Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)

2014-03-23 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám

12 HORIZONT - APRÓHIRDETÉS 2014. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ A negyedik metróvonal kacskaringéi hajrában Napokon belül indul az új fővárosi metró, amelynek megállói.akár építészeti díjat is kaphatnak A Fővám térnél besüt a napfény a betongerendák között, és pókhálóra emlékeztető műanyag székeket helyeztek el A Szent Gellért téri megálló egyik különlegességét a peronszint oszlopain a színes mozaikburkolat adja Heteken belül átadják a 4-es metrót, amelynek két állomása egy nemzetközi építészeti díjra is esélyes. Összeállításunkban bejárjuk a legújabb fővárosi metró­vonal történetének kacska­ringéit. Tér Diána Bár a 2-es metró vonalán annyi hiba van, hogy sajtóhírek sze­rint csak főmérnöki utasítással működhet, mostanában mégis a 4-es metró tartja lázban az utazóközönséget. Heteken belül átadhatják a modern metrót, jó négy évti­zed után - az alapötlet ugyan­is még 1972-ben született meg. Ekkor a Dél-Buda-Rákospa- lota vonalat jelölték meg az új metró vonalaként, de a pontos vonalvezetés később többször módosult. A hamarosan kész, 10 megállós metrót 2004-ben kezdték el építeni, és körülbe­lül 450 milliárd forintba került a fővárosi közlekedés egyik legfontosabb vonala. Az első kitűzött dátum az átadásra 1996 volt, ez később 16 alkalommal változott' meg. Eközben már az is felvetődött, hogy kezdjék el építeni az 5-ös metrót - az erről felröppent hí­rekre 2010-ben Tarlós István úgy reagált, hogy egy Holdon építendő luxuslakótelep is kö­zelebb áll a valósághoz. Az elhúzódó építkezésre vi­szont azt a magyarázatot adta, hogy a korábbi városvezetés és a BKV kedvezőtlen szerződést kötött a 4-es metró építésének kapcsán a Siemensszel. így Budapest kiszolgáltatott hely­zetben találta magát az óriási kötbér miatt, továbbá hatalmas kárigényt vállalt magára - in­dokolta a főpolgármester a las­sabb tempót. Ennek ellenére az eddig meg­jelent képek tanúsága szerint nem hiába vártunk, hiszen a tíz állomásból egyből kettőt is jelöltek egy nemzetközi pá­lyázaton, ahol jó eséllyel indul a Fővám és a Szent Gellért té­ri megálló is a legszebbeknek járó díjért. A jelölés nem meg­lepő, hiszen a 4-es metró ál­lomásai nagyban eltérnek az eddigi vonalak állomásaitól. Tágas és széles, valamint aka­dálymentes peronokat hoztak létre. A BKK közleménye sze­rint kevésbé lesznek huzato­sak a peronok, és az egységes belső információs rendszernek köszönhetően könnyebb lesz a kommunikáció is. A tíz állo­más belső kiépítését, a mozgó­lépcsőket és a felvonókat, vala­mint a burkolatot 35,5 milliárd forintért építették meg. A vonal két végpontja Ke­lenföld vasútállomás és a Ke­leti pályaudvar (az eredeti terv szerint még a Bosnyák térig ment volna a metró). A kelen­földi megálló az agglomeráci­óból érkezők kulcsfontosságú pontja. Az állomás szerkezete a végállomási szerepe miatt kife­jezetten érdekes, hiszen a kihú- zó-fordító alagúttal együtt több mint 250 méter hosszú, amely majd a szerelvények visszain- dulását teszi lehetővé, mindösz- sze 16 méterrel a felszín alatt. A többi megállóhoz hasonlóan itt is dominál a látszóbeton, a reflektorfény és az a rengeteg tükör, melyek az egész térben szétszórják a fényt, így világos­sá téve azt. A Keleti pályaudvar állomása lesz a legkevésbé lát­ványos, ott mellőzik a színes burkolatokat és világításokat, helyette betonszínű téren vá­rakozhatnak majd az utasok. De az új metró modern állomá­sai közül kettő még a többinél is különlegesebb, hiszen nagy eséllyel indultak az Architi- zer.com közönségszavazásán. Az A+ Popular Choice Awards előkelő listáján a Busz és vasúti megállók kategóriában szavaz­hattak a Fővám téri és a Szent Gellért téri állomásra. Itt olyan létesítményekkel versenyez­nek, mint a svájci Aarau busz- pályaudvara vagy a chicagói vonatállomás. A nemzetközi pályázat egyik jelöltje, a Szent Gellért téri megálló egyik kijáratát a tér arculatába illő mészkőből ké­szült medence és vízesés veszi körül, a belső teret pedig két részre lehet bontani. A moz: gólépcsős bejáraton keresztül TÖBB MINT 3 ÉVTIZEDIG csak a tervasztalon létezett a 4-es metró. A metróvonal 7,4 kilo­méter hosszú és 15 darab, 4 kocsiból álló szerelvény szállít­ja majd az utasokat. Négy kormány, három minisz­terelnök és két főpolgármester volt hivatalban a vonal építé­sének kezdete óta. érkezők egy köztes átszálló­szintre érkeznek, majd egy másik irányú mozgólépcsőre átszállva érik el a peronszin­tet. A jellegzetes betongeren­dák motívuma több helyen is megjelenik: egyrészt az át­szállószint padlóburkolatában, másrészt az ülőbútorok mintá­zatában. A megálló arculatát a látszóbeton és a díszrozsda- felületek összhangja jellemzi a peronszinten mozaikburkolat­tal kiegészülve. A másik pályá­zó a Fővám tér, ahol 40 méter magasról süt a várakozókra a napfény, amit a betongerendák több helyen megtörnek. Külön­legessége, hogy egyszínű mo­zaikokból rakták ki a falakat és pókhálóra emlékeztető mű­anyag székeket helyeztek el a peron mellett. Nagy változások mentek végbe a józsefvárosi II. János Pál pápa téren is, ahol egy zöld, fás területen gyalogos- hidat és teraszt alakítottak Finanszírozási aránya 79 szá­zalékban a Magyar Államé és 21 százalékban a Fővárosi Ön- kormányzaté. Az első szakasz összköltség­vetése 452 milliárd forint. A KÖZOP-támogatás összege: 210,7 milliárd forint volt, eb­ből a Kohéziós Alap 180,8 mil­liárd forintot jelentett. ki. Ezenfelül kutyafuttatót és pihenőpadokat is létrehoztak, melyek nagymértékben javít­ják a kerület hangulatát. A megállók külön-külön egyediek, és olykor igazán művészi elemekkel gazdagít­ják a várost. így a XI. kerüle­ti Bikás Park megállónak is van érdekessége, mégpedig hogy a nagyméretű üveg-felül- világítók az egész állomáson szétszórják a besütő napfényt, valamint a falburkolatok is modernné varázsolták a metró ezen állomását. Újbuda-Köz- pont állomása még közelebb van a felszínhez, mint a kelen­földi, mivel 13 méter mélyen helyezkedik el. Az állomás fontos eleme a vízhatású üveg­felület. A Móricz Zsigmond kör­téri megálló talán az egyik legélénkebb az összes közül, mert a füstkötényfalakat szí­nesre festették, így itt találha­tó a legtöbb szín. AIX. kerület egyik legforgalmasabb része a Kálvin tér, ahol hajlított üveg­lapokkal díszített lejtaknán ke­resztül négy mozgólépcső visz a 3-as metró vonalához. A Rá­kóczi tér kialakításánál a kar­zatokra II. Rákóczi Ferenc bir­tokainak nevét vésték. A falak burkolata ott piros-fehér-zöld. Tarlós István korábban az in- dex.hu-nak azt nyilatkozta, hogy „körülbelül 180 millió darab mozaikkockát használ­tak a megállók burkolásához”. Az eddigi legnagyobb felszíni menetrendváltozás tar lós István főpolgármester va a Fővárosi Önkormányzat és és a Budapesti Közlekedési Köz­pont közel 7500 lakossági hoz­zászólást kapott, amelyek az új metróvonal miatt módosuló fel­színi hálózatról szóltak. A város­lakók mellett több civil szervezet és a kerületek polgármesterei is elküldték véleményüket. A 4-es metró elindulásához kapcsolód­a BKK az elmúlt évtized egyik legnagyobb felszíni forgalomát­szervezését hajtja végre, amely közvetlenül tíz fővárosi kerület­ben, valamint Budaörsön és Tö­rökbálinton mintegy 40 autó­busz-, 4 villamos- és 3 trolivona­lon jelent hálózati vagy nagy­mértékű menetrendváltozást. A több cikluson átívelő beruházás számokban ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉS INGATLAN Kecelen villanyos tanya 4 ha föld­del, nagy melléképületekkel eladó.T: 06/70/379-0630-------------------------------------------------*31480* Üdü lési jogot keresek belföldre, külföld­re. Tel.: 06-70-619-2060 -------------------------------------------------*31365* JÁ RMŰ Honda Civic 1.4 IS eladó. 06-20/391-4771 -------------------------------------------------*31477* GÉ P ELADÓ: lemezhengerítő: 4500 mm x60 mm. Tel.: 20/9-726-425----------------------------------------------*31482* ELADÓ: plazma vonalhegesztő 6 m-es. Hétvégén is! Érdeklődni: 20/9-726-425 www.telkesgep.hu-----*31482* EL ADÓ: Sárközi lap: 105 cm x 105 cm mag: 20 cm. Hétvégén is! Eladó: raklapfóliázó gép. Tel.: 20/9-726-425 —*31482* ELADÓ: Xerox Docucolor 8000AP digitális nyomdagép. Hétvégén is. Tel.: 20/9-726-425----------------------------------------------*31482* ELADÓ: 16 db irodakonténerből álló konténerház tetőszerkezettel kompletten. Méret: 15 m x 22 m. www.telkesgep.hu Hétvégén is! 20/9-726-425----------------------------------------------*31482* Eladók: hőlégfúvók, gázégők, kompresz- szor, zsugorfóliázó, görgős pálya haj­tással, 60-125 t gyorsjáratú excenter- prések, faipari gépek, DURMA idomvas darabológép. Híddaruk 11-5 t-ig, áram­szedők, excenterprések: 40, 250, 400 to, futómacskák 1 to, 2 to, 3,2 to, 5 to, 8 to, 12,5 to. Eladó élhajlító 4 m-es, AWI hegesztőgépek, www.telkesgep.hu Hét­végén is! 20/9726-425 -------------------------------------------------*31482* EL ADÓK: rozsdamentes állványok, Salgó polcok, szekrények, gurulós, rögzíthető ESD görgőkkel, műanyag ládák, www.telkesgep.hu Tel.: 20/298-4198-----------:---------------------------------*31482* Mu lticar motorok 2 hengeres,4 henge­res mutor, 324 D McCormitck eladó. 06- 30/389-7871-------------------------------------------------*31481* ME ZOGAZDASAG Csicsóka vetnivaló 120 Ft/kg 20/519-0957 ----------:---------------------------------------*31469* Lucern amag eladó. 30/9672-072 --------------------------------------------------*31448* MA DÁRRIASZTÁS „műsas? , VAD­RIASZTÁS T: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu --------------------------------------------------*31476* Ne mesnyárfa csemete eladó. 20/519-0957 --------------------------------------------------*31469* Gy akorlattal rendelkező gépkezelőt ke­resünk Catterpiller típusú árokásó rako­dóra, Jánoshalma és környékéről, vidéki munkára. 06-20/400-8817-------——------------------------ *31479* Ta nyára dolgozót keresek. 06-70/276-1724 --------------------------------------------------*31483* UT AZÁS Zalakaroson üdülő kiadó! T: 06/20/9829-697 —,--------------------------------------------*31471* ÁL LAT Anyajuh 170 db eladó. 06-30/3605-738-------------------------------------------------*31475* 40 db fiatal anyabirka bárányokkal el­adó. 06-20/4257-552 -------------------------------------------------*31485* SZ OLGÁLTATÁS Ablakszigetelés garanciával. 06- 20/3747956-------------------------------------------------*31367* VE GYES Csapda eladó, kártékony állatok (pat­kány, nyest) elfogására alkalmas. 06- 20/448-4538-----------------:-------------------------------*31363* Ro bbanásbiztos ipari lámpákat és szarvasi lemez lámpákat is veszek.T: 06/20/270-4684---------------------------------------------------*31431* Rózsás sparheltot veszek.T: 06/20/270-4684 --------------------------------------------------*31431* Te xtil porzsák minden porszívóhoz és tákarítógéphez. +36-20/585-3524 --------------------------------------------------*31379* EG ÉSZSÉG Házi ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 0670/5376682--------------------------------------------------*30633* Po tencia növelő-gyógynövényekből, mellékhatás nélkül. Tel: 0620/5853524 --------------------------------------------------*31379* RÉ GISÉG Mindenféle antik bútorokat, porcelá­nokat, festményeket, tálalószekrénye­ket és hálószobabútorokat veszek. T: 06/20/270-4684--------------------------------------------------*31431* Órákat, órás hagyatékot, régi pénzeket és 200 Ft-osokat veszek. T: 06/20/2704684 --------------------------------------------------*31431* ________RUHÁZAT________ NYU GATI használt ruha, cipő, lakás­textil nagyker. Házhoz szállítással is! Érd: +3630/413-0147---------------------------------------*31373*

Next

/
Thumbnails
Contents