Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-24 / 95. szám
2014. ÁPRILIS 24., CSÜTÖRTÖK DEL-DUNANTUL 11 Somogyi nagyarany a gyulai pálinka világ kupán PTE: kezelni kell a hiányt egyetem A rektorhelyettesek: Zeller Gyula, Tóth Kálmán, Berke Gyula A Százak Tanácsa figyelmeztet: veszélyben a földi élet? nedű Április harmadik hétvégéjén másfél évtizede Gyula a „Pálinka Fővárosa”. A délalföldi kisvárosban az idei hús- véton 15. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Pálinka Fesztivált, amely most harmadszor adott helyet a Pálinka és Gyümölcspárlat Világ Kupának. A világ kupára öt országból, több mint félezer kereskedelmi-, magán- és bérfőző 639 párlatot küldött. A szigorú nemzetközi zsűri a mintáknak alig több mint felét minősítette érmesnek, és ezen belül mindössze 35 aranyérmet, közte 10 nagyaranyat (championt) ítélt oda. Az eredményhirdetésre a gyulai vár udvarán, húsvét szombatján került sor. Előtte a Magyar Pálinka Lovagrend öt új taggal bővült. Lovaggá ütötték többek között a somogyi Pach Gábort, a zamárdi Zimek Manufaktúra főzőmesterét is. ■ Gyenesei István kapta A világ kupa legeredményesebb magáníőzője címet A világ kupán újabb szép somogyi eredmények születtek. A kaposvári Gyenesei Pálin- kárium folytatva siker sorozatát most a kisüsti meggy pálinkájával nyert nagyarany érmet, Champion díjat. Ezen kívül hat ezüst érmet (szilva, vegyes, érlelt vegyes, málna, alma, bodza) és három bronz érmet (ágyas szilva, cseresznye, erős szilva) gyűjtött be Gyenesei István magánfőző. Tóth Tamás Csaba barcsi magánfőző egy ezüst (Izabella szőlő) és két bronz (boróka, szilva) éremmel gazdagította a somogyi éremkollekciótlga- zi hungarikumnak minősül, a barcsi Ősborókás növényeiről engedéllyel gyűjtött, boróka bogyókból készült párlata.- Elégedett vagyok az eredménnyel, mert idén meg kellett osztani a pálinkáimat, nem akartam a világ kupára és az országos versenyre ugyanazokat nevezni - mondja a helyi termelő. Az idén ugyanis először választották szét a gyulai világkupát és az országos magyar versenyt, aminek az eredményhirdetését majd júniusban tartják a Vajda- hunyad várában. ■ C. A. - J. G. 1 Korábban azt mondta a Dunántúli Naplónak, hogy a rektorhelyetteseket csak azután tudja megnevezni, hogy hivatalos lesz az ön kinevezése, illetve a jelöltekkel is tárgyalt. Immáron publikusak a nevek? 2 Már jó ideje hallani arról, hogy az egyetemek élére kancellárt nevez ki a kormány. Ezen a téren történtek-e előrelépések, tudjuk-e már, hogy ki lesz a Pécsi Tudományegyetem kancellárja, s mikortól? 3 Rektori pályázatában hangsúlyosan szerepelt a külföldi hallgatók számának növelése. Ez a közeljövőben már megvalósulhat, vagy inkább távlati célnak tekinthető? 4 Szinten olvashattunk a pályázatában arról, hogy szorosabb kapcsolatra törekszenek Pécs városával, illetve, hogy az innováció ne álljon meg az elméletek szintjén. Történt előrelépés ez ügyben? 5 Idén többen jelentkeztek a Pécsi Tudományegyetemre, mint tavaly. Van ok az elégedettségre, hátra lehet dőlni azzal, hogy ezek szerint minden a legjobban alakult? 6 Két szervezeti egység, a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar és a szekszárdi Illyés Gyula Kar kapcsán már ön is beszélt arról, hogy elodázhatatlan az átalakítás. Még mindig az? 3 Már most kétszázzal több külföldi hallgatónk van, mint tavaly, úgyhogy folyamatos az előrelépés. A terv az, hogy a mostani számot a rektori ciklus végére megduplázzuk, azaz több, mint háromezer külföldi diákunk legyen. 4 Azt szeretnénk, ha az egyetemi innovációk, találmányok a gyakorlatban is hasznosulnának, ehhez pedig jó lenne a város segítsége, s egy közös, valamennyi érintett érdekeit szolgáló vállalkozásfejlesztési központ létrehozása. Bízom benne, hogy ebben a város is partner tud lenni. 5 Nem, mert az a fontos, hogy vei hányán jönnek ide. Első helyen körülbelül hatezren jelölték meg a PTE-t - azt szeretnénk, hogy ennél végül több diákunk legyen; azaz az első helyen nem ide jelentkezők módosítsák a jelentkezési sorrendjüket. 6 Tény, hogy erre a két karra többen jelentkeztek, mint tavaly, de a struktúraváltás mindenkeppen szükséges, ha előrefelé akarunk haladni. A tárgyalások jelenleg is folynak, már a Közeljövőben várhatóak változások. I lgen, azok, annyi kitétellel, hogy ők csak jelöltek, a rektorhelyettesi megbízások kiadásához szükség van a szenátus támogatására. Tudományos rektorhelyettesnek Tóth Kálmánt, gazdasági és stratégiai rektorhelyettesnek Zeller Gyulát, oktatásinak pedig Berke Gyulát kérem fel. 2 A kancellária bevezetéséről még nem született jogszabály, így előrelépésről nem tudok beszámolni. A kormány stratégiai tervei között mindenesetre szerepel ez a fajta átalakítás, s a hírek szerint 2015 januárjától már ez lesz a felállás. Pécs Bár a jelentkezési számok alapján nincs oka panaszra a Pécsi Tudomány- egyetemnek, Bódis József rektor szerint a gazdasági stabilitás elengedhetetlen. Fülöp Zoltán A közelmúltban nyilvánosak lettek az idei felsőoktatási jelentkezési adatok - eszerint a Pécsi Tudományegyetemre a tavalyinál többen jelentkeztek: összesen 12.296 diák szeretne Pécsre jönni tanulni, ami nagyjából hét százalékkal több a 2013-as számnál. (Igaz, a képet árnyalja, hogy közülük csak 5994 jelölte be első helyen ezt az intézményt.) A jelentkezők számát tekintve a PTE (az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem mögött) megőrizte negyedik helyét - ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsen szükség lépésekre, hiszen az egyetem régóta meglévő, és jó ideje már maga előtt görgetett pénzügyi hiányait kezelni kell.- És mi kezelni is szeretnénk - mondta el lapunknak az egyetem első embere. - A konszolidáció részeként az egészségügyi államtitkárságnak kidolgoztunk egy hároméves intézkedési tervet, amely már csak az aláírásra vár. Ebben összefoglaltuk, hogy mi miket szeretnénk tenni, és miket várunk az államtitkárságtól ahhoz, hogy a Klinikai Központ belátható időn belül egyenesbe jöjjön. Az oktatási oldal, ahogy én látom, rendben lesz, sőt, még egy kicsit jobb is a helyzetünk, mint korábban volt. A pénzügyi konszolidációt természetesen jelentősen megkönnyítené, ha a PTE az eddig is jól működő céges kapcsolatait a lehető legrövidebb időn belül továbbfejlesztené - s ahogy Bódis Józseftől megtudtuk, vannak is ilyen irányú tárgyalások.- Egy konkrétumról már most beszámolhatok: a Richter Gedeon gyógyszeripari vállalattal közösen a vakcinagyártást szeretnénk fejleszteni, elsősorban a remekül működő Szentágothai János Kutatóközpontunk szakembereire, s az ott található, nemzetközi színvonalú víruslaborra alapozva. Ugyanakkor emellett még több céggel állunk gyakorlatilag folyamatos tárgyalásban: a közelmúltban elindított, a hallgatói munkahelyteremtést megcélzó programunk sokak érdeklődését felkeltette, úgyhogy ezen a téren bizakodó vagyok, hiszek abban, hogy komoly előrelépések történhetnek már a közeljövőben is. ■ A Richter Gedeonnal közösen fejlesztenének ötven Év Az életminőségről rendezett konferenciát a Százak Tanácsa Kaposváron. A tudósokat, művészeket, közéleti embereket tömörítő civil szervezet célja, hogy megteremtse a nemzet egységét, megszilárdítson egy stabil értékrendet, ezzel egy Fradi-Új- pest vitává szelídüljön, hogy négy évente ki kap több szavazatot, mondta Szíjártó István, a tanács ügyvivője, Kaposvár díszpolgára, aki a választásokra utalva hozzátette: a győztesnek kell nagyvonalúnak lenni. Bhután uralkodóját idézte, aki szerint a népe boldogsága fontosabb, mint a GDP. Szita Károly polgármester, a rendezvény fővédnöke arra biztatta az egybegyűlteket, vigyék hírül, ha valami jót találnak Kaposváron. Az agrárgazdaság színvonala befolyásolja az életminőséget, fejtette ki Márai Géza agrármérnök, a Gödöllői Egyetem docense. Szerinte virágzó kertgazdaságok helyett Magyarországon többnyire három növényt (gabonát, repcét, napraforgót) termelünk. A talaj ettől, és a műtrágyák, növényvédőszerek használatától romlik. Kiürülnek belőle az ásványi és a szerves anyagok, ez számos kór, például a népbetegséggé váló csontritkulás terjedéséhez vezet. Miért nem beszélünk arról, kérdezte, hogy a magyar gabona 60-70 százaléka fuzá- riummal fertőzött, a gomba toxinja felborítja a hormon- háztartást. Bardócz Zsuzsanna biológus, az MTA doktora arról beszélt, hogy újabb kutatások szerint a génmanipulált gabona lehet az oka, hogy az USA-ban több az elhízott ember. Megemlítette, hogy az Egyesült Államokban azt fontolgatják, betiltják a nyers hús árusítását, akkora kárt okoztak az abból kikerülő fertőzések. A megoldás a helyben termelt, vegyszer- mentes állati és növényi táplálék fogyasztása lehet a konferencia előadói szerint. Ha nem korlátozzuk a gazdaság fejlesztését a természetvédelem miatt, ötven-hetven év múlva veszélybe kerülhet a földi élet, figyelmeztettek. ■ K.G. HIRDETÉS Közoktatási Típusú Sportiskola OM azonosító: 034143 Igazgató: Molnár Anna Szeretettel várjuk Önt és Gyermekét a leendő első osztályosok beíratására. 2014. április 28-án 8.00 órától 18.00 óráig 2014. április 29-én 8.00 órától 18.00 óráig 2014. április 30-án 8.00 órától 18.00 óráig iskolánk könyvtárában! o» iakoi, ° 7400 Kaposvár, Béke utca 75. Te!82/411-628 titkar@gyakorlo-kap.sulinet.hu www.gyakorlo-kap.suiinet.hu SZÉCHENYI TERV ..Tovább együtt eredményesen" TÁMOP-3.1.6-11/4-2011-0009 "Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások fejlesztése és a szolgáltatást támogató eszközök beszerzése a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása érdekében" című projektünket 2012. július 1 és 2014. április 30. között valósítottuk meg 30 000 000 forint támogatásból. A projektben beszerzett speciális eszközökből eszközkölcsönzőt hoztunk létre, melynek elkészült a webes felülete is online kölcsönzési lehetőséggel ( http://kolcsonzo.duraczky.hu ). A kölcsönzőhöz kapcsolódó szolgáltatásokat fejlesztettünk ki. Felkészítettük a befogadó pedagógusokat, szülőket a speciális eszközök használatára. A projekt keretében pedagógus-továbbképzési programokat dolgoztunk ki, majd képzéseket bonyolítottunk le együttműködő partnerintézményeink pedagógusai számára. Két alkalommal megrendeztük „Nyitott intézmény" programunkat. Érzékenyítő programokat szerveztünk partnerintézményeink pedagógusai, diákjai számára. Szolgáltatásainkról kiadványt jelentettünk meg. Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium ___ ^ 7400 Kaposvár, Somssich Pál u.8. HH www.duraczky.hu Ma ünnepli 80. születésnapját Pusztaszentgyörgyön HORVÁTH GYÖRGY Ez alkalomból szeretettel köszönti családja Ezen a felületen Ön is köszöntheti szeretteit! Biztos örülnének nikü-■ .................——------------------------