Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-14 / 62. szám
2014. MÁRCIUS 14., PÉNTEK GAZDASÁG 7 Öngyilkossággal ér lél a rögzített ár gyógyszer A patikahitel nem segítette a fiatalok tulajdonhoz jutását Nemcsak a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően, de főleg lakosság gyógyszerkiadások növekedése miatt javult tavaly a patikák jövedelmezősége - állítja Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége újjáválasztott elnöke. Haiman Éva Míg a gyógyszertárak 2012-ben 10-12 százalékos forgalomvesztést voltak kénytelenek elkönyvelni, 2013-ban ezt már fél-egy százalékos forgalomnövekedés követte. A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége (MOSZ) napokban újraválasztott elnöke szerint ez döntően a tb-támogatásból kikerülő, vény nélkül kapható orvosságok, az étrend-kiegészítők, valamint a kozmetikumok iránti kereslet jelentős növekedésének köszönhető. Mikola Bálint úgy fogalmazott: az ilyen készítményekből származó patikai árbevétel azért is nőtt meg jelentős mértékben, mert áruk szinte hétről-hétre emelkedik. Ezekben a termékkörökben tavaly 22 milliárd forintot tett ki a lakossági kiadások növekedése, miközben az állam mind- összesen 8,5 milliárd forinttal kompenzálta a gyógyszertáraknak a Széli Kálmán-terv okozta Mikola Bálint szerint a mai végzősöknek alig több mint hatvan százalék képzeli el a jövőt a gyógyszertárban Növekedő OTC-forgalom A pharmorient gyógyszerpiaci szaklap adatai szerint a magyargyógyszerpiac a patikai forgalomban 2013-ban fogyasztói áron meghaladta az 576 milliárd forintot. Ehhez még hozzájön a - szintén fogyasztói áron - 5-6 milliárd forintra tehetőpatikán kívüli értékesítés, valamint a termelői áron 144- 146 milliárd forintosra becsült kórházi gyógyszerforgalom. A vény nélküli forgalom 2008 óta folyamatosan növekszik, 2013-ban ez értékben 10,8, dobozszámban 7,7 százalékos volt, részaránya pedig értékben 19,6, dobozszámban pedig 29,1 százalékot tett ki. TAVALY ÁTLAGOSAN 1948 forintért lehetett venni egy doboz gyógyszert, a recept nélkül beszerezhető készítmények átlagára 1322forint volt. bevételkiesését. Ez utóbbi tétel messze nem ellensúlyozza azt a -mintegy 30 milliárd forintos árréstömeget, amely patikaliberalizációs időszak hagyatékaként és a kormányzati megszorító intézkedések hatására kiesett a gyógyszer-kiskereskedelemből. Csak a tavalyi utolsó árcsökkentő vaklicit patikánként átlagosan 100-120 ezer forintos készlet-értékvesztést eredményezett - mondta Mikola Bálint, aki szerint ezt a kiesést nem lehet oly módon kompenzálni, hogy éppen a vaklicit által érintett, kurrens orvosságokat nem tartanak nagyobb mennyiséget készleten. Felmérések szerint a betegek 30 százaléka már most sem kapja meg aznap a gyógyszerét, amikor ki szeretné váltani, mert a patikák nem képesek mindenből készleten tartani. Ez az arány három éve még csak 10 százalék volt. A MOSZ elnöke úgy látja: ebben a helyzetben a gyógyszertárak jövedelmezősége nagymértékben a tb látókörén kívül eső, főként recept nélküli orvosságok és egyéb készítmények forgalmától függ, az egyedül termékcsoportétól, amelynek árát ma még a piac szabályozza. Ezért öngyilkossággal ér fel, hogy a Magyar Gyógyszerészi Kamara ezen készítményeknek esetében rögzített árat szorgalmaz, mégpedig önként. Mikola Bálint az idei nehézségek között említette az online pénztárgépek bevezetését, az ÁNTSZ által elvárt minimum- feltételek biztosítását, valamint az új létszámrendeletnek való megfelelést, amelyek több százezer forintos többletkiadással járnak patikánként. A nagy port felvert tulajdonosváltást és az ahhoz kapcsolódó patikahitelt „nagy csalódásként” jellemezte a MOSZ elnöke, aki a konkrét hitelhez jutás adminisztratív nehézségei mellett nehezményezte, hogy a tulajdonosi kör fiatalítását mindez nem mozdította elő. Mikola szerint nem csoda, hogy míg három éve a végzős gyógyszerész-hallgatók több mint 80 százaléka képzelte el a jövőjét a patikában, ma az arány alig több 60 százaléknál. Mobilizált ERP-rendszerek vállalatirányítás Külföldön próbálkoznak a hazai fejlesztők Sok esetben szükség van arra, hogy távolról is be lehessen avatkozni a folyamatokba „A hazai ügyfelek magától értetődőnek tartják, hogy amikor új vállalatirányítási megoldást (ÉRP) vezetnek be, már mobilon keresztül is elérjék a rendszert. Ahol már használnak üzleti rendszereket - és nem csak ERP-t -, ott szintén azt látjuk, hogy az üzleti oldal elérte, illetve kéri az informatikai részlegtől, hogy folyamataikat az okos eszközök is támogassák” - számolt be a tapasztalatokról Geisz- ler György, az SAP Hungary Kft. üzleti analitika és mobilitásért felelős vezetője. A szakember szerint Magyarországon kétféle megközelítés figyelhető meg a mobilitás esetében. A kis- és közepes vállalatok jellemzően az éppen aktuális problémákra válaszolva hajtanak végre ilyen fejlesztéseket, így például amikor a vezetők elemzéseket kívánnak elérni, vagy egy-egy teljes folyamatot szeretnének mobil eszközről menedzselni. A nagy- vállalatoknál a stratégiai megközelítés az uralkodó, értékelik a meglévő eszközöket, megfogalmazzák, milyen feladatoknál várják a mobilitás nyújtotta előnyök kihasználását, milyen applikációkra lesz szükség, hogyan menedzseljék e területet - tette hozzá Geiszler György. „Talán az ERP rendszereket kiegészítő szoftveralkalmazások, mint az ügyfélkapcsolatokat kezelő (CRM) vagy üzleti intelligencia (BI) megoldások oldaláról megközelítve jobban érzékelhető, hogy az utóbbi években egyre hangsúlyosabb és több helyen elvárás a mobil eszközös elérés, főleg a cégvezetőség és a területi képviselők támogatása érdekében” - mondta el érdeklődésünkre Czere Márk, az Xapt Csoport Dynamics AX üzletágvezetője. A Microsoft vállalatirányítási és CRM megoldását forgalmazó, emellett tanácsadással, szoftver- fejlesztéssel is foglalkozó cég munkatársa hangsúlyozta, hogy a szoftvergyártó komoly energiát fordít erre a területre, és jelentős befektetéseket hajt végre, mind a hardver oldalon, mind a szoftver oldalon. Az év végén várhatóan a Microsoft Dynamics AX rendszere már alapból támogatni fog számos funkciót mobil platformon is - fűzte hozzá Czere Márk. „Míg itthon tapasztalataink szerint a kis- és középvállalati körben még viszonylag ritka, hogy mobil ERP megoldást használjanak, addig például az Egyesült Államokban már a mikro- cégek is elvárják, hogy legyen mobileszközre optimalizált verziója is egy ilyen rendszernek” - mondta el Salga Péter, ■ K. Z. HIRDETÉS Súlyos érvek szólnak mellettünk! EHM: * 7,25% Rugalmas Fix Kamat Kis összegre is Akár kamatadó- és ehomentesen!** ^QiLíSTOR Értékteremtő Megtakarítások Kaposvár, Ady Endre u. 9. 8 (82) 321-300 • www.mmf.hu *A kedvezményes hozam csak a 2014.03.03. napjától a QUAESTOR FINANCIAL HRURIRA Kft. által kibocsátott QFF180207C13 Kötvény vonatkozásában érvényes, amennyiben a kötvényt lejáratig megtartja. A Kötvényprogram PSZÁF engedélyezési száma: H-KE-lll-681/2013. A Kibocsátó felhívja a befektetők figyelmét, hogy a kötvény forgalomba hozatala a szokásostól eltérő kockázatú. Jelen reklámcélú tájékoztatás nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak, és nem helyettesíti a Kibocsátásról és a Kötvényprogramról szóló Alaptájékoztató és Végleges Feltételek, a részletes terméktájékoztatók, továbbá az ügyfelek általános MiFID tájékoztatását biztosító dokumentumok együttes megismerését. A dokumentumok megtekinthetőek a Kibocsátó és a Forgalmazó székhelyén és a forgalmazási helyeken, valamint a www.quaestor.hu oldalon a MiFID ügyféltájékoztatók és a közzétételek között. **A kamatadó- és ehomentesség - jelen esetben - csak TBSz számlán elhelyezett kötvény vonatkozásában értelmezendő. Kérjük, ezért figyelmesen tanulmányozza át a mindenkor hatályos Szja törvényt és az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvényt.-1 pénzügyek k. befektetések ^utazás jJtelekom www.quaestor.hu HÍRSÁV Csökkentek a mezőgazdasági árak januárban az előző havihoz hasonlóan, 13,4 százalékkal csökkentek a termelői árak a mezőgazdaságban az egy évvel korábbiakhoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 19,6, az élő állatok és állati termékek ára 0,7 százalékkal esett vissza - jelentette a KSH. A gabonafélék felvásárlási ára 25,1 százalékkal volt alacsonyabb idén januárban, mint egy évvel korábban, az élő állatoké pedig 5.4 százalékkal esett vissza. A burgonya éves drágulása a decemberi 11,9 százalékról 8,1 százalékra lassult, a tej drágulása 14,8 százalékról 16.4 százalékra. Januárban a búza felvásárlási ára 52 700 forint, a kukorica ára 44 200 forint volt tonnánként. ■ MTI Növeli termelését a Mól Pakistan SIKERESEN NÖVELTE a TÁL blokk termelését összesen napi 5830 hordóegyenérték gáz, 7500 hordó olaj és kon- denzátum, illetve 2520 hordóegyenérték LPG (autógáz) kihozatallal a Mól Pakistan. A megnövelt mennyiséget a külső hálózatra a nemrég átadott Makori gázfeldolgozó üzem adja át. Az üzemhez kapcsolódó költségek 225 millió dollárt tettek ki. Az üzembe helyezéssel a TÁL blokk termelése mintegy ötödével- emelkedik 2013-hoz képest, miközben javul a kihozatal olaj/gáz aránya. ■ MTI