Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-22 / 68. szám
2014. MÁRCIUS 22.. SZOMBAT SPORT 15 Döntőre hangoltak a diákok sakk Több, mint százan ültek asztalhoz a kéthelyi erőfelmérőn A balatonföldvári diákolimpián a megye legjobb iskolai együttesei csaptak össze az asztaloknál A csapatverseny indulói Balatonföldváron játszottak a diákolimpián Erős mezőny száll medencébe a hazai rendezésű Diamant kupán USZONYOS ÉS BÚVÁRÚSZÁS Az elmúlt esztendőkben megszokhattuk már, hogy a Kaposvári Középületkivitelező Adorján SE sportolói - a keményen végigdolgozott felkészülési időszak után -rendreszállítják az érmes helyezéseket a különböző külföldi és hazai uszonyos és búvárúszó viadalokról. Ezúttal hazai környezetben is láthatják hazánk egyik kiemelkedő klubjának sportolóit a megyeszékhelyen a Virágfürdőbe látogató sportbarátok. Idén negyedik alkalommal rendezik az 1. MCM Diamant Kupa nemzetközi uszonyos és búvárúszóversenyt. A viadal szombaton 10 órakor kezdődik a Virágfürdő 50 méteres versenymedencéjében. A sportág komoly évtizedes hagyományokra tekint visz- sza Kaposváron, így a versenyrendezésben is komoly tapasztalatokkal rendelkezik a stáb. Éppen ezért a legjobb hazai klubok képviselői mellett szívesen jönnek a külföldi együttesek is, hogy felmérjék, hol is tartanak a felkészülésben. A nagyszabású viadalon persze jó eredmények várhatók Kovács László mesteredző, valamint Hajdú Sándor edző tanítványaitól. Az egynapos versenyen nyolc korcsoportban, összesen tizenöt számban hirdetnek eredményt. A legkisebbek a békaikorcso- portbam míg a legidősebbek a szeniorok közt mutathatják be tudásukat. ■ Kun Z. A III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és MTK Kupa Nemzetközi Junior verseny zárónapja nagyszabású gálával fejeződött be. A A gálaműsor keretein belül átadták a 2014-es év életműdíjait is a debreceni Főnix csarnokban. A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöksége hagyomány teremtő céllal, idén először adta át az életműdíjakat, azoknak a versenyzőkKét korcsoportos versenyen is bizonyíthatták felkészültségüket a somogyi sakkutánpótlás képviselői. A diákolimpia megyei döntőjén csapat-, a kéthelyi versenyen egyéni eredményt hirdettek. Kun Zoltán Kéthely volt a Somogy Megyei Sakk Grand Prix Ifjúsági versenysorozat 2014. évi első állomása. A Horváth József sakkoktató által szervezett viadalon több mint száz fő gyűlt össze Közösségi Házban. A Somogy Megyei Sakkszövetség vezetőségi tagjától megtudtuk, hogy a hagyomány- őrző versenyükre minden évben nagy az érdeklődés és nemcsak az ifjúsági sakkozók, hanem a felnőtt játékosok is szívesen mérettetik meg magukat. A viadal egyben jó lehetőség volt a gyakorlásra azok számára akik, az országos diákolimpiái döntőben képviselik Somogyot. A sakk iránt érdeklődő lelkes amatőröknek mostanában bőven van lehetőségük megyénk határain belül is a játékra. A sakkozók legközelebb a Rozsnyay Emlékverseny 6-7. fordulóira nevezhetnek szombaton Dombóváron és április 12-én Tamásiban Lódi László szervezőnél. A KORCSOPORTOK SZERINTI EREDMÉNYEK A KÉTHELYI VIADALON, LEÁNYOK - B CSOPORT: 1. Balogh Eszter (Nagykanizsa), 2. Mátyus Vivien (Nagykanizsa), 3. Ventzl Vivien (Balatonlelle). B 2 csoport: 1. Király Lilla (Marcali), 2. Molnár Viktória (Balatonlelle). nek, edzőknek, akik kiemelkedő versenyzői vagy sportemberi tevékenységükkel sokat tettek a sportágért. Az életműdíj célja ugyanakkor az is, hogy egyre több versenyzőt ösztönözzön arra, hogy elkötelezze magát a ritmikus gimnasztika mellett. A díjazás során egykoron a kaposvári színeket képviselő sportolók, Gyenesei Anita és Szalay Andrea teljesítményét is elismerték. ■ BALATONFÖLDVÁRON RENDEZTÉK a 2013/2014. évi sakkcsapat diákolimpia Somogy Megyei döntőjét. Eredmények, alsós leányok: 1. Balatonlelle-Karádi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Bogdán Regina, Ventzl Tamara, Kulcsár Vanda), 2. Kéthely, 3. Marcali Mikszáth. Felsős leány: 1. Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola Marcali (Király Lilla, KaranczDóra, Háncs PetFiúk - B csoport: 1. Haselbach Dávid (Nagykanizsa), 2. Hegedűs Botond (Keszthely), 3. Ballér Benito (Marcali). B2 Csoport: 1. Horváth Csongor (Nagykanizsa), 2. Pálfi Péter (Kéthely), 3. Tom- bor Máté (Marcali). Lányok - C csoport: 1. Léránt Boglárka (KétA teltházas főnix csarnokban VassDóra, minta legeredményesebb magyar versenyző lépettfel a díjátadón, melyen az MTK Ritmikus Gimnasztika szakosztálya show műsort varázsolt az arénába. ÉLETMŰDÍJAT KAPTAK: PütOCSka Mária - az 1973. rotterdami világbajnokságharmadik helyezettje (karika gyakorlat). Sinkó ra), 2. Balatonlelle, 3. Siófok Széchenyi. Középisko lás leány: 1. Munkácsy Mihály Gimnázium Kaposvár (Nyakas Viktória, Németh Anna, Vágó Sára, Fodor Amelita), 2. Ady Endre Gimnázium Nagyatád. Alsós fiúk-1. Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola Marcali (Papp Máté, Pálfi Gergő, Csécs Barnabás, Ács Do- riári), 2. Kaposvár Nagyboldogasszony, 3. Balatonlelle. Felsős hely), 2. Honfi Viktória (Nagykanizsa), 3. Dudás Virág (Kéthely). C2 csoport: 1. Fekete Luca (Kéthely), 2. Szilágyi Alexandra (Kéthely), 3. Boda Sára (Marcali). Fiúk - C csoport: 1. Papp Máté (Marcali), 2. Nagy Ádám (Nagykanizsa), 3. Keceli CsaAndrea - az 1988. szöuli Olimpia hatodik helyezettje. Érfalvy Nóra, Szalay Andrea, Fráter Viktória - egyéni olimpikonok. Az 1988. Helsinki Európa-baj- noki harmadik helyezett csapat: Beregi Barbara, Kondor Andrea, Gyenesei Anita, Pásztor Ildikó, Mersich Andrea, Dor- mány Ágnes, Lukács Ivett. A 1992. Stuttgart Európa-bajnoki fiúk: 1. Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola Marcali I. (Pálfi Péter, TomborMáté, Fekete Ákos, Ballér Benito), 2. Marcali II. Mikszáth, 3. Kaposvár Zrínyi. Középiskolás fiúk: 1. Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola Nagyatád (Simon Bálint, Horváth András János, Krivarics Domi- nik, Újvári Bálint), 2. Siófok Per- czel Mór Gimnázium, 3. Siófok Baross Gábor Szakközépiskola. ba (Kaposvár). C 2 csoport: 1. Rákhely Péter (Nagykanizsa), 2. Szarka Gergő (Barcs), 3. Pa- lavics Krisztián (Kaposvár). A csoport: 1. Havaneoz iBiaiV' ka (Kéthely), 2. Varga Richáid; (Nagyatád), 3. Garai Tamás (Balatonberény). harmadik helyezett csapat: Hermész Anita, Kőfalvi Andrea, Kőfalvi Anita, Zémann Erika, Sípos Erika, Kálnai Petra, Lastof- ka Bernadett, Szappanos Orsolya. Az 1993. bukaresti Európa-bajnoki harmadik helyezett csapat: Hermész Anita, Kő falvi Anita, Zémann Erika, Lastofka Bernadett, Haller Henrietta, Kálnai Petra, Gyulai Éva. HÍRSÁV Kaposvári siker a marcali döntőben kosárlabda A Csapó Gábor vezette kaposvári csapat nyerte a IV. korcsoportos megyei diákolimpiái fiú kosárlabdadöntőt, miután több mint tíz ponttal, 68-57 arányban legyőzte a Bőle László által irányította házigazda marcali együttest. ■ F. G. Több mint hetven érem maradt Somogybán judo Hetvennél is több medál - 21 arany, 26 ezüst és 28 bronz elosztásban - volt a somogyi éremmérleg Barcson a Dráva Völgye Középiskola sportcsarnokában rendezett regionális judóverse- nyen. A hagyományos erőpróbán 16 klub 307 sportolója lépett tatamira. A somogyi megyeszékhelyre 23, míg Nagyatádra 12, Marcaliba 11, So- mogyszobra pedig nyolc érem került, a házigazda barcsiak pedig 21 medálon osztoztak. Ezen a versenyen díjazták a somogyi klubok tavalyi legjobbjait, nevezetesen a nagyatádi Tóth Tibort, a barcsi Ba- na Dénest és a somogyszobi Nock Gergőt. ■ F. G. Hét számban avattak győzteseket Gálosfán asztalitenisz A felnőtteknél négy, a gyermekeknél pedig három számban hirdettek végeredményt a hagyományos gálosfai asztalitenisz-versenyen. A nőkr dtól'Gáspár Kata, a férfiaknál Pap István, míg férfi páros bán Pap István és Pap Zoltán, vegyespárosban pedig Szabó Bernadett és Pap Zoltán győzött. A gyermekeknél a 10 éven aluliaknál Tóth Dominika, a 10 éven felülieknél Vass Áron, míg párosban a Lerner Bálint, Lemer Márton alkotta egylet nyert. ■ F. G. Péter József volt a legjobb darányi darts Komlón a Dél-Dunántúli régió „A” ligás versenyén mérettettek meg a darányi klub játékosai. A 22 fős mezőnyben Péter József szerepelt a legjobban, aki harmadik lett; a többiek - Darók Béla, Fáncsi Kornél, Tóth András és Tóth Tamás - a kilencedik helyen osztoztak. ■ G. A. Életműdíjjal jutalmazták a kaposvári sportolókat ritmikus gimnasztika Szalay Andrea és Gyenesei Anita is elismerést vehetett át a világkupa gáláján A győriek legyőzésével javított a nagyatádi női együttes kézilabda-nb i./b és nb ii. A tartalékos Marcali húsz góllal kapott ki a szekszárdi összecsapáson, alulmaradt a Csurgó is KÉZILABDA NB l./B., NYUGAT. NŐK: RINYAMENTI KC NAGYATÁDVKLSE GYŐR 35-31 (20-15) Nagyatád, 200 néző. Vezette: Haraszti K., Nachtmann B. RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Pécsi - Nagy R. 11 (1), Ghetu 6, Bőzsöny, Balaskó A. 5, Polics 12 (5), Darabos, csere: Druzsin (kapus), Scheffer 1, Antal A., Bóza, Fekete A., Nyúl O. játékos-edző: Bőzsöny Erika. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Ri- nyamenti KC Nagyatád-VKLSE Győr 33-36 (16-19). ld.: Bóza 9, Nyúl 6, Horn 6, Balaskó A. 5. SZEKSZÁRDI FGKC-MARCALI VSZSE 37-17 (16-11) Szekszárd, 300 néző, vezette: Bóna, Miskei. a marcaliak góldobói: Hanusz 7, Balogh P. 3, Gácsér 3, Kuti 2, Szabó E. 1, tanai 1. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Szekszárd FGKC-Marcali VSzSE 24-33 (13-21). legjobb marcali dgóldobóK: Bárczi 10, Novográ- decz 7, Mezőfl 5. KÉZILABDA NB l.(B. NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK: SZENTENDRE KC-CSURGÓI KKII. 28-24(15-8) Szentendre, 200 néző, vezette: Felhő, Öcsi. A CSURGÓI KK II. GÓLDOBÓI: Füstös 5, Kovacsics P. 5, Csonka 3, Megyeri 3, Győrffi 3, Győri Dani 2, Kovacsics F. 1, Csalló 1, Döme 1. a junior mérkőzésen: Szentendre KC-Csurgói KK II. 26-25 (13-15). LEGJOBB CSURGÓI A sötét mezes nagyatádiak folytatták sikersorozatukat a bajnokságban Rangadót nyert az RKC KÉZILABDA NB II., FÉRFIAK, DÉL-NYUGATI CSOPORT: KISKŐRÖS KSK- RINYAMENTI KC 25-29 (14-17) Kiskőrös, 100 néző V.: Aszta- los-Bárkányi. RINYAMENTI KC NAGYATÁD: Nagyvizeli - Madarász 3, Kiss J. 9 (1), Fényi 3, Horváth G. 2, Takács L. 4 (1), Kiss M. 1. Csere: Bozsó (kapus), Jancsik B. 3, Csernyik 2, Kocsis, Soós. Játékos-edző: Madarász Péter. az ifjúsági mérkőzésen: Kiskőrös KSK-Rinyamenti KC 24-30 (12-13). Legjobb nagyatádi góldobók: Soós 14, Horváth M. 6, Csernyik 4. góldobók: Géczi 7, Szabó G. 5, Hanusz 4, Zsigmond 4. NB II. DÉL NYUGATI CSOPORT, NŐK: CSURGÓI NKC-TAM-BAU TAMÁSI KC 21-21(12-9) Csurgó, Városi Sportcsarnok, Vezette: Rozina, Szászfái. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Csurgói NKC-TAM-BAU Tamási KC 27-40 (13-16). BALATONSZEMES KSE- BÁCSBOKODI NKSE 31-20 (15-8) Fonyód, 50 néző, vezette: Antal Ákos, Antalné. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: Ba- latonszemes KSE-Bácsbokodi NKSE 38-30 (17-17). Legjobb ba- latonszemesi dobók: Molnár 10, Schmal 8, Bozsok 7. ■ Kun Z. A példaképek olimpián és Európa-bajnokságon is szőnyegre léphettek