Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)

2014-03-13 / 61. szám

2 2014. MÁRCIUS 13., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Tíz centért fél év egy pozsonyi nyugdíjas beka­pott három szem szőlőt egy üz­letközpontban, s ezzel 10 cent kárt okozott a boltnak. Mivel harmadszor bukott le lopás­sal, fél év letöltendő szabad­ságvesztésre ítélték, ez az adó­fizetőknek 7000 euróba kerül. büntetni kell, de legalább a deresre húzást az is megérde­melné, aki kitalálta és megsza­vazta ezt a jogszabályt! (ca) HÍRSÁV Véradók Babócsán és Somogyszobon A somogyszobon szervezett véradáson 27, Babócsán húsz donor segítette a rászoruló­kat. Babócsán ketten először adtak vért. ■ G. A. Kiemelten kezelték a megelőzést szerdán tartották a kapos­vári katasztrófavédelmi ki- rendeltség évértékelő állo­mánygyűlését. Gulyás Lász­ló tűzoltó alezredes kiemelte, hogy a megelőző tevékenység eredményeként és a kedve­ző időjárási körülményeknek köszönhetően felére sikerült mérsékelni az avar és vegetá- ciótüzek számát. ■ H. M. Ötmillióból újul meg !0>l| i a tájház Csokonyán J, FÉLIDEJÉHEZ ÉRKEZETT a me­zőcsokonyai tájház felújítá­sa: a tetőzetet már rendbe rakták, most a belső festést végzi a kivitelező. A munká­hoz ötmillió forintot nyert az önkormányzat, az építményt a nyáron adják át. ■ H. M. Kevesebb az ittas balesetet okozó húsz százalékkal kevesebb személyi sérüléses közleke­dési baleset történt február végéig Somogy útjain, mint a múlt év azonos időszaká­ban. Eddig 14 súlyos bal­esetet regisztráltak, tavaly ilyenkor 20 volt, s csökkent az ittasan karambolt oko­zók száma is: egy éve nyolc-, az idén négy esetben idéztek elő bajt. ■ H. M. Rettegéssel teli hat hét örökbefogadás Hathetes korig meggondolhatja magát a szülő ítélet: öt év börtön a balatonboglári hajléktalan agyonverőjének ► Folytatás az 1. oldalról Budavári Zita hozzátette: - Gon­doljuk csak végig: egy házaspár, amelyik átélte a meddőség éveit - itt jegyzem meg, hogy merede­ken emelkedik a fiatal meddő pá­rok száma manapság -, meghoz egy életre szóló döntést, majd a várakozás évei után örökbe fo­gad egy gyermeket, s azt hiszi, végre megnyugodhat. Aztán kö­vetkezik egy rettegéssel teli hat hét, bármikor megszólalhat a telefon, hogy meggondolta ma­gát az örökbe adó. Miközben az örökbefogadók a baba fogadásá­ra átalakították az életüket, be­rendezték a babaszobát, és az anyuka eljött a munkahelyéről. Ám a lemondónak sem jó - ha már egyszer meghozta a dön­tést - a hat hét lebegtetés. Óriási trauma ez a számukra is, és ezt nem én mondom, hanem ők. Összesen 150-en voltak a Böl­cső Alapítvány közel tizenkilenc éves működése alatt Budavári Zita szerint, akik meggondolták magukat. Ez egyébként a 20-25 százaléka azoknak, akik a ter­hesség alatt úgy gondolták, hogy lemondanak babájukról. Aztán a szülést követően mégis hazavit­ték a nem kívánt picit.- Ám ezt a döntést meghozták szinte azonnal a szülés után, il­letve legföljebb egy héten belül, nem hat hét múlva - tette hoz­zá. - Éppen ezért alapítványunk nem is értesít örökbefogadó szü­lőket'á szülés előtt, cMk azt kövfető egyikét héten bélül.'1’ ’ :" 1995 óta igyekszik segítséget nyújtani a Bölcső Alapítvány krí­zis helyzetbe került kismamák­nak, eddig csaknem 1180 eset­ben segítettek megoldást találni az anyukáknak. Évente 60-70- en fordultak hozzájuk, zömében a szegénység volt az ok, ami mi­att nem tudták megtartani babá­jukat a szülők.- Volt, aki fiatal kora, tanul­mányai miatt nem tudta vállal­ni a gyermekét, de éppen a kö­zelmúltban telefonált egy hölgy, akinek már van két gyereke, ott­hagyta a férje, aki megígérte, hogy fizeti majd a hiteleket, per­sze nem fizetett. így a két gyere­ket sem tudja biztonságosan el­tartani az anyuka, ám még mi­előtt a férfi eltűnt az életükből, becsúszott egy harmadik gye­rek - mondta Budavári Zita. - De olyan hölggyel is találkoz­Kezek. Ha mindig van kibe kapaszkodni, akkor kerek csak igazán a világ tam, aki azt hitte, már a menopa- uza időszakában van, majd kide­rült, hogy várandós, s azt mond­ta: 40 felett nem tudja megten­ni, hogy eljön a munkahelyé­ről, mert két-három év után már nem biztos, hogy visszamehet. Szóval számos ok állhat a háttér­ben, de annyi bizonyos, hogy a csökkenő születésszám ellenére nem csökken az alapítványom­hoz fordulók száma. Sőt, miu­tán az eddigi legmagasabb szü­lési számhoz képest felére, 90-95 ezerre csökkent országosan az évi születésszám, az örökbefoga­dások száma viszont nem válto­zik, évi 700-800 eset, tehát tulaj­donképpen emelkedik az arány. A március 15-én életbe lépő új Ptk. előírja továbbá nyílt örökbe­fogadáskor az utánkövetést két évig, ami Budavári Zita szerint nem éri el a célját, ugyanis sze­rinte legalább öt évre volna szük­ség.- Ami viszont mindenképpen pozitív változás, az az - mond­ta hogy a jövőben a gyámhi­vatalokban csak működési en­gedéllyel rendelkező civil szer­vezet közreműködésével tehet a lemondó és az örökbefoga­dó együttes nyilatkozatot. - így talán végre megszűnhet a ké- zen-közön történő örökbe adás, ami régóta probléma - hívta föl a figyelmet Budavári Zita. - Konk­3 Pici gyereket keresnek A gyermekekről életkor szerint gyűjtött adattal a Somogy Me­gyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala nem rendelkezik. Am a nyílt örökbefogadásoknál jellemzően - a titkoshoz hasonló­an - elsősorban az igen fiatal korú gyermekek kerülnek szóba.- Ugyanakkor a nyílt örökbefoga- \ dósokon belül megkülönböztet­jük a házastársi örökbefogadást, vagyis közös gyermekké foga­dást - tájékoztatott a gyámhiva­tal -, ahol jellemzően a házas­társ korábbi házasságából szár­mazó kiskorú gyermeket fogadja örökbe az új házas társ az új csa­lád egységének érdekében. Itt általában már nem csecsemőko­rú, hanem idősebb gyermekeket is érint a nyílt örökbefogadás. A szülői lemondással (ismeretlen személy általi örökbefogadáshoz történő hozzájárulás) érintett gyermekek is jellemzően csecse- \ mőkorúak. Engedélyezett örökbefogadás hazánkban 2010: 735 2011: 808 I 2012: 793 Nyílt örökbefogadások .száma Somogybán I ■■2011: ' 5 ............... •< 2 012: 8 2013: 12 rétan tudok olyan kórházról, ahol kis kockás füzetben jegy- ] zik az örökbe fogadni akaró szü­lők neveit, és ha gyermekéről le­mondani szándékozó anyáról tudnak, értesítik őket. S manap­ság az sem ritka, ha a kismama az interneten hirdeti magát, il­letve születendő gyermekét. Ezt tulajdonképpen gyermek-keres­kedelemnek hívják. Magam is találkoztam olyan esettel - ami elől természetesen elzárkóztam -, amikor a leendő nagymama úgy nyilatkozott nálam, ha már | úgy alakult, hogy lánya teherbe I esett, legalább legyen ebből vala- j mi haszna is a családnak... ■ Márkus Kata ► Folytatás az 1. oldalról A három ifjú egy fonyódi gyer­mekotthon lakójaként utazott Balatonboglárra, hogy meglá­togassák a lányismerőseiket. A vasútállomás melletti büfé­ben iszogattak, majd a váróte­remben megláttak egy hajlékta­lant. Belekötöttek a férfiba, ütöt­ték, rugdosták, amikor a földre került, megtaposták. Az otthon­talan agyzúzódást szenvedett, bordái törtek, s három nappal később elhunyt a kórházban. A trió ezek után a buszállomáson tombolt tovább, megkergették, majd megütötték a buszsofőrt, s bedobták a jármű több ablakát. A védők életveszélyt okozó testi sértésre akarták módosíta­ni a vádat, ám a törvényszék az ügyésszel értett egyet, s az el­ső- és másodrendűt halált oko­zó testi sértés, rongálás társ­tetteseként, s közfeladatot ellá­tó személy elleni csoportos erő­szak miatt ítélte el, míg harma­dik társukat utóbbiban látta el- marasztalandónak. A két, letöl­tendő börtönre ítélt vádlott bün­tetésük letöltésének kétharma­da után akár szabadulhat, vagy­is - mivel eddig előzetesben vol­tak - egyik két, másikuk két év négy hónap után már kint lehet. Az ítélet nem jogerős, az ügyész az első- és a másodren­dű esetében súlyosbításért fel­lebbezett, a vádlottak felmenté­sért, illetve enyhítésért felleb­beztek. Ié'A. V. Részegen támadt az intézkedő rendőrökre Hivatalos személy elleni erőszak miatt emeli vádat egy helyi férfi ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség. A rendőrségre tavaly december 20-án érkezett bejelentés, hogy az egyik kaposvári szórakozóhelyen nagy a hangzavar, így a hatóság csendháborítás miatt vonulta helyszínre. A vádlott, aki hosszabb ideje ott ivott, s lerészegedett előbb szidalmazta a rendőröket, egyiküket megpróbálta leütni, másik két rendőrt pedig le akart fejelni. A nyomozó ügyészség a többszö­rösen visszaeső vádlottal szem­ben - aki előzetesben vára tár­gyalására - fegyházbüntetést ja­vasolta vádiratban. AZ OLVASÓ KÉRDEZ Hiába metszik, az Ezredév utcai platánok sok bosszúságot okoznak a lakóknak egy idős kaposvári olvasónk tette szóvá, hogy a kaposvári Ezredév utcai hatalmas fák ren­geteg bosszúságot okoznak az ott lakóknak.- A párom háza fölé magasodik egy hatalmas fa, emiatt több­ször is eldugult az esőcsatorna, amelynek tisztítása esetenként 15 ezer forint - mondta. - Rá­adásul már a háztető is beázott, a biztosítónál azt tanácsolták, cseréltesse le a tetőt. Ez azon­ban nagyon sokba kerülne, s at­tól a fa még nem tűnne el, tehát a levelek ugyanúgy a csatorná­ba hullanának. Egy másik fa az udvarba lóg, így szinte állandó munka a levelek eltakarítása, arról nem is beszélve, hogy a közvilágítást is zavarják a ha­talmasra nőtt fák. HOZZÁTETTE: KERESTÉK a ka­posvári városgondnokságot, ahol azt a választ kapták, hogy az e.on az illetékes ez ügyben. A szolgáltató viszont azt közöl­te, semmit sem tehet. Ezután a városnál azt ígérték, segíte­nek, de eddig nem történt sem­mi. ■ A lehulló platánlevelek nem csak a házak csator­náit törniük el, de szinte állandó munkát adnak az utca lakóinak KÉRDÉSÜNKRE, MISZERINT: ha a fák közterületen vannak, ki­nek a kötelessége azok rend­ben tartása? S hogy tudna segí­teni az önkormányzat az ott la­kóknak, Hartner Rudolf, a Vá­rosgondnokság vezetője azt vá­laszolta: Kaposvár belvárosá­ban több utcában - így az Ez­redév utcában is - 80-100 éves, vagy még korosabb fák is talál- hatóak.- A fákat rendszeresen metsz- szük, karbantartjuk - mondta.- Általában úgynevezett „utca­metszéseket” is végzünk, vagy­is a teljes szakaszon felügyele­ti metszés történik. Arra törek­szünk, hogy a faágak kettő mé­ternél közelebb ne kerüljenek a tetőkhöz, csatornákhoz, anten­nákhoz. Az Ezredév utca 2013- ban volt végig metszve. A koros fás utcák beteg, elöregedő fáit új telepítésűekre cseréljük. A csatornatisztításban tudunk segíteni vállalkozók közvetíté­sével. MÁRKUS KATA ÉSZREVETTÜK PROGRAMAJÁNLÓ Képbe kerülve. Különös optikai csalódások állhatnak elő a nagyméretű reklámmolinók kihelyezésekor: itt éppen alpinista technikával rögzítenek egyet egy kaposvári társasház oldalán. A munkavédelmi szempontból ki­fogástalanul öltözött szakember éppen kapcsolatot teremt a stabilan mo­solygó szabadidő-kerékpárossal, míg társa érdeklődve figyeli a románc alakulását. Nem lesz könnyű megszervezni a mindennapos kapcsolatot... BALATONFÖLDVÁRON 15 órakor Bibliai előadás-sorozat, 17 órakor Föld­vári Foltoskodók a közösségi házban. ZAMÁRDIBAN 18 órakor Raffay Ernő történész előadása az I. világháború ki­törésének centenáriuma alkalmából a trianoni békediktátumhoz vezető sza­badkőművességről a Közösségi Házban KAPOSVÁRON a Vaszary Emlékház­ban Vaszary János állandó emlékki­állítása előzetes bejelentkezéssel (T.: 82/512-228) várja az érdeklődőket. A megyei múzeumban (Kaposvár, Fő u. 10.) Természeti örökségünk címmel természettudományi kiállítás, valamint Rippl-Rónai Ödön gyűjteménye már­cius 31-ig hétfő kivételével naponta 10-től 15 őrig látogatható. marcaliban a Kulturális Korzóban (Múzeum köz 5.) a Kulturális Központ (T.: 85/510-448) és a Marcali Múzeum (T.: 85/510-520) időszaki, illetve állan­dó kiállításai. Nyitva: hétfőtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 14-18 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents