Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)

2014-03-13 / 61. szám

2014. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK DEL-DUNANTUL 11 Három évet is kaphat érte természet Nyomozás indult az erdőbe dobott pénztárgépek miatt Nagy felháborodást keltett, hogy a pénztárgépcsere miatt nem használt berendezések az erdőben végezték Százötvenezer csere az online rendszer miatt Már virágoznak a mandulafák a pécsi Havi-hegyen. A megszo­kottnál jóval korábban kezdtek virágot bontani a mandulafák a kápolna előtt. Az első virágok már az elmúlt héten megjelentek a hófehér falú épület előtti fákon, azóta a sétány többi részén is vi­rágot bontottak a növények a ko­rán megérkezett tavaszban pécs Nyomozást indított a rendőrség a mecseki erdőbe kidobott több tucat pénztár­gép miatt. A tettes, ha elfog­ják, akár három évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. Babos Attila Már elszállíttatta az erdőből, a Mecseki Parkerdő területé­ről az oda kidobott több tucat már nem használható pénz­tárgépet a terület kezelője, a Mecsekerdő Zrt. - felelték a cégnél érdeklődésünkre teg­nap. A tegnap délelőtti elszál­líttatás költsége egyelőre a Mecsekerdő Zrt.-t terhelte, az állami cég a Biokom NKft. pé­csi, Eperfás úti hulladéklerakó telepére vitette el a kasszákat. Mint azt tegnap lapunk megírta: mintegy harminc kiselejtezett pénztárgépet ta­láltak a hétvégén kiránduló, medvehagymát gyűjtő csalá­dok a Mecseken az erdőben, Árpádtető környékén. A kasz- szákat ráadásul úgy boríthat­ták ki - szanaszét hevertek a pénztárgépek alkatrészei, fiókok, gépszalagok, összetört kijelzők. Molnár Katalin, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője érdeklődésünk­re elmondta, hogy kollégái hétfőn délután helyszíneltek a területen, a Pécsi Rendőr- kapitányság pedig nyomozást indított az ügyben, ismeretlen tettes ellen, a hulladékgazdál­kodás rendjének megsértése bűntett gyanúja miatt. A nyo­mozást szakértők bevonásával fogják lefolytatni. Kérdésünk­re a sajtószóvivő azt mondta, hogy ha elfogják a tettest, és bebizonyosodik a bűnössége a bíróságon, akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják. három érdekes képzőművésze­ti tárlat is nyílik Pécsett. Far­kas Zsuzsanna festőművész Kí­vül - belül című festménykiállí- tásalátható lüdásközpontban. A Civil Közösségek Háza Gebauer korábban évente mintegy öt-hétezer pénztárgépet cseréltek le országosan, most azonban, az online kasszák bevezetése miatt nagyjából 150-170 ezer kasszát cseréltek, illetve cserélnek le, mondta el lapunknak egy kasz- szaforgalmazással és -javítással foglalkozó cég vezetője. az általános gyakorlat szerint, ha egy vállalkozás új pénztár­gépet kívánt vásárolni, lehetősé­ge volt az adott forgalmazónál a régit úgymond beváltania, becse­rélnie, hasonlóan ahhoz, aho­gyan például a nagy műszaki áruházakban a tévécsereakciók folynak. Ilyenkor természetesen olyan kasszákat is bevesznek, amelyeket korábban másik cég adottéi a kuncsaftnak. Galériájában Kazinczy Gábor képzőművész Életműtöredék cí­mű kiállítása péntelken nyílik. A Pécsi Túdományegyetem Művészeti Kara és Általános Orvostudományi Kara csütörtö­a már nem használt, kiselejte­zett pénztárgépek idővel ter­mészetesen olyan mennyiség­ben gyűltek fel a cégeknél, hogy azok rendszeres elszállít­tatásáról és megsemmisítésé­ről gondoskodniuk kellett. Ná­luk a gyakorlat az, hogy ki­fejezetten elektronikai hulla­dékok felhasználásával és szakszerű megsemmisítésével foglalkozó céget bíznak meg az elszállíttatással. E cégek a kasszákat tovább bontották, s az abból még pénzzé tehető alkatrészeket válogatott hulla­dékként továbbadták. Sok egyéb ok mellett a cégvezető szerint ezért is érthetetlen, hogy valaki az erdőbe hajít egy csomó berendezést. kön 16.30 órakor „PLUSZ” elne­vezéssel tart bemutatkozó kiál­lítást a Nádor Galéria Art&Med Kulturális Központban. Ezt a nagyszabású bemutatót Bódis József, a PTE rektora és Várko­Zöldhulladékot sem a biokomnál azt mondták, hogy az általuk kezelt mecseki és malomvölgyi parkerdőben sem jellemző, hogy közületi hulladékot rakjanak le, szeren­csére a hétvégi esethez hason­ló soha nem fordult elő. Időn­ként, de szerencsére nagyon ritkán egy-egy kiselejtezett té­vét találnak munkatársaik, az viszont gyakrabban megesik, hogy egyesek a saját kertjük­ben felgyülemlő zöldhulladé­kot viszik ki valamelyik park­erdőbe, de ez is illegális. heti kétszer ürítik a parker­dőkben 'a hulladéktárolókat, és tisztítják meg környezetü­ket, ahogyan a frekventált ki­rándulóhelyeket és a játszó­tereket is. nyi György művészettörténész nyitja meg, a kurátor Tímár Ka­talin művészettörténész, a köz­reműködők a Művészeti Kar Ze­neművészeti Intézetének hall­gatói. ■ M. B. E. Esélyprogram gyermekeknek: írtak, túráztak, fociztak sásd Véget ért egy hároméves program a sásdi kistérségben, amelynek keretében többek kö­zött szakköröket is tartottak a helybéli gyerekeknek. Az egyik ilyen a madarász szakkör volt, amely minden évben elindult. A természet szeretetére és az ál­latok védelmére való nevelés kapcsán a diákok megismerked­tek Sásd és tágabb környezete, a Zselic, a Hegyhát és a Mecsek élővilágával, illetve természet- és helytörténetével is. A tanulók így a tanórákon túl hosszú túrá­kat is tettek Sásd környékén. A sport iránt érdeklődő gye­rekek utánpótlás futballedzé- sekre járhattak, ahol elsajátí­tották a sportág alapjait, szabá­lyait, a technikai alapokat és a megfelelő viselkedési formákat is. Emellett kreatív és újságírás szakkör is várta az érdeklődő­ket, amelyek kész termékekkel zárultak. A média világában jártassá váló diákok például sa­ját újságot készítettek, amely­nek négy szám jelent meg, ben­ne a gyerekek által készített cikkekkel, fotókkal, illusztráci­ókkal. A 2011-ben induló Gyer­mekesély Programmal a hátrá­nyos helyzetű településeken élő családoknak próbáltak segíteni. A szakkörökön túl számos szol­gáltatást és programokat nyúj­tottak a diákoknak és szüleik­nek. ■ K. E. I. Idén négyre emelik a közös járőrök számát szigetvár az önkormányzat döntése szerint a közterület-fel­ügyelet idén négy fővel szolgál­ja a várost a rendőrséggel közös járőrözések során. A tavaly el­indított kezdeményezés, vala­mint a köztéri kamerák számá­nak ugyancsak tavaly történt megduplázása jelentősen javítot­ta a közbiztonságot Szigetváron, a bűncselekmények elkövetése visszaszorult, a felderítések szá­ma növekedett. Nem utolsósor­ban ezeknek az intézkedések­nek is köszönhető, hogy a me­gye legjobban teljesítő rendőr- kapitányságaként említik az el­múlt év teljesítménye alapján a szigetvárit. ■ K. E. Egyetemisták művei a Nádorban HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Portfólió Kft. nyilvános felszámolási pályázat keretében meghirdeti eladásra az alábbi ingatlanokat: 1. Kaposvár, Arany J. u. 1. alatti, 4867/7/A/2 hrsz-u, 134 nm hasznos alapterületű (80 nm fszt. + 54 nm pince), raktár megnevezésű, társasházi ingatlan Irányár: 8.250.000 Ft Befizetendő bánatpénz (ajánlati biztosíték): 412.500 Ft 2. Kaposvár belterületi, Keceli bejáró 3. alatti, 9282 hrsz-ú, 6040 nm telekterületű, 1196 nm hasznos alapterületű felépítményekkel (bútorüzem, műhely, iroda, raktárak, szociális helyiségek, klubépület) ellátott kivett telephely megnevezésű ingatlan Irányár: 32.250.000 Ft Befizetendő bánatpénz (ajánlati biztosíték): 967.500 Ft A teljes vagyonra pályázó előnyben részesül. A pályázat benyújtásának Helye: Or. Gálosi Vera Ügyvéd irodája 7400 Kaposvár, Fő u. 12.1/10. Ideje: 2014. március 28 .12 óra 00 perc (Postai feladás esetén a feladás dátuma nem lehet 2014. március 27-i dátumnál későbbi) A részletes pályázati kiírás és további információk beszerezhetők a felszámolótól, Koncz Elektől a 30/9597-332 számú telefonon és az iroda@portfoliokft.hu e-mail címen. HIRDETÉS A Somogyi Hírlapot már e-mailen is megrendelheti! U-piail cíi|iiink: soinogy.lerj@axels.hu HIRDETÉS A Portfólió Kft. (7400 Kaposvár, Virág u. 21.) mint az Entrade Kft „fa" felszámolója NYILVÁNOS PÁLYÁZAT keretében meghirdeti eladásra az adós.gazdálkodó szervezet: Homokszentgyörgy, belterület 4201 hrsz.-ú „kivett üzemanyagtöltő-állomás" megnevezésű 12546 nm területű 1/1 tulajdoni hányadú ingatlanát Irányár: 46 000 000 Ft Befizetendő bánatpénz: 1 380 000 Ft Pécs l.ker belterület 38095/1 hrsz.-ú, „kivett üzemi épület’megnevezésű 2190 nm területű 1/1 tulajdoni hányadú ingatlanát Irányár: 4 900 000 Ft Befizetendő bánatpénz: 245 000 Ft A pályázat benyújtásának Helye: Dr. Gálosi Vera Ügyvéd irodája 7400 Kaposvár, Fő u. 12.1/10. Ideje: 2014.március 28.12 óra 00 perc. (Postai feladás esetén a feladás dátuma nem lehet 2014. március 27-i dátumnál későbbi.) A részletes pályázati kiírás és további információk beszerezhetők a felszámolótól, Koncz Elektől a 30/9597-332 számú telefonon és az iroda@portfoliokft.hu e-mail címen. HIRDETÉS ______________________________________________________________ So mogyi Hírlap E5SS35ES33 HÉTFŐ-CSÜTÖRTÖK; 7:30 - 11:30 • 12:00 - 16:00 PÉNTEK: 7:30 - 11:30 • 12:00 - 14:00 S0NUNE.hu FTTTTJT1 HIRDETÉS / ' \ „Hogyan is kellene jó apának, lenni? Erről receptet nem írt még senki. Értünk dolgozik akkor is, ha fáradt, Istenem áld meg érte az Édesapámat! Születésnapod végre elérkezett, Egy szerető szív rólad megemlékezett, Adassék meg minden, mire szíved vágyak, Élj boldogan még nagyon sokáig!” Szeretettel köszöntjük Buzsákon SKRINYÁR TjB I ISTVÁNT . 8 l] || fl | alkalmából! 4 J 'l| Sok erőt, egészséget kívánunk! • I >: iPj' Anikó,Jani, JA -jt ■ ^ Anna és Sára ?T?

Next

/
Thumbnails
Contents