Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-25 / 70. szám
Hanga megdöntötte idénycsúcsát Hanga Ádám csapata, a Laboral Kutxa Vitoria 100-65-re nyert a vendég Sevilla ellen a spanyol kosárlabda-bajnokságban. A magyar légiós - akinek játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs - 21 perc alatt egyéni idénycsúcsot jelentő 13 pontot és három lepattanót gyűjtött SPORT Még az óra a legnagyobb elenfél gs uszonyos és búvárúszás Eb és vb szintidőt is lehetett teljesíteni az első nagy viadalon a soproniak ellen Negyedik alkalommal rendezték a kaposvári Virágfürdőben az 1. MCM- Diamant Kupa Nemzetközi Uszonyos és Búvárúszó Versenyt, ahol három ország közel kettőszáz sportolója ugrott medencébe. Kun Zoltán A hagyományos nemzetközi erőfelmérő kiváló alkalom arra, hogy a kaposvári klubok sportolói hazai környezetben - erős ellenfelekkel szemben - mérhessék fel hol is tartanak a felkészülésben. Ezt a helyszínen lévők közül Veres András, a gyöngyösiek vezetőedzője is megerősítette: - Szívesen jövünk erre a viadalra - mondta a tréner. - A kisgyermekek számára nagyon fontos a versenykörülmény, mint kihívás. A medence és a körülmények is ideálisak, még akkor is, ha a sátor alatt meglehetősen párás az idő. Nyilván nyáron szabadtéren jobb úszni, ám ebben az időszakban ez is kiváló alkalom erre. Az uszonyos úszás egyéb iránt igazi sikersportágnak számít Kaposváron. A megye- székhelyen működő klubok közül a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE rendre adott a különböző korosztályos és felnőtt válogatottaknak csapattagot. Az elmúlt tizenöt évben a magyar válogatott valamennyi nemzetközi versenyről érmes helyezésekkel tért haza. A tavalyi junior Európa-bajnokságon például tíz aranyérem született, amelyből a kaposvári Varga Krisztina is kivette a részét.- Idén felnőtt Európa-bajnok- ságot és junior világbajnokságot rendeznek - nyilatkozta a rendező klub, a Kaposvári középületkivitelező Adorján SE képviseletében Kovács László mesteredző. - Ezekre a viadalokra már itt is lehet szintet úszni, s akinek ez sikerül, az már nyugod- tabban készülhet a nagy nemzetközi versenyekre. Nincs teiitalálatos szelvény a totón és a Góltotón TOTÓNYEREMÉNYEK A vasárnap lapzártakor játszott mérkőzésekkel együtt a totó helyes tipposzlopa a következő: 2, 2,1,1, x, 1,2, 2,2, 2,2,2, X és a pluszmérkőzés: 2. Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. fogadási heti totó második fordulójában sem 13+1 találatos, sem 13 találatos szelvény nem volt. A 22 darab 12 találatos szelvény nyereménye egyenként 117 ezer 285 forint. A 11-esek egyenként 8140 forintot, míg a 10 találatosok 1555 forintot érnek. A Góltotón sem 6, sem 5 találatos szelvény nem volt. Az egyetlen 4 találatos szelvény nyereménye 116 ezer 840 forint. ■ Kun Z. A kaposvári világbajnok Kovács Zsófia nemcsak a medencében mutatta be tudását, de a legifjabb sportolóknak is szívesen adott tanácsot KOSÁRLABDA NB l./A CSOPORT, férfiak. Több, mint két hetes szünet után folytatja szereplését az NB I./A csoportos férfiko- sárlabda-bajnokság középszakaszában a Kaposvári KK együttese. A somogyi alakulat eddig egyetlen mérkőzést vívott a középszakasz során, ezen hazai pályán 84-76-ra maradt alul az Atomerőmű SE csapatával szemben. A „holtidőben” előkészületi meccset vívott a két együttes, melyen szintén paksi diadalt született. Ezen a héten két már két bajnoki összecsapás is vár Hendleinékre. Elsőként Sopronba látogatnak Fekete Ádám vezetőedző tanítványai. Az találkozó kedden 18 órakor kezdődik az MKB Arénában. A soproniak kiváló formában kosárlabdáznak, erre remek bizonyíték volt az alapszakasz hazai veretlensége, s a középszakasz legutóbbi mérkőzése is. A határvárosiak a székesfehérvári Álba fehérvár otthonában igen meggyőző teljesítménnyel arattak 77-69- es diadalt. A kaposvári egyesületek eredményei a IV. 1. MCM-Diamant kupa nemzetközi versenyen A KAPOSVÁRI KÖZÉPÜLETKIVITE- LEZŐ ADORJÁN SE EREDMÉNYEI: Fiúk 7 és fiatalabb 50 m uszonyos gyors béka: ...3. Horváth Barnabás. Leányok: ...2. Ötvös Réka. Fiúk 8-9 50 m u. pillangó cápa: ...2. Stéger Simon. 50 m úgy. szenior: ...2. Németh Zsolt. Női 25 és idősebb: ...2. Gulyás Mónika. Férfi 12-13 200 m úgy. ser., ifj., Jun., feln.: 1. Lengyeltóti Bence. 1. Szabó Péter, 2. Fazekas András, Stadler Bence. 1. Pamuki Dávid, 2. Varga Erik. 2. Gréczi Martin. Nők, leányok: 1. Stadler Csenge, ...3. Matesz Viktória. 1. Varga Krisztina, 2. Kovács Zsófia. Fiúk 7 és fiatalabb 100 m úgy béka, Cápa: 3. Horváth Máté. 1. Stéger Simon. Leányok: ...2. Ötvös Réka. Férfi 12-13 100 m felszíni úszás ser., ifj., jun., fel.: ...2. Semostyán Róbert. 2. Szabó Péter, 3. Fazekas András. 3. Varga Erik. 1. Gréczi Martin, 2. Nagy Márk. Leányok: ...2. Stadler Csenge. Női 18 és id. 100 m fú ser., ifj., jun., fel.: 1. Varga Krisztina, 2. Kovács Zsófia. Férfiak 100 m úgy szenior: 1. Németh Zsolt, 2. Tiszperger Szabolcs. Nők: ...2. Gulyás Mónika, 3. Szentes Krisztina. 400 m fú. ser., ifj., jun., fel.: 1. Lengyeltóti Bence, 2. Semostyán Róbert. 400 m fú. ser, ifj, Jun, fel.: ...3. Hamlin Matthew. 2. Gréczi Martin. Leányok: ...3. Stadler Csenge. 1. Varga Krisztina. Fiúk 400 m úgy. gyermek: ...2. Stadler Bálint. Leányok: ...3. Tóth Luca. 200 m fú. jun, fel.: ...3. Hamlin Matthew. 200 m fú. jun., fel.: 1. Gréczi Martin. Leányok: 1. Varga Krisztina, 2. Kovács Zsófia. 200 m úgy. váltó cápa: ...2. KKASE (Stéger Simon, Stéger Gellért, Korvicska Péter, Műdig Gergő). Leányok: ...2. KKASE (Czeibert Szonja, Vígh Lea Georgina, Csi- risznyák Zsófi, Csirisznyák Anna). 400 m úgy váltó gyermek: 1. KKASE (Stadler Bálint, Tóth Tamás, Landor Patrik). Leányok: 1. KKASE A (Tóth Luca, Durgó Katalin, Csete Lilla, Marosi Blanka), 2. KKASE B (Tiszperger Dorina, Spingár Réka, Ötvös Réka, Czeibert Szonja). Férfi 13 és fiatalabb 400 m fú váltó serdülő: 1. KKASE A (Lengyeltóti Bence, Semostyán Róbert, Szabó Gergő, Korvicska Péter), ...3. KKASE B (Szabó Vi- dos, Bálint Martin, Hanyecz Imre, Perczel András). Leányok: 1. KKASE A (Stadler Csenge, Bognár Nóra, Lábodi Lili, Matesz Viktória). A Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE sportolóit Kovács László és Hajdú Sándor edző készítette fel. A KAPOSVÁRI ÚSZÓ SE EREDMÉNYEI: béka korosztály: Vince Marcell (2007) 50 m uszonyos gyors: 1.100 m úgy: 1. Bögözi Hunor (2007) 50 m úgy: ...2. 100 m úgy.: ...2. GyőrffyLili (2007) 50 m úgy.: 1.100 m úgy.: 1. Cápa korosztály: Apáti Dominik (2005) 50 m uszonyos pillangó 3. Kováts Alex (2006) 100 m úgy.: ...2. Posza Dorina (2005) 50 m up.: ...2.100 m úgy.: 1. Gyermek korosztály: Plessek Marcell (2003) 50 m úgy.: 1. 100 m uszonyos delfin: 1. 400 m úgy.: 1. Pacskó Dávid (2004) 50 m úgy.: ...2. 100 m ud.: ...3. Jezerniczky Dorina (2003) 50 m úgy.: ...3. Senior Korosztály: Gonda Marina 50 m úgy.: 1.100 m úgy.: 1. 4* *50m-es cápa fiú váltó: 1. KÚ- SE (Kováts Alex, Herceg Kristóf, Apáti Dominik, Sovány Kristóf). 4*50m-es cápa lány váltó 1. KÚSE (Posza Dorina, Békés Luca, Makarész Tímea, Bank Loretta). 4*50m-es gyermek fiú váltó: ...2. KÚSE (Plessek Marcell, Pacskó Dávid, Sinkovics Bence; Petes Balázs). A Kaposvári Úszó SE sportolóit Makatics Péter edző készítette fel Steib és Tigyiné nyerte a szupermaratont atlétika A férfiak győztese végig az élen futott és idén triplázott a Balatonnál A férfiaknál Steib Péter, a nőknél pedig Tigyiné Görög Veronika nyerte meg a négynapos Balaton Szupermaraton futóversenyt. Steib mind a négy napon nagy fölénnyel lett első, és 13:21:05 órás összteljesítményével több mint két és fél órás előnnyel utasította maga mögé a második Cserpák Tamást. Steib sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a viadalt. A nőknél Tigyiné Görög Veronika szintén mind a négy napon a leggyorsabb volt, és végül 16:28:11 órás összered- j ménnyel végzett az élen. A második Enyediné Dobai Henriett több mint két órával maradt el tőle. A mezőny összesen 42 balatoni településen haladt keresztül. Négy napon át futottak a Balatonnál Szüts Miklós a rangidős a tragikus sorsú hegymászóra és futótársra emlékezve kiadták a Kiss Péter emlékdíjat. A versenyt teljesítő legifjabbat illeti az elismerés. Miután a három napon át a korcsoportban vezető Tóth Viktor Ádám, a 12 órás futás korosztályos világbajnoka az utolsó napon lesérült, a díjat a 20 éves Kovács Imre érdemelte ki. A 7. Spuri Balaton és Félba- laton Szupermaraton legidősebb férfi résztvevője a váltóban induló nagyatádi Szüts Miklós, aki 73 éves. A hölgyeknél a svéd Mónika Udd volt a legidősebb, aki a verseny zárónapján ünnepelte 65. születésnapját. 18 országból erkeztek versenyzők, többek közt Hong Kongból, az USA-ból és Ausztráliából is. A 216 fős egyéni mezőnyben minden harmadik futó külföldi volt. Az egyéni mezőny 10 százaléka nem tudta bejezni a versenyt. Az indulók ezúttal nem csak a Budapest Sportiroda körültekintő szervezésével lehettek elégedettek, hanem a szinte végig ideális futóidővel is. A női váltóknál a HOSOSZ katonacsapatának „legénysége” szintén veretlenül vitte el az pálmát és hogy ne legyen ennyire egyhangú a helyzet, a férfi váltók esete volt kakukktojás. A Sashegyi Gepárdok úgy végzett az élen, hogy csak az első szakaszon nem nyertek. ■ ■ A soproniak ellen csak Jó dobószázalékkal lehet esélye a sikerre a kaposváriaknak Az alapszakasz során a ka- | posváriak 79-69-es hazai győ- ! zelemmel kezdték a „párharcot”, j Idén februárban aztán 93-79-re nyertek Hűség Városában a soproniak. Nem mellesleg a Pécset rendezett Magyar Kupa nyolcas döntőjében szintén a soproniak | törtek borsot a somogyiak orra alá, akkor a 78-73-as vereség a kaposváriak búcsúját is jelentette egyben. Az elmúlt alig több, mint két hét során még inkább beillesz- | kedhetett a kaposvári együttesbe a Wayne Chism helyére szerződtetett bahamai Bennet Davis, így immár tőle is joggal várhatunk el teljes értékű teljesítményt. Ezzel együtt is bravúrnak számítana a hatodik helyen tanyázó kaposváriaktól a győzelem Sopronban. A hét második meccsét hazai pályán vívják Drahosék. Az Álba fehérvár elleni ütközet szombaton 18 órakor kezdődik a Kaposvári Váro- ] si Sportcsarnokban. ■ Kun Z. HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 15.30 Továbbisvan Stúdióelőadás ■ 19.00 Tizenkét dühös ember Bérletszünet *303513* www.csiky.hu HIRDETÉS Gorner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm r* .. m nmzttkózi pénztranszfrr I U U . I L . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 310,00 315,79 USD 224,00 229,99 CHF 253,50 259,99 ÉRVÉNYBEN: március 24. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS