Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-13 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 15. szám

4 A HÉT TEMAJA 2014. ÁPRILIS 13., VASÁRNAP időjárás Az elmaradt tél és a korai tavasz komoly gondokat okozhat. Fenyeget a pollen, a kártevő rovarok, illetve a kullancs- és szúnyoginvázió. De egy fagy az egész gyümölcstermést is tönkreteheti. TÁMAD A POLLEN ÉS A SZÚNYOG Rajzanak a májusi cserebogarak, többen tüsszögnek, mert minden egyszerre virágzik, és szúnyogból is hamarabb lett sok. Az enyhe tél csak eddig volt kényelmes, fűtésszámla helyett másként fizethetjük meg a tél árát. Fábos Erika Idén elmaradt a tél, vagyis nem volt igazi a Kárpát-medencére jellemző' leghidegebb évszak. A hőmérséklet 2,6, néhol pe­dig több mint 3 fokkal haladta meg sokéves átlagot. Ez pedig azt jelenti, hogy ez volt a méré­sek kezdete óta a harmadik leg­melegebb tél Magyarországon. A tavaszias időnek nyáron kö­vetkezhet a böjtje. Ahogy a mezőgazdasági kár­tevők is jobban túlélték a telet, sokkal több és hatékonyabb növényvédelemre lesz szükség mondta Tarcali Gábor, a Ma­gyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnöke. Ráadásul az úgynevezett in­vazív fajok megjelenésére kell számítanunk. Ezek olyan rova­rok, amelyek nem őshonosak ezen az éghajlaton, a meleg miatt viszont most nálunk is megtelepedhetnek majd, és ed­dig nem ismert károkat okoz­hatnak. «... A kullancs túlélés és alkal­mazkodás szempontjából kivá­lóan alkalmazkodik, az avarba húzódva bármelyik fejlődési stádiumában képes átvészelni a fagyokat, de egy hosszú hideg tél azért sokat elpusztít. Ez az idén elmaradt, így valószínűleg jóval több kullancs lesz, mint kemény telek után. Hasonló a helyzet a csípőszúnyogokkal is. Bár az egyébként fajspecifikus, hogyan telel át, de bárhogy is, a kemény telet nem szereti, ezért hamarabb lesz sok szúnyog, mint megszoktuk. A Tisza-tó- nál és a Balatonnál azt mond­ták a horgászok, hogy az előző évekhez képest már most sok a szúnyog, annyi van, mint más­kor május végén szokott. „Április első napján végez­tük el az első biológiai irtást a Balatonnál - mondta Sár­inger Kenyeres Tamás, a ba­latoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság vezetője. - A szokatlan téli időjárás el­lenére nem számítunk rekord­évre. Tavaly ilyenkor sokkal rosszabb helyzetben voltunk. A déli parton figyelünk most jobban, mert a magas vízállás ott kedvez a tenyészőhelyek kialakulásának, de eddig úgy tapasztaljuk, hogy a következő hetekben nem lesz nagyobb in­vázió.” Kontinentális éghajlatun­kon a téli lehűlésnek kettős szerepe van. Egyrészt a hideg aktiválja azokat a biokémiai folyamatokat, amelyek elő­idézik a tél átvészeléséhez szükséges nyugalmi állapotot a növényekben. Másrészt gyé- rítő hatása révén csökkenti az állatok, növények és gombák egyedszámát. Például a rovaro­két, köztük az ember által kár­tevőnek tekintett fajokét, ame­lyek nem képesek testhőmér­sékletüket szabályozni. Ezek a fajok a szélsőséges hideget földben, vagy föld feletti rejtett zugba húzódva igyekeznek át­vészelni. Ha elmaradnak a ke­mény fagyok, mint idén ahogy történt, nagy számban élik túl a telet, és tavasszal akár meg­lepően nagy tömegben bújnak elő. Ha a folytatás is kedvező, természetesen a kártétel is na­gyobb lesz - mondta el Ripka Géza, a Nemzeti Élelmiszer­lánc-biztonsági Hivatal (NÉ- BIH) osztályvezetője. Hasonló a helyzet a különböző kóroko­zók, gyomnövények esetében is. A mostani télnek nemhogy a gyérítő hatása hiányzott, de számos ízeltlábú még szapo­rodni is képes volt. A szakem­ber azt tanácsolja, már most érdemes nyitott szemmel jár­ni a kiskertekben, szőlőkben, gyümölcsösökben, és szükség esetén megkezdeni a védeke­zést. Látható példa erre a cse­rebogár, amely mint a neve is mutatja „májusi” ehhez képest már az elmúlt hetekben több helyen rajzottak a kifejlett ro­varok. De a körtelevélbolha is már április elején rakta a tojá­sait, és több gombafaj is előbb támadhat. A mezőgazdaságilag művelt területeken túl azonban jobb, ha az ember nem avatkozik bele meggondolatlanul és erő­szakos módon a folyamatokba. A természet teszi a dolgát, élős­ködő és ragadozó ízeltlábúak, rovarevő énekes madarak és kisemlősök sikerrel fogják visszaszorítani a felszaporo­dott kártevők népességét. A kártevők mellett az időjá­rás teheti még a legrosszabbat: a hirtelen érkezett tavasz miatt a növényzet szinte repülőrajt­tal indult növekedésnek. En­nek akkor lehet szomorú kö­vetkezménye, ha hirtelen jön egy lehűlés, vagy pár napos éjszakai fagy, mert már az is károsíthatja a kifakadt rügye­ket, virágokat, ha nagy a kü­lönbség a nappali és az éjsza­kai hőmérséklet között. Főleg a virágzó csonthéjasok, mint a kajszi- és őszibarack, a meggy vagy az alma lehet veszélyben. A már kibomlott virágokat mí­nusz 2 fok is elpusztíthatja, akár néhány óra alatt. A szakértő szerint, abban egyelőre nem lehet megalapo­zottan állást foglalni, hogy a tavaszi tél és a hirtelen megér­kezett tavasz korábbi betakarí­tást eredményez-e a mezőgaz­daságban. A korai indulás ön­magában még nem jelenti ezt: a növények tenyészidejéből sok hátra van - teszi hozzá Ripka Géza. A legtöbb gazdálkodó előre jár a tavaszi munkákkal, de a szárazság egyre jobban aggasztja őket. A hótakaró hi­ánya tavaszra kiszárította a talajt, a melegedés beköszön- tével és a csapadékhiány miatt pedig fokozódhat az aszály ki­alakulása. A déli vidékekről származó idegenhonos fajok mindenesetre egyértelműen a nyertesek közé tartoznak, a ki­vinek és a fügének például épp ilyen telekre van szüksége. Az allergiások vannak a legnagyobb bajban A korai tavasz az allergiások­nak sem kedvez. Az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálat már januárban jelezte, hogy az enyhe idő ha­tására egyes kora tavaszi al- lergén növények virágpora megjelentő levegőben. Az Or­szágos Meteorológiai Szolgá­lat pollentérképén például már március vége óta pirossal ábrázolják az ország nagy ré­szét. Az előrejelzésük szerint, az elkövetkező napokban a nyírfapollen mennyisége or­szágszerte várhatóan magas lesz, de koncentrációja a hé­ten már csökkenhet kissé. Egyre nagyobb területen vi­rágzik a platán, így pollen­koncentrációja gyorsan emel­kedik, és elérheti a magas szintet. Magas lehet még he­lyenként a kőris, a fűz, vala­mint a ciprus- és a tiszafafé­lék virágporának mennyisége is. Megkezdődött a tölgy vi­rágzása is, pollenkoncentráci­ója a héten várhatóan emel­kedni fog, és eléri a tüneteket okozó szintet. A nyárfa pollen- szezonjá á végéhez közeledik, de virágpora helyenként még tüneteket okozó mennyiség­ben lehet jelen. Általában ala­csony koncentrációban elő­fordul a levegőben a juhar pollenje is, illetve már meg­jelentek a bükk, a dió, vala­mint az eperfafélék első pol­lenszemei is. az allergiások száma meg­lepő tempóban, évente 10-15 százalékkal, növekszik. Je­lenleg mintegy hárommillió embert érint Magyarorszá­gon az allergiás betegségek valamilyen formája. Ebben a genetikus okok nagy szere­pet játszanak, ahogy az im­munrendszer fejlődése és működése is felelős érte. A túlzottan higiénikus kör­nyezet, a szükségtelen anti­biotikumos kezelések, a moz­gásszegény életmód egyfor­mán kedvez annak, hogy aki­nek hajlama van rá, allergi­ás is legyen. Érdemes vigyázni, kullancs is több lesz idén. Bakteriális fertőzéseket, Lyme-kórt is terjeszthetnek A szúnyogok jelentik a kisebb gondot, hiszen bár csípésük gyötrő, betegségeket mifelénk nem terjesztenek. Nem úgy, mint a kullancsok: az agyhár­tyagyulladás mellett bakteriális fertőzéseket, Lyme-kórt és tibo- lát is terjeszthetnek. Előbbi ízü­letifájdalmakat, szélsőséges esetben bénulást, a tibola pedig nyirokcsomó-gyulladást okoz. korábban harminc éven át permetezéssel irtották a kullan­csokat, de az Európai Unió be­tiltotta az erre használt vegy­szert - így gyakorlatilag most egyáltalán nem irtják ezeket a rovarokat. az alföld kivételével ma már az egész ország fertőzöttnek tekinthető, és ehhez nem szük­séges az erdőt járnunk. A kul­lancs a nedves, árnyékos helye­ket kedveli, ezért akár egy parkban is összeszedhetjük. Fertőzött területen járva érde­mes néhány óvintézkedést ten­ni, például hosszú nadrágot viselni, arra ráhúzni a zoknit, illetve a hosszú ujjú felsőt is betűrni a nadrágba, és a meg­felelő hatóanyagú - például pi- caridin- vagy dietiltoula- mad-tartalmú - riasztószerek is segíthetnek. fontos kihangsúlyozni, hogy a kullancs nemcsak erdőben ki­rándulva támadhat ránk - a Lyme-betegek nagy része saját kertjében, futás közben fertőző­dik meg. A veszélytelennek tű­nő helyzetek ugyanis nem intik óvatosságra az embert, és a megelőzés mellett elmarad az utólagos átvizsgálás is. Nagyon fontos tehát, hogy még ha csak minimálisan is tartózkodtunk zöld övezetben - például fociz­tunk a gyerekekkel az udvaron - utána mindenképp jól nézzük át testünket - figyelmeztet Szol­noki Nikolett, szakorvos. minél korábban sikerül eltá­volítani, annál kisebb az esély arra, hogy bármilyen, kul­lancs által terjeszteti kórokozó Jó időben felfedezni a kullancsot a szervezetünkbe jut. Ne hasz­náljunk krémeket, ne nyom­kodjuk, hanem ragadjuk meg egy csipesszel minél közelebb a bőrünkhöz, és egy egyenes mozdulattal húzzuk ki. lyme-kór diagnosztizálása után ugyanakkor ajánlott a gyógyszeres kezelés. Az anti­biotikum hatását kiegészíten­dő érdemes magas nyomáson történő, úgynevezett hiperbár oxigénterápiát is igénybe ven­ni, ami a Lyme-kór kezelésé­ben a legújabb és hatékony módszer. „külföldön bevált gyakorlat a hiperbár oxigénterápia alkal­mazása Lyme-kóros fertőzések esetén” - mondta Szolnoki Ni­kolett, a Hiperbár Centrum or­vosigazgatója. „Hazánkban is egyre többen veszik igénybe a kezelést, és Lyme-kóros pá­cienseink nagy része felépül a betegségből.” Meg volt az oka, miért maradt el ez a tél LAKATOS MÓNIKA, ÜZ Országos Meteorológiai Szolgálat éghajla­ti szakértője elmondta, hogy a szokatlanul enyhe időjárás több okra vezethető vissza. Az egyik, hogy telente Szibéria felett álta­lában nagy mennyiségű hideg levegő halmozódik fel, ami ese­tenként a Kárpát-medence fölé húzódva tartósan hideg időjá­rást okoz. Most viszont a hideg- levegő-felhalmozódás kisebb mértékű volt. Egy másik meg­határozó tényező, hogy az at­lanti térségben a szokásosnál gyakoribb, esetenként erőteljes ciklonok előoldalán meleg, ned­ves levegő áramlott térségünk­be, és ezek a ciklonok megaka­dályozták a sarkvidéki, hideg levegő leáramlását - ismertette a szakember. a télen a sokéves átlaghoz ké­pest csaknem 3 fokkal maga­sabb volt az országos maximum hőmérséklet. Többször megdől­tek a napi melegrekordok is. Valahol még a leghidegebb órá­ban is 10 fok felett alakult a hő­mérséklet, olyan is előfordult, hogy napközben 16 foknál is melegebb volt. A CSAPADÉKMENNYISÉG ÍS jóval elmaradt a sokéves átlagtól. Az 1971-2000 időszakban olyan is volt, hogy tizenegy de­cemberi napon havazott orszá­gos átlagban. A mostani szezon­ban volt olyan hely az ország­ban, ahol öt nap volt hóesés de­cemberben, míg másutt egyálta­lán nem havazott. lakatos Mónika ugyanakkor kiemelte: enyhébb telek régeb­ben is előfordultak. Sőt, tenden­ciájukat tekintve a múlt század elejétől a téli középhőmérsékle­tek országos átlagban 0,6 fokos melegedést mutatnak. A mele­gedéssel párhuzamosan pedig a hó aránya egyre kisebb a téli csapadékban.

Next

/
Thumbnails
Contents