Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-12 / 60. szám
2014. MÁRCIUS 12., SZERDA ELETMOD - LAKASKTJLTURA 9 A kaspók eleganciája és varázsa szobanövények A design a virágok és a virágtartók terén is divatokat teremt - Lézervágott mintákkal A legtöbben ilyenkor tavasz közeledtével ültetik át szobanövényeiket, vagy szereznek be egy-két cserép szép virágot, hogy felüdítsék velük lakókörnyezetüket. Az ilyesfajta tevékenység régi kedvtelésnek számít, persze irányzatok, stílusok ezen a téren is gyakran változnak, akár a szóba jöhető, épp divatos növényeket, akár a virágtartókat, kaspókat nézzük. Lakáskultúra Mielőtt az aktuális növény- és kaspótrendeket számba vennénk, elsőként is el kell döntetünk, hová kerül majd a kiszemelt virág. Nem mindegy ugyanis, hogy a nappaliba betervezett lakótárs kap-e majd elég fényt a számára kiszemelt helyen, miként a vízigény, a levegő páratartalma sem elhanyagolható kérdés. Aztán ugyanilyen fontos a méret: gondolkodjunk előre, és válasz- szunk olyan növényt, amelyik nem növi ki pár hónap alatt a rendelkezésre álló teret. Az elhelyezés egyébként esztétikai kérdés is. A növények ebből a szempontból az úgynevezett holt terekben, a sarkokban és az ablakok előtt mutatnak a legjobban. Általános Kaspók terén óriási a választék, akár az anyagukat, akár a színüket, formájukat tekintjük, így könnyű az enteriőrhöz leginkább illőt megtalálni tapasztalat, hogy a nagyméretű növények - főleg semleges háttér előtt, ami kiemeli alakjukat - érdekes szoborként hatnak. Az élénk színű, változatos formákban pompázó fajtákkal viszont gazdagíthatjuk a lakóterek esetleges monotóniáját. A szabályos alakzatú növényeket célszerű szimmetrikusan elrendezni, ugyanakkor izgalmas lehet egy-egy szabálytalanul elrendezett csoport is, ilyenkor a különféle méretek és formák közötti egyensúlyt kell jól eltalálni. Ezek után dönthetünk arról, hogy milyen kaspót válaszszunk. A hagyományos kerámia és rattan modellek mellett ma már az üvegszálas vagy öntött műanyag kaspók divatja is hódít, az elképesztő szín és formai változatosságban, matt és fényes kivitelben egyaránt kapható darabok bármilyen igényt kielégítenek. Új színfoltot jelentenek a lézervágott mintákkal dekorált rozsdamentes acél, vagy a speciális felületkezelésű szövetből, filcből, vagy éppen gumiból készülő tárolók is, amelyek társaikhoz hasonlóan tökéletesen vízzáróak. Egyre elterjedtebbek a gondozást megkönnyítő önöntöző bélések, és a nagyobb edények esetében a mozgatást segítő, rejtett görgők pedig már szinte minden gyártónál alapkövetelménynek számítanak. A legfontosabb, hogy a növény és tartója egymással harmonizáljon, és karakterükben, anyagukban, színükben illeszkedjenek a lakás egész berendezéséhez, hangulatához. Megéri alaposan feltérképezni a kínálatot, hiszen egy-egy élénk színű, meghökkentő formájú modell látványosan feldobhatja az enteriőrt, a fémesen csillogók hangsúlyozhatják az elegáns miliőt, a világítást rejtők pedig hangulatelemként sem utolsók. Köztudomásúan a matt típusok semlegesebb hatást keltenek, a fényesek viszont szinte vonzzák a tekintetet. A pasztellszínűek bármilyen térben jól mutatnak, az élénkebb darabok dinamikát csempésznek a helyiségbe. Állíthatunk egyetlen nagyobb kaspót a fókuszpontba, vagy több kisebb, különböző magasságú példányt is rendezhetünk kellemes csoportba. Azt pedig, hogy a kaspó, a virágtartó mennyire fontos szelete a lakberendezésnek, mi sem mutatja jobban, minthogy a legnagyobb gyártók a legnevesebb formatervezőkkel és építészekkel közösen dobnak piacra látványos, szép, nemegyszer pedig meghökkentő darabokat és kollekciókat. Kényelmes, otthonos, mégis kifinomult Kaphatók előrekoptatott, réglesített bútorok HIRDETÉS Autoimmun betegség kezelése gyógygombákkal Ha a régi angol vidéki otthonok bensőséges hangulatát némi franciás bohémsággal kiegészítjük, hamar eljutunk a manapság sokat emlegetett és igen népszerű „shabby chic” (fordítsuk így: koptatott elegancia) stílusig. Ez az irányzat különösen jól mutat, ha a konyha-étkező terén próbálkozunk vele, és a legtöbb helyen találunk is ehhez alkalmas tárgyakat, bútorokat, kiegészítőket, ráadásul az a fehér vagy rusztikus környezet is könnyen megteremthető, ami az ízét adja. A régies bútordarabok és nagymamáink zománcos tésztaszűrői, tejeskannái együtt igazán elbűvölőek, és még akár fali polcokon, szűk térben is képesek megidézni a múltbeli konyhák atmoszféráját. Ez az a stílus, amelyben nyugodtan keverhetjük a régit az újjal. Megférnek a modern konyhai gépekkel a polcokon díszelgő porcelánok, az akasztókon tárolt eszközök, kifejezetten stílusosak (persze főként pasztellszínben) a valaha jellegzetes textilek, függöny, és megtalálja a helyét ebben a világban a rusztikus kőmosogató is. A patinás bútorokat, bolhapiacról származó míves tárgyakat eredeti állapotukban vagy törtfehérre, tojáshéjszínűre festve és visszakoptatva használjuk, amennyiben az autentikus shabby chic stílus megvalósítására törekszünk. Ha inkább az elegáns hatást, mint a koptatottat kedveljük, tökéletesen felújított darabokkal rendezkedjünk be, az összkép kialakításánál ne felejtsük el, hogy a vászontextíliák illenek ehhez a stílushoz, a szőnyeg viszont nem. Az idilli vidéki étkezők megteremtéséhez újonnan gyártott kollekciókat is találunk. A hagyományos vonalú, faragott fabútorokat gyárilag öregítik és elsősorban az alapszínben, fehérben készülnek. Megfelelő kiegészítőkkel, fonott kosarakkal, faládákkal, csatos üvegekkel, porcelántárolókkal személyessé és bohókássá tehetjük a helyiséget. ■ Kónya Sándorné Ilona több mint két évvel ezelőtt furcsa tüneteket észlelt magán. Akkor még nem tulajdonított különösebb jelentőséget az orrán lévő vörös foltnak, úgy gondolta, talán a szemüvege törte fel az orrát mindkét oldalt. Orvosát csupán fél év után kereste fel, mivel panaszai továbbra is fennálltak. Ő azonnal beutalta a szegedi bőrklinikára, ahol vizsgálatok sorát követően diagnosztizálták betegségét. Megállapították, hogy Ilona bőrgyulladásának okozója a lupus (latinul: farkas) nevű autoimmun betegség. Azonnal kezdetét vette a gyógyszeres kezelés. A beteg szakkönyvekben és az interneten is tájékozódott a bőrfarkasról és a lehetséges kilátásokról. „Nagyon megijedtem. Rengeteget olvastam erről a betegségről az interneten. Azt írták, hogy nagyon jól lehet kezelni a betegséget, tünetmentessé lehet tenni, végleges gyógyulást is ígértek, de én nagyon féltem. És akkor elkezdtem keresgélni az interneten különböző alternatív terápiák után.” Ilona a gyógyszeres kezelések mellett hamarosan elkezdte alkalmazni az általa választott kiegészítő terápiát is: gyógygomba-kivonatokat kezdett fogyasztani. „A gyógyszerektől nagyon megromlott az egészségi állapotom. Egy méretet fogytam, nem volt étvágyam és borzasztón rossz volt a közérzetem. Kész roncs lettem. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább a természetes készítmények felé fordulok.” A gyógygom- ba kivonatok jótékony hatását igen hamar érezni kezdte. „Az arcomon lévő folt folyamatosan kisebb és kisebb lett. Kb. 3-4 hónap után teljes mértékben eltűnt.” Mint az összes autoimmun betegségre, a lupusra is jellemző, hogy szisztemikus betegség. A szervezet egészét támadja meg, és a tünetek rendkívül sokrétűek lehetnek. Nagyon keveset tudnak egyébként arról, hogy pontosan mi okozza, és a tudomány mai állása szerint az autoimmun betegségekről is keveset tudnak. Ezért természetesen nincsen még rá olyan gyógyszer, amivel teljes gyógyulást lehetne elérni. A célzott kezelésekkel legjobb esetben is csak tünetmentessé tehető, azonban a genetikai háttere még utána is fennáll. A legtöbb autoimmun betegség gyulladással jár, és a krónikus gyulladás további szövődményes problémákhoz vezethet. Súlyos, öregkori betegségeket is okozhatnak a hosszú ideig tartó gyulladásos betegségek, akár rákot is. Tehát a tünetmentesség minden ilyen jellegű megbetegedésnél, így Ilona lupusánál is jelentős eredménynek számít. Ilonának jelenleg gyógyszert sem kell szednie, sőt még egyéb panaszait is megszüntették a gyógygombaki- vonatok. „Iszonyatos stressz lett úrrá rajtam, amit később depresszió váltott, de szerencsére amióta a kivonatokat szedem, ez is jelentősen javult. Most sokkal jobb a kedvem, egészségesnek érzem magam, boldog vagyok.” Szerző: Varga Gábor hatóanyagkutató A szerző az első magyar külföldön elismert neurotropikus agyterápia kifejlesztője. Szakmai cikkei megtalálhatóak az interneten. ■E3HOÜH Megújulás textilekkel, színes virágokkal _-i kumm1 iJSa a kishegyed Otthona legutóbbi száma az aktuális szín- és textiltrendektől, a virágültetésekről és az áruházi kínálatokról szól. A riportok között olvashatnak az egybenyitott terek és a fehér szín hangulatteremtő erejéről, a régi bútorok újszerű alkalmazásáról, vagy a szőnyegek és tükrök lakberendezési lehetőségeiről. Az aktuális vendéglátó Varga Viktor énekes, az ő otthonát is megismerhetik az érdeklődők. ■ Formatervezői dijak a Luzifer lámpáknak A nálunk is népszerű spanyol Luzifer lámpák elnyerték a két legrangosabb formatervezői kitüntetést, a Red Dót és Good Design címet, méghozzá a cég több lámpacsaládja külön-külön is megkapta a díjak valamelyikét. A natúr vagy színezett faelemekből épített világítótestek közösségi terekben és privát otthonokban is közkedveltek. ■