajnokságra gyakorlatilag a világligával kezdte meg felkészülését, ■ Hiába nyert a Fradi a jóval esélyesebb Debrecen otthonában. Az amúgy foghíjas házigazda Kaposvári VK magabiztos játékkal verte az újonc Bp. KSI SE egyletét, így a záróforduló eredményeitől függetlenül már biztosította helyét a legjobb nyolc között. Fenyő Gábor gyük hozzá, hogy nem kis meg- i lepetésre... - nyerni tudott a nála J jóval esélyesebb Debrecen ottho- s nában, így nem akármilyen tétje lett szombaton az újonc Bp. KSI SE kaposvári fellépésének. Ha nyer a kaposvári társulat, akkor a bajnoki alapszakasz zárófordulójának eredményeitől függetlenül már ott van a legjobb nyolc között, mivel otthon látványosan elverték a Ferencvárost, idegenben pedig döntetlent játszottak a fővárosi zöld-fehérekkel. A dolgot nehezítette, hogy az ujjsérüléssel bajlódó Juhász-Szelei Norbert be is lázasodott, Kutasi Rómeó és a cserekapus Lajkó Nikolas pedig betegség miatt hiányzott. Ráadásul a péntek esti edzést követően a szintén betegséggel bajlódó ifjabb Berta József játéka is kérdésessé vált. Utóbbi - szerencsére - mégis csak ott volt szombaton délután a medencében; ő is kezdte meg a gólok sorát, majd kisvártatva Szilvasán Patrik folytatta.- Ne gondolkodjuk túl a támadásokat! - hallatszott a vendég KSI kispadján helyet foglaló egykori olimpiai bajnok Székely Bulcsú hangja. A jelek szerint volt foganatja, lévén Hangodyék még az első etapban egyenlítettek, a másodikban pedig át is vették a vezetést Ehhez kellett Dőry Farkas elhibázott ötméterese is, amely láthatóan - szerencsére csak néhány perc erejéig - megfogta a kaposvári társaságot.- Tudod, hogy hova lövi, megbeszéltük - jött a fővárosiak kis- padjáról. Kardos Gergely pedig valóban tudta...- Húzzuk szét őket, aztán lehet bátran tüzelni - tüzelte a sajátjait a másik kapuból Szécsi Zoltán. Hogy ez lehetett az oka vagy valami más, nem tudni, de tény; a folytatásban egy darabig csak kaposvári gólokat láthattunk. A harmadik és a negyedik etapban tovább nőtt a házigazdák előnye, miközben a háromszoros ötkarikás aranyérmes Szécsi Zoltán - akitől nem egy bravúros megoldást láthattunk a meccsen - kitornászta Hangody György büntetőjét. A jövő hétvégén esedékes utolsó, 26. fordulóban a nagy múltú Valdor-Szentesi VK vendége lesz a Kaposvári VK, ám a találkozónak már nem maradt tétje. KAPOSVÁRI VK-BP. KSI SE 11-7(2-2,3-1,3-2,3-2) Kaposvár, 250 néző. V.: Székely B., Dodog. kaposvári VK: Szécsi - ifjabb Berta (2), Benic (2), Gros (2/1), Szilvasán (1), Dőry (1), Surányi. csere: Kuncz (1), Prikidánovics (1), Kincses (1), Dobos D., Horváth B. vezetőedző: Fekete Szilveszter. edző: idősebb Berta József. bp. ksi SE: Kardos G. - Hangody L. (3/1), Miklós L. (2), Fejős, Ve- reczkey, Mamitz, Kovács G. csere: Hangody Gy. (1), Hangody A., Szabó B. (1), Szőke P., Salamon A., Szedmák. vezetőedző: Horváth János. emberelőnyös helyzetből született gólok: 5/1, illetve 4/2. AKCIÓGÓLOK: 9, illetve 4. ÖTMÉTERESEK: 2/1, illetve 2/1. FEKETE SZILVESZTER: - Bár több országos média is tényként közölte, hogy a Fradi a nyolcadik, ezennel jelentjük, hogy az alapszakasz zárófordulójának eredményeitől függetlenül a Kaposvár van ott a legjobb nyolc között. Nagy volt a teher a játékosaim vállán, ráadásul sérülések és betegségek miatt foghíjasak is voltunk, ám így is teljesítettük a feladatunkat. horváth János: - A KSI összes játékosa, edzője és vezetője nevében mielőbbi gyógyulást kívánunk Szívós Marcinak. további eredmények: Szolnoki Dózsa-Közgép-Pécsi VSK-Füszért 14-3 (2-0,4-0,5-2,3-1); Debre- cen-Széchenyi Bank-Ferencvá- ros 5-6 (1-2, 3-1, 0-1, 1-2); Bp. LacitivVasas-Plaket-Diapolo-Sze- ged VE 9-10 (4-2,2-3,3-2,0-3); Bp. BVSC-Zugló-ZF-Eger 11-12 (2-3, 3-4, 2-1,4-4); Bp. Hegyvi- dék-Ybl WPC KE-Valdor-Szentesi VK 10-11 (1-3,2-3,6-3,1-2); Bp. RacioNet-Honvéd-Bp. OSC-Ujbu- da 12-9 (4-3,3-1,2-2,3-3). Válogatott sportolók is nevelkedtek a közgazdaságiban kiállítás Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk a kaposvári noszlopy Gáspár Közgazdasági szak- középiskolában megnyitották a Sportcsillagaink című iskola sporttörténetével foglalkozó kiállítást. Az igényes tárlat Gábor Magdolna könyvtáros tanár és Hegedűs Györgyné magyar-történelem szakos tanár hathatós közreműködésével jött létre. A teljesség igénye nélkül néhány érdekesség: a kiállításon 16 sportág, 78 versenyzője kapott helyet. A tárlat anyagában 1924-es a legrégebbi dátum, amikor Csizi József a Kaposvári Rákóczi első csapatát erősítette.- Szinte minden szinten van bajnokunk: egyetemi, megyei, országos, magyar, diákolimpiái és világbajnok, illetve olimpikon szerepel a kiállításon. Csapatokat erősítettek sportolóink NB Il.-es, NB I.-es és válogatott szinten is. Életkorban serdülőtől egészen a veteránig terjed a sportolók sora - tájékoztatta lapunkat Trembeczki Csaba, Noszlopy Gáspár Köz- gazdasági Szakközépiskola igazgatója. - A nagy munkában természetesen voltak támogatói a kiállítás rendezőinek. Elsősorban iskolánk volt sportoló diákjai, Sárdi Árpád, Kollárovics Vendel, Szabóné Kimmel Ágnes, Soóky Miklós, vagy Nagy László (Central Press 99 Nyomda). ■ Kun Z. SOMOGYI APROHIRDETESEK INGATLAN ELADÓ Hetes, Ady u. 9. alatti 3 szobás családi ház. Ár 6.000.000 Ft 30/348-5944.----------------------------------------------------------------------*306258* JÁRMŰ NYÁRI GUMI AKCIÓ cserigumi.hu 82/312-333------------------------------------------------------------------ *305730* ÁL LÁST KÍNÁL AZ OTP Ingatlanpont ingatlan értékesítőt és pénzügyi tanácsadót keres. Önéletrajzát várjuk az alábbi email címre: peto.tamas® otpip.hu----------------------------------------------------------------------*305552* BA LATONBOGLÁRI valutaváltó irodába szakképzett nyelvvizsgával rendelkező munkatársat keresek. Jelentkezni: tamas. sumegi@t-online.hu vagy 30/9366-039.----------------------------------------------------------------------*306301* ÉV ES állásra recepciós/büfés kolléganőt keresünk egy siófoki teniszpályára. Munkarend: 2 munkanapot (08.00-22.00) 2 nap pihenő követ Az önéletrajzokat a mega- coop@t-online.hu e-mail címre várjuk!----------------------------------------------------------------------*306223* FÉMIPARI és asztalos végzettségű munkatársakat felveszünk. Fényképes önéletrajzokat az info@nivovas.hu email címre várjuk.----------------------------------------------------------------------*305951* FÉ RFI munkaerőt fizikai munkára felveszünk Kaposvárról vagy környékéről. Elváras: jogosítvány, igazolható kőműves végzettség 30/ 902-9498----------------------------------------:----------------------------*306299* GY AKORLOTT erdészt felveszek. Szolgálati lakást biztosítok. 30/243-8920----------------------------------------------------------------------*306364* KAPOSVÁRI cég keres építésvezetőt, lakatost és megváltozott munkaképességű éjjeliőrt Jelentkezés fényképes önéletrajzzal az allashirdetesek2@gmail.com e-mail címen vagy munkaidőben a 70/945-6161 telefonszámon.----------------------------------------------------------------------*306354* KAPOSVÁRI mobiltelefon üzletünkbe keresünk eladót Feltétel: alapszintű számítógépkezelői ismeret Előny: telefonok ismerete, szervizes tapasztalat 20/345-4011----------------------------------------------------------------------*306183* MEGVÁLTOZOTT munkaképességű munkavállalókat keresünk Balatonboglár és Siófok vonzáskörzetéből. Kereskedelmi végzettség előny. Jelentkezés: Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete, 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 8., Tel.: 82/310-133, 70/933-81-99. E-mail: al- las.2014somogy@gmal.com .----------------------------------------------------------------------*306269* MUNKATÁRSAKAT keresünk: Mezőcso- konyára péket betanított péket, Jutába adminisztrációs ügyintézőt számítógépes ismerettel. 06-30/628-8100,8-15 óráig.------------------------------------*---------------------------------*306222* MŰ SZAKI végzettségű értékesítési gyakorlattal területi képviselőt (direkt értékesítőt) keres kaposvári cég kiemelt bérezéssel. B. kát jogosítvány, saját autó elvárás. Önéletrajzokat 306321 sz. a Kiadóba kérem.-----------------------------------------------------------------------*306321* RAKTÁROS-ÉRTÉKESÍTŐT (férfi) éves állásra felveszünk. Feltétel: Boglár környéki lakóhely, jogosítvány, kereskedelmi/ számítógépes gyakorlat, érettségi. Fényképes önéletrajzot kérünk: Vörös és Tsa. Kft. Bala- tonboglár, Klapka u. 14.----------------------------------------------------------------------*306372* RA KTÁROST targoncás végzettséggel felveszünk Kaposfő környékére. Fényképes önéletrajzokat a konyvelo@nivovas.hu email címre várjuk.----------------------------------------------------------------------*306375* SE GÉDMUNKÁST felveszek. 30/252- 6033---------------------------------------------------------1------------*305267* SZ ERKEZETLAKATOSI munkára dolgozót keresek Somogyjád és környékéről. 20/5524-155----------------------------------------------------------------------*306182* OKTATÁS A Meisztehcs Autósiskola Kft. tanfolyamot indít T,M,A,B,B+E,C,C+E,D GKI gépkezelői, és taxi ^(.-vállalkozói kategóriákban április 09.-én 17.00.-kor. Jelentkezni: Marcali, Petőfi u.17. Tel.: 85/410-647, 30/9472-666. Nytszj 03-0003-04 AL-0308----------------------------------------------------------------------*303941* EL ADÓ, boltvezető, pincér, szakács, vendéglátós, benzinkutas képzések Kaposváron. Tel: 06-30/691-9785. NY.SZ: 00825- 2009----------------------------------------------------------------------*306326* NEMZETKÖZI teher-busz (GKI), ADR, taxi, teher-busz, taxi vállalkozói, gépkezelői, targoncavezetői tanfolyam indul a King'a Ford Autósiskolánál. Jelentkezés: április 16-ig, vizsga április 25-én. Kaposvár, Fő u. 45. 82/422-131----------------------------------------------------------------------*306173* KI ADÓ BALATONLELLÉN a Fortuna udvarban 2 szintes (szintenként 27 m2), emeleten lakhatási lehetőséggel üzlethelyiség kiadó. 30/9366-039----------------------------------------------------------------------*306301* VE GYES ÓRIÁSOK ÜZLETE Tetőtől-talpig felöltöztetjük! Nyitva: H-P. 9-17 h.; Szó. 9-12 h. Kaposvár, Petőfi tér 1. Telefon: 82/419-955.------------------------------------------------------------------- *303788* VÁSÁROLOK hagyatékot disznóbontó asztalt fateknőt, dunyhát stb. Értesítésre házhoz megyek Ramosné 85/375-346, 30/979-8398 SZOLGÁLTATÁS LEGELŐK TISZTÍTÁSA 06-30/9297-287, DA-MŰ------------------------------------------------------------=------ *30601í PA LATETŐ-LAPOSTETŐ szigetelés. 20/553-2800 SZIVATTYÚ-, CSŐBÚVÁR-, fűnyíró-, villanymotor-árusítás, -tekercselés. Andalics Kaposvár, Fő u. 71. Tel.: 82/320-531.------------------------------------------------------------------- *305759* TUSKÓZÁS 06-30/9297-287, DA-MŰ TÁRSKERESÉS HA KOMOLYAN GONDOLJA! Társkeresés országos ügyfélkörrel. Tel: 20/420-8676------------------------------------------------------------------- *305657* 75 éves független férfi vagyok, szeretnék megismerkedni 60-70 év közötti, független hölggyel, aki még ad magára és hozzám tudna költözni. Káros szenvedélytől mentes. Elérhetőség: telefonon 06-36/30- 302-3252 ÁLLAT ELADÓ 100 db növendék, őshonos szürkemarha. 30/243-8920----------------------------------------------------------------------*305921* HÁ ZTÁJI vörös csirkék eladók. 20/5524- 155----------------------------------------------------------------------*305835* KENDERMAGOS, vörös, fehér húshibrid előnevelt csirke, kacsa, liba megrendelhető. Tel: 06-82/445-154,06-30/911-8218.----------------------------------------------------------------------*306233* MEZŐGAZDASÁG JAPÁN kistraktor eladó. 06-30/9431-378.----------------------------------------------------------------------*306140* 15 00 db kisbálás réti széna eladó. Mernye 30/788-6282----------------------------------------------------------------------*306211* VAS ÁRNAPI . / Somogyi Hírlap Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Megvásárolható a somogyi városok es községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő-kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Felelős szerkesztő: CZENE ATTILA, Lapszerkesztők: GÁLDONYI MAGDOLNA, NAGY LÁSZLÓ A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ. Telefon: 82/528-158. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Terjesztésvezető: HARJÁN SÁNDOR. Előftntői, terjesztési ügytélszol®álat 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: somogy.terj@axels.hu Előflzatil, terjesztési ügyfélszolgálat levélcíme: ASB Kft. 1525 Budapest, Pf: 110, Fax: 06-1/488-5580 Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB10403909-39017350-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 680 Ft, negyed évre 2040 Ft, fél évre 4080 Ft, egy évre 8160 Ft Felelős kiadó az AS^M Kft. ügyvezető igazgatója. Készült: ASM Nyomda Kft. Szilády Üzem. 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ______________Megrendelés száma: 454700. Nyomtatás időpontja: 2014/14. hét______________ Lapunkban a c ikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk viszsza. Az újság PANDÁ szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft., Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 0865-9125 < I 1 A 1. ^SZÉCHENYI TERV SAJTÓKÖZLEMÉNY Balatonfenyves-lmremajor ivóvízminőség javítása Megkezdődött a megvalósítása annak a sikeres pályázatnak, amelyet Balatonfenyves Önkormányzata nyert el. Ennek folyamán, - az Európai Unió és a MagyarÁllam támogatásának köszönhetően -, Balatonfenyves-lmremajorban élők egészséges ivóvízhezjutnak. A KEOP-1.3.0/09-11 -2012-0010 azonosító számú projekt keretében 81.493.200 Ft támogatásban részesült a Balatonfenyvesí Önkormányzat a beruházás elkészítéséhez. A beruházással a településen élők életminősége nagy mértékben javul azáltal, hogy a jövőben vezetéken keresztüljutnak egészséges ivóvízhez. A legfrissebb információkat megtalálják Balatonfenyves község honlapján, ( www.balatonfenyves hu) Balatonfenyves Község Önkormányzata 8748 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. MlwBlilllMiiiíiHMlHlMBtlI w www.balatonfenyves.hu M www.ujszechenyiterv.gov.hu IBI