Somogyi Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-02 / 77. szám

2014. ÁPRILIS 2., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Lányrablás és utcai harc Kaposváron donneri városrész Hol egy autó, hol egy feleség miatt tör ki a csetepaté a belvárosban Polgárőrség kell! ► Folytatás az 1. oldalról A Somogy Megyei Rendőr-főka­pitányság közlése szerint szom­baton a Bartók Béla utcából több embert is elő kellett állítani, mert kiabáltak és ütlegelték egymást, kukákat borítottak fel. A rend­őrség által eddig megállapított tényállás szerint egy nő autóval hajtott arra, de az egyik házból kirontottak néhányan és a nyi­tott ablakon át benyúltak a kocsi­ba. A nő elvesztette az uralmát a járműve felett, az árokba hajtott. Kirángatták az autóból, egy bot­tal fejbe vágták, a földön fekvő nőt ütötték, és a haját tépték.- Minket támadtak meg a sa­ját házunkban, mégis belőlünk vált gyanúsított - panaszolja a Bartók utcai Balogh Kornélné, és mutatja az alkarját, ami kék-zöld lett a bántalmazástól - A kapu­hoz húzták a lányomat, mi csak védekeztünk, ahogy tudtunk. Melyik anya nem áll a gyerme­ke pártjára, ha ütik? Azért törtek ránk, mert a fiatalkorú lányomat el akarták rabolni, a férje akarta visszavinni. Korábban együtt él­tek, de szétköltöztek, azóta zak­latja, hogy menjen vissza hoz­zánk, de nekünk ő nem kell!- Én egyedül siettem a testvé­rem segítségére, amikor kitört a verekedés - teszi hozzá Ságvári János, Balogh Kornélné bátyja. - Autóval jöttem a szomszéd ut­cából, a buszmegálló közelében álltam le. Akkor már 30-an vol­tak velünk szemben. Hogy lehet az, hogy őket nem igazoltatták a rendőrök?. Ők mind az unoka­húgom férjének rokonai. Nekik hittek, ezért a rendőrök a kapu­ra lökték a húgomat és a lányát, Sérüléseiket mutatják a Bartók Béla utcai csata résztvevői. Azt állítják: nem ők kezdték, csupán védekeztek úgy bilincselték meg őket. Pedig nehezen hihető, hogy egy 40-50 km/óra sebességű autót képes megállítani egy gyenge nő úgy, hogy benyúl az ablakon? A hú­gom egy belső udvarban lakik, onann nem láthatott ki az utcára.- A verekedés után a szom­szédban lakó idős nőhöz mene­kültünk - mondta Balogh Kor­nélné - Öklömnyi köveket dob­tak be az udvarba, fenyegetőz­tek. Belebetegedtem ebbe, azóta is rettegünk, félünk, hogy visz­szajönnek. Nem értem a rend­őrök hozzáállását. Nekem kel­lene bizonyítanom az igazam, ezért szemtanúkat keresek, akik látták, hogy valójában úgy tör­tént minden, ahogyan most el­mondtam. ■ K. G. Roma nap Nagyatádon esélyegyenlőség 2014. Kultu­rális napot rendeztek a nagyatá­di romák. A cigány kézművesség és Vékonyné Nagy Éva amatőr festő a cigányság mindennapjait bemutató kiállítása mellett rajz­versenyt szerveztek a gyerekek­nek és színpadra léptek a béla- vári, nagyatádi, belegi, a görge­teg. hagyományőrzők és a nagy­atádi Obsitos Dalárda is. A helyiek közül sokan úgy gon­dolják, hogy a sajátkezűkbe kell venniük a sorsukat Egyesek már egy donneri polgárőrség felállítá­sán gondolkodnak. - Szükség lenne rá - állítja határozottan a közelben lakó Pintér Tamás. - Tényleg túlzás, ami itt folyik. Az tagadhatatlan, hogy mostaná­ban többet járőröznek a rend­őrök, annak annyi lett az ered­ménye, hogy a romák nem egy kupacban álldogálnak, hanem a tér 4-5 sarkából kiabálnak egy­mással. a söröskorsós körforgalom melletti boltnál gyülekeznek és hangoskodnak a legtöbbször. Ré­gen székeket hoztak, elfoglalták a járdát Azóta olyan rácsokat he­gesztettek a bolt ablakába, hogy oda se tudjanak leülni.- egy eve dolgozom ebben a bolt­ban, de már megbántam, hogy idejöttem - meséli az eladónő.- A fiatalok, még a gyerekek is úgy viselkednek, mintha övék len­ne a világ. Az idősek félnek bejön­ni, mert beszólogatnak nekik.- kísérnem kell a kislányom, ha megy vagy jön az iskolából, egé­szen a donneri felüljáróig me­gyek vele, illetve elé - szól közbe egy szülő, aki ott vásárol. - Egy­szer már megtámadták a gyere­ket, el akarták venni az értékeit a szombati eset nem az első összecsapás a környéken. Janu­árban a Szigetvári utca elején vonult fel egymással szemben két család, néhány éve szintén a Bartók Béla utcában esett egy­másnak két famüia, akkor egy autó adásvétele miatt tört ki per­patvar. Tűz ütött ki a buzsáki óvodában baleset Füst áramlott a buzsá­ki óvoda kazánházából kedden. Ezt észlelte az egyik dolgozó és értesítette a tűzoltókat. Az al­kalmazottak a gázt elzárták és áramtalanították az épületet. Az óvónők, a dajkák és a 32 gyerek biztonságban elhagyta az épüle­tet, A fatüzelésű kazán miatt ke­letkezett tüzet gyorsan sikerült eloltani. ■ H. M. Apad a Balaton: két hét alatt négy centiméter sió Immár apasztó vízeresztés folyik a siófoki Sió-zsilipen, a le­hető legminimálisabb, másod­percenként öt köbméteres inten­zitással. Erről a vízügyi illetéke­sek tájékoztattak, hozzátéve: azt ma még nem lehet tudni, hogy meddig tartják nyitva a zsilipet, az az elsődleges szempont, hogy minél több víz maradjon a nyári szezonra a Balaton medrében. A Balaton átlagvízszintje kedden már csak 125 centiméter volt, azaz már valóban apad, hiszen a február 28-1 zsilipnyitáskor 127 centin állt. Sokáig szintentartó vízeresztés folyt, közben a jelen­tős hozzáfolyás miatt 129 centi­ig is fölment a vízállás; két hete még éppen ennyi volt. ■ F. I. Ezrek bukták el a támogatást kassza kanossza Ha nincs gép, nem jár az ötvenezer sem ► Folytatás az 1. oldalról- Február végéig a forgalmazók negyvenezer új kasszát szállítot­tak ki, emellett nagyjából nyolc­vanezer vállalkozót érintett az április végi türelmi idő - ma­gyarázta Horváth Zoltán -, vagy­is körülbelül nyolcvanezer gép hiányzik. Ami azt jelenti, hogy ugyan több feltételnek meg kel­lett felelni, vagyis nem minden­ki számíthatott kompenzációra, de így is sok ezren lecsúsztak az állami támogatásról. Nekem pél­dául kilencvenöt ügyfelem: fő­ként kisvállalkozók, akiknek so­kat jelent ez az összeg. Holjevic Ferencnek pedig 27 partnere maradt le a kompenzá­cióról. A családi bt.-t vezető férfi pedig a 650 ezer forintja után fut­hat, ugyanis amikor február 27- én megkapta az értesítést, a for­galmazó megkezdte a pénztárgé­pek kiszállítását, az első körben érintett 13 ügyfele után befizetett 650 ezer forintot: az állami támo­gatást ugyanis a viszonteladók­nak kellett meghiteleznie.- Előbb a megyei iparkama­rához fordultam, segítsenek, hi­szen ha nem kapom vissza a pénzt az államtól, nem tudom megfinanszírozni a következő gépszállítmányt - mondta Hol­jevic Ferenc. - Azt tanácsolták, forduljak a NAV-hoz, ahol viszont kijelentették, sajnálnak, de nem tudnak mit tenni, a február 28­Futnak a pénzük után a cégek ról szóló rendelet megköti a ke­züket. Több mint két hete bead­tam hát egy méltányossági kér­vényt, de eddig nem kaptam rá választ. Viszont míg nem jutok a pénzemhez, az ügyfeleimnek sem tudok új kasszát rendelni, hiszen nem tudom kifizetni. Tő­lük pedig nem kérhetem el egye­sével az ötvenezer forintokat, hi­szen érvényes megrendeléssel rendelkeznek.- Az volt a baj, hogy amikor elhangzott az április 30., mint türelmi idő, mindenki megnyu­godott - vette át a szót Horváth Zoltán -, pedig ez csak az emlí­tett három cégtől rendelőkre vo­natkozik. A támogatásról lemaradók ter­mészetesen megpróbálják vala­hogy kiharcolni, hogy hozzájus­sanak a kompenzációhoz, hiszen önhibájukon kívül nem tudták teljesíteni a feltételeket, ezért per­társaságot alakítanak, hogy a bí­róságon harcoljanak meg pénzü­kért. Cseppet sem mellékesen to­vábbra sem tudják, mikor kapják meg új pénztárgépüket, ugyanis erről a forgalmazók sem rendel­keznek pontos információkkal. Sőt, több gépet, melyeket meg le­hetett rendelni, még csak képen láttak a viszonteladók is, ugyan­is a NAV honlapján hiába tűnik bőnek a választék, eddig csak három cég masinái kerültek tel­jes valójukban a piacra.- Ráadásul a már megka­pott kasszákkal is sok a gond - mondta Horváth Zoltán -, állan­dóan lefagynak, ami nem megle­pő, hiszen folyamatosan módosít- gatták a szoftverrel kapcsolatos előírásokat, s mivel a fejlesztők kicsúsztak az időből, elmaradt a szokásos tesztelés. Volt olyan ügyfelem, aki a beüzemelés utá­ni napon hozta vissza a gépét, de előfordult, hogy már a megérke­zéskor sem lehetett beindítani. Szervizelni pedig a garancia mi­att nem lehet, sőt, sok javítóhely­nek jogosultsága sincs, hogy be­lenyúljon. A rossz gépeket vissza kell küldeni, s csak reményked­het az ügyfél, hogy egyszer majd kap egy használhatót. ■ Vas A. Közúti ellenőrzés: agancstrófeákkal üzletelt az orgazda dám Egy lábodi autóst igazoltat­tak a rendőrök hétfőn este, a fér­firól kiderült: engedély nélkül szerzett agancstrófeákat szállít. A kocsi hátsó üléséről 19 darab dámszarvasagancs került elő, származásukról a sofőr nem tu­dott elszámolni. Elmondta, az agancsokat egy csokonyavison- tai lakostól vette, aki azokat en­gedély nélkül gyűjtötte össze. ■ Alázatos szolgáinknak jelen pillanatban havi egy­millió forinttól 1,6 millió fo­rintig terjedő jövedelmet szed­nek össze az országgyűlésbe küldött közszolgáink Somogy­bán a különféle tisztségeik­nek és pozícióiknak köszön­hetően. Van köztük olyan, aki több négy éves ciklust tud­hat háta megett, nagyságrend­ben hasonló javadalmazással, mert azt azért ne gondoljuk, hogy ez a bérezés nem követ­te az infláció bugyrait, holott mellékszálként halkan meg­jegyezzük: pont ezen hölgyek és urak még akár az infláci­ót is lenyomhatták volna bár­mikor, ha a tehetség melléjük szegődik...<break/>A nagy közös főszolgagyűjtő-helyen kevesebb bársonyszék fér be vasárnap után, így aztán ezen a rengeteg pénzen mindjárt sikerül spórolni. Az is biztos, hogy az álláshalmozásra más szabályok vonatkoznak a jövő­ben, áld eddig polgármester és képviselő is volt, biztosan nem lesz két széken egyszerre a közszolgálat mintaképe, így az egyik juttatásról biztosan lemondhat. mert hát eddig ön olyan gaz­dag volt, hogy akár havi 1,6 milliót is a zsebébe tudott rak­ni a drága képviselő úrnak, viszont nehéz lenne nem felis­merni: igazából mostanra el­szegényedett kissé, s így most körülbelül majd csak egymil­liót képes csupán adni. Pontos számítások nincsenek a kifi­zetendőkről, hiszen még so­kára ül össze a következő, ki­sebb parlament, ahová a bizto­san a jelenleg tizenhárom so­mogyi, legjobban fizetett szol­gánk helyett kisebb létszámú képviseletet adunk. még mielőtt vasárnap felkar­colnánk arra a bizonyos sza­vazólapra gyors kivitelezésű ikszünket, ne gondoljuk tehát, hogy értéktelen kis krikszk- raksz csupán az egész. Nem mellékesen mindezt önként, dalolva, s a szabadság jegyé­ben, hiszen akárkinek nem ad az ember havi egymilliót négy éven át.

Next

/
Thumbnails
Contents