Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-07 / 56. szám
14 KÖRKÉP 2014. MÁRCIUS 7., PÉNTEK Egészségügy: sokan hiába várnak donorra gyógyítás Sok fizikai és jogi feltételnek kell megfelelni, adományozó és donor között érzelmi kapcsolat is kell dél-dunántúl Sokan várnak életmentő műtétre országszerte, miközben fogy az idő. Májra például több mint 150-en. Néha túl későn jön a segítség. Katus Eszter Hosszú hegek jelzik, hogy Bánó Andrea nemrég műtéten esett át. A harmincéves pécsi anyuka söntöt kapott, hogy legalább a mindennapjai könnyebben teljenek. De az a műtét, amelyre ő, a férje és két gyermeke annyira vár, csak nem akar elérkezni. Az orvosok ismeretlen eredetű májbetegséget állapítottak meg az édesanyánál, emiatt a létfontosságú szerve folyamatosan zsugorodik. Nem tudják, mi lehet az oka, azt sem, hogyan segíthetnének rajta. Az egyetlen gyógymód a májátültetés lenne - megfelelő donor azonban egyelőre nincs. A napokban az orvosok bevezettek neki egy söntöt, hogy elvezessék a folyadékot a hasából, amely folyton feltelik.- Eddig kéthetente szívták le, akkorra már úgy néztem ki, mintha ikreket várnék. Nehezen tudtam mozogni, fájdalmaim voltak, nem kaptam levegőt, olykor elájultam - meséli Andrea. - A műtétet követő egy-két napban ez megváltozott, de most mintha kezdődne minden elölről. Úgy látszik, a szervezetem egyre nehezebben bírja a küzdelmet, hiába tesznek meg értem mindent az orvosok. Miután Andrea sorsa nemrég nyilvánosságot kapott, számtalan jelzés érkezik hozzá: bátorítják, segítséget ajánlanak neki. Ketten az élő donor szerepét is vállalták volna érte, de egyikőjük sem volt alkalmas az átültetéshez. - Rengeteg kritériumnak kell megfelelni, nemcsak a vércsoport, de például a súly is számít - magyarázza az édesanya. - A transzplantációs listán, amire tavaly kerültem fel, ráadásul nagyon sokan vagyunk, és min- s két, akiknek „nem sürgős az 3 esete”, hisz nekem legalább fél | évem van vissza, nem vesznek | fel a sürgősségi várólistára. így s csak a várakozás marad és a reMűtét előtt. A szervátültetés önmagában is elég komoly beavatkozás, ráadásul az odáig vezető út sem egyszerű, szigorú követelmények vannak mény, hogy nem lesz késő. Európában többnyire sikeres az átültetés Rendkívül bonyolult feltételrendszer Halálig reménykedni? a sote honlapján talált adatok szerint Magyarországon évente mintegy 7000 beteg hal meg végstádiumú májelégtelenségben. Ebből 60-70 beteg van a májtranszplantációs várólistán. Az agyhalottból származó szervek elégtelen száma miatt a várakozási idő alatt évente 15-20 beteg hal meg az életmentő szervre várva. Az élő donoros májátültetés, ha van rá mód, nagy segítség lehet a betegnek. EURÓPÁBAN ÉVENTE több mint 6000 májátültetést végeznek, jó eredményekkel: műtét után a betegek több mint 85-90 százaléka még évekig életben marad. Magyarországon átlagosan 42 ilyen beavatkozás történik egy évben, a betegek száma viszont hazánkban is folyamatosan nő. Az Országos Vérellátó Szolgálat oldalán megtekinthető (az Eurotransplant-tagság miatti harmonizáció idejére nem frissülő) májtranszplantációs várólistán jelenleg 156 fő szerepel. A legrégebben regisztrált beteg hat éve, 2008 augusztusában került fel a listára. a sürgősségi várólistára csak azokat a betegeket veszik fel, akiknek legfeljebb napjaik vannak hátra új máj nélkül. (Például gombamérgezés esetén.) azt, hogy valaki felkerül-e a várólistára, az illetékes transzplantációs bizottság dönti el. ha egy szerv már nem működik megfelelően, és lehetőség van rá, másikkal pótolhatják. Az egészséges szerv származhat egy agyhalott vagy egy élő személy testéből. Utóbbi esetén nemcsak a vércsoportnak (és több más fizikai jellemzőnek), illetve a jogi szabályozásnak kell megfelelnie, de az etikai feltételeknek is. így például ha a donor nem családtag, a kórház etikai bizottsága vizsgálja felül a kérelmet. Az adományozó és a fogadó között erős érzelmi kapcsolatnak kell lennie, amellyel kizárható, hogy az adományozás ellenérték fejében, kényszerből, fenyegetés vagy megtévesztés hatására történik. Élő személyből csak a páros szervek egyikét, egy szerv részletét vagy regenerálódó szövetet lehet átültetni. Májszegmentdonorként (is) csak olyan egészséges felnőttek jöhetnek szóba. És ez még csak az alapkövetelmény! HIRDETÉS HIRDETÉS Dunántúli Regionális Vízmű Zrt éDk |\Q1I A DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS W V VÍZMŰ ZRT. Dunántúli vízmű zn Központi Vizsgálólaboratóriuma Biológiai laboráns munkakörbe munkatársat keres Fő feladatok: • Ivóvíz, nyersvíz vizsgálatokhoz kacsolódó mintavételezés • Nyers-, kezelt- és ivóvíz mikrobiológiai vizsgálatainak végzése • Minták adatainak, vizsgálati eredményeinek rögzítése számítógépes nyilvántartásban • A minőségügyi rendszer működtetésével járó, munkaköréhez kapcsolódó feladatok végzése, a hozzá tartozó dokumentáció vezetése Feltételek: • Szakirányú középfokú végzettség (mikrobiológiai szakasszisztens, laboratóriumi technikus, laboratóriumi asszisztens) • Laboratóriumi gyakorlat • B kategóriás jogosítvány • Gépjármű vezetési gyakorlat Előny: • Mikrobiológiai laboratóriumban szerzett gyakorlat • Szakterületi (vízvizsgálatok) jártasság • Akkreditált laboratóriumban szerzett tapasztalat • Számítógépes felhasználói ismeretek Munkavégzés helye: DRV ZRT. Dél-balatoni Vizsgálólaboratórium, Balatonszéplak-alsó telephely A munkába álláshoz erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni 2014. március 12-ig lehet, kizárólag a DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS VlZMÜ ZRT. Karrier oldalán ( www.karrier.drv.hu ). E-mailben, vagy postán elküldött jelentkezéseket nem áll módunkban figyelembe venni. Tandíjmentes, érettségi utáni képzések nappali és esti tagozaton: É l. Biztos két év az érettségi után Nincs felvételi és tandíj, van viszont 2 év díjmentes szakképzés 2. Továbbra is járnak a juttatások családi pótlék, diákigazolvány, egészség- biztosítás, kollégium, stb... 3. Tanuld ki magad a válságból! OKJ-s bizonyítvánnyal lehetőséged van dolgozni vagy továbbtanulni. Közgazdaság» Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Vállalkozási és bérügyintéző Vendéglátás- turisztika» Turisztikai szervező, értékesítő; Idegenvezető Egészségügy» Gyakorló ápoló Informatika» Informatikai rendszergazda Logisztika» Logisztikai ügyintéző Ügyvitel» Irodai asszisztens MUA Szakközépiskola. | Kaposvár, Rákóczi tér 12/a. Tel.: 82/320-160 | www.mua.hu | OM azonosító: 035496 HIRDETÉS nmi A DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS mm MII V vízmű zrt. ... Siófok Szennyvíz Fenntartási Du nántúliRnqloníllt Vfcrtftt üzemvezetősége Elektromos karbantartó munkatársakat keres Feladatok: ■ a villamos energia ellátás helyreállítása, • folyamatos üzem biztosítása a szolgáltatási területen, • adminisztratív tevékenység, • készenlétben történő munkavégzés. Elvárások: • szakirányú - villanyszerelő, műszerész - középfokú végzettség, • „B" kategóriájú gépjárművezetői engedély. Előny: • érettségi, • hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat. Munkavégzés helye: Siófok Szennyvíz Fenntartási Üzemvezetősége, Siófok szennyvíztelep A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni 2014. március 16-ig lehet, kizárólag a DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS VÍZMŰ ZRT. Karrier oldalán ( www.karrier.drv.hu ). E-mailben, vagy postán elküldött jelentkezéseket nem áll módunkban figyelembe venni. DRV Dunántúli Regionális Vízmű Zrt HIRDETÉS Kombinált használat esetén az Opel Mokka átlagfogyasztása: 4,5-8,7 l/100km, C02-ktoocsótása: 120-158 az Opel Antaro ótlogfogyasz- tása: 5,2-12,4 1/IOOkm, Co2-kibocsátósa: 160-216 gflcm változattál és forgalmi viszonyoktól függően. A képen látható autók lusztródók. *A feltüntetett árak az Opel Mokka 1.61 Seleclion és az Opel Antaro 12 D Selectlon modellek vásárlása esetén és a készlet erejéig érvényesek. Az árak ajánlott fogyasztói árak. Az akció 2014. január 1. és mórdus 31. között érvényei Az Opel Southheast Eurape Kft. és az akcióban részt vevő Opel-márkakereskedések fenntartják a jogot az ajánlat megváltoztatására, illetve visszavonására. Konkrét ajánlatokért és az akció részleteiért kérjük, látogasson el a www.opH.kiss-gerencser.hu weboldolra, vagy az önhöz legközelebb lévő márkakereskedésünkbe. mk 7i4# "flí A személygépjármü-pi«con elért, 10,9%-os HL UGttlOVfLTEM részesedés alapján. ForcásiDatahouse Kft. y irmtviurró MÁBKAüA 2013.01.01-2013.12.31. közötti személygépjármű I Ú? MAOYAMOfi£1ÁGOH forgalomba helyezések Magyarországon Opel Kiss-Gerencsér Autóházak 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96. Tel.: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1. Tel.: 93/518-940 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2. Tel.: 83/515-030 www.opel.kiss-gerencser.hu HIRDETÉS Ezen a felületen Ön is köszönth szeretteit! Biztos örülnér HIRDETÉS HIRDFTÉS