Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)

2014-03-14 / 62. szám

2 2014. MÁRCIUS 14., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Egyetlen urunk az olvasó sajtónap Legnagyobb eredményünk függetlenségünk megőrzése Elismerések. Nagy Mónika szerkesztőségi asszisztens (balról), Fónai Imre, lapunk siófoki munkatársa és Kösz Andrea szerkesztőségi asszisztens vehet­te át a sajtónapi elismerést Ficsór Jánostól, a Somogyi Hírlap főszerkesztő-kiadóvezetőjétől FELÜTÉS Jobban teljesít? navracsics tibor közigazga­tási és igazságügyi miniszter tájékoztatójából kiderült, a Magyarország jobban teljesít elnevezésű kormánykampány nettó 624 millióforintba került. KÖLTHETTÉK VOLNA ezt a SOk pénzt másra, például gyer­mekélelmezésre is. Vagy nem egyértelmű, hogy Magyaror­szág jobban teljesít, és sulykol­ni kell az emberek fejébe? (ca) HÍRSÁV Rezsitámogatás a Csurgó TV-nek a csurgói Városi Televízió is eredményesen pályázott a Nemzeti Média- és Hírközlé­si Hatóság rezsipályázatán: 5,1 millió forintot nyert fenn­tartási és üzemeltetési kiadá­saira. A hatóság 13 közösségi médiaszolgáltatót támogatott 61 millió forinttal. ■ B. T. Világháborús emlékmű helyreállítását tervezik KAPOSVÁR PÁLYÁZATOT nyújtott be a Rákóczi téri L világhábo­rús emlékmű és környezeté­nek rendezésére. A munkák összköltsége négymillió-ki- lencszázhetvenhétezerformt, melyet 100 százalékban pályá­zati támogatásból kíván finan­szírozni a város. ■ M. K. Bethlentárlat a kaposvári levéltárban Bethlen Gábor fejedelem trónra lépésének 400. évfor­dulója alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár három tag- intézménye vándorkiállítást szervezett, melynek anyaga Kaposvárra érkezett. ■ A. V. A tárlat április elejéig látható Fónai Imre kapta a Somogyi Hírlap Roboz-díját. A szer­kesztőség és a kiadó a füg­getlenségét is ünnepebe március 15. kapcsán. Márkus Kata Meg tudtuk őrizni a független­ségünket gazdaságilag és poli­tikailag egyaránt, nem adtuk be a derekunkat, s nem csak ló­zungokat hangoztattunk erről, így összegezte a Somogyi Hír­egyelöre több sebből vérzik az az új szabályozás lurmann Béla, a kaposvári Panellakok Érdek- védelmi Közössége Egyesület el­nöke szerint, ami arra kötelezi a társasházi képviselőket, hogy je­lentsék: lakik-e a házban olyan tulajdonos, aki nem jogosult re­zsicsökkentésre, mert mondjuk cége nevén van az ingatlan. A rezsicsökkentésről szóló törvény alapján a kedvezményt kizárólag természetes személyek élvezhe­tik, akik saját jogukon használ­ják az ingatlant. Ha a lakás jogi személy, vagy jogi személyiség­gel nem rendelkező más szerve­zet, cég, alapítvány, tulajdonában van, nem jár a csökkentés. lap elmúlt négy évének legna­gyobb eredményét a csütörtöki sajtónapon Ficsór lános, a So­mogyi Hírlap főszerkesztő-ki­adóvezetője az 1848-as márci­us 15-i forradalom közelgő év­fordulója kapcsán, mely 1990 óta a Magyar Sajtó Napja.- Az idén lezárul egy kor­szak a Somogyi Hírlap életé­ben is, mely 24 évvel ezelőtt, 1990. április 25-én jelent meg először - utalt a főszerkesz­tő-kiadóvezető a Somogyi Hír­lapot és kiadóját érintő közelgő- Az új szabályozás elsősor­ban a társasházi közös fogyasz­tásokra - víz, villany, gáz - vo­natkozik - mondta lurmann Bé­la. - Az első probléma mindjárt az lesz, hogy nem minden közös képviselő rendelkezik informáci­óval, kinek a nevén is van adott lakás, mert erre semmi sem kö­telezi egyelőre. Ilyenkor mit tesz a képviselő, a földhivatalban tájé­kozódik? Ráadásul, mivel egye­lőre végrehajtási rendelettel még nem találkoztam, számos tisztá­zatlan kérdés merül föl a témával kapcsolatosan. Például, hogy mi lesz azokkal az egyéni vállalko­zókkal, akiknek a telephelye egy­ben a lakása? tulajdonosváltásra. - Parázs viták voltak a szerkesztőség­ben az elmúlt időszakban ar­ról, hogyan kezeljük megyénk napilapjában a közéletre va­ló nyitást, s erről a jövőben is kell vitákat vívnunk. Ám min­dennél fontosabb, hogy mi dön­tünk ebben a kérdésben, ezt tartom tehát az elmúlt négy év legnagyobb eredményének, s azt, hogy nekünk továbbra is egyetlen urunk van, az pedig az olvasó, őt kell a legszélesebb körben kiszolgálnunk. Farkas Tamás, a Lakásszövet­kezetek és Társasházak Orszá­gos Szövetségének (LÖSZ) elnö­ke a hvg.hu-nak további problé­mákat is fölvetett a Magyar Köz­löny ez évi 22. számában közölt, vonatkozó törvénymódosításról: a rezsicsökkentésre jogosultak, illetve nem jogosultak különvá­lasztásának kötelezettségéről va­lószínűleg még a közös képvise­lők többsége sem tud, ugyanis az új adatszolgáltatási kötelezettsé­get egy salátatörvénybe bújtat­ták, amely hozzányúl a társashá­zi törvénytől kezdve a villamos energiáról és a hulladékról szó­ló jogszabályokhoz is. Szerinte ugyanakkor több, mint aggályos, A sajtónapi ünnepségen ha­gyományainknak megfelelően átadták a szerkesztőség és a ki­adó díjait is. A legnagyobb el­ismerésnek számító Roboz Ist- ván-díjat az idén Fónai Imre, la­punk siófoki munkatársa kap­ta. A kiadó szakmai Nívó-díját Kosz Andrea szerkesztőségi asz- szisztens vehette át. Míg az Uni­kum-díjat a kollégák szavazatai alapján Nagy Mónika szerkesz­tőségi asszisztens érdemelte ki. A díjakat Ficsór lános főszer­kesztő-kiadóvezető adta át. hogy a közös képviselők két cso­portba listázzák a tulajdonoso­kat, illetve kiadják a törvényben előírt adatokat. A hvg. hu információi szerint a (LÖSZ), a házkezelőket és kö­zös képviselőket tömörítő leg­nagyobb szervezet jelenleg is jogászok segítségével próbálja értelmezni a friss jogszabályt, pedig már javában mulasztást követ el, aki a hulladékgazdál­kodót most hétfőtől, a vízműve­ket pedig a törvény hatálybalé­pését követő első főmérő-leol­vasástól kezdve nem informál­ja a rezsicsökkentésre jogosult és nem jogosult lakástulajdono­sokról. ■ Márkus Kata Béremelés tévedésből a mentősöknek: a kincstár hibázott ► Folytatás az 1. oldalról 2013 év végén átlag néhány ezer forinttal megugrott a fizetésük, azonban hamar megtudták, hogy tévedésből emelték, ezért 2014 elején kevesebb pénzt kap­nak. Mindez az érdekvédők sze­rint nem túl magas összeg, és nem is volt feltűnő a számlán, mert a túlóra elszámolások mi­att eleve bonyolult szisztéma sze­rint kapják a járandóságukat. A kevés plusz pénz is szá­mít az ágazatban dolgozóknak. Erről most le kell mondaniuk, mert az Országos Mentőszolgá­lat kommunkációs és PR cso­portjának belső hírlevele sze­rint: „ A tavalyi év utolsó há­rom hónapjában az Államkincs­tár rendszerének hibája miatt (...) a jogszabályban meghatáro­zottnál magasabb összeg került kifizetésre a bajtársak részé­re. 2014 január elsejétől a hibás pótlékalap számítás az állam- kincstár rendszerében korrigá­lásra került, így ettől az időpont­tól kezdve alacsonyabb, a jogsza­bályi megállapításnak megfelelő díjak kerülnek kifizetésre ”. Egy kaposvári mentős név­telenséget kérve elmondta, ko­rábban nem érzékelték a szá­mottevő növekedést, és egyelő­re a csökkenést sem, de tudják, hogy vonni fogják a bérükből a jogtalan növekményt. Tőle tud­juk, hogy a mentőknél dolgozók átlag havi nettó 100 ezer forintot keresnek, és ebben már benne van az éjszakai pótlék, sőt az a kiegészítés is, amit régen veszé­lyességi pótléknak hívtak. Ezért 24 órán át készenlétben kell len­niük, vonulniuk az időjárás ne­hézségeitől függetlenül. Az átla­gosnál nagyobb pszichés teher­nek vannak kitéve, gyakoriak a támadások is ellenük egy-egy helyszínen. Az alacsony fizetés miatt szinte valamennyi mentős arra kényszerül, hogy másodál­lást vállaljon, gyakran az egész­ségügy más területein. Ebből tartják el a családjukat, amely- lyel így egyre kevesebbet talál­koznak, ez is feszültségforrás. Az Országos Mentőszolgá­lattól szerettük volna megtud­ni, hány somogyi mentőst érint az ügy, tavaly mennyivel emel­kedett, és januártól mennyivel csökkent a fizetésük, de kérdé­seinkre egyelőre nem kaptunk választ. ■ Kovács G. Már mulasztanak a közös képviselők? törvénymódosítás Jelenteni kell a szolgáltatónak, ki nem Jogosult rezsicsökkentésre VOKS 2014 ÉSZREVETTÜK PROGRAMAJÁNLÓ Szabálytalan aláírásgyűjtés iskolaidőben tanítási időben gyűjtött aláírá­sokat, és mint utóbb kiderült, fö­löslegesen a kaposvári Munká­csy gimnázium egyik diákja a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt (ÖP) jelöltjének. A Nol.hu információjára Radó József Atti­la csütörtökön kérdésünkre el­mondta: összesen hatan igye­keztek összegyűjteni az ajánlá­sokat, szerződésben vállalva, hogy csak akkor kapnak fize­tést, ha meg lesz az 500 érvé­nyes ajánlás. Ez végül, mint megírtuk, nem sikerült, Radóta helyi választási bizottság nem vette nyilvántartásba, mivel lak­cím-nyilvántartási eltérések mi­att csak 441 ajánlástfogadott el a leadott 648-ból. Az OP politi­kusának a fellebbezését elutasí­tották, emiatt mint mondta, fel­jelentést tesz. Csütörtökön la­punkkal azt közölte, a pártel­nökség még nem döntött a jogi lépésről. az aláírásgyűjtők egyike az említett gimnáziumban, iskola­időben is azon volt, hogy a 18. életévüket betöltött diákok köré­ben ajánlásokat szerezzen. Ez ellen több mint két hete egy szü­lő emelt kifogást. Az iskola meg­erősítette ezt a Nol.hu-nak, amint azt is, hogy a diák elis­merte a szabálytalan ajánlás­gyűjtés tényét, és bemutatta a képviselőjelölt-jelölttel kötött szerződés felbontásáról szóló dokumentumot. Az esetről az is­kola értesítette a helyi választá­si irodát, ahová konkrét kifogás nem érkezett, így eljárás sem in­dult. mB.T Két legyet egy csapásra. Autómosó mellett önkiszolgáló kutyamosó, hogy elmondhassuk, kedvenc autónkban a házi kedvencünk is milyen tisz­ta, csillog-villog, illatozik a friss sampontól... ■yr-i; w KAPOSVÁRON a forradalom és sza­badságharc megemlékezései pénte­ken 11 órakor zászlófelvonással kez­dődnek a Kossuth téren. 17 órakor a Hősök Templománál ünnepi beszédet mond Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, közreműködik a Füred Rock Szín Kör. 18 órakor szentmise. KAPOSVÁRON a Széchenyi téren fél 11-kor kezdődik a koszorúzás, majd a Petőfi téren folytatódik az ünneplés 11-kor. A Kossuth téren fél 12-kor kez­dődik az ünnepi műsor a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola diákjainak elő­adásában. Beszédet mond Szita Károly polgármester. 18 órakor hangverseny a Szivárvány Kultúrpalotában, közremű­ködnek Szokolay Ádám Zsolt zongora- művész, Ambrus Orsolya operaénekes. MARCALIBAN 10 órakor megemléke­zés a Noszlopy emlékszobornál. Ünnepi beszédet mond Sütő László polgármes­ter, közreműködnek a Noszlopy iskola diákjai. Gázrobbanás Kaposváron, csak a riadalom volt nagy ► Folytatás az í. oldalról- Mikor szerelték utoljára azt a bojlert? - kérdezte egy rendőr az idős nőtől.- Négy-öt éve, de furcsa volt, hogy a szerelő azt mondta, erre ne tekerjem, meg arra se... Most mi lesz velem, nem volt biztosí­tásom a lakásra - sírta el ma­gát az asszony. A gázszolgáltató leszerelte a vízmelegítő marad­ványait. Úgy tudjuk, nagyon ré­gi készülék volt. A kéménysep­rők meg fogják nézni, hogy nem a kémény hibája okozta-e a bal­esetet. A tűzoltók is vizsgálják az okokat. A helyszínelés után az idős asszony visszatérhetett az otthonába. ■ K. G.

Next

/
Thumbnails
Contents