Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-30 / 100. szám
■nőm Családtámogatás: előrehozott utalás előrehozta a családtámogatási ellátások utalását a Magyar Államkincstár, így már tegnap átutalta az áprilisi ősz- szegeket a május elsejei munkaszüneti nap miatt. Minden ügyfél, a bankszátnlások és a postai kifizetést választók is megkaphatják az ellátást kedden vagy szerdán. Az intézkedés több tízezer családot érint. ■ MTI Duális szakképzés: idén 22 ezer végzős az idén 22 ezer hallgató végez a duális szakképzés keretében - mondta a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója kedden Kecskeméten. Komáromi Róbert elmondta, hogy mintegy 100 ezer diák vesz részt a szakmunkásképzésben Magyarországon, akik közül 50 ezren a német mintára bevezetett duális szakképzésben tanulnak. ■ MTI ET: a magyar börtönök is túlzsúfoltak az Európa Tanács 47 tagállamának 52 büntetés-végrehajtási hatósága közül 21-ben jelent problémát a túlzsúfoltság. A tagállamok közül Szerbiában, Olaszországban, Cipruson, Magyarországon és Belgiumban jelenti a legkomolyabb gondot a férőhelyek száma. Szerbiában 100 helyre 160 fogva tartott jut, Olaszországban 145, Cipruson 140, Magyarországon 139, Belgiumban 132. ■ MTI Moldova a román EU-elnökségre épít chisinau És Bukarest „ambiciózus, de megvalósítható" célkitűzése, hogy Moldova 2019-ben, a román elnökség idején váljon az Európai Unió teljes jogú tagjává - közölte Iurie Leanca moldovai miniszterelnök kedden, amikor a sculeni-i határátkelőnél találkozott Victor Ponta román kormányfővel. ■ MTI Lazítás huszonegy hónapja mnb A kamatcsökkentési sorozat talán most megállhatott A Matolcsy György vezette MNB Monetáris Tanácsa kedden történelmi mélységbe küldte az alapkamatot. Lesz még lejjebb? Új történelmi mélypontra, 2,5 százalékra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank, de nem jelezte egyértelműen, hogy megállítják-e a közel két éve tartó lazítási ciklust. Hornyák lózsef Huszonegy hónapja csökkenti a héthetes kötvény kamatát a nemzeti bank, és a 10 bázispontos vágással 2,5 százalékra mérséklődött az irányadó ráta a mai naptól. A 2012 augusztusától tartó sorozatban összesen 450 bázisponttal csökkent a kamatszint. Sokak várakozásával ellentétben az MNB Monetáris Tanácsának közleményéből nem derült ki, hogy megállt-e a kamatciklus. Több szakértő a ciklus során a lazítás kockázataira figyelmeztetett, ugyanakkor a nemzeti bank vezető tisztségviselői történelmi sikernek ítélik meg a lépéseket. Orbán Viktor miniszterelnök „jobbkeze” Matolcsy György több mint egy éve vette át a jegybank vezetését, aki korábban nemzetgazdasági miniszter volt. A központi bank keddi közleményében nem ad egyértelmű iránymutatást a kamat további alakulására vonatkozóan. Mivel a több megfigyelő arra számított, hogy 2,5 százalékon megáll az MNB, és ez hangsúlyosan bekerül a közleménybe, így most akár fel is erősödhet a spekuláció a további kamatvágások kapcsán, ami egyúttal a középtávú korrekció (kamatemelés) esélyét is növeli. Ezt a várakozást „limitálhatja”, hogy az MNB emlékeztetett márciusi jelzésre, miszerint az alapkamat érdemben megközelítette azt a szintet, ami a 3 százalékos inflációs cél eléréséhez szükséges. Hozzátették, hogy „a következő időszakban a hazai és nemzetközi környezetben lejátszódó változások befolyásolhatják ezt a képet”. Balatoni András, az ING Bank vezető közgazdásza lapunknak azt mondta, az MNB közleménye laza indikáció arra, hogy vége van a csökkentési ciklusnak. „Jelenlegi alappályájukon elég közel vannak ahhoz a szinthez, aminek segítségével elérhetik az inflációs célt” - tette hozzá. Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető közgazdásza szerint az MNB nem akarta bejelenteni, hogy vége a kamatcsökkentési ciklusnak. Az elemző hangsúlyozta, hogy az elmúlt több mint másfél évben végrehajtott 4,5 százalékos lazítás óriási mértékű, ezen 10 bázispontok nem sokat befolyásolnak. Kondrát kiemelte, hogy az infláció 2015- ben vissza fog térni 3 százalékhoz az MNB előrejelzése szerint is, így le kellett volna zárni a lazítási ciklust. „Nagyon nehéz határozott álláspontra jutni, de úgy érzem, hogy nem csökkenti tovább a kamatot az MNB” - nyilatkozta lapunknak Kondrát, érzékeltetve, hogy a jegybank közleménye nem tartalmaz egyértelmű iránymutatást. „Ha viszont jó ideig alacsonyan marad az infláció, vagy az MNB valamiért úgy érzi, hogy javul a kockázati megítélésünk, akkor folytathatja a kamatvágásokat” - tette hozzá. A forint kissé erősödött, ami részben arra utal (a külpiaci hangulat is javult), hogy a legtöbb szakértő a lazítási ciklus befejezését olvasta ki az MNB közleményéből. A monetáris enyhítéseknek azonban aligha lesz vége: a növekedési hitelprogram folytatódik, és a kéthetes kötvények átalakítása is csak most következik. A volt ukrán államfő szerint puhák a nyugati szankciók válság Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden gyenge kezű politikusok próbálkozásának nevezte Brüsszel és Washington szankcióit Moszkva ellen. Az Európai Unió 48-asra bővült feketelistájára legújabban tíz orosz vezető (köztük Dmittrij Kozák miniszterelnök-helyettes), valamit öt szakadár kelet-ukrajnai poütikus került fel - beutazási tilalommal és vagyon- befagyasztással büntetik őket. Ehhez csatlakozott Tokió is, a japán külügyminisztérium szerint 23 orosz lett nem kívánatos személy, de a neveket még nem tették közzé. Viktor Juscsenko volt ukrán államfő tegnap Brüsz- szelben újsághóknak nyilatkozva nem tartotta hatékonynak ezeket a lépéseket, helyettük komoly gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi retorziót sürgetett. Orosz elemzők szerint a jelenleginél drasztikusabb lépések komoly problémát jelenthetnek Oroszországnak, igaz, csak hosszú távon. A Gazprom állami óriáscég mindenesetre azt fontolgatja, hogy felhagy néhány projekttel Kubában, illetve Venezuelában, ami azt is jelentheti, hogy már középtávon más energiapolitikára kénytelen Moszkva berendezkedni. A gazdaság megtorpanása egyelőre nem következett be, az idei első negyedévben még 0,9 százalékos növekedésről számoltak be Moszkvában. Az orosz diplomácia azt is közölte, hogy komoly következményei lesznek azoknak a lépéseknek, amelyekkel vállalataik érdekeit sértik, érvényes szerződéseket rúgnak fel. A Kreml naponta megismétli: Kelet-Ukrajnában nincs szó semmilyen krími forgatókönyvről. Ez lényegében igaz, hiszen Donyeckben a függetlenségről, és nem az Oroszországhoz tartozásról írtak ki május 21-re népszavazást. Ugyanerre készülnek Luhanszkban is. Az oroszbarát szakadárok ultimátumot adtak a megyei vezetőknek, majd fegyveresek elfoglalták a központi adminisztráció épületét. ■ VG Több megváltozott képességű dolgozik statisztika A nők foglalkoztatási rátája is emelkedett négy év alatt Berlusconi kiosztotta politikai ellenfeleit Nem a nyilvántartott álláskereső fogyatékkal élők számának csökkenése, hanem a támogatott foglalkoztatásban részesülők számának emelkedése igazolja, hogy több megváltozott munkaképességű ember dolgozik - mondta a Világgazdaságnak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke. Hegedűs Lajos szerint az álláskeresők száma azért csökkent, mert a súlyos fogyatékosságban szenvedők, illetve e rokkantsági ellátásban részesülők nem is keresnek munkát, hiszen a hatályos jogszabályok szerint elveszítik az ellátásukat, ha jövedelmi átlaguk három egymást követő hónapban meghaladja a minimálbér 150 százalékát. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára azt mondta: az elmúlt egy évben 40 százalékkal, 17 500 főre csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Felidézte, hogy míg a korábbi kormányzati ciklus végén 43,5 ezren vehettek részt támoga- totti foglalkoztatásban, addig mostanra ez a szám 61 ezerre nőtt. Ők azok, akik rehabilitációs kártyával rendelkeznek, és akik után így nem kell a munkáltatójuknak megfizetnie a 27 százalék szociális hozzájárulást. Ha az adott cég kellő p ö c Soltész Miklós számú megváltozott munkaképességűt foglalkoztat, rehabilitációs adót sem kell fizetnie, és a két kedvezmény együttesen már azt jelenti, hogy a fogyatékos emberek foglalkoztatása „nullszaldós” a számára - magyarázza Hegedűs Lajos. A megváltozott munkaképességűek között 18,1 százalékos volt a foglalkoztatás 2011-ben. A tárca szerint a foglalkoztatás a nők körében is emelkedett: a 2014-es első negyedévi adatok szerint a 15-64 éves korcsoportban a nők foglalkoztatási rátája 55,1 százalékos, 1 millió 861 ezer nő dolgozott a korcsoportban, 134 ezerrel több, mint négy éve. ■ VG-MTI kampány Giorgio Napolitano olasz államfőt önkényes uralkodónak nevezte Silvio Berslus- coni volt kormányfő, aki kedden saját televíziócsatornáján nyilatkozott. A Forza Italia (FI) jobbközép párt elnökének politikusok fényképeit mutatták. Az első Napolitano államfőé volt, akit Berlusconi vörösnek nevezett kommunista múltja miatt. Megjegyezte, hogy az államfő leginkább uralkodóként viselkedik és demokrácia helyett abszolút monarchiát teremtett Itáliában. Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi kijelentette, hogy az ellene tavaly hozott ítélet „államcsíny” volt az olasz politikai életből való kizárására. Hozzátette: Napo- litanónak erkölcsi kötelessége lett volna kegyelmet adni neki. Angéla Merkel német kancellárral kapcsolatban úgy fogalmazott, az lenne a legjobb, ha „visszakaphatnánk Helmut Kohlt”. Silvio Berlusconi azt hangoztatta, hogy Merkel és Nicolas Sarkozy francia elnök azért nem szerették őt látni olasz kormányfőként az európai találkozókon, mert egyedül ő mondott nekik ellent. A közhivataloktól két évre eltiltott Silvio Berlusconi nem indulhat az európai választásokon, mégis ő vezeti pártja kampányát. A FI lógóján is a Berlusconi név szerepel. ■ MTI 1 * KOZELET^* Kevéssé lehet „irányadó” az alapkamat A nemzeti bank augusztus elhagyja az országot, illetve elsejétől megváltoztatja irány- egynapos jegybanki eszközadó eszközét, a kéthetes be, betétbe áramlik. Piaci szeMNB-kötvényt, és betétté ala- replők úgy vélik, a lépés gyen- kítja (erre határozzák meg az gítheti az alapkamat irányalapkamatot). Az intézkedés- adó erejét (ha például túl sok sorozat célja a külföldiek ki- pénz áramlik egynapos betétszorítása, valamint az, hogy be), így megvan az esély arra, a bankok állampapírt vegye- hogy a transzmissziós csator- nek. Szakértők szerint a „ki- nákon keresztül kevéssé tud szorított’’pénz egy része kerül majd hatást gyakorolni a gazosak államkötvénybe, a többi dasági folyamtokra.