Somogyi Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 53-75. szám)
2014-03-12 / 60. szám
MOZAIK Az egyik legsikeresebb brit énekesnő még csak 27 esztendős, de már tíz évvel ezelőtt vezette az angol lemezeladási listát debütáló The Sóul Ses- sions című albumával. Joss Stone először szerepel Magyarországon, július 29-én a Budapest Parkban ad koncertet. MA NAPKELTE 6.02 - NYUGTA 17.45 HOLDKELTE 13.45 - NYUGTA 3.39 GERGELY, MAXIMILIÁN napja Gergely. Görög eredetű név a Gregorioszból, amely latin közvetítéssel érkezett hozzánk, jelentése: ébren őrködő. Védőszentje: Nagy Szent Gergely pápa. egyéb névnapok: Engelhard, György, Miksa, Szibilla, Teo- fánia. Egyházi ünnepek a katolikus naptárban Gergely, Maximilián, Miksa napja. A református és az evangélikus naptárban Gergely napja. A zsidó naptárban II. Adár hónap 10. napja. napi igék. Katolikus: Jón 3,1-10; Zs 50; Lk 11,29-32. Református: Jóéi 2,12-17. Mt 23,23-36. Evangélikus: lKor 10,9-13. Jn 12,12-19. POÉNPERCEK- Mi történt magával, őrmester?- Jelentem, az akció során kiverték két fogamat.- És fáj?- Nem tudom, ott hagytam az utcán mind a kettőt. öd "' í' ‘ ' nődül Kovács, az állatbarát, kiküldetésbe utazik, kutyáját és macskáját a feleségére bízza azzal, hogy ha valami gond van velük, azonnal táviratozzon. Egy hét múlva a szállodába érve távirat várja: „A macska elpusztult!” Kovács majdnem infarktust kap, az első géppel hazautazik. Otthon leteremti az asszonyt:- Igazán szívtelen és érzéketlen vagy! Finomabban is közölhetted volna a rossz hírt! Először ezt kellett volna táviratoznod: „A macska felmászott a tetőre!” Másnap: „A macska leesett a tetőről!” Végül: „A macska kimúlt!” Kovács eltemeti a macskát és visszautazik. Egyik nap újabb távirat várja a szállodában: „Anyád felmászott a tetőre!” ■ Egy férfi csomó pénzt örököl. Pár nap múlva ismeretlen ember csönget be hozzá.- Szervusz, öcsém. Én egy távoli rokonod vagyok. Osztoznunk kéne. Az örökös alaposan végigméri.- Jó, akkor te tartsd a rokonságot, én pedig megtartom a távolságot meg a pénzt. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 4 2'9 18 1 7 1 6 11 I 3 15 T]J 6 5 | 2 14 J\8 7 7 5 8 1 9 3 6 4 2 3_ 1 7 2 8 5 4 9]6 5|6~ 4 7 3 | 9 8 2 1 8 9 2 4 6 1 5 | 7 | 3 9.TT 6 17 2 ~5~|~8~ 6|8I5 3 4i2 7 1,9 2|7 19583 6 4 A szieszta „mellékhatásai” csendes pihenő Korántsem mindegy, hogy mikor és mennyi ideig tart Az orvosok szerint a kora délutáni pihenőt legjobb és leghatékonyabb húsz perc hosszúságúra időzíteni Amikor hatékony a szunyókálás Bevált hagyomány a mediterrán országokban az ebéd utáni szieszta. Vajon mit segít ez a pihenő hazai viszonyok között? Mészáros B. Endre Nálunk nem a déli hőség szögezi ágyhoz az embert, sokkal inkább azért vágyunk egy kis szunyókálásra, mert rövid volt az éjszaka. Gyakori probléma ugyanis, hogy rosszul és keveset alszunk. Azt pedig egy friss felmérés állítja, hogy az alkalmazásban állók 60 százaléka legalább hetente egyszer szunyókál napközben! Az egyéni alvásigények eltérő mértékűek, de az kijelenthető, hogy hosszú távon napi 5-6 óra alvás nem elég a megfelelő munkavégzéshez. Ha tehát folyamatos időhiányban szenvedünk, akkor kifejezetten hasznos lehet a napközbeni szunyókálás, annál is inkább, mert javítja a hangulatot, az egészségi állapotot, és növeli a hatékonyságot. Nem mindegy azonban, hogy mennyi időre dőlünk le. A túl hosszú alvással ugyanis épp ellenkező hatást érünk el. Ha a tervezett szundítás másfél óránál topábbra nyúlik, szinte biztos, hogy még fáradtabbak, nyú- zottabbak leszünk utána. Szakértők szerint legfeljebb húsz perc az, amit érdemes délutáni szundításra fordítani. Tüdni kell, hogy az alvásidő függvényében frissülnek fel egyes képességeink is: 20 perc alvás esetén figyelmünk javul, egyórás alvással a memóriánk is felfrissül, kreativitásunk fokozódik, másfél óra esetén pedig az alvás már az agynak azokra a területeire hat, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt. Kutatások igazolják továbbá, hogy a délutáni pihenés a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát és a stresszt is csökkenti. célszerű olyan napirendet kialakítani, hogy a pihenés mindig azonos időpontra essen, és a szakemberek szerint ennek a csendes pihenőnek a legoptimálisabb ideje bioritmusunktól függetlenül 13 és 15 óra között van. Nem árt ugyanakkor arra is figyelni, hogy erre az időre zárjuk ki a fényt a környezetünkből, mert sötétben gyorsabb és pihentetőbb az alvás. Eközben ügyeljünk arra is, hogy a testhőmérséklet alváskor csökken, ezért vékony pléddel takarózzunk be! A minőségi pihenéshez nem kell elaludni. Már maga a fekvés és a pihenés ugyanolyan jó hatással jár, mint a tulajdonképpeni alvás. ne feledjük azonban, hogy a napközbeni aluszékonyság- nak, álmosságnak többnyire nem a megfelelő alvásminőség az oka! Ha rendszeresen vágyunk napközi alvásra, feltétlenül keressünk fel alvásspecialista szakembert, hogy kiderítse, mi rejlik a tünetek mögött. Okosfog: mindent rögzít, Titkos akció a medencében, ami a szájüregben történik és súlyos következményei Sikerült egy olyan szuperfogat létrehozni, amelynek fő funkciója nem a rágás segítése, hanem a szájüreg ellenőrzése. Az „okosfog” folyamatosan figyeli és rögzíti a memóriájában, hogy mi történik odabent: mennyit iszik,, eszik, dohányzik a páciens, de regisztrálja a köhögést és az állkapocs mozgását is. A tárolt adatokat külső számítógépen dolgozzák fel, így igen hasznos segédeszközt jelentenek az orvosoknak. A tüdőgyógyászok monitorozhatják vele a légzőszervi problémákat; a belgyógyászok pedig ellenőrizhetik, hogy súlyosan elhízott, fogyókúrázó páciensük igazat mond-e étkezéseiről. ■ Kínai tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az ádáz medencébe pisilés súlyos következményekkel járhat, mert a fertőtlenítésre használt klór és a vizelet alkotóelemeinek kölcsönhatása mérgező elegyet hoz létre. Ciánklorid keletkezik, ami nagyobb mennyiségben légzési problémákat okozhat, de árt a szívnek és a központi idegrendszernek is. Az emberi izzadság és a klór kölcsönhatása is ilyen eredményt hoz, ezért is érdemes alapos csutakolást végezni, mielőtt a medence vizébe csobbanunk. A kutatók igazolták, hogy az uszoda levegőjének minősége is javul, ha nem vizelünk a vízbe. ■ SUDOKU I 5 I 2 I I 4 I I 7 [ 3 __1__9______3____5__ _______8_______2____ _4 ___]______8_______ 2________________7_ _______3______8___ 1_ __9________6______ _6__9_____ J___ 5 1 2 | H | 19 [ 6 | SKANDINÁV REJTVÉNY INDIÁN -----X -----1 „,ba X----- -.-.MAR r------1 PÁROSÁN TÖ RZS ▼ AZOK, ▼ ▼ ÉRTEM t NYERI KERGET MAGUK VERSE NÖVÉNYT TALAJT KERGET_______________________________________________NEMESÍT___________JAVÍT KI VISZ ^ T ▼ ▼ ^ RIGORÓZUS UGYAN- 7 ▼ RAG: 7” CSAK ^ MELLETT w F£RFI. SORSOL- MAROSI SZÉPSÉG TAT______________________VÁROS______________________________________________ T R ÉSZ y f ^ SZÍNÉSZ (DEZSŐ) ...-FOROG fc. ▼ OLASZ a ________ ^ FOLYÓ ► ME °VET jAeRdAeBlem kArzt2ás l T-------------------------------»--------------MÉ RSÉ- 7 KEL ^ OLASZ PIROS NÉVELŐ SZÍN---------------------------------------------------------------------------------v— L M ÁSLI, ^ ^ MASNI * PÓZNA, . MOND, . STANGLI ^ BESZÉL * HOROSZKÓP HALAK (II. 19-111. 20.). A tükörben nézegetve magát, talán ismét felmerülhet önben a fogyókúra gondolata. Jelentős súlyfelesleget halmozhatott fel, és ez már az egészségén is meglátszik. kos (in. 21-ív. 20.). Zűrzavarosak az érzelmei, aligha tudja eldönteni, hogy mit is tegyen. Ha végképp nem lát kiutat, keressen fel egy jóst, kártyavetőt, vagy tisztánlátót. bika (ív. 2i-v. 20.). Derűs, felhőtlen nap áll ma ön előtt. Nem kell attól tartania, hogy ebben megzavarják, de ehhez persze el kell végeznie a kötelező dolgait. ikrek (V. 21-vi. 21.). Ha van rá módja, vonuljon félre kicsit a világtól, és gondolja végig a lehetőségeit. Ha úgy találja, hogy jelenlegi helyzetében több az élvezetes és jó, mint a rossz, nincs oka változtatni. rák (VI. 22—vii. 22.). Valami olyasmi történik ma önnel, ami felforgatja a napi programját. Az, hogy ezt kellemetlenségnek fogja-e fel, vagy épp ellenkezőleg, egy jó lehetőségnek, az nagyban múlik az ön hangoltságán. oroszlán (vii. 23—vili. 22.). Belebonyolódott egy dologba, és nehéz tisztán látnia. Segítséget kérhet egy bölcsebb embertől, de inkább egy, mint számtalan tanácsadótól. A túl sok tanács éppoly zavaró tehet; mint a tanácstalanság, szűz (vili. 23-ix. 22.). Régi emlékek juthatnak eszébe, elönti önt az érzelmek árja. Talán rádöbben bizonyos hibáira, amiknek úgy érzi, most kell meginnia a levét. Bánkódás helyett, tanuljon a hibáiból, és változzon meg! mérleg (ix. 23-x. 22.). Végre rendet kellene teremtenie az életében. Talán túl sokat akart, és ez a túl sok most vasmarokkal szorítja önt. De ezek mind a saját ötletei voltak, amik követelményekként állnak ön előtt. skorpió (X. 23-xi. 21.). Önfejű és makacs lehet a mai napon. Pedig minél inkább ragaszkodik valamihez, az annál távolabb kerülhet öntől. Tanúsítson némi rugalmasságot és engedékenységet. NYILAS (XI. 22-XII. 21.). Ma végre ne csak a saját gondolataival foglalkozzon. Vegye észre, hogy mások egészen máshogy látják a dolgokat, mint ön. Egy elvarázsolt világban él - de persze mások is, csak másként. Most itt a lehetőség, hogy felébredjen. bak (Xii. 22-i. 19.). Ön elemző típus, aki minden részlet- kérdést alaposan megfontol és számba vesz, mielőtt döntene. Ezt mások is tudják önről, ezért ma a tanácsát kérhetik. De előbb tájékozódjon alaposan, ha valóban segíteni szeretne az illetőn. vízöntő (i. 20-n. 18.). Különleges nap lehet ez a mai az ön számára. Rengeteg meglepetésre számíthat: egy ajándék, vagy régi barát felbukkanása formájában. Ön mindig is adakozó természet volt, most mindenből, amit adott, valami visszaáramolhat az életébe.