Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 14. szám
2014. ÁPRILIS 6., VASÁRNAP GAZDASAG 7 NMHH: páratlan szabadságot kaptak az újságírók Közbeszerzési nagyüzem mtva Közel száz szerződés 2013-ban, visszatérő nyertesekkel Nézettségi csúcsot hozott az El Clasico A médiahatóság szerint Magyarországon a sajtó szabad. „A 2011-ben hatályba lépett új médiaigazgatási jogszabályokat a Médiatanács gördülékenyen ültette át a hatósági jogalkalmazói gyakorlatba, és törvényben megszabott feladataként folyamatosan biztosította és biztosítja a véleménynyilvánítási, a szólás- és a sajtószabadságot” - válaszolta lapunk kérdésére Zsuppán Attila, az NMHH kommunikációs igazgatója. A médiaalkotmány szerinte európai szinten is páratlan szabadságot ad a médiában dolgozóknak a tulajdonostól, illetve a reklámozóktól, szponzoroktól való függetlenségre. Ugyanakkor hozzátette: a tulajdonos természetesen továbbra is meghatározhatja a tulajdonában álló médium alapvető irányultságát, jellegét, de közvetlen, a függetlenséget sértő utasítást az újságíróknak, szerkesztőknek nem adhat. További, a sajtó szabad működését garantáló szabály, hogy a Médiatanács miden közigazgatási döntése tekintetében a bíróság teljes körű ellenőrzési hatáskörrel rendelkezik. „Az új médiaszabályozás több ponton is új lehetőségeket nyitott a piaci szereplők számára. Jelentősen enyhültek a kereskedelmi médiaszolgáltatók szabályozási terhei, illetve piacra lépési korlátái. A média- vállalkozásokat dinamizáló reklámpiac működése szabadabbá vált. A reklámokat érintően kizárólag a legfontosabb közérdekű korlátok maradtak hatályban, és már lehetőség van új reklámtechnikák alkalmazására (pl. termékelhelyezés, osztott képernyős reklám, virtuális reklám), melyekkel gyakran élnek is médiumok”- fogalmazott Zsuppán Attila. Szerinte a recesszió hatására kieső bevételek miatt a médiaszolgáltatók egyre gyakrabban fordultak díjcsökkentési és részletfizetési kérelmekkel a médiahatósághoz, és egyre nehezebben tudták kiegyenlíteni műsorszolgáltatási díjaikat. Nehézséget jelentett az is, hogy a fizetendő díjak nagysága nem igazodott a műsor- szolgáltató gazdasági lehetőségeihez, illetve a vételkörzet nagyságához. ■ VG Tavaly 96 szerződést kötött az MTVA közbeszerzési eljárás alapján. Néhány cég gyakran felbukkan a nyertesek között. Vég Márton Rendkívül aktív volt tavaly is a közbeszerzési piacon a Mé- diaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), ugyanis a 2012-ben kötött 101 darab szerződés után 2013-ban újabb 96 darab közbeszerzési szerződést írtak alá. Legkedveltebb partnere a Rexfilm Kft., a céget legalább hatszor hozták ki nyertesnek. A Media Networks Kft. és a Silicon Com- puters Kft. neve is gyakran olvasható a nyertes ajánlattevők listáján, de a Somos Broadcast Media Zrt. is több megrendelést köszönhet az MTVA-nak. A tavalyi utolsó negyedévben is mintegy harminc szerződést kötöttek, amelyek közül a BK Stúdió, Inexfi és Praktikart alkotta konzorciummal aláírt számít az egyik legnagyobb értékűnek. A díszletgyártásról szóló 2 éves keretmegállapodás 450 millió forintról szól. Az Inexfi egyedül is nyert, ők építhették a Ma reggel című műsor díszletét 12,5 millió forintért. A nyomtatók és fénymásolók üzemeltetésére is egy 16 millió forintos szerződést kötöttek a Tintakód Kft.-vel. Az MTVA idén is gyakori szereplője a Közbeszerzési Értesítőnek. Egy tavaly alapított cég, a Style Láb Kft. nyerte például a „stylist szolgáltatás (stílustanácsadás, öltözködési tanácsadás) nyújtása” címen kiírt köz- beszerzést 43,2 millió forintos ajánlattal. Ez havi szinten 3,6 millió forintot jelent. Más pályázó nem volt. A 12 hónapra szóló szerződést február 10-én írták alá. Az Opten adatai szerint 6 fős vállalkozás feladata lesz például az MTVA képernyős személyiségeinek képernyős megjelenéséhez szükséges ruhák, öltözékek és kiegészítők összeállítása, a ruhák rendelkezésre állásának teljes körű megszervezése és biztosítása. Az MTVA idei költségvetési kerete 77,9 milliárd forint, amelyből 71,9 milliárd forint a központi büdzséből származik, több mint 4,6 milliárd forint pedig kereskedelmi és vagyongazdálkodási bevétel. „Újjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg” - hangsúlyozta Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián. Ma már hat- vankilenc tudósítói pont van a Kárpát-medencében, Erdélyben és Délvidéken már működnek, Felvidéken és Kárpátalján pedig most épülnek a komplex élő közvetítésekre is alkalmas stúdiók: a hálózat legtöbb pontja pedig több médiumot (rádiót, tévét, hírügynökséget) is kiszolgál. Minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák. „A közszolgálati média rendszer átalakításának igénye 2010-re felerősödött. Nyilvánosságra kerültek a rendszerre vonatkozó finanszírozási, vagyonkezelési és átláthatósági problémák, köztük olyan szakmai vélemény, amely szerint a közszolgálati média az összeomlás szélére került. A négy közszolgálati médiaszolgáltató együtt közel 60 telephelyen működött, eltérő módon kezelte a több mint 46 milliárd forint értékű eszközeit” - fogalmaz a 2013 decemberében publikált ÁSZ-jelentés. Szerintük a közszolgálati média- és hírszolgáltatás 2010-ben megkezdett és 2011-től kialakított szervezeti, finanszírozási és kontrollrendszere hozzájárult a takarékosabb (gazdaságosabb) feladatellátáshoz, az államháztartásból nyújtott támogatás hatékonyabb felhasználásához. megint nincs köztévés műsor a heti tévés nézettség top 10-es tabelláján. A korábban mindig kiugró eredményeket produkáló Forma-l-es közvetítést is csak mintegy 660 ezren látták, pedig gyakran 1 millió nézőt is érdekelni szokott. A március 24. és március 30-a közötti héten a két vezető kereskedelmi televízió öt műsora is megugrottá ezt a szintet. Érdekesség, hogy a TV2 ezúttal is megverte az RTL Klubot, ugyanis a hétfői Tényeket többen nézték, mint a szerdai Barátok közt adását. „Hétről hétre egyre többen nézik A Fölszállott a páva népi tehetségkutatót. Az idei negyedik elődöntőnek 297 ezer fős nézettsége volt a teljes népesség körében, ami az idei széria eddigi legnézettebbje. A műsor jelentősen javítja a csatorna átlagát, hiszen a felnőttek közti 7,4 százalékos közönségarány több mint duplája a csatornáénak. Ebbe az elődöntőbe 845 ezer fő nézett bele legalább egy percre. Ennél az adásnál is (mint minden eddigi ideinél) elmondhatjuk, hogy minden mutatója magasabb volt a 2012-es sorozat elődöntőinek átlagánál”- közölte az MTVA. Megdőlt a Sport TV 2014-es nézettségi csúcsa is. A Nielsen Közönségmérés adatai alapján a Reál Madrid és az FC Barcelona összecsapására több mint 760 ezren voltak kíváncsiak, a nézettségi csúcs pedig a találkozó közel 440 ezer tartós nézőjének köszönhető. A Sport2 a közvetítés 2 órája alatt a 18-49 éves férfiak körében 18,7 százalékos közönségarányt ért el, és Magyarország legnézettebb csatornája volt a célcsoportban, megelőzve a két nagy kereskedelmi televíziót is. ■ VG Heti nézettség* 01 1. Tények TV2~ 1199 2. Barátok közt RTL Klub 1142 3. Éjjel-nappal Budapest RTL Klub 1092 4. Nagy Duett TV2 1046 5. Négyen négy ellen RTL Klub 1024 6. Híradó _________RTL Klub 865 7. Cobra_________RTL Klub 769 8. Na pló TV2 732 9. Fókusz RTL Klub "" 713 10. Az Élet Showja______TV2 675 •M INDEN MŰSOR A LEGNÉZETTEBB ADÁSÁVAL SZEREPEL. NÉZETTSÉG: EZER FŐ. FORRÁS: AGB NIELSEN Az MTVA sajnálja az inaktivitást az mtva az „ajánlatkérői piacon” betöltött meglehetősen sajátos helyzete, illetve a speciális beszerzési tárgyak okán gyakorta találkozik össze ugyanazokkal a szereplőkkel, de ebből hibás következtetés bármilyen ösz- szefonódásra gondolni, egyszerűen a ritka eszközöket forgalmazó, a beszerzési igényeket több eljárásban megjelenítő ajánlatkérői igényeket elégítik ki több esetben ugyanazon vállalkozások - reagált lapunknak a társaság. Kiemelték: az említett közbeszerzések túlnyomó részben a piac szereplői számára egyenlő esélyeket biztosító, nyílt eljárások voltak. Maga az MTVA is sajnálja az ajánlattevői inaktivitást, illetőleg a szélesebb körű verseny hiányát. Terjedőben a mobiltelefonos internetezés kutatás Szinte minden ház- tarásban van tévékészülék és mobiltelefon, és tízből hatban található számítógép - derül ki az NMHH legfrissebb kutatásából. A távközlési szolgáltatások közül tavalyhoz képest valamelyest nőtt a mobiltelefonos és fizetős tévés háztartások aránya, lelassult viszont a számítógépen használt internet terjedése, a vezetékes telefonnal rendelkező háztartások aránya is csökkent. Tavalyhoz képest az egyik leglátványosabb változás a telefonos internetezés erősödése. Mostanra a mobiltelefont használók egyharmadának - 2,5 millió embernek - van okostelefonja. ■ Animációs kasszasikerek a moziban rajzfilmek A Lego kaland komolyan fenyegeti a Jégvarázs elsőségét A Jégvarázs című Disney-pro- dukció lett minden idők legnagyobb animációs kasszasikere: a mesefilmre eddig 1,072 milliárd dollárért (239 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők világszerte. A korábbi csúcsot a Toy Story 3. című animáció tartotta, amely 2010-ben 1,063 milliárd dollárt (237 milliárd forintot) kasszírozott - írta a BBC News. A hókirálynő című Hans Christian Andersen-mese nyomán készült film november 27-én debütált. A produkció rekord bevételéhez az észak-amerikai jegyeladások 398,4 millió dollárral (89 milliárd forinttal), a nemzetközi piac pedig 674 millió dollárral (150 milliárd A Lego kaland februári bemutatója óta 400 millió dollárt hozott forinttal) járult hozzá. A családi mozi több mint három hónapig tartotta magát az amerikai és kanadai jegyeladások alapján készülő tízes kasszasikerlistán. Jelenleg pedig már a filmtörténet tíz legnagyobb bevételű filmje között is szerepel. A The Hollywood Reporter szerint ugyanakkor az új animációs bevételi rekordot komolyan fenyegeti A Lego kaland című produkció előretörése: a február óta játszott filmre világszerte máris több mint 400 millió dollárért (89 milliárd forintért) keltek el a jegyek, és számos helyen, köztük Ausztráliában vagy Németországban még be sem mutatták. ■ MTI