Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-29 / 74. szám
14 2014. MÁRCIUS 29., SZOMBAT KORKÉP - HIRDETÉS Egyre szebbek és üresebbek isten házai Milliókból épülnek újjá, néha csak 10-20 hívőhöz szól a pap- A leghűségesebb templombaj- árók a nők és az idősek - mondta. - Az a kevés fiatal, aki a gyülekezet látókörébe kerül, az se jár az istenházába, illetve a nekik szóló gyermek- és ifjúsági összejövetelekre. Úgy tűnik, hogy a közeli egyházi iskolákban tanuló diákoknak bőven elég az ottani kötelező hitélet... Évente egyszer-kétszer keresztel, konfirmáció 2-3 évente van, és olyan párt már évek óta nem esketett, aki a gyülekezetei területén maradt volna. - Amikor 22 éve elkezdtem a megyében munkálkodni Isten országáért, arra gondoltam, hogy talán tíz évig fennmarad a gyülekezet. És lám még most is él, van még aratnivaló, de meddig...? - kérdi keserűen. Belső és külső épülés folyik a somogy- udvarhelyi református eklézsiában. Ezt egyfelől a gyermekistentiszteletek látogatottsága, másfelől az új gyülekezeti terem létesítése jelzi. - Átlagosan 30-50 idős és középkorú egyháztag látogatja a vasárnapi istentiszteleteket, míg ünnepnapokon szá- zan-százhuszan is összegyűlnek Isten igéjének hallgatására - tájékoztat Szépné Czippán Noémi lelkész. Iskolai évben pedig minden vasárnap tartanak gyermekistentiszteletet, nagy örömükre az erre járók száma növekszik. A hitoktatás kimeríti a kereteket, de ezenkívül főként az ünnepekhez kapcsolódva a kicsiknek-nagyoknak játszóházat is szoktak szervezni. Az ifjúságot időnként egy-egy alkalomra tudják bevonni. A lelkész-házaspár a gyülekezet jövőjét illetően bizakodó. - Ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges. A jövő is az Ő kezében van, s lehet jövője a kisgyülekeze- teknek is, legföljebb más keretek és formák között, mint korábban. A vasárnapi szentmiséken résztvevők száma ha kismértékben is, de csökkent vidéken az elvándorlás és az elhalálozás következtében - mondta Maczkó Gyula, a csurgói Jézus Szíve Plébánia esperes-plébánosa, aki közel 3500 lelkes közösség gondját viKOMMENTÁR A pásztor és a nyáj összetartozik az apró gyülekezetek gondozása igehirdetők mit tesznek kicsiny rendkívüli erőfeszítést igényel. Ezért csak a legnagyobb megbecsülés hangján lehet szólni azokról a prédikátorokról, akik hűségesen végzik-végezték a küldetésüket. Ilyen voltMáthé Csaba, aki több évtizeden átlstvándiból pásztorolta páratlan odaadással a környező falvak reformátusait. Az ő szemében egy-egy istentiszteleten két-három lélek is nagy érték volt. A „megéri-e?” -kérdésemre azt felelte: igen, mert a cél mindig fontosabb. Vajon a mai seü. - Azt tapasztalom, hogy a jó ügyért a keresztények mindig készek áldozatot hozni, anyagit és fizikait egyaránt. Hétközben a fiataloknak a hitoktatás, a csoportos találkozások nyújtanak lehetőséget az együttlétre, a hitélet erősödésére, illetve a személyes beszélgetések,lelkigondozással. ■ G. A. nyájuk megtartása, hívogatása érdekében. Alkalmak és lehetőségek a legtöbb helyen vannak, az igények azonban már eltérőek. Sokan legföljebb csak keresztelő, esküvő alkalmával lépik át a templom küszöbét. azonban nem reménytelen a mára összezsugorodott régen virágzó gyülekezetek jövője se. Mert megtörténik olykor a „csoda”, hálaadó- és lelkészbeiktatási ünnepen megtelnek az Úr házának padsorai. G. A. „ Olyan legyen életed, mint friss virág, boldogság kísérjen egy életen át. Légy az, ami szeretné! lenni, ne feledd, mi mindigfogunk szeretniT Március 30-án ünnepli 18. születésnapját Görgetegen CSALOS ELIZA Nagyon boldog Születésnapot kívánunk: A kutasi Mama, Papa és az egész család DRV Átmeneti vízhiány Hetes Dunántúli Regionális Vízmű Zri. Tájékoztatjuk tisztelt Fogyasztóinkat, hogy a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. munkatársai 2014. március 31-től április 12-ig, 08.00 és 15.00 óra között karbantartási munkálatokat végeznek Hetes településen. A munkálatok ideje alatt vízhiány és nyomáscsökkenés, zavarosodás várható. Megértésüket köszönjük! Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Ez itt az On hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 ~teter menthetsz! Szervező a Somogyi Hírlap és a Baross Szőnyegáruház. Véradás március 31-én, 13 és 16 óra között a Baross Szőnyegáruházban (Kaposvár, Baross Gábor. u. 8-10). Fonyódi székhelyű cég felvesz Kereskedelmi/irodai asszisztenst Feladatok: • kereskedelmi tevékenységek támogatása, áru átvétele/lerakodása • beszállítókkal való kapcsolattartás (angol nyelven is) • megrendelések fogadása, rögzítése, visszaigazolása, teljesítésének nyomon követése • megrendelőkkel, ügyfelekkel kapcsolatos napi ügyintézés, levelezések bonyolítása • ajánlatok, szerződések, pályázatok készítése • a cég operatív vezetésének támogatása • egyéb változatos adminisztratív feladatok Elvárások: • minimum középfokú végzettség • felsőfokú műszaki szakirányú angol nyelvtudás • adminisztrációs területen szerzett legalább 3 éves tapasztalat • irodai (MS Word, Excel) szoftverek ismerete •jó Szervező és kommunikációs készség, értékesítői tapasztalat • precíz, pontos, önálló munkavégzés • kiváló kapcsolatteremtő és empatikus készség Amit kínálunk: • lendületesjó hangulatú, barátságos csapat kedvező munkakörülményekkel • biztos, hosszútávra szóló munkalehetőség teljes munkaidőben • jó hírű, stabil cég • megegyezés szerinti fizetés • munkavégzés helye: Fonyód Jelentkezés: 2014. április 11-ig fényképes önéletrajzzal és motivációs levéllel, bizonyítványok másolatával a kardos@hutoklima.t-online.hu címre. ► Folytatás az 1. oldalról ■ Ön jár templomba? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: 'j SONLINE.hu s-X A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Mp'Jkn- ' Kedves Olvasóink! Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik Jp a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán —ÁA és a Marcali telephelyen születtek. ; Márciusul, és március 27. között születtek Dátum Név Súly fos. Műm Név Sújy Hkz. Dátum Név Súly Hosz. KAPOSVÁR 03.25. Benjámin Ákos 3550 gr 56 cm 03.26. Annabella 2350 gr 45 cm 03.21. Richárd 3540 gr 55 cm Leila Melissza 2790 gr 51 cm Kitti Viola 3100 gr 53 cm Laura Dorka 3650 gr 54 cm 03.26. Levente 3480 gr 56 cm 03.27. János Patrik 2600 gr 50 cm Flórián 2440 gr 49 cm Bence 3640 \f 53 cm Olivér 3150 gr 55 cm 03.22. Mia Lícia 2770 gr 50 cm Ulien 2740 j 51 cm 03.28 Jázmin 2950 gr 54 cm Ábel Dominik gr 52 cm j Adél 2690 gr 50 cm Marcali 03.24. Zsalyke 3310 gr 49 cm 03.22. Hanna 2900 gr 54 cm Bálint 3240 gr 49 cm 03.23. Lilla Hajnalka 3600 gr 55 cm KlHrtékí^^^^ eladásra váró WPBBBWM dolgait HIRDESSE MEG WÉESmiiBBiSSSHH „APRÓ CSEPRŐ” MEGRENDELŐSZELVÉNY , ■. Szöveg: rovatunkban 30.000 Ft Irányár: értékhatárig Név: —fpm: ..' ~| mindössze Telefon: [Öl 61 f~ ~] ]"1 Aláírás: , I Az ajánlat kizárólag lakossági hirdetésekre vonatkozik. A név- és címadatok valamint az irányár megadása a hirdetés 4 A A A rí Ául megjelenésének feltétele. Kérjük a szelvényt NYOMTATOTT betűkkel kitölteni. A hirdető kijelenti, hogy a fenti szövegbeno'v. Iliim PT-PIT tudomása szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy hirdetése U vww v szövegének stílusán a lap arculatának megfelelően váltó -’ak.