Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-08 / 57. szám
MOZAIK Több mint két évtizede dédelgetett filmtervét valósítja meg Terry Gil- liam. A brit filmrendező a búsképű lovag történetét viszi filmre új szemszögből, Az ember, aki megölte Don Quijotét forgatása ősszel kezdődik. A Monty Python csoport egykori tagja először 25 éve kezdett foglalkozni Miguel de Cervantes könyvével. Kampányolnak is a jó macska-ember kapcsolatért a hétvégi expón Nehezen találnak egymásra munka Mást gondol az egyetem, a hallgató és a munkaadó Több száz különleges macskafajta és számos egyéb kedvtelésből tartott kisállat lesz látható a Nemzetközi Macskakiállításon Budapesten a hétvégén - írja az MTI. A Lurdy házban megrendezett expón naponta 400 különleges macska mutatkozik be, emellett szakmai programok, állatorvosi tanácsadás, táplálékok és felszerelések vására várja az érdeklődőket szombaton és vasárnap. A cicák mellett számos más, kedvencként tartott kisállattal is megismerkedhetnek, egyebek közt vadászgörényekkel, törpemalacokkal és kis rágcsálókkal is találkozhat majd a közönség a Magyar Macskamánia Egyesület által szervezett rendezvényen. Az egyesület tájékoztatása szerint a kiállítással igyekeznek a négylábú kedvencek és az emberek együttélésén is javítani. Úgy vélik, a macskák egyre több országban veszik át a vezetést a kedvenc állatok népszerűségi listáján. Állatvédelmi és terápiás szempontok is szükségessé teszik a macskatartás kultúrájának megalapozását és terjesztését - vélik az állatvédők. ■ A felsőoktatási képzések, a hallgatók és a munkaerőt váró szervezetek igényeinek jobb összehangolására lenne szükség szakértők szerint. Nógrádi László Más prioritások szerint működik a hallgatók, munkáltatók és az egyetemi képzések hármasa a munkaerőpiacon - mutat rá egy tanácsadó cég kutatása. Á PricewaterhouseCoopers Magyarország kísérleti jelleggel indult „Panorama Pro- ject”-je három érintett csoport legfontosabb szempontjait térképezte fel az üzleti igények és a szakemberkínálat összehangolásának céljából. A kutatás többek között arra is rámutat, hogy miben mások a vezető gazdasági, üzleti és informatikai karok; a hallgatók, valamint a szolgáltató központok igényei, és preferenciái. „A kezdeményezés, és annak jövőbeli kiterjesztése Magyar- ország hosszú távú verseny- képességét tartja szem előtt - mondta Szelecki Zsolt HR-ta- nácsadási üzletágvezető. A diákok az életre készülnek, de sok esetben nem passzolnak össze az elvárásaik a piaci realitásokkal A kutatás rámutatott, hogy a diákok, egyetemek és cégek prioritásai nem kellően összehangoltak. Egy intenzívebb, tényeken alapuló folyamatos dialógus azonban közelebb hozná egymáshoz a célokat, így a közös siker esélyét is. Főként a kommunikációs, digitális és szociális kompetenciák tekintetében várható, hogy az elvárásoknak megfelelő munkaerőt egyre nehezebb lesz megtalálni. A munkakörök szintjén a mérnökök a legkeresettebbek, emellett elemzői és ügyfél- szolgálati pozíciókat betölteni képes emberekre mutatkozik a legnagyobb távlati kereslet. Nagy szerepe lehet a digitális készségeknek, de ez az igény sem az egyetemeken, sem a munkaadóknál nem épült még be a rendszerbe. Sok szó esik a millenniumi generáció változó munkaszokásairól, de ennek következményeit mindeddig kevesen tudták konkrétumokra lefordítani. A szakértők úgy vélik, minél előbb szükséges egy egységes keretrendszer kialakítása, amely áttekinthetőbbé teszi a kereslet-kínálati trendeket, és a kommunikációt is elősegítheti. POÉNPERCEK Két részeg beszélget a kocsmában:- Te! Mit fog szólni a feleséged, ha ilyen részegen mész haza?- Nekem nincs feleségem!- Akkor miért mész későn? ■ A cég igazgatóhelyettesének felesége váratlanul betoppan a férj irodájába, és ott találja a titkárnőt a férfi ölében. A férj pillanatnyi habozás nélkül elkezd diktálni:- ...és összefoglalva uraim, hiány ide, hiány oda, itt, az irodában nem vagyunk képesek továbbra is egyetlen székkel ellátni a feladatunkat. ■- Kérem, ajánljon valami jót - mondja a vendég a pincérnek -, és belecsúsztat némi borravalót a kezébe. A pincér meghajolva megköszöni, majd megszólal:- Ajánlom, hogy menjen egy másik étterembe. ■ Egy ember bemegy a cirkusz igazgatójához, és azt mondja neki:- Kérem, igazgató úr, vegyen fel, én gondolatolvasó vagyok!- Maga tehetségtelen fráter! Ha gondolatolvasó lenne, már rég kitalálta volna, hogy nem akarom felvenni, és akkor felvettem volna!-tt________________________________________ Sz erinted kik 2014 ikonjai? A legjobb divattervező? A legjobb modell? A legjobb színésznő? A legjobb énekesnő? A legjobb bloggerina? Különdíj: a legsármosabb férfinak Szavazz és nyerj! Döntsd el Te, hogy kik legyenek 2014 ikonjai! Klikkelj a glamouronline.hu weboldalra és nyerj glamúros ajándékokat! Az esemény főtámogatója: Nyerj VIP belépőt a Women of the Year gálára! Részletek a GLAMOUR magazinban vagy a www.glamouronline.hu oldalon! i», MVKRtbV lloxmo/ ' Itf./dl -)',(> totnón ,!. ,i-;) I ! Mi I !■■■:■ ifofflu Mindenhol feltűnik a színész photobomb Cumberbatch a U2 fotójába ugrott bele Interneten terjedő, új és újabb változatokban elkészített poént indított útjára Benedict Cumberbatch. A Sherlock című sorozat sztárja úgynevezett photobombot hajtott végre az Oscar-díjátadó előtti bevonuláson, ahol a U2 együttes tagjai pózoltak a fotósoknak. A 37 éves színész egy jól elkapott pillanatban odalopózott a zenekar mögé és felugorva tolakodott be a képre, hasonló vicc mindenhol előfordulhat, ahol fényképezkednek, de ha a szereplők elé áll be valaki, az kifejezetten illetlenségnek számít, ilyenkor a konfliktus szinte borítékolható. Az interneten ugyanakkor számtalan jól sikerült képbemászás látható. Az ügyesen kivitelezett eljárás lényege, hogy az áldozat úgy szerepeljen a képen, hogy nem is veszi észre a mögé lopakodó mókamestert. Cumberbatch ezt sikerrel megvalósította, így a fotó (felső képünk) hamar a bejárta az internetet. Bár az Oscar-gálán többen is eljátszották ezt a poént, mégis a fiatal brit sztár húzása lett a legnépszerűbb. Azóta számtalan új verzió is készült, amelyen az internetes népművészek más híres fotókra másolták rá az integető angolt. A saját életre kelt photobomb áldozatául vált mások mellett a Beatles (középső képünkön), de számos filmjelenetbe is becsempészték. Olyan történelmi pillanatokat is feldíszítettek Cumberbatch hülyéskedésé- vel, mint a Holdra szállás (az alsó képen). ■