Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)

2014-03-28 / 73. szám

ELETMOD - TV-MUSOR 2014. MÁRCIUS 28., PÉNTEK 10 Próbálta már tesztelni?- sokat elárul a férfi tenyere A feleségnek jólestek a bókok... lebukás Kis feloldódásra vágyott már - A beteg férj megtalálta a szerelmes verseket Váratlanul kiderült az internetes .hűtlenkedés". Pedig csak néhány önfeledt pillanattal akarta jutalmazni magát Miniteszt: Jobban kellene figyelnem, mit teszek? egyetlen pillantás a férfi te­nyerére, és megtudhatjuk, ál­modozóval, vagy inkább ráme­nős alakkal van-e dolgunk. az ujjhegy alakja A szögle­tes ujjhegy tulajdonosa két láb­bal áll a földön. Tudni sem akar hirtelen ötlettől vezérelt akci­ókról, a romantika általában idegen tőle. A hegyes ujjú férfi viszont gyengéd és nagy lelke van. Sokat álmodozik, és akkor is elcsábítható, ha már foglalt. szIvvonal Minél mélyebb a barázda, annál nagyobb szere­pet játszanak a férfi életében az érzelmek. Ennek van előnye és hátránya is. Nagyon roman­tikus és együtt érző partner le­het, viszont túl féltékeny is. Ha viszont keskeny és rövid a szív­vonal, nehéz lesz érzelmileg a férfi közelébe férkőzni. szerelemvonal Az erős vo­nal élénk fantáziára utal. Ez a férfi mindig új ötletekkel áll elő a kapcsolatban. Viszont ha sok vékony vonal adja ki az egészet, vigyázat: a férfit mindig új fel­fedezésre hajtja a nagy termé­szete. Lehetőleg változó partne­rek mellett. házasságvonal A több mély vonal a tenyéren nagy várako­zást jelez. Tulajdonosa sokáig keresi az igazit, de furcsa mód senki sem felel meg neki. Több szerencsével kecsegtet az, aki­nek csak egyetlen mély vonala van: ő alkalmas hosszú, kap­csolatra, hűséges típus. ■ Dóri (29) önmaga előtt is szé­gyenkezik. Mindig elítélte azokat, akik meggondolat­lanul mások érzelmeivel ját­szadoznak. Most saját csap­dájába esett. AS-összeállítás Öt éve, nagy reményekkel, sok tervvel házasodtak össze Márkkal (30). Egy felhőtlen év után kezdődtek a bajok. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy Márk nem érezte jól magát. Ki­vizsgálás, és az eredmény: ko­moly betegség. Ennek ellenére kitartanak egymás mellett továbbra is. Ám az életük immár a betegségről, és a küzdelemről szól. És eljött a pillanat, amikor a lány azt érezte, hogy kikapcsolódásra vágyik. Eleinte csak annyira, hogy néhány percre feledhesse a gyötrő problémákat. így kez­dett az interneten, fórumokon levelezgetni. Valóban segítség, feloldódás volt a számára. Ott­hon lehetett, a párja mellett, figyelve rá, és mégis társaság­ban. Egyre több időt töltött a a számítógép előtt, csevegett, ismerősökre tett szert. Lassan kialakultak állandó beszélge­tő partnerei, és már alig vár­ta, hogy „találkozhasson” a világhálón. A beszélgetések az­tán intimmé, olykor pikánssá váltak. Egyik levelezőtársa már nyíltan tette neki a szépet. Mi tagadás, a fiatalasszonynak jólestek a bókok, hagyta, sőt ő is hasonló hangnemben vála- szolgatott. Vidámabb lett ettől, és úgy érezte plusz energiákat kapott. Aztán robbant a bomba. Miután már telefonon is rendszeresen beszélgettek partnerével, levelezőtársa egy idő után személyes találkozót, randevút is sürgetett. Körülbe­lül ezzel egy időben a férje a kö­zös gépen véletlenül meglátta a Dórinak szánt szerelmes ver­set. A lány zavartan akart ma­gyarázkodni. Valójában akkor szembesült igazán „játékával”. S most ott a kérdés, mit tegyen. igazak önre a következő állí­tások? 1. Általában ösztönösen cselek­szem, és nem szoktam különö­sebben tervezgetni, megfontolni a lépéseimet. Eddig nagyjából minden bejött, nem okozott semmi különösebb csalódást. IGEN NEM 2. Szeretem az új, kalandos dol­gokat, vonz minden, ami isme­retlen, és olykor szívesen koc­káztatok. IGEN NEM 3. Ami a szívemen, a számon, nem szoktam köntörfalazni, és „ általában az érzelmeim hatá­rozzák mega lépéseimet. IGEN NEM 4. Bármennyire is szeretnék va­lamit tenni, előbb átgondolom, hogy annak milyen hatása le­het, és milyen kockázatokkal kell számolni. IGEN NEM ÉRTÉKELÉS: az 1-3. kérdésnél az igen 2, a nem 0 pontot ér, a 4-nél for­dítva. 4 VAGY TÖBB PONT: Úgy tűnik, nem ritka, hogy elhamarkodot­tan cselekszik, vagy olyasmit tesz, amit a környezete félreért, esetlegkésőbb maga is meg­bán. Ne döntsön azonnal, előbb gondolja át mindig a helyzetet. 4-NÉL KEVESEBB PONT: Úgy tű­nik, megfontolt, kerüli az élet buktatóit. Azért a ló túloldalára se essen át, ne hagyja, hogy csak az értelem vezérelje. Adjon teret az érzelmeknek is, a kettő egyensúlya az igazi. Átadja magát az érzelmeinek - miért is ne, ha ez így jó neki? k ft 1 4 TTCT.l?T7fZTM.ltTTTg»PM t'i C I I =m i m^hhhhhh i _ ^ - _■ ■ _ vhph i dvní^^hhhí i sp&KmranviH ^lm^ühhih i 6.00 Jó reggelt, skacok! 6.25 Tények Reggel 5.15 Hajnali gondolatok 15.00 Heathcliff 5.55 Gyilkos körzet © 9.30 Szerelmes földrajz 6.00 Kés, villa, design © 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 Híradó Reggel (ism.) 6.55 Mokka® 5.20 Az este (ism.) 15.25 Hunyormajor 6.55 Tv-shop J 10.10 A hegyi doktor (ism.) | 6.30 Kalapács alatt® 9.20 Fájó gondviselés 8.08 Minden Reggel © 9.20 Stahl konyhája © 5.50 Ma reggel 15.50 Telmo és Tula, 8.00 A médium © 10.55 Sándor Mátyás (ism.) 7.00 Sportverda 2013 © (am.-ausztrál vígjáték, 1997) 10.05 TopShop 9.35 Babapercek® 9.00 A korona hercege © a kis szakácsok 9.45 Szívek szállodája © 12.00 Híradó 8.00 Speciális mentők: Fsz.: Kyra Sedgwick, James 11.45 Asztro-Show 9.40 TeleShop 10.15 Család-barát 16.00 Egér-úti kalandok 10.35 Igazgyöngy© 12.25 Kívánságkosár földön, vízen, levegőben Spader, Anne Bancroft, 12.50 Reflektor (ismétlés) 10.45 Astro-Világ 12.00 Híradó délben 16.25 Tappancs mesék 11.35 Doktor House© 14.25 Utánam, srácok! 9.00 Gyűjtögetők® Helen Mimen, Albert Brooks 13.10 Fókusz (ismétlés) 12.00 Tények Délután 12.30 Pamende 16.50 Boldogvölgy 12.30 Esküdt ellenségek: 14.55 Kövek és emberek © 9.55 Fenegyerekek® 11.30 Aquamarine 13.45 Négyen négy ellen 12.25 Aktív® 13.00 Esély 16.55 Babarés Badou Bűnös szándék © 15.30 Labdarúgás 11.00 Jimmy felveszi (am.-ausztrál vígjáték, 2006)- A családi játszma (ism.) 13.00 Walker, a texasi kopó 13.35 A megregulázott fény kalandjai 13.25 CSI: A helyszínelők© NB 2, Ness Hungary, a kesztyűt® Fsz.: Sara Paxton, Emma 14.30 Éjjel-Nappal (amerikai akciófilm-sorozat) 13.55 Történetek 17.20 Aprónép ' 15.15 Gyilkos számok © Nyíregyháza Spartacus- | 12.00 Beépített főnök Roberts, Bruce Spence Budapest (ismétlés) © 15.00 Hal a tortán© j a nagyvilágból (ism.) © 17.30 Timothy iskolába jár (am. krimisorozat, 11/21-22.) ZTEFC -Amerika© 13.35 Nyomoz a professzor 15.40 Csók és csata© (vendégváró valóságshow) 14.25 Különleges 17.55 Trombi és a Tűzmanó 17.15 Doktor House© 17.30 Térkép 13.00 Állati rekordok © Gyilkos narancs P5 (amerikai sorozat, 95.) 16.00 Családi Titkok© mentőalakulat© 18.05 Mesélj nekem! (amerikai orvossorozat, V/14.) 18.00 Híradó, Dunasport 14.00 A világegyetem © (amerikai krimi, 2007) O 16.50 A gyanú árnyékában (magyar reality sorozat) 15.15 A múlt fogságában© 18.15 Magyar népmesék 18.20 Jóbarátok ® 18.35 Közbeszéd 14.55 Húst hússal 15.20 Jégrengés £ 17.55 Fókusz© j 17.00 Maricruz® | 16.05 Jövő-Időben 18.20 KukoriésKotkoda j (am.vígjátéksorozat,I/5-6.) 19.05 Életképek® 16.55 Katasztrófa© j (kan.katasztrófafilm,2010) 18.30 Híradó (mexikói sorozat, 40.) 16.15 Híradó+ 18.30 Tehénke mesék 19.15 Szerintük a világ© 19.45 Rocca parancsnok © A túlélők 17.05 MaxPayne g 19.30 Négyen négy ellen 18.00 Tények 16.30 Rex felügyelő© 18.40 Napfény farm 19.20 Jim szerint a világ® (olasz krimisorozat, 16/3.) 17.55 Jimmy felveszi - Egyszemélyes háború ” - A családi játszma © ■ Hírműsor 17.25 Híradó 18.50 Traktor Tóm | (am. vígjátéksorozat, i/5-6.) Bűntudat (2/1.) a kesztyűt® (amerikai akciófilm, ism.) 20.05 Éjjel-Nappal 19.30 Az élet show-ja© 17.35 Ridikül© 19.05 Állatkert 20,25 Két pasi 20.30 A hegyi doktor® 19.00 Variációkegy 19.00 A rejtélyek háza Budapest® | (valóságshow) 18.30 A következői® a hátizsákban j - meg egy kicsi © (német sorozat, 96/34.) j világvégére© (amerikai thriller, 2001) 106' 21.25 Barátok közt© | 20.40 Édes élet © 19.30 Híradó este 19.35 Lülü, ateknöc j (am. vígjátéksor., IV/16-17.) j A bánya titka 20.00 A világegyetem® Fsz.: Trevor Morgan, Stellán (magyarsorozat, 6865-6866.) | (reality sorozat) 20.20 Bízunk Benned! © 19.45 Domonkos, j 21.20 Szerintük a világ© 21.20 Hírek, Dunasport Folyékony univerzum Skarsgard, Bruce Dern 22.00 A zöld íjász © 21.55 Jóban Rosszban ® 21.20 Párizsi mentősök® az okostelefon 21.25 Legenda vagyok© 21.35 Sörgyári Capriccio© 20.55 Őshüllők arénája® 21.10 Nindzsagyilkos © (amerikai akciósorozat, 11/12.) ( (magyar sorozat, 2322.) 22.20 Az este 19.50 Hetedhét ! (amerikai horror, 2007) (csehszlovák vígjáték, 1980) 21.50 Légi favágók© (am.-német akciófilm, 2009) 23.05 Gyilkos elmék© 22.50 Hellboy 2. 22.55 Híradó gyerekhíradó I 23.25 Emberi tényező © Bohumil Hrabal müvéből. Új kezdet Fsz.: Rain, Naomie Harris, (amerikai krimisorozat, VI/12.) - Az Aranyhadsereg © 23.10 Verssor 20.00 Híradó, Sporthírek ; (amerikai sci-fi sorozat, I/6.) R.: Jirí Menzel 22.45 Fotózz, mint egy ShóKosugi 0.05 Reflektor© (am. akciófilm, 2008) 106' ; az utcazajban 20.45 Waczak Szálló i 0.25 Gyilkos körzet © 23.10 Kultikon® | profil® 23.00 London Boulevard © 0.20 Odaát© Közben: Kenósorsolás 23.15 Ha idegen vagy 21.15 Forma-1 (belga krimisorozat, 1/10.) 23.25 Könyvajánló 23.45 Az égbolt fele © (amerikai-angol krimi, 2010) 1.20 Kalandor (ismétlés) 1.05 Tények Este - A Doors története © Maláj nagydíj 1.35 CSI: New York-i 23.30 A Nemzeti Filharmo- 0.55 Tudomány a sport 1.00 Nindzsagyilkos© 1.50 Az egység® 1.50 Aktív© 0.45 Rex felügyelő (ism.)® 23.00 A következői® helyszínelők (ism.) © nikusok hangversenye mögött© (am.-német akciófilm, ism.) 2.40 4ütem (ism.) 2.15 Szellemdoktor© 1.35 Különleges 23.50 Ridikül © 2.25 Szívek szállodája© 1.25 Himnusz, Hírek (ism.) 1.55 Légi favágók© 2.40 Nikita© 3.05 A szív útjai (am. orvossorozat, 1/15.) mentőalakulat (ism.) © 0.40 KorTárs© (amerikai sorozat, ism.) 1.30 Hazajáró© 3.00 Beépített főnök © (francia-olasz akciófilm, ism.) 19.30 Négyén négy ellen j 13.00 Walker. a texasi.. 14.25 Különleges... 16.55 Babar és Badou... 17.15 Doktor*'House ^ 23 25 Könyvajánló ^ 14.55 Húst t >, ^ ^ .-<•*: • —II 11.00 A gyanú árnyékában 12.00 9.15 Csapdába csalva ® 10.20 Híradó: 7.00,10.00,12.00,15.00. 9.00 Teleshop 11.00 Fehér Agyar 13.45 Fieszta+14.00 Jégkorong. 12.25 Hírvita (ism.) 12.50 Televízi- 6.00 Ne próbáld ki otthon! 7.00 17.30 A Desszertkirály 18.00 Hús­ValóVilág 13.00 Utolsó vérig Veled is megtörténhet! ® 11.25 17.00,18.00,19.00,21.00,22.00; ! (ism.) @ 12.55 Film Mánia Stars KHL, rájátszás (élő) 16.30 Heti ós vásárlás 14.10 Start plusz (ism.) Hogyan készült? 8.00 Amcsi imádók klubja 18.30 Jót, de gyor­P5 14.00 Szerelem zálogba 15.00 Családi Titkok ® 12.20 Ezek 6.30 Lapzárta 8.05 Magyarország ® 13.20 Képtelen képrablás (ism.) helyzet 17.30 Spanyol labdarú- 14.25 Televíziós vásáriás 15.50 benzinfalók 9.00 Ereklyék a hát- san! 19.00 Az én konyhám 19.30 O Szeretők és riválisok 16.00 Bará-! megörültek! ® 13.20 Hal a tor- élőben 9.05 Ikon 9.30 Ázsia 10.30 © 15.10 Bazi nagy amcsi lagzi ® gás. Összefoglaló 18.30 Magyar 700-as klub 16.25 Fő az egész- só kertből 12.00 Konténervadá- Mobílkonyha, mobilséf 20.00 QJ tok közt 16.30 Agymenők 17.00 tán © 14.20 Édes élet ® 15.30 Soroló 11.05 Panaszkönyv 11.30 16.50 Film Mánia Stars © 17.05 labdarúgás. OTP Bank Liga, 22. ség (ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 szók (amerikai sorozat, 14 rész) Jamie vidéki konyhája 20.30 Édes SQ ValóVilág 18.00 A nagy svind- Pimasz úr ott alszik 16.25 Aktív® Sportré 13.05 Lapzárta 13.30 Sky Kids - Az ég lovagjai ® 19.05 L. forduló. Mezőkövesd-Zsóry-Bp. Fórum 17.45 Híradó 18.05 Sport- 19.00 Licitvadászok 20.00 Cső- élet Dávid Roccóval 21.00 A sza­C li 19.00 Vácsoracsata 20.00 A 16.50 Tények 17.15 Jóban Rossz- Paletta 14.05 Zöld övezet 14.30 A.Story-Azőrültváros(am.roman- Honvéd (élő) 21.15 Sportgazda- percek 18.15 Hírvita 18.45 Híradó magcsaták 20.30 Raktárvadá- kács, ha szabadnapos 21.30 Gór- j S gyanú árnyékában 21.00 Hír- bán® 18.15 Hal a tortán ® 19.15 ' Globál 15.30 Felfedező 16.05 tikus vjáj., 1991) © 21.00 Arkangyal ság 22.15 Póker. World Poker j 19.25 Egyenes beszéd 20.45 Tit- szók 21.00 Amcsi benzinfalók dón Ramsay 22.00 Miguel paradi- adó 21.30 Agymenök 22.00 Családi Titkok @20.15 Ezek meg- Csörte 17.30 Európai híradó 18.45 (3/1.) ® 22.00 Bruce Lee: Tomboló Tour V11 23.15 Kosárlabda, kos dosszié 21.45 Híradó 22.05 22.00 Autókereskedők 23.00 Új- csórni konyhája 22.30 Mediterrán ValóVilág © 23.00 BeleValóVilág örültek! ® 21.15 NaNee! ® 22.15 10 perc 19.30 Magyarország élő- ököl (hongkongi kungfufilrri, 1972) | NBA. Dallas Mavericks-Los Ah- Világhíradó 22.20 Az elnök embe- jáépítők 24.00 Kanadai raktárár- kaland 23.00 Villámkonyha 23.30 © 23.30 Főnök inkognitóban Édes élet ® 23.25 Jóban Rossz- ben 21.30 Célpont 22.30 Riasztás © 23.50 A legyőzhetetlen © 1.40 geles Clippers (ism.) 1.15 Csel- rei 23.05 Hazahúzó 24.00 Híradó veresek 0.30 Licitvadászok 1.00 Jót, de gyorsan! 24.00 Az én kony­1.30 A végső akarat bán @0.20 Hal a tortán® © 23.05 Magyarország élőben Film Mánia Stars® I gáncs (ismétlés) I 0.20 Egyenes beszéd Autókereskedők hám 0.30 Partedli A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents