Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-14 / 62. szám
2014. MÁRCIUS 14., PÉNTEK NEMZETI ÜNNEP 5 Márciusi ünnep először százhúsz éve szabadság 1904-ben adták át az új kaposvári városházát, nők akkor hallhatták első ízben a közgyűlést A fő téren a főgimnáziumot elbontották, az elejében ma étterem működik, 1911-ben került elé a Kossuth-szobor Március 15-e mítosza az 1800-as évek utolsó harmadában vert végleg gyökeret a nemzeti emlékezetben. A szabadságharc veresége után ekkor nyílt igazán alkalom arra, hogy március 15-e ünnepéből hagyomány legyen Magyarországon. A társadalom élt a lehetőséggel: az 1867-ben létrejött jogállam szabadabb légkörében valósággal kivirágzott március idusának kultusza. • Hivatalos formában, állami pompával természetesen nem lehetett szabadságünnepet rendezni Ferenc József Magyarországán, a különböző egyletek, intézmények és baráti társaságok azonban szabadon ünnepelhettek, az emlékezőket már nem háborgatta a hatalom. Ekkor még éltek a nagy idők tanúi, az 1848-at kiharcoló és 1849-et végigharcoló nemzedék képviselői. A veteránok megkapták a sorstól a lehetőséget, hogy saját gondolataikkal gazdagítsák a forradalom és szabadság- harc kultuszát s az ebben kiemelkedő szerepet játszó március 15-i hagyományt. Március 15-ére először 1875- ben emlékeztek nyilvánosan Kaposváron: a vasútállomás közelében levő Szarvas fogadóban ünnepelt együtt egy kisebb társaság. A megemlékezés keretét ekkortájt vendéglői bankett vagy estély szolgáltatta; a megyeszékhely terein, utcáin ezekben az években még nem rendeztek ünnepségeket március 15-én. A kaposvári állami főgimnáziumban - a Táncsics Mihály Gimnázium elődjében - százhúsz esztendeje, 1894-ben tartották meg az első március 15- i ünnepséget. A rendezvényre a tanítás utolsó órájában, a rajzteremben került sor, ahol Endrei Ákos, a magyar és német nyelv tanára mondott alkalmi beszédet. (Ez még nem a mai épület volt: oda csak néhány év múlva költözött át a főtérről a patinás intézmény.) A tanulók szavaltak- a Talpra magyar már ekkor sem maradhatott el -, és hazafias dalokat énekeltek. „Nagyon szép gondolat volt, hadd tanuljon az ifjúság lelkesedni a történeti emlékekért, s azokért, kik azt csinálták!” - dicsérte meg a sajtó a szervezőket. Az iskola ifjúsági önképzőköre is négy ünnepi ülést tartott ebben a tanévben: egyet-egyet Jókai Mór írói jubileumának, a március 15-i eszméknek, „a Kossuth Lajos iránt érzett kegyeletnek” és báró Jósika Miklós emlékezetének szentelve. Az újságíró azonban hozzátette: „Kaposvárott még mindig sokan félnek, demonstrációnak tartják megünnepelni már- czius 15-ének történeti évfordulóját...” Ez a félelem vagy bizonytalanság nyilván hozzájárult ahhoz, hogy a megyeszékhely állami fenntartású s így a hatalomhoz jobban igazodni kénytelen gimnáziumában nem előbb kezdődtek meg az ünnepségek. Mert a csurgói református gimnázium ebben éppen egy évtizeddel előzte meg a kaposvárit: a megye legrégibb középiskolájában már 1884-től kezdve minden évben megemlékeztek a forradalom napjáról. Március 15-e ez idő tájt még nem lehetett iskolai szünnap, a csurgói gimnáziumban is az önképzőkö- ri díszülés volt a megemlékezés formája. A program az 1880-as évek végéig csak egyszerű elemekből állt: egy végzős tanuló által tartott emlékbeszédből vagy felolvasásból (esetleg mindkettőből), valamint szavalatokból, amelyeknek előadására hetedikesek, néha hatodikosok vállalkoztak. 1889-től színesedett, bővült az ünnepi műsor. ■ A kaposvári Szarvas fogadóban emlékeztek először nyilvánosan március 15-re, még 1875-ben A 41. évfordulón rendezett ünnepséget a csurgói gimnázium énekkara által előadott Himnusz vezette be, majd Kondor József magyartanár, a Csokonai Vitéz Mihály nevét viselő önképzőkör elnöke mondott megnyitóbeszédet. Kölcséytől próza, Petőfitől két vers hangzott el. Az ünnepség a Marseillaise hangjai mellett ért véget; bármily meglepő, a forradalmi indulót Tóth Károly, a református iskola római katolikus hittanára kísérte har- móniumon! Az iskolák zártabb világa természetesen más feltételeket teremtett március 15-e megünnepléséhez, mint a banketteknek otthont adó vendéglők, kiskocsmák oldott, szabad, esetenként demokratikus légköre. Elszigeteltebb volt ez a világ, az ünnepi jelképrendszer elterjedésében mégis az iskolai ünnepségek játszották a legfontosabb szerepet. Március 15-e és 1848 hagyománya igazából az iskolák falai között vált annyi nemzedék közös szellemi kincsévé. A folyamatnak nálunk különösen az adott nagy lökést, hogy a megye két gimnáziuma mellett az 1890-es évek végétől már a kaposvári elemi iskolákban is rendszeresen ünnepelni kezdték a nagy napot. S mire az 50. évforduló elérkezett, március forradalmas idusának emléke végleg otthonra lelt a szívekben. Annak ellenére, hogy március 15-e csak újabb három évtized múltán, 1928-ban lett először hivatalosan, a törvény betűje szerint is nemzeti ünnep Magyarországon. 1898-ban, a félszázados évfordulón már zászlódíszben volt egész Kaposvár. Nemcsak a középületeken lengtek díszlobogók; az egykorú beszámolók megemlítik, hogy „még a szegény ember is kitűzte kis zászlóját”. A római katolikus templomban az apátplébános mondott misét, de a református templomban és az izraelita imaházban is volt ünnepi isten- tisztelet. Valamennyi templom zsúfolásig megtelt. ■ Március 15-e csak 1928- ban lett először hivatalosan, a törvény betűje szerint is nemzeti ünnep Nem csupán a megyeszékhely emlékezett 1848-ra ezen a napon. Csokonyában (Erdőcsoko- nyában, a mai Csokonyavison- tán) nemzeti viseletbe öltözött lányok sorfala közt vonult fel a még életben lévő harminchárom helybeli honvéd és nemzetőr, utánuk - „nemzeti énekek zen- gedezésével” - nagy tömeg menetelt. A csokonyai polgárok ekkor határozták el, hogy gróf Széchenyi Istvánnak és Kossuth Lajosnak szobrot állítanak. (A szobrokat 1906-ban leplezték le.) Karódon az olvasókör helyiségében vendégelték meg a 48-as honvédeket 1898. március 15-én. Az öreg vitézek (már csak hatan voltak) a meghatottságtól könnyes szemmel ették a vacsorát, de a jó bor hamarosan megvidámította őket, s még „táncoltak is oly jó kedvvel, hogy öröm volt nézni”. Bár az 1870-es évektől kezdve mind több somogyi településen ünnepelték március idusát, a kaposvári rendezvények központi szerepe megmaradt. Néhány évforduló emlékezetesebb volt: 1887. március 15-e előtt két nappal például az keltett feltűnést Kaposváron, hogy egy országgyűlési képviselő és egy újságíró revolverrel folytatta le vitáját a Korona fogadóban. (A sebesülteket ellátták, s az izgatott hangulat ellenére rendben zajlott le az ünnepi bankett.) 1897- ben sajátos ízt adott az évfordulónak, hogy a kaposvári iparosok a Ferenc Józsefről elnevezett (!)■ vendéglőben tartották meg ünnepségüket... 1904-ben az emelte a rendezvény fényét, hogy ezen a napon avatták fel az új kaposvári városházát. A nagyteremet reggel 9-re már zsúfolásig megtöltötte a közönség. „A karzatot díszes hölgyközönség foglalta el, melynek ez alkalommal nyílt első ízben módja arra, hogy meghallgassa a képviselő-testület ülését.” A képviselők először istentiszteleten vettek részt a plébániatemplomban, majd Németh István polgármester „tartalmas, szép beszéddel” nyitotta meg a díszközgyűlést, vázolva a városok hivatását és Kaposvár feladatait. Siposs Géza városi főjegyző Kaposvár múltjáról, fejlődéséről, a városháza építésének történetéről tartott felolvasást. Délután az iparos fiatalság ünnepelte meg március 15-ét az impozáns díszteremben. Egy év múlva, 1905. március 15-én már arról beszéltek a kaposváriak, hogy néhány polgár éjjel darabokra törte Ferenc József szobrát, amely addig a nevét viselő szálloda főkapujában díszelgett... ■ Csokonyán már 1906-ban szobrot kapott Kossuth és Széchenyi, Korádon a honvédeket megvendégelték Olykor a helyi művészek is szerepet kaptak a jeles napon. 1906. március 15-én a kaposvári 48-as Függetlenségi Kör helyiségében leplezték le azt a Kossuth-arcké- pet, amelyet Rippl-Rónai József festett, 1910-ben pedig az ipartársulat székházában tartott estélyen a híres nótaköltő (most az egyik kaposvári utca névadója): Pete Lajos verte a zongorát. Aztán jött a háború, de a 48-as forradalom emlékét már a nagy világégés sem volt képes elhalványítani, vagy kitörölni a telkekből. 1916. március idusán, a kaposvári felső kereskedelmi iskola ünnepségén a Himnusz elhangzása után egy tizenhat éves, göllei születésű fiatalember szavalt, az egykorú tudósítás szerint szépen, hatásosan. Fekete Istvánnak hívták. Nagy Zoltán Kossuth katonai közül az utolsók az uj évszázadot is megéltek hazafiak emlékezete A csurgói Trencsén János március 15-én született, március 15-én már harcolt, és március 15-én hunyt el „EL KELL MENNI A CSATA MEZEJÉRE, ITT KELL HAGYNI A BABÁMAT, NINCS KIRE, TERÁD HAGYOM JÓ PAJTÁSOM, ÉLJED VELE VILÁGODAT, NEM BÁNOM!” (1848-AS SOMOGYI KATONADALOK, SZENNA) A Csurgó és Vidéke újság 1895. december 25-i számában „Nagy idők tanúja” címmel tudósított a város egyik legidősebb lakójának, Pinterics Mihály 1848-as honvéd főhadnagynak 81 éves korában bekövetkezett haláláról. Az öreg honvéd, aki élete végéig Kossuth hű katonájának vallotta magát, fél évszázadon át élt Csurgón. Pinterics Mihály, a haláláig elvhű és elkötelezett hazafi 1814-ben Pápán született. Fiatal ember volt, amikor a haza szívében kitört forradalom őt is magához hívta, beállt honvédnek. Egészen a kapitulációig harcolt, Komáromból tért haza. Hős honvédünkről senki sem tudta igazán, hogy miből élt. Szerette a jó bort és a jó szót. Ha ivott, mindig a hazára és Kossuthra ürítette a poharát. Jó társasági ember volt. A fiatalságot hazaszeretetre, hithűségre okította, mindenkit a gyermekének, tanítványának tartott. 1895. december 19-én egyik ismerősénél ebédelt, majd teindult a pincébe, hogy egy kis „szalonnát aprítson”. A lépcsőn lezuhant, agyrázkódást kapott, és rövid időn belül elhunyt. A sors iróniája, hogy a végzet a pincében érte, melyet borivás céljából oly sokszor és szívesen látogatott. Temetése 1895. december 21-én, Csurgó lakosságának nagy részvéte mellett ment végbe. A korabeli híradások más 48- as honvédek halálhíréről is beszámoltak nem feledve ezen régi idők tanúinak a hazáért áldozott tetteit. A nemesi családból származó bocsári Svastits Imre századost, majd somogyi preceptort Nyulassy Pál, a kaposvári királyi törvényszék vezető hivatalnoka búcsúztatta 1894. november 26-án. A csurgói zsidó születésű Kasztl Henrik honvéd őrmester 1899. május 12-én fejezte be földi létét, melynek legnagyobb büszkesége a szabadságharcban való részvétele volt. Kőröshegyi nyaralójában 1899 szeptemberében hunyt el a szabadságharc egykori honvéd hadnagya, Németh Imre, volt Somogy megyei föld- birtokos, ügyvéd. Tóth Károly fiatal emberként vonult be az 56. zászlóaljba, melynek hadnagyaként részt vett Budavár ostromában. A legkeményebb helyzetekben vívta csatáit. Hazatérése után kezdte el írni zászlóaljának történetét, „Az 56-ik honvédzászlóalj története 184849-ben” címmel, mely 1893-ben Csurgón került kinyomtatásra. A kiadványt a Hadtörténeti Könyvtárban, mint rendkívüli jelentőségű kordokumentumot őrzik és használják is. Itthon gróf Festetics György birtokainak számvevőjeként vonult nyugállományba. 1902. március 8-án Csurgón helyezték végső nyugalomra. 1902. december 14-én, Sza- ák Etek, csurgói honvédőrnagy vesztette el a halállal vívott csatáját. Míg életében Görgey Artúr hadtestének tisztjeként számtalan ütközetet vívott egy jobb, szabadabb világért. 1903. júliusában Berzencéről Dergez Péter, 75 éves volt közvitéz elhunytét közölte a Csurgó és Vidéke újság. Az agg katona a miniszterelnökség útján évente 72 korona nyugdíjból élte mindennapjait. Berzence polgárainak megható részvéte mellett 1903. július 7-én helyezték örök nyugalomra. 1907. augusztus 7-én egy újabb csurgói honvédet gyászolt a helyi közönség. Ciffray Antal, nyugalmazott 48-as honvéd hadnagy Klapka komáromi várparancsnok segédtisztjeként szolgált. Egész hátralévő életében nagy tűzzel és lelkesedéssel beszélt a 48-as eseményekről. 80 éves korában, szegényes sorban érte el a végzete. Ugyanezen év december első hetében a Csurgótól nem messze lévő Nemes-pátró község gyászolta Szmodics Mihály és Szakái Sámuel közhonvédeket, 48-as ka- tonkat. A legmeghatóbb vonala azonban a véletleneknek, hogy Tren- csény János, csurgói 1848-as honvéd, a szabadság hős harcosa március 15-én született, és 1902-ben március 15-én halt meg. 1848. március 15-én pedig ő is ott volt a szabadságért küzdő magyar hazafiak elszánt táborában. „A nagy idők tanúi napról napra fogynak: maholnap nem tesz egyetlen élő hírmondója sem annak a felséges magyar kornak, melyben a magyar faj létéért és függetlenségéért küzdött önzetlen hazafiak életüket, mindenüket adták oda...” - írta emlékező soraiban, 1907-ben a helyi újság. Több mint száz év elteltével, Március 15-re készülve újfent az írott sajtó útján is emlékezhetünk hőseinkre. E néhány sor is tanúsítsa hálánkat és kegyeletünket a múltbéli nagy idők s azok képviselői előtt. „NYÍLJON KI A KÖRNYÉKÉN A SÍR- VIRÁG IS, FELEJTHETETLEN LEGYEN A HALÁLUK IS!” (1848-AS SOMOGYI KATONADALOK, BÜSSÜ) Vargáné Hegedűs Magdolna, Csurgó
