Somogyi Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-05 / 30. szám
8 ELETMOD - TV-MUSOR 2014. FEBRUÁR 5., SZERDA A gyerekek a kulonbozo tajak kultúráját is elsajátítják Egyre több kislány és kisfiú jelentkezik néptánccsoportba. Nemcsak a szülők ötletére, de szinte egymást csalogatják. A kicsiket erősen motiválja a szép, tarka viselet, és persze a színpadra lépés lehetősége, hiszen a legtöbb apróságra jellemző, hogy szívesen mutogat- ja-illegeti magát. A néptánc- csoportban valóban lehetősége nyílik arra, hogy közönség előtt bemutathassa, mire képes. És nem csak táncokat, hanem énekeket, szokásokat, viseleteket, különböző tájegységek kultúráját és elsajátítják el a gyerekek, szinte észrevétlenül. Megtanulnak olyan szavakat is, amilyenekkel a városi gyermek ritkán találkozik. Mivel köthető le a sok gyerek figyelme? Mesével, énekkel, mozgással. És a tapasztalat azt mutatja, komoly személyiségformáló erővel bír a hagyományos népi kultúra. ■ Fejleszti a személyiséget Tanítható és megtanulható közösségteremtő A néptánc olyan, mint az anyanyelv - közös kincs A magyar szokások szerint ahol megszólal a népi muzsika, ott mindenki bekapcsolódhat az éneklésbe és a táncba. Mindegy, hogy öreg vagy fiatal; a csúnyácska lányt is tisztelettel nézik, ha szépen ropja. AS-összeállítás A hagyományok összekötik az embereket. És ez nem csak frázis. A magyar nyelv hangzása, a szavak fűzése különös és egyedi. Nem sajátítható el köny- nyedén. Ám arra a szóra, hogy „csárdás”, mindenütt felkapják a fejüket, és valami derengeni kezd az idegennek. Közös kincsünk a saját, népi kultúránk, amit ismerni, ápolni és gondozni kell, annak érdekében, hogy tisztában legyünk vele; honnan jöttünk, mit tudtak, mit tartottak szépnek elődeink. Divatos az eüdegenedésről filozofálni, meg arról, hogy a fiatalokat nem érdekli dédnagyany- juk világa. A valóság viszont az, hogy a gyerekek imádják a népmeséket, a táncház találkozókra szinte képtelenség beférni, a népi iparművészek portékáit egyre több vásáron árulják minden ünnepen, és azon kívül is. Mondják a szakemberek, hogy a magyar népművészet, legyen az zene, vagy tánc, szépséges viselet, Akár a nyelv, a néptánc is változó, élő közeg, hagyomány, amit újra és újra érdemes elsajátítani, gazdagítani vagy dísztárgy, turistacsalogató vonzerő. Persze a látványosságok, a műemlékek, nagyszabású kiállítások, és persze a gasztronómia mellett. Éneket - köztük népdalokat - természetesen minden iskolában tanítanak, ám a táncoktatás már egyáltalán nem ilyen egyértelmű, pedig ami a zeneoktatásban a Ko- dály-módszer, az néptáncnál, a világban már jól ismert, Tímár-módszer. Tímár Sándor Hosszan tartó sikertörténet A táncház mozgalom több évtizedes sikertörténete bizonyítja, mennyire keresik gyökereiket a városlakók. Akik a hetvenes évek elején kikerekedett szemmel, zavartan lépegettek a művelődési házak szokatlan hangzású zenéjére, ma már annak örülnek, ha az unokát jó tanárhoz vihetik néptáncot tanulni, mert tudják, hogy ott a gyereknek nem csupán a mozgása, hanem a kifejezőképessége is fejlődik. Még a visszahúzódó gyereknek is lesznek barátai. Ha valahol, akkor egy néptánc csoportban meg lehet tanulni a közös munka és a közös siker örömét. koreográfus, táncpedagógus, amikor csak tehette, épp úgy gyűjtötte, elemezte, majd munkáiban feldolgozta az autentikus táncokat, ahogy ezt a nagy elődök tették a zenében. A szakember szerint a néptánc olyan, mint az anyanyelv; tehát tanítható és megtanulható, így az átadó közegtől, továbbá a pedagógustól függ, vajon élvezettel, örömmel sajátítja el valaki a szavakat; ebben az esetben a mozdulatokat, lépéseket? Ugyanakkor szó sincs megkövesedett hagyományról. Akár a nyelv, a néptánc épp úgy változó élő közeg, amit nem „leutánozni”, hanem csakis elsajátítani érdemes. A néphagyomány életben tartása része nemzeti örökségünknek Valaha a táncalkalmak jelentették a szórakozást a faluközösségek számára. Az olyan ünnepekhez, mint a névnap, születésnap, lakodalom, az év jeles napjaihoz, a farsanghoz, húsvéthoz, karácsonyhoz, de még a munkához, az aratáshoz, a szürethez is szorosan hozzátartozó népszokások fontos eleme volt a közös tánc. A legények zenekart fogadtak, kibéreltek egy alkalmas házat: táncházat választottak. így maga az esemény is a táncház nevet kapta. A táncház rendjében szólisztikus, páros, esetenként lánc- vagy körtáncok váltják egymást, az egyes táncfajtákhoz szervesen illeszkedő muzsika kíséretében. A kötött stílus ellenére jelentős szerepet kap az improvizáció, a zenei elemek és a táncfigurák együtt lélegző variálása - így fogalmazza meg a szakember a táncházak lényegét. Azt, amit a múlt század hetvenes éveiben keltett új életre a táncház-mozgalom. Ahogy mondták, megkezdődött a „visszatanulási” folyamat. A néphagyományok felélesztése nemzeti értékeink közé tartozik. S ezt már elismerte az UNESCO is, amikor a szellemi örökségek listájára vette a táncház-mozgalmat, amely immár a beletartozik a Hungarikumok értékgyűjteményébe is. ■ i»hri i TTCT /E!irf ■ZTn.n/rfígfVRm i’i ü 11 i sPEKTRut^^H i i 6.20 Jó reggelt, skacok! 6.25 Tények Reggel 5.15 Hajnali gondolatok 15.10 A Mozart Bánd 7.30 Nyomtalanul 9.35 Sportaréna (ismétlés) 7.30 A jövő műemlékei® 6.00 Televíziós vásárlás 7.35 Híradó Reggel (ism.) 6.55 Mokka © 5.20 Az este (ism.) 15.40 Heathcliff Belgiumban ® 10.05 A hegyi doktor (ism.) | 8.00 Gyűjtögetők ® | 9.30 Lúzert vegyenek! 8.08 Minden Reggel© 9.20 Stahl konyhája© 5.50 Ma reggel 16.00 Hunyormajor 8.30 Született 10.55 A névtelen vár (ism.) 8.55 A világ legszigorúbb (amerikai vígjáték, 2006) 96' 10.05 Top Shop 9.30 Babapercek® 9.00 A korona hercege® 16.25 Lóti és Fűti detektívek© 12.00 Híradó szülői© Fsz.: Ben Affleck, Rebecca 11.45 Asztro-Show 9.40 TeleShop 1 10.15 Család-barát 16.35 Maja, a méhecske 9.30 Esküdt ellenségek: 12.25 Kívánságkosár 10.00 Híresek, gazdagok Romijn, John Cleese 12.55 A Muzsika TV 10.50 Astro-Világ | 12.01 Híradó délben 17.00 Caillou Bűnös szándék © 14.20 Vers j - és hajléktalanok © j 11.25 Az elveszett bemutatja: Mi muzsikus 12.00 Tények Délután 12.25 Hrvatska Krónika 17.05 Csűrcsavarosdi (am. krimisorozat. V/13-14.) 14.35 Kincskereső 11.05 Jimmynek malaca ! Jézus-videó nyomában lelkek (ismétlés) 12.25 Aktív© 12.55 Ecranul Nostru 17.30 Aprónép 11.25 Igazgyöngy® kisködmön© van© (német kalandfilm, 2/1-2.) 13.35 Éjjel-Nappal 12.55 Walker, a texasi kopó 13.25 Útravaló 17.40 Tesz-vesz város 12.25 Szívek szállodája © 15.00 Városrajzolatok 12.15 Beépített főnök Fsz.: Matthias Koeberlin, Budapest (ismétlés) © (amerikai akciófílm-sorozat) 13.45 Gasztroangyal © 18.05 Mesélj nekem! 13.20 CSI: A helyszínelők© -Budapest© j -Amerika© j Naike Rivelli, Frank Scharl 14.45 Fókusz (ismétlés) © 14.55 Maricruz® 14.40 Rex felügyelő© 18.15 Mirr-Murr kalandjai (am. krimisorozat, X/11-12.) 15.30 Univerzum® 13.05 Állati rekordok® j 15.15 Fegyvertestvérek 15.20 Dél királynője® (am.-mexikói sorozat) 15.30 A múlt fogságában© 18.20 Dörmögőék legújabb 15.15 Gyilkos számok© 16.30 Térkép I 14.00 A világegyetem® j (amerikai western, 2005) 85' (am.-spanyol sorozat, 57.) 15.55 Családi Titkok © 16.25 Jövő-Időben kalandjai (am. krimisorozat, VI/13-14.) 17.00 Capri ! 14.50 James May játékai 16.55 12 menet O 16.20 Csók és csata© (magyar reality sorozat) 16.30 Híradó-*- 18.30 Raju, a riksa 17.15 Igazgyöngy© - Az álmok szigete © különkiadás: | (amerikai akciófilm, 2009) GO (amerikai sorozat, 47.) 16.55 Hal a tortán © 16.45 Elcserélt lányok© 18.40 Angelina, a balerina (török sorozat, 1/13.) 18.00 Híradó, Dunasport Repülőklub j 19.00 Háborgó mélység © 17.25 A gyanú árnyékában (vendégváró valóságshow) 17.30 Híradó 18.55 Irány Dinóföld! 18.20 Káoszháza ® 18.30 Közbeszéd | 15.55 James May játékai (amerikai horror, 1999) 10Í 5 (magyardokureality-sorozat) 18.00 Tények 1 17.40 Ridikül© 19.05 Domonkos (am.vígjátéksorozat,V/5-6.) 19.00 Életképek® ' különkiadás: ! Fsz.:SaffronBurrows ^ 18.30 Híradó Hírműsor 18.30 A következő!® az okostelefon 19.15 Szerintük a világ© 19.35 A hegyi doktor© j A nagy vonatverseny 21.00 A tengerész19.30 Fókusz© 19.30 Az élet show-ja © j 19.30 Híradó este 19.10 Nils Holgersson (szórakoztató műsor) (német sorozat, 97/4.) j 17.00 Anthony Bourdain I gyalogos© (közszolgálati magazin) (valóságshow) J 20.20 Szabadság tér'89 csodálatos utazása 19.20 Jóbarátok © 20.25 Megtörtént j -Külön utakon (amerikai akciófilm, 2006) 19.55 Éjjel-Nappal Közben: Skandinávlottó 21.10 Bábel 19.35 Lülü, ateknőc (am. vígjátéksor., IX/10-11.) bűnügyek© 17.50 Amerika árverésen Fsz.: John Cena, Róbert Budapest© sorsolás j - Hesnával a világ © 19.50 Hetedhét 20.20 Két pasi (magyar krimisorozat, 8/3.) j 18.55 India sodrában© | Patrick, Kelly Carlson (magyar sorozat) 20.30 Édes élet© 22.10 Az este gyerekhíradó - meg egy kicsi © 21.35 Hírek, Dunasport 20.00 A világegyetem © 22.40 CopLand ® 21.10 Barátok közt© (reality sorozat) 22.45 Híradó 20.00 Híradó, Sporthírek (am. vígjátéksorozat, III/3-4.) 21.50 Mi történt Baby 20.50 Stephen Hawking t (amerikai thríller, 1997) (magyar sorozat, 6791-6792.) 21.40 Jóban Rosszban © 23.00 Verssor 20.45 Kapa, kasza, fakanál 21.15 Szerintük a világ® Jane-nel?® Univerzuma© Fsz.: Sylvester Stallone, 21.50 Szulejmán® (magyar sorozat, 2285.) azutcazajban 21.10 Heartland © 21.20 Doom© (amerikai thriller, 1962) FF 21.35 Leplezetlen jövő® Harvey Kertel, Ray Liotta (török kalandfilmsor., 66.) 22.40 A szellemlovas® 23.10 Summa (kanadai sorozat, 18/12.) (amerikai sci-fi horror, 2005) 24.00 Kultikon© 22.00 Anthony Bourdain ! 0.30 Halál a mocsárban® 23.10 Házon kívül© (am.-ausztrál akciófilm, 2007) 23.40 KorTárs© 21.55 A következő!® 23.35 Zűrös szerelmek© 0.15 Könyvajánló I -Külön utakon j (ausztrál horror, 2007) 90' 23.45 Reflektor© Közben: Kenósorsolás 0.10 Rex felügyelő (ism.)© 22.50 Ridikül© (am. vígjátéksorozat, I/7.) 0.20 Beavatás® j 22.50 Afganisztán, I 2.15 Fegyvertestvérek® 24.00 Az elszánt diplomata 0.50 Tények Este 1.00 Elcserélt 23.35 Az A38 Hajó színpa- 0.30 Őrangyal© 0.35 Vándorló művészek a bombák földje® (amerikai western, ism.) (am. angol thriller, 2005) 1.25 Aktív (ismétlés)© lányok (ism.) © dán: Mary Popkids ® 1.30 Nyomtalanul 1.55 Vers, Himnusz, Hírek ! 23.40 Rettegett harcosok 3.50 Lúzert vegyenek! 2.25 A szív útjai® 1.50 A médium© , 1.45 Everwood © 0.25 MNASZ Belgiumban® 2.10 Magyar elsők 0.30 Vanguard ® (Amerikai vígjáték, ism.) ......................................................................................... .................................................................................................................................................................J................................................................................ 21 .50 Szulejmán ^ 22MhwÉifítom 16.45 Elcserélt lányok ^ 2Ú45 Kapa,^kasza, fakanáí ' 2120 Doom 21.50 Mi történt... 112.15 Beépített főnök . mxn'é■■■■ s^RT^ppi |I 11.00 A gyanú árnyékában 11.25 Családi Titkok (ism.) ® 10.30 Soroló 11.05 Stopper 5.25 Aranykor © 9.00 Teleshop 11.15 Televíziós vásárlás 12.15 12.30 Laci bácsi konyhája 12.50 j 10.00 Raktárvadászok 11.00 Licit- 18.30 Martha Stewart főzőiskom 12.00 ValóVilág 13.00 Az örök- 12.30 Ezek megörültek! (ism.) 11.30 Gyógyhír © 12.00 Dé- 11.00 Aranykor © 11.30 Szere- Amerikai futball. NFL, Super Televíziós vásáriás 14.10 Start vadászok 12.00 Jéghideg arany Iája 19.00 Claire Thomas varázs{5 ség 14.00 A vihar 15.00 Szere- ® 13.30 Édes élet © 14.30 Hal li Híradó 12.45 Televíziós vásár- lem, vak vagy © 13.00 Háborús Bowl, New York (ism.) 16.45 plusz (ism.) 14.25 Televíziós vásár- 13.00 Halálos fogás 14.00 A rá-' konyhája 19.30 A Desszertkirály W tők és riválisok 16.00 Barátok a tortán (ism.)® 15.30 Pimasz úr lás 13.05 Lapzárta 13.30 Pálét- románc (ism.) © 14.55 A nagy Fieszta+ 17.00 Jégkorong, lás 15,25 Global 3000 15.50 700- beszélők 15.00 Csomagcsaták 20.00 Éttermi praktikák otthonCQ közt 16.30 Vacsoracsata 17.30 ottalszik (ism.) © 16.30 Aktív © ta 14.05 Vetítő ® 15.00 Híradó birodalom (3 rész) © 17.15 Dru- NHL. Boston Bruins-Vancouver as klub 16.30 EU Journal 16.55 Vi- 16.00 Autókereskedők 17.00 Am- ra 20.30 Hugh mesterhármasa tp Tóm és Jerry 18.00 Nvomtala- 16.50 Tények 17.15 Jóban Rossz- 15.30 Retrográd 16.05 Páholy idák (fr. történelmi film, ism.) © Canucks 19.00 Mai helyzet 19.15 lághíradó 17.05 Fórum 17.45 Hír- esi benzinfalók 18.00 Az igazi 21.00 Sztárséf 21.30 Varázsolj S nul 19.00 ValóVilág © 20.00 bán® 18.15 Hal a tortán © 19.15 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 19.25 Robin Hood: A tolvajok Arany pillanatok 19.30 Labdarú- adó 18.05 Sportpercek 18.15 Hír- prémvadászok 19.00 Licitvadá- Mexikót! 22.00 Terítéken: az ^ Segítség, bajban vagyok! 21.00 Családi Titkok © 20.15 Ezek Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.30 fejedelme (amerikai kalandfilm, gás. Goalissimo 20.30 Labda- vita 18.45 Híradó 19.25 Egyenes szók 20.00 Raktárvadászok 20.30 arab világ 22.30 Terítéken: GöHíradó 21.30 Agymenók 22.00 megörültek! © 21.15 Pimasz úr Magyarország élőben 21.00 Hír- 1991) ® 22.00 A királyt megöl- rúgás. FA-kupa, 4. forduló (élő) beszéd 20.45 A tét 21.45 Híradó Csomagcsaták (am. sor.) 21.00 rögország 23.00 Egy szakács viValóVilág © 23.00 BeleValóVilág ottalszik ©22.20 Édes élet (ism.) adó 2121.35 Panaszkönyv 22.00 ni... (angol-német film, 2003) ® 23.00 Ökölvívás. G. Golovkin-O. 22.05 Világhíradó 22.20 Frideri- Raktárvadászok 22.00 Csomag- lága 23.30 Martha Stewart föző23.00 Híradó 23.30 24 - A nyol- © 23.20 Jóban Rosszban (ism.) Híradó 22.30 Ikon 23.05 Magyar- 23.55 A palást (am. film, 1953) Adama (ism.) 2.00 Labdarúgás, kusz 23.05 Hazahúzó 24.00 Hír- csaták 23.00 Konténervadászok iskolája 24.00 Claire Thomas vacadik nap 0.30 Gossip Girl ©0.15 Hal a tortán (ism.)© ország élőben © 2.15 Action Mania © Barcelona-Valencia (ism.) adó 0.35 Egyenes beszéd i 24.00 Csomagcsaták I rázskonyhája A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!